Astanga-profilok: Major Ági

Az astangás ‘erő és hajlékonyság’ szállóige “prototípusa”, aki 19 éves kora óta napi szinten gyakorol. Droggal és alkohollal fűszerezett éjszakai életből jutott el a jógáig és a buddhizmusig. Igazi “vagány kiscsajból” lett az anatómia szerelmese, és ma már senki sem gondolná róla, hogy volt időszak, amikor egy üveg whiskyt is meg tudott inni egyedül egy helyben. A jóga és a vallás ereje, vagy a tudat diadala? Egy biztos, az ő története, tanítása, igazán inspiráló minden astangás számára.

Emlékszem gyerekkoromban volt az apukámnak egy jóga könyve a Deli Károly-féle. Akkor még nem jógáztam, csak imádtam fejenállni. Nagyon vicces egy könyv volt, mert a 60-as 70-es évek szereléseiben mutatják be benne a pózokat, és a csajoknál brutál hónaljszőrök voltak.. :)
Gyerekkoromban nem voltam egy nagy tornászbajnok, hajlékony sem voltam. Azután valamikor 19-20 eves koromban, amikor már elég zűllött életet éltem…., elolvastam a Yesudián könyvét, és az indított el a jóga útján.

A züllött életet egy kicsit kifejtened? :)
Persze, nem szégyellek semmit! :) A gimi alatt én elég keményen belecsaptam a dolgokba… Volt ott alkohol, meg rendesem cigiztem is, nem kis mennyiséget, és drog is volt sokféle, ráadásul pasim is volt, pedig kiskorú voltam, szóval mindenféle…
19 évesen már a Picassóban dolgoztam, mint pultos, mixer, és hát kemény éjszakázás volt. Mikor elolvastam ezt a könyvet, akkor valahogy leesett, hogy hú basszus, ez a légzés tényleg fontos, és hogy jól érezd magad a testedben.

Hogyan sikerült elolvasni egy Yesudian könyvet egy ilyen élet kellős közepén?
Nem is tudom, mert akkoriban inkább könnyed olvasmányaim voltak, de aztán valahogy egy könyvesboltban a kezembe akadt ez a könyv. Igazából gyerekkorom óta foglalkoztatott, hogy mi az élet értelme, így igyekeztem keresgélni mindenfelé.
És leginkább a filozófiai része fogott meg a dolognak. Viszont onnantól kezdve elkezdtem minden nap gyakorolni, mert azt is megértettem, hogy egy beteges, nehézkes testben, arra megy el az embernek minden energiája, hogy szenved.

Hogyan kezdtél el gyakorolni? A könyvből?
Igen a könyvből. Jó kis gyakorlatsorok voltak benne minden napra. Rendesen légzőgyakorlattal kezdve. És még a pasimat is (aki 18 évvel idősebb volt nálam) rávettem…! :D Aztán ő egy idő után elfogyott a lelkesedése mert elege volt belőle, hogy reggel nem elég hajlékony.

Ezek szerint kezdetektől reggel gyakoroltál, mint az “igaziak”?
Persze! Minden reggel azzal indítottam. Később a kolléganőmmel eljártunk a Szúrjába néha Ákoshoz (Vadász Ákos – a szerk.), csak az már komplikáltabb volt, hogy délután kellett beiktatni a napba. Így aztán az, hogy valakihez járjak jógázni ott meg is szakadt, pedig egyébként szerettem az óráit nagyon. De nekem sokkal kényelmesebb volt reggel otthon magamban gyakorolni.
Később, kb. 6 év múlva…

… Addig végig nyomtad otthon a reggeli gyakorlást?
Végig! Olyannyira, hogy ha pl. elmentünk síelni, akkor én 5-kor keltem, hogy megcsináljam a jógagyakorlataimat. És valahogy élveztem, pedig soha előtte semmihez nem volt kitartásom. Éreztem, hogy nagyon jó. Persze nyilván sokkal gyorsabban lehetett volna fejlődni, ha valakihez eljárok, ha van egy mesterem. Közben persze leszoktam a cigiről, és valahogy már nem kívántam a húst sem, jöttek ezek a “mellékhatások”…

Ezek nálad mikortól jelentkeztek?
Kb. úgy 3-4 év után. Az elején még cigiztem mellette keményen..:)
Sőt emlékszem amikor az Ákoshoz jártunk egyszer számot vetettem magammal, hogy hát én nem vagyok alkoholistának mondható, de azért lássuk be, minden héten megiszunk egy jó pár tequilát, meg minden nap 1-1 sört… De akkor annyira nem vettem komolyan ezt a kérdést. Később magától jött, hogy már nem kívántam, nem éreztem jól magam tőle. Most sem mondom, hogy nagyon rossznak tartanék néha egy kis vörösbort, de volt egy időszakom amikor teljesen absztinens voltam.
Persze mindenki elcsodálkozik, ha megtudja rólam, hogy volt olyan időszakom, amikor egy üveg whiskyt is megittam egyedül simán egy helyben… :)

Mit szólt a családod a jógához?
Örültek neki, hogy végre egészségesebb életmód felé megyek, és kezdenek rendeződni a dolgaim, mert a gimi alatt tényleg benne volt a pakliban, hogy hol végzem…
Akkoriban keményebb drogokat is kipróbáltam… Aztán eljöttem Veszprémből és megszűnt azzal a baráti társasággal a kapcsolatom, de ha valaki elém rakta volna, valószínűleg nem tudtam volna nemet mondani.
Persze amikor a szülők látták hogy egyre komolyabbá válik számomra a jóga, annyira már nem örültek, mert ők eléggé bigott reformátusok, sőt a tesóm pl. református lelkész, szóval gondolhatod mennyire örültek amikor később még buddhista is lettem… :)

Kanyarodjunk vissza egy kicsit, mi is történt “6 év múlva…”?
Akkor történt, hogy olvastam a bikram jógáról, és elmentem egy órára a Rózsadomb centerbe. Nekem akkor nagyon tetszett, mert kicsit kihívás volt, és rá is kattantam, mert azt ugye nem lehet otthon. Így oda elég rendszeresen jártam egy ideig.
Közben éreztem, hogy a vendéglátás helyett valami olyat szeretnék csinálni, amit teljes szívvel-lélekkel tudok, és amit jónak érzek. Akkor elmentem az ETI (Egészségügyi Továbbképző Intézet) Természetgyógyászat és az Egészségügyi alapszakára, mert az anatómia nagyon érdekelt már akkor is, viszont annyira nem voltam szorgalmas, hogy belevágjak egy egyetembe. 2007-ben vizsgáztam, majd utána még reflexológiát tanultam, és akkor a természetgyógyász tanárnőm mondta nekem, hogy tanítsak jógát. Így tartottam nekik jógaórákat a természetgyógyász táborban és elmentem az Alternatív mozgás és masszásterapeuta szakra. Ezen belül lehet szakot választani, hogy milyen mozgás ill. masszás terápiát választasz, és nekem a jóga volt a mozgás.
Bár akkor még nem éreztem azt, hogy én arra kész vagyok, hogy jógát tanítsak, és mind a mai napig úgy gondolom, hogy ahhoz több évtizednyi gyakorlás szükséges. Pl. még csupán három éve is máshogyan tanítottam mint most, és mennyi minden kiforrott azóta is…
Közben elkezdtem pilatesezni is, mert olvastam róla egy cikket, és megtetszett. Ahová jártam studióba ott mondtak a tanáraim, hogy végezzem el az oktatói képzést és tanítsak náluk. Így is lett. Elkezdtem pilatest oktatni, ill. hetente egyszer volt egy jógaórám is.

Mikor ill. hogyan találkoztál az astanga jógával?
Akkoriban valaki mesélte, hogy van még egy hot jóga, mint a Bikram, de nem az… Gaurangáéknak volt a Govinda étterremnel az a kis pince helyiségük a Vigyázó Ferenc utcában és lementem oda. Az első agni jóga órámon mondta Gauranga, hogy én menjek inkább a haladó órára, ami egy astanga volt… Amit persze egyből imádtam. Végre kihívás! Akkor én már otthon régen “lábat-nyakba-rakós” pózokat gyakoroltam, így akkor ez a fajta jóga nagyon megtetszett. Az első astanga óra után mondta Gauranga, hogy menjek velük bemutatózni a TF-re jóganapra. Én pedig mentem velük. :) Akkoriban kereste a helyet a budai stúdiónak Gauranga, és mondta, hogy nekem ott mindenképp tanítanom kell, ha majd megnyílik.

Te Indiában is jártál astangát tanulni, ugye?
Voltam Mysore ban egy hónapot. Amikor a Gauranga vitt egy táboros csoportot Keralába, akkor elmentünk vele mi is az Andival (Szabó Andi) , és én véletlenül a visszafelé jegyet február helyett márciusra foglaltam… :)
Először elrettentem, hogy ez így kicsikét drágább lesz, és mit fognak szólni a munkahelyeimen. Persze nem örültek, de Gauranga megértette, sőt mondta hogy jó lesz ez nekem, legalább gyakorlok. Aztán persze én is nagyon örültem neki, és a szüleim is segítettek, mert adtak pénzt kölcsön és később ráadásul vissza sem kérték.

Kihez jártál Mysorban?
Ajayhoz (Ajay Kumar – a szerk.) de nem sokat, csak egy hetet az egy hónapból. Az első héten nem volt ott Ajay, csak egy tanársegéd aki nekem annyira nem jött be.
Találtam szállást a “legendás” Post office melletti házban, ahol egy évvel korában István is lakott… :) és az az óriási szerencsém volt, hogy a szomszéd szobában lakott egy amerikai srác, Alex, aki akkor már több mint 10 éve utazott a nagyvilágban. Élt ő Mexikóban, Kínában, volt Nepálban, Indiában sokat, és ő is nagyon régóta jógázott. A Richard Freemantől tanult annak idején még Amerikában, és hát gyönyörűen gyakorolt. A harmadik sorozatot is simán szépen nyomta. Ráadásul nagyon szépen játszott a banszurin, az indiai furulyán; esténként mindig arra meditáltam és aludtam el.

Ideális szomszédsrác? ;)
:))) olyan szomszédsrác volt, hogy az első naptól kezdve nekünk evidens volt, hogy együtt mentünk mindenhová ketten, és együtt gyakoroltunk reggel.
Pedig én nem tudtam jól angolul, mégis nagyon jól megértettük egymást. Mint a mesében: ugyanaz volt a kedvenc könyve, ugyanazokra a dolgokra volt ráállva a tudata…

Szerelem nem lett belőle? :)
Az volt a gond, hogy én akkor egy nagy váltás után voltam, és nagyon szerelmes voltam valakibe, akivel aztán nem lett semmi, de amiatt én ott őrá nem tudtam úgy tekinteni.

Zöld Tara

Mi történt amikor hazajöttél?
Hazajöttem, és akkor én már gyakoroltam a buddhizmust, ami nagyon sokat segített nekem ebben a nehéz időszakban. Az egyik pilateses tanítványom egy ún. utazó tanító volt, aki nem láma, de szokott tanítani a buddhizmusról nyugaton, és ő javasolt nekem egy meditációt hogy azt csináljam a nehéz időszakban. Ez egy formális meditáció volt, előtte én már próbálkoztam zennel, meg vipassanával ahol csak légzésfigyelés van, itt viszont egy buddha formán meditálunk, ami a megvilágosodott tudat valamilyen aktivitása, itt ebben az esetben az együttérzésnek egy formája. Ez nagyon bejött nekem, segített, és egy olyan erős bizalom alakult ki bennem az egésszel kapcsolatban, hogy ott is ragadtam. Előtte soha nem akartam semmilyen vallás mellett lehorgonyozni, hanem úgy gondoltam mindenből kiszedem azt, ami nekem tetszik.

Mindez röviddel a dél indiai utazás előtt történt, és akkor már tudtam, hogy el akarok költözni, nem tudtam hová, mert pénzem annyi nem volt, hogy albérletet fizessek kaucióval stb. Ekkor megcsináltam ezt a meditációt első alkalommal. A Zöld Tara egy női buddhaforma, és az ő mantráját mondtam, és másnap reggel úgy ébredtem, hogy teljesen nyugodt voltam, és tudtam, hogy meg fogom kérdezni Gaurangát, hogy nem lehet-e oda költözni a budai stúdióba… Volt ott egy kis galéria, amiről mindig poénkodtunk Istvánnal, hogy a “csótányos luk”, és ott kell aludni, ha az ember túl későig dolgozik, és utánna túl korán kezd reggel. :) Így másnap reggel fogtam magam, bementem Gaurangához és megkérdeztem, hogy ha megcsinálom magamnak, kifestem, kiparkettázom, akkor odaköltözhetnék-e addig, otthagyhatom-e a cuccaimat? Ő meg persze tök laza volt, hogy “Mekkora hippi vagy Ági! Peersze, tőlem nyugodtan!” :)

Így ott laktam. Egy létrán közlekedtem le és fel…, és ez egy ideális kis megoldás volt. Így született meg bennem a bizalom Zöld Tarával kapcsolatban. Annyira erősen éreztem, hogy mindez ennek a meditációnak volt köszönhető, hogy nekem ennyire letisztult a tudatom, hogy megláttam egy lehetőséget, amit előtte nem. Az ember a problémáknál ráfókuszál a problémára és nem látja, hogy mennyi lehetőség van. Éreztem, hogy ez segített abban, hogy lássam a dolgok sokszínűségét.
Mivel ez ennyire megtetszett nekem bementem egyszer-kétszer tanításra a Buddhista centrumba. Eleinte elég furcsa volt a sokféle forma, meg festmények, meg szobrok…, nem értettem, és kicsit ilyen “bálványimádónak” tűnt…, de aztán szépen lassan elkezdett letisztulni, hogy ezek tényleg ügyes módszerek, és hogy mi van mögöttük, mi az értelme, és a láma miért olyan fontos, hogy nem csak egy írásbeli tanítást kapsz, hanem olyan valakitől kapod meg a tanítást, aki megértette a legmélyebb lényegét annak. Így lettem buddhista. :)

Hogyan jelenik meg mindez a mindennapi életedben?
Gyakorlok minden nap, és hát az ember próbálja tartani mindig ezt a látásmódot. Ahogy egyre többet gyakorolsz, átkúszik az életébe ez a látásmód és ez elég nagy segítség, mert így kevesebb a “fent” és a “lent”.  A saját érzelmeidtől is lesz egyfajta távolság. Szokták kérdezni, hogy az miért jó ha érzéketlen lesz az ember, de nem erről van szó. Az érzelmek ott vannak, csak te nem bonyolódsz bele, nem visz magával, tehát például nem esel rohadtul kétségbe amikor valami olyan történik, aminek szerinted nem kellene. Vagy észreveszed, hogy nem a másikban van a hiba, hanem abban, hogy te úgy gondolod, hogy nem úgy kellene csinálnia. Ezzel már lehet valamit kezdeni.

Mikor is voltál Mysore-ban?
2010-ben. És amikor hazajöttem abban az évben ismerkedtem meg a párommal, aki szintén buddhista. Így mi együtt gyakorlunk. Az egyik tanítványom hozta el egyszer agni jóga órára.. :) De a jóga nem vált az ő élete részéve. Ő inkább tai chi-zik.

Mivel foglalkozik?
Ő építészmérnök. Nagyon vicces, hogy hogyan teljesülnek a kívánságok amiket Nepálban a nagy sztúpáknál, ezeknél a régi csodálatos buddhista építményeknél tesz az ember… :) Van egy olyan hagyomány a buddhizmusban, hogy hihetetlen energiája van ezeknek az építményeknek. Én is részt vettem ilyen sztúpa építésnél már és nagyon speciális dolog, mert megtöltjük mindenféle mandalákkal pl., és nagyon bonyolult szertartások vannak az építés közben, tehát tényleg egyfajta erőteret építünk föl, ami furán hangzik először de aztán kezdi érezni az ember, hogy valóban kicsit jobban tud fókuszálni a közelükben, és hogy olyan dolgok történhetnek, hogy teljesülnek az ember kívánságai amiket ott tesz, persze nem mindegy, hogy milyen motivációval.

Te mit kívántál? :)
Mikor egyedül voltam Nepálban, akkor a párom nem tudott velem jönni, és én azt kívántam, hogy olyan munkája legyen, abból tudjon élni, amit igazán szeret csinálni.
Visszajöttem, majd pár hét után a páromat kirúgták a munkahelyéről, ahol több mint tíz éve dolgozott… Kérdezte is, hogy “Te figyelj, egészen pontosan mit is kívántál nekem?” :) Viszont utána az történt, hogy a buddhista centrumban már “kinőttük” a meditációs termet, és el kellett kezdeni átépíteni az egészet. És hát ő vezethette az építkezést! :) Így végül valóban csodálatos munkája lett.

Hogy jött ez a sok utazás? És egyáltalán hogy kerülsz te egy sztúpa építésre? :)
Erre volt karmám! :D Ott jöttünk össze egyébként a párommal az első sztúpa építésemnél, ahová ő hívott el, mert ő építészként ugye tevékenyen részt vesz, de egyébként bárki mehet.
A Kerala ill. Mysore utáni évben szerettem volna végiglátogatni a buddhista szent helyeket Észak-Indiában és Nepálban. Az utazó tanító, Kőszegi Zsuzsa visz minden évben csapatokat, így velük elmentem, és egy kicsit maradtam még Nepálban meditálni. Nagyon szeretek ott lenni! Szeretem, hogy bár ott nincsenek meg az ún. civilizációs komfort dolgok, mégis hihetetlen dolog ott lenni, csodálatos helyek vannak, és lehet találkozni azokkal a lámákkal is akiket nagyon szeretek.

Te próbálkoztál az astanga második és harmadik sorozatával is?
Harmadikat sohasem csináltam, a másodikat gyakoroltam rendszeresen. A karandavászanát sajnos még nem tudom rendesen megcsinálni, le tudom hozni a lótuszt, de visszavinni nemigazán. De egy ideje nem csinálom, mert az egyes sorozat is teljesen kielégítő számomra.

Te mennyire tartod be a gyakorlásodban a “tradícionális vinyászaszamolást”?
Nem igazán… Sokszor kihagyok vinyászát például, ha sérülés van, vagy ilyesmi. Azt gondolom, hogy a tudati hatása éppen ezért biztosan nem lehet meg a gyakorlásnak, mert annak van egy oka, hogy miért kell úgy csinálni ahogyan, de mivel én ezt a részt a buddhizmusból megkapom, így számomra ez maradt testgyakorlás.

VILLÁM-HATOS 1. Jelenleg melyik sorozatot gyakorlod? Most az egyes sorozatot, némileg módosítva. Egy kis kalligráf-jógával kezdek (Master Yang féle), ezzel melegítek be, utána az astanga sorozat, és szoktam hozzávenni egy kis légzőgyakorlatot a végén. 2. Van-e kedvenc ászanád, ha igen melyik az? Szupta virászana jut eszembe hirtelen, imádom azt a pózt, de az nem astangás póz. De nagy kedvencem a jógahíd is (urdhva dhanurasana), ill. a halpóz (matsyasana), különösen mert nagyon sok a pozitív hatása. Az összes belső elválasztású mirigyre hat, ill. tényleg szinte minden betegséget gyógyít. Nagyon szeretem még a baddha konászanát is, ill. a csavaró pózokat.. 3. Mumus ászana? Karandavászanát visszaemelni, mert ez még nem megy. Illetve a csónakpózt (navászana) annyira nem szeretem, de ki az aki azt imádja? :) 4. Kitől tanultál eddig a legtöbbet? Gauranga volt az első tanárom, tehát őt mindenképp megemlíteném. Azután az Alex Sefcik nevű amerikai srác Mysore-ban, ill. Shivan Kutty Keralában akinek nagyon jó igazításai voltak. Igazításokat nagyon jókat tanultam pl. Kamal Singh-től is, de a tanításomban igen nagy szerepe volt Eyal-nak (Eyal Chehanowski – a szerk.). Illetve a tanítványoktól, a visszajelzésekből, a TTC-s csapatoktól. 5. Hányszor jut időd a gyakorlásra egy héten? Minden nap gyakorlok. 6. Kié legyen a következő Astanga-profil és miért? Az Angit (Herczeg Angelika – a szerk.) szeretném kérni, mert róla tudom, hogy egy igazi “astanga-fanaticsku” :), egész élete a jógáról szól, így ő ideális alany is lesz szerintem.

Telihold-kór

avagy miért nem gyakorolnak holdnapokon az astangások

Az astanga jógát gyakorlók (értem ez alatt a rendszeres gyakorlókat, tehát a heti 6, de minimum 5 alkalommal jógázókat) életében, vannak ún. pihenőnapok, amikor nem gyakorolnak. Ilyen pl. a szombati nap, vagy a nőknél a havi ciklus első 3 napja, és ide tartoznak az ún. holdnapok is, nevezetesen a telihold és az újhold.
Mi ennek az oka? Nos nem, az astangások nagy valószínűséggel nem változnak teliholdkor vérfarkassá, hogy azután vadászni induljanak az éjszakában… :) Bár ki tudja ugyebár, én csak a magam nevében beszélhetek… Én teliholdkor inkább révûlten kántálom a Cthulhu hívó igét: „Ph’nglui mglw’nafh Cthulhu R’lyeh wgah’nagl fhtagn” , és várom hogy kinyíljon a dimenziókapu… :)))
No de viselkedjünk komolya(bba)n kérem.

A Wikipédiát olvasva kiderül, hogy a Hold az emberiség története során mindig fontos szerepet töltött be a különböző kultúrákban. A korai időkben istenségként tisztelték, a későbbi időszakokban tudományos kutatások alapjául szolgált. Emellett az irodalomban is több, kultúránk kincsei közt nyilvántartott alapmű témája lett. A Hold az alapja az ókorban keletkezett legtöbb naptárnak és ünnepnek. A Hold fázisait az ókori egyiptomiak az újjászületéssel magyarázták. Szerintük Ozírisz isten feldarabolásáról van szó, amit riválisa, Széth hajtott végre rajta, aminek során 28 darabra vágta. Ozíriszt hitvese, Ízisz rakta össze.

Az emberek évezredek óta okolják a holdat a különféle szokatlan vagy magmagyarázhatatlannak tűnő események, cselekedetek miatt. A hold feltételezett hatása a hétköznapi kifejezésekbe is átment (például holdkóros viselkedés). A középkori, babonás Európában pl. a vérfarkasok és a vámpírok megjelenését kapcsolták össze a teliholddal.

Rengeteg tanulmány érvel a telihold hatása mellett, vagy éppen az ellen, a választ azonban senki sem tudja. De állítólag ha megkérdezünk egy rendőrt, nővért, vagy egy pszichiátert, ők valószínűleg azt fogják mondani, hogy nemcsak hisznek a telihold hatásában, de számolnak is vele a mindennapokban. Kórházi sürgősségi osztályokon és a rendőrségeken tervezik, hogy több telefonhívást kapnak telihold idején. A telihold hatása mellett érvelők egyik fő érve a születések számának bemutatása, ilyenkor ugyanis jellemzően több gyermek születik, mint a hónap más napjain. Apropó születés, a Yoga Mala-ból tudjuk, hogy például Guruji ( Sri K. Pattabhi Jois) is teliholdkor látta meg a napvilágot egy (minden bizonnyal) szép júliusi napon Dél-Indiában. ;)

Ha félretesszük a mítoszokat, hiedelmeket, akkor bizony kiderül, hogy az ok egyszerű fizika. A Hold (a Naphoz hasonlóan, csak az jóval kissebb mértékben) gravitációs vonzást gyakorol a Földön, így nagy hatással van a víz mozgására. No, rémlik valami fizika óráról? Apály, dagály… Ugye-ugye!
Azt is tudjuk ugyebár, hogy az emberi test kb. 70%-át víz alkotja, így már nagyon is érthető és természetes, hogy bizony hatással van ránk a Hold.

Teliholdkor a szövetek megtelnek vízzel, nehézkessé válnak, az izületek is merevebbek, kevésbé mozgékonyak. Újholdkor éppen ellenkező a hatás, túl szárazak az ízületek, kevésbé nyúlnak az ínszalagok. Mindkét esetben megnő a sérülések veszélye gyakorlás alatt. Ez a legfőbb oka tehát az astangás pihenőnapoknak telihold ill. újhold idején.

Eltekintve gyilkosságok számától, a mentális betegek tüneteitől és az erőnlétünkre gyakorolt hatástól, vajon milyen más hatása lehet még a Holdnak? (“Mit adtak nekünk a rómaiak? :) )
Sokan tapasztaljuk, hogy a Hold és a Nap egymáshoz viszonyított poziciója bizony a lelkiállapotunkra is hatással van. Már a görög filozófus, Arisztotelész is úgy vélte, hogy mivel az agy a „legnedvesebb” szervünk, ezért a Hold ugyanúgy hatást gyakorol rá, ahogy a tengerre az árapály formájában.

Egy megközelítés szerint, a Hold pozíciója által okozott energetikai tapasztalások megfeleltethetőek pl. a légzés ciklusunk szakaszainak. A telihold-energia hasonlít a belélegzés végéhez, amikor a prana ereje legnagyobb. Ez egy kiterjedt, felfelé mozgató erő, amely által energikusnak és emocionálisnak érezzük magunkat, ugyanakkor nem stabil. Az upanishádok szerint a fő prána a fejben lakik, így telihold alatt hajlunk arra, hogy konokabbak, makacsabbak legyünk.
Ezt tanúsíthatom, ugyanis kb. 3 hónapja – megfeledkezve a pihenőnapról – teliholdkor gyakoroltam, és gyönyörűen lezúztam a jobb belső combizmomat upavista kónászanában… Nem értettem miért megy sokkal rosszabbul a szokásosnál, és túlerőltettem. A lábam azóta is sérült, így valószínűleg még jóideig emlékezni fogok az esetre. :(
Az új hold energiája felel meg a kilégzés végének, amikor az apana erő a legnagyobb. Apana egy összehúzó, lefelé mozgó erő, amely arra késztet minket, hogy nyugodtnak és megalapozottnak érezzük magunkat, de testi erőfeszítés irányába merev és ellenálló.

Summa summárum: a komoly astanga jóga gyakorlók tudják, hogy a holdnapokat megfigyelni egy kiváló módja annak, hogy tiszteljék a természet ritmusait és felismerjék azokat, ezáltal pedig harmóniában tudjanak élni vele.

(Források: Wikipedia, Telihold.hu, Origo, Ashtangayogacenter.com)

R. Sharath Jois interjú

2013. augusztus 11-16., Stockholm

Az alábbi posztért nagy-nagy köszönet Hajnalnak, aki részt vett Stockholmban Sharath Jois workshopján, majd lefordította nekünk a vele készített interjút.

Több európai városban is tartasz workshopot, Stockholmon kívül Koppenhágában, Helsinkiben és Londonban. Stockholmot miért választottad?
Már régóta terveztem, hogy egyszer ellátogatok Stockholmba, mert az évek során Mysore-ban rengeteg svéd diákom volt. Stockholmban sok a jó tanár, akik hűen követik a mysore-i tradíciót. Ezért fogok itt tanítani.

Szerinted miért ilyen népszerű az ashtanga a nyugati világban?
Az Ashtanga jóga autentikus jógát jelent – a jóga mind a nyolc ágát magába foglalja. A jóga nyolc ágának gyakorlásán keresztül megszabadulhatunk a testünkben és a lelkünkben lévő szennyeződésektől. Ezt érzékelhető az ászanák gyakorlása közben is, ezért vonz sok embert az ashtanga. Sokak életét megváltoztatta.

Mi történik ashtanga jóga gyakorlás közben?
Boldogabban leszünk, nyugalom költözik az elménkbe, sok lelki és egészségügyi problémától megszabadulunk. Az emberek a világ minden táján szenvednek a stressztől. A jóga erőt ad, hogy ezeket az élethelyzeteket tudjuk.

Miért akarta a nagyapád, Sri K Pattabhi Jois az egész világon elterjeszteni az ashtanga jógát?
A jóga nem tartozik semmilyen társadalmi rendhez – olyan mint a Nap, hasznunkra lehet, de nem birtokolhatjuk. Mindenkinek jógáznia kellene, hogy egészséges és jószívű legyen. A nagyapám azt vallotta, hogy a jóga mindenkié, és ezért kezdte el terjeszteni a jóga üzenetét. Ez bevonzott sok nyugati embert.

Segíthet a jóga abban, hogy legyőzzük a félelmeinket? Például a haláltól való félelmünket?
Az embereknek látniuk kell az igazságot – s az igazság az, hogy ha élsz, akkor egyszer meg kell halnod. Senki sem tudja a választ arra a misztériumra, hogy mi történik, amikor meghalunk. De a legfontosabb, hogy mit csinálunk mielőtt meghalunk: hogyan éljük az életünket.

Sokszor beszélsz arról, hogy a gyakorlásban elkötelezettnek kell lenni – igaz ez az életben is?
Én ezt úgy értem, hogy őszintén kell csinálnunk, azt amit csinálunk. Mindenkinek van valamilyen felelőssége a társadalomban, és mindenkinek meg kell próbálnia valódi odaadással közelíteni az emberek felé, s őszintén tenni a dolgát. Ha mindenki így tesz, akkor értelemmel tölti meg a létét ezen a bolygón.

Arról is sokat beszélsz, hogy legyünk türelmesek a gyakorlásban.
Ahhoz, hogy erős alapokat építs, időre van szükség. Ez akár évekbe is telhet, és több összetevő is kell hozzá: egyaránt kitartás és elkötelezettség, csakúgy mint tisztelet és hála. Ugyanúgy mintha házat építenél. Ahhoz, hogy lerakd az alapokat, nem használhatsz homokot. Több dologra is szükséged lesz, például kövekre, hogy az építményed elég erős legyen.

Sokan tartanak az ashtanga haladóbb ászanáitól. Mit lehet ez ellen tenni?
Sok ászanától tartunk, mert még nem szoktunk hozzájuk. Ha valaki arra kérne, hogy hajtsak végre ejtőernyős ugrást, engem is félelem töltene el. De ha megtanulom, hogy hogyan működik a rendszer, hogy nem fenyeget semmi veszély, akkor lassan hozzászokom és csökken a félelmem. Ha régóta gyakorolsz, erős alapokat építesz fel, és hozzászoksz a mozdulatokhoz, a félelem eltűnik.

Mit gondolsz azokról, akik kritizálják a jógát?
Ha nem tudod, hogy mi a jóga, és még magad sohasem próbáltad, akkor könnyű kritikusnak lenni. Olyan ez mint a tenger – mondhatod, hogy ”ez csak víz”, de csak ha lemerülsz a tengerbe, akkor látod a szépségét, azt hogy a víz alatt egy másik világ rejtőzik. Ugyanez igaz a jógára is.

Mit gondolsz az új jógaformákról, amik időnként felbukkannak, mint például a bikram vagy a powerjóga?
Nem autentikusak., nem a paramparából származnak. A jógának egy tradíció láncolatból kell erednie. Nem teheted meg azt, hogy kitalálsz egy jógát és kijelented: Ez az én jógám. A Bhagavad-Gitában és a Jógaszutrában olvashatsz a jógáról, ez nem egy új találmány, nem valami, amit ma alkottak. A jóga gururól gurura szállt, a legfensőbb tanítótól a tanítványokra. Ahhoz, hogy jógát taníthass, sok éven keresztül kell tanulnod egy ügyes tanártól.
Mára a jóga divattá vált, az emberek saját jógát találnak ki, s saját magukról nevezik el. Ez szerintem nagyon rossz dolog. Befűteni egy szobát még mielőtt elkezdenél gyakorolni, értelmetlen – ezzel az erővel ücsöröghetnél egy szaunában is.
Ha elsajátítod az aszanákat, az még nem jelenti azt, hogy tényleg megérted a jóga lényegét. Senki sem tanítja ugyanúgy a légzéstechnikát, mint ahogyan Sri K Pattabhi Jois tette az ashtanga jógában. Senki nem tanítja a vinyasát sem ugyanúgy (légzés a mozgással összehangolva), vinyasza nékül semmi hatást nem érsz el. Ezek nélkül nem lesz tudományos a gyakorlás, pusztán egy fizikai edzés, nem más.

Mi a légzés funkciója?
Lenyugtatja az idegrendszert, és központi szerepe van a jógában a test és a lélek megtisztításában. Attól nem tisztulsz meg, ha kitartasz egy ászanát mozdulatlanul 20 percig.

Szükséges istenhívőnek lennünk ahhoz, hogy jógázhassunk?
Az isten pusztán energia, nincs sem formája, sem neve. Mi Indiában azt mondjuk, hogy az isten formanélküli, az összes ember fantáziájából áll össze és ezeknek a fantáziáknak a léte hozza létre a jó energiát. Úgy is gyakorolhatsz, hogy ateista vagy. Elég az, ha a jógában hiszel, és kontrollálni tudod a érzékszerveid, hogy lecsendesítsd a tudatod.

Lehetnek azok, akik esznek hús és fogyasztanak alkoholt, komoly jógagyakorlók?
Húst enni egyet jelent egy másik lény elpusztításával, és ez az ahimsa (nem-ártás) ellentettje. Az, hogy mindez megtalálható a természetben, egy másik dolog – ha egy tigris eszik húst, akkor ezt anélkül teszi, hogy megzavarná az ökológiai rendszert. Az alkohol összeférhetetlen a jógával, mert hatással van a belső békédre.

Létezik egy korhatára ameddig gyakorolhatjuk az ashtanga jógát?
A gyerekek 11 éves kortól kezdhetnek el ashtangát gyakorolni, de felső korhatár nincs. A jóga egészen addig ”történik benned”, amíg meg nem halsz, ha folytatod a gyakorlást.
Amikor eljutunk egy bizonyos szintre a gyakrolásban, akkor a jóga csakúgy a részünké válik, mint az egyik karunk, az életünk része lesz. Nem lehet elvenni tőlünk. Nem mondhatod, hogy holnaptól nem gyakorlok jógát. Az olyan lenne, mintha levágnád a karod.

Sokaknak, akik ashtangát gyakorolnak, van valamilyen betegségük vagy valamilyen fogyatékosságuk; a szív- vagy pszichikai betegségeken keresztül egészen a gerincproblémákon át a bénulásig. Mi a titka a jóga gyógyító hatásának?
Egészségesebb leszel és akár meg is szabadulhatsz a betegségektől, ha helyesen gyakorlod a jógát és van egy jó tanárod, aki tudja hogyan kell kezelni a különböző tanítványokat. Ugyanez igaz a jó orvosra is – ha tudja, hogyan kell kezelnie a pácienseit, akkor megtörténik a csoda.
Gyakorold az ashtangát tekintet nélkül a korlátaidra. Ha jógikus tudattal rendelkezel, akkor nem számít, hogy milyen korlátaid vannak. Nem mindenki tudja megcsinálni azokat az ásznákat, amiket én. De van olyan is, aki meg tudja csinálni az összes ászanát anélkül, hogy valódi jógi lenne. A szívedet szentelheted a jógának, függetlenül attól, hogy milyen korlátaid vannak.

Vannak, akik megsérülnek ashtanga gyakorlás közben. Mi a tanácsod a számukra?
Sok oka lehet annak, ha valaki megsérül. Először is azt kell látni, hogy hogyan sérült meg. Ha rossz a tanárod, akkor szerezhetsz sérülést. A te dolgod, hogy találj egy komoly, jó tanárt.
Figyeld meg például, hogy a tanár maga is óvatosan gyakorol-e, ez elég fontos. Aztán vannak olyan diákok is, akik mindig újabb és újabb ászanákat akarnak, túlerőltetik magukat, naponta kétszer gyakorolnak. Így könnyen meg lehet sérülni. Nem szabad erőltetni és siettetni a dolgokat.
Gyakorolj intelligensen és ne arrogánsan, tudatlanul. Van olyan fájdalom, ami azért jelentkezik, mert még nem szokott hozzá a tested egy adott ászanához, ez el fog múlni, ha folytatod a gyakorlást. Csak ha a fájdalom állandósul, akkor kezdj el aggódni.

Üzenhetnek e a sérülések nekünk valamit?
Igen, a sérülések néha jó tanárok. Szerénnyé tesznek bennünket.

Lehetséges az, hogy a belső nyugalmunkra való fókuszálás konfliktusba kerül az ahimszával a külvilágban? Meggátolhat bennünket abban, hogy másokkal törődjünk, hogy segítsünk az embereken krízis helyzetekben vagy háborúkban?
Először nekünk kell magunkban megteremtenünk a belső békét. Ha minden ember eléri ezt az állapotot, akkor a külvilágban is béke lesz. Ha dolgozol magadon, akkor másokat is arra ösztönözhetsz ezzel, hogy ugyanezt tegyék. Muszáj beszélnünk a jógáról, terjeszteni a benső béke üzenetét, ösztönözni másokat, hogy jógázzanak. Minél többen megértik ezt, annál kevesebb harc lesz. De először be kell látnod a saját tudatlanságod, felismerni a saját téveszméidet és dolgozni ezeken. Ha megszabadulsz tőlük, csak akkor lehetsz sikeres a spirituális gyakorlásodban.

Elérheti mindenki, aki jógázik a samadhit – a jóga végső célját?
Ha fejlesztik magukat, akkor elérhetik. De először engedned kell, hogy növekedjen benned. Olyan ez mint fát ültetni, táplálnod kell, gondozni a növényt, hogy növekedjen.
A táplálék a fizikai tréning, az ászanák gyakorlása. Nem tudhatod, hogy mikor történik meg, bármikor megtörténhet, csak megfelelő táplálékot kell kapnia. Sri K. Pattabhi Jois mindig azt mondt, hogy ” az ashtanga nem a lusta embereknek való”.

Lehet valaki túlzottan ambiciózus a jógában?
Sokan túlzottan ambíciózusak az ászana gyakorlásban. De a jógafolyamat nem megy végbe azonnal, hanem csak lassan. Manapság mindenki mindent azonnal akar, de ez így nem fog megtörténni.

Eredeti szöveg: http://www.yogashalastockholm.se/om-ashtanga-yoga/intervju-med-sharath/
Fordítás: Seres Hajnal
Képek forrása, ill. további képek: Yogashala Stockholm

Vinyasa Flow

Mire meggyógyult a laptopom, már meg is érkezett az újabb vendégposzt Szabitól, akinél mostanában jobbnál jobb témák hevernek, arra várva hogy végre kikerüljenek az Astangini blogra. :) Az alábbi szösszenetet egy vinyásza flow jógaoktatói tanfolyam ihlette. Köszönet érte!

Csíkszentmihályi Mihály óta népszerű fogalom a flow, amelynek a jógában, főleg a dinamikus irányzatokban is megvan a saját értelmezése. Mostanában itthon is egyre ismertebb az a stílus, amelynek már a neve is ezzel a fogalommal van fémjelezve, a vinyasa flow. A Jogablogon megjelent egy érdekes három részes cikksorozat, amely három különböző vinyasa flow tanár óráját mutatta be, mindhárom cikkből érződött egy kis bizonytalanság, hogy akkor most tulajdonképpen mi is a vinyasa flow, vannak napüdvözletek, meg néha erőteljesebb gyakorlás (alkartámaszok), de hogyan is lehet keretezni ezeket az órákat.

Hát igen, ha az ember először csöppen be egy ilyen órára, majd utána még egyre, akkor lehet az az érzése, mintha két különböző típusú jógaórán vett volna részt, pedig mégis vannak elvek, amelyek általában visszaköszönnek a legtöbb (az összest nyilván nem merem kijelenteni) vinyasa flow órán. Volt szerencsém részt venni egy vinyasa flow oktatói továbbképzésen Varga Judit előadásában, amely igen jól megragadta a lényeget, ebből szeretnék néhány pontot megosztani.

Már maga az elnevezés, ami időnként vinyasa krama (vagy csak vinyasa), szó szerinti fordításban tudatosan összerakott folyamatot jelent, is meghagy egy nagyfokú szabadságot, amibe sok minden belefér…

A legtöbb embernek, főként astangás múlttal, első blikkre egyfajta astanga klónnak tűnik, amiben a tanár szabadon játszik az asanakkal. Ez persze így torzítás (mielőtt megtalálna a vinyasa flow rendőrség), de ha az irányzat gyökereit nézzük, akkor hármat szoktak kiemelni és ebből látszik, hogy sok minden az astangából jön:

• Astanga (a la Patthabi Jois), ahonnét a dinamizmus, a napüdvözletek és a vinyasa, mint átvezető mozdulat, ered
• Iyengar, ahonnét a precizitás
• Viniyoga (Desikachar nyomdokain), ahonnét a módosítások, tanulók szintjének megfelelő egyéni verziók felajánlása jön

Az óra felépítése általában (vinyasa flowban ez sem szentírás) az alábbiakat követi:

• bemelegítés: főként talaj menti, az izom előkészítésére szolgáló gyakorlatok, minimális kitartásokkal, lehetőleg a teljes gerinc átmozgatására törekedve, cicahát forever!
• napüdvözletek: az astanga sorozatból ismert verzióban, általában sok módosítással fűszerezve: lábemelések, kitartások, gerinccsavarások
• asana sorozatok: általában az óra gerince, ami többnyire álló asanak valamilyen célt szolgáló egymás után fűzése, vinyasa verziókkal összekötve
• ülő, illetve talaj menti, esetleg fordított testtartásos sorozatok: jobbára statikus, az elmélyülést és levezetést szolgáló pózok
• relaxáció: majdnem mindig vezetett (horkolás opcionális)

A vinyasa flow órák gerincét adja az adott órát meghatározó téma, vagy peak póz. Amennyiben peak pózt választ a tanár, legyen mondjuk a híd, akkor az órát úgy építi fel, hogy a pózok szépen lassan előkészítsék a testet a peak póz végrehajtásához. Esetünkben biztos lesznek olyan asana sorozatok, amelyek a vállat nyitják, illetve a combokat erősítik, a csípő horpasz nyújtják, vagy a derék védelmére vannak kihegyezve, és ezeket mind bedobva a lecsóba, a végére kirajzolódik a peak póz.

Ha pedig egy téma mentén építi fel a tanár az órát, akkor az rendkívül sokrétű lehet:

• fizikai megközelítés, például: csípőnyitások, csavarások és oldalra hajlások, hátrahajlások, általános erősítő gyakorlatok, fordított pózok
• spirituálisabb megközelítés mentén: megnyílás, elengedés (csípőnyitások, hátrahajlítások), egyensúlyozás, emésztés (csavarás, oldalra hajlás), stb.
• bukósisakokat fel: csakrák mentén történő megközelítés, azért egy jófajta harmadik szem csakra nyitáson szívesen részt vennék…
• lehet egy konkrét izomcsoportra koncentrálni, népszerű lehet a combhajlító, csípő horpasz, vagy akár tricepsz használatot tudatosító óra
• akár általános energetizáló, lendületet adó óra, vagy annak az ellentéte, lehűtő, nyugisabb óra (hatha rulez) is elképzelhető

Ezek persze csak téma felvetések, rajtuk kívül számos egyéb elképzelhető, a tanár fantáziájára és kreativitására van bízva, hogy mi sül ki az adott órából, és már kezd körvonalazódni, hogy a vinyasa flow esetében több múlik a tanáron, mint a kötött pályás (astanga, bikram, stb.) irányzatoknál.

A napüdvözletek és variációik szerves részét képezik egy jól felépített vinyasa flow órának, ugyanúgy, mint a harcos pózok és azok variációi, többnyire bekerülnek az állósorozatokba is, az astangában ismeretlen hármas harcos és az ezekből indítható félhold és csavart testvére. Nem ritka, hogy az órán a pózok szanszkrit nevei mellett a mitológiai hátterük is előkerül, én például elég sok harcossal találkoztam már a matracomon, de a történetük csak most jött szembe először:

Shiva apósa, Daksha, nem hívta meg lányát, Satit és férjét, Shivat egy ünnepségre. Azonban Sati ezt zokon vette, és mégis megjelent, ahol így szólt apjához: “Mivel te adtad nekem ezt a testet, ezért nem akarom, hogy tovább hozzám tartozzon!”, majd meditatív állapotban felélesztve belső tüzét elégett. Shiva tudomást szerezve a történtekről, levágta az egyik hajfonatát és földhöz csapta, ebből pattant ki Virabhadra, a harcos, rögtön felvéve az egyes harcos pózt (stílusos intro). Kettes harcosban beigazította magát támadó állásba, kardját kihúzva, és a hármas harcos pózban elbánt az apóssal, konkrétan lefejezte… na ennyit a jógáról és az erőszakmentességről.

Egyébként a harcos pózok egybefűzése, megspékelve trikonasanaval és parsvakonasanaval ki is adja az egyik kedvelt vinyasa flow sorozatot, a táncoló harcost:

Ezzel meg is érkeztünk az óra lényegi részéhez, a tanár által összeállított többnyire álló asanak összefűzéséből alkotott sorozatokhoz, amelyek a téma, vagy a peak póz köré szerveződnek. Maradva a hidas példánknál össze lehet rakni olyan sorozatot, ami a csípő horpaszra koncentrál (egyes harcos már eleve jó), össze lehet állítani vállnyitó sorozatot, illetve comberősítőt, természetesen minden póz között van valami egyszerűbb, vagy bonyolultabb vinyasa (átvezető mozdulat), ami akár egy teljes napüdvözlet is lehet. Ha a tanár nem hangsúlyozza kellő képen a sorozatok célját, akkor az óra egy kicsit kaotikusnak tűnhet, pedig általában ott van mögötte a logika.

A legtöbb vinyasa flow órán ott figyel a kismagnó a sarokban, és nem véletlenül, a mantra feldolgozásoktól kezdve az egészen populáris slágerekig bármilyen zenét felhasználhatnak (a trashmetalhoz perverz vonzódást érző delikvensek azért lehet, hogy csalódni fognak), sőt nagyobb alkalmakkor az élő zene sem ritka. Nekem személy szerint nagyon bejön a zenére jógázás, tudom, hogy elvonhatja a figyelmet a koncentrációtól, de ezzel a lendülettel a fejekben pörgő 8mm-es is általában kikapcsol, és az a tapasztalatom, ha egy nehezebb pózban oda kell tennie magát az embernek, akkor már meg sem hallja, hogy valami szólna a háttérben.

Hát nem tudom, hogy az eddig leírtak alapján tisztult-e a kép a vinyasa flow-val kapcsolatban, az gondolom átment, hogy az óra jó felépítésének (megfelelő sorozatok legyenek kialakítva, anatómiailag az egyik póz készítse elő a másikat), és esetleg a menet közben szükséges ad-hoc módosítások (amennyiben a közönség nem annyira vevő a jól kifundált sorozatokra, értsd, esetleg túl erőteljes) miatt rendkívül sok múlik a tanáron, kreativitásán, helyzet felismerő képességén. Tehát amellett, hogy karmesterként vezeti az órát, még zeneszerzősödik is, illetve amennyire belefér mutatja a gyakorlatokat (hiszen az órán részt vevő régi motorosok sem tudják mindig, hogy mi következik), persze félreértés ne essék, ez részéről aligha nevezhető jógázásnak, ki-be ugrál a pózokba, közben beszél, így ez inkább megágyaz a sérülésnek, mint a jógázásnak. Szóval minden tiszteletem a jó vinyasa flow tanároké. Általában a karmesterkedés és komponálás mellett már kevesebb idő marad a pontos igazításokra (legalábbis lényegesen kevesebb van, mint egy astanga órán), ezért előtérbe kerülnek a verbális instrukciók. A stílus előnyei között említeném az órák változatosságát, így a régebbi gyakorlók között is kisebb a kiégés veszélye (kötött pálya esetén azért elő bír fordulni), azonban ez ugyanúgy hátránya is, mert elég hosszú utat kell megtenni, és sokrétű ismeretekre szert tenni, hogy valaki az önálló gyakorlás útjára lépjen, és saját sorozatokat, órát tudjon összeállítani.

Egyébként a külhonban kezdődött jógás pályafutásom is a vinyasa flow-hoz kötődik, bár akkor még fogalmam sem volt, és nem is nagyon érdekelt, hogy mit csinálok, egyszerűen csak élveztem. A rendszer is egy kicsit eltért az itthon megszokottaktól, voltak kifejezetten kezdő órák, ahová apelláta nélkül beosztották a hozzám hasonló taigetosz szökevényeket, itt jól rámentünk az alapokra, főként napüdvözlet elemekkel, illetve egy-két kiegészítéssel megtűzdelve. Majd miután úgy ítélték meg, hogy az alapok már elfogadható szinten vannak, lehetett menni az „igazi” vinyasa flow órákra. Aztán amikor hazajöttem, néhány hét alatt rájöttem, hogy nem tudom magamtól fenntartani az áramlást, sete sután pakolgattam egymás után az asana-kat, de egy adott ponton mindig fej vakarva abbahagytam, hogy akkor most mit is kéne csinálni… mivel akkor még nem volt itthon vinyasa flow, így lett belőle astanga, mert abban véltem a legtöbb hasonló elemet felfedezni.

Ma már szerencsére más a helyzet, a Vinyasa Flow Jóga egyesület honlapján számos oktató és óra közül lehet választani.

Illetve akinek még szabad a péntek délutánja, az a legtöbb oktatót egyszerre is kipróbálhatja, egy élő zenés jóga dzsem keretében, biztosan nagy élmény lesz.

Végül egy video arról, hogy mi minden belefér ebbe a stílusba, trance party, hmm…

Challenge accepted

Ashtanga Challenge Day – 2011. december 17. Budapest

“Az élet kihívás – fogadd el!” – szól az egyik ordas nagy közhely, de talán mond is valamit.
Aki futott már le maratoni távot, úszott már át Balatont, vagy egyszerűen csak lépte már át a saját korlátait, bizonyára tudja miről van szó, miért KELL elfogadni egy kihívást.

Ami engem illet, nos én köptem már ki a tüdőmet egy félmaraton után, éreztem gömbölyűnek a talpam 5,5 km leúszása után, sok-sok holtponton küzdöttem már át magam, de az Ashtanga Challenge Day valami egészen más volt…

De ne szaladjunk ennyire előre, nézzük előbb mi minden történt 1927-ben… :-) Az 1927-es esztendőnek ugyanis sok mindent köszönhetünk. Ebben az évben született Sidney Poitier, Gabriel Garcia Marquez, Puskás Ferenc; ebben az évben álmodta meg Coco Chanel a legendás “kis fekete ruhát”, ekkor lett Magyarország új pénzneme a pengő; itthon is divat lett a bubifrizura; és nem utolsó sorban (többek között) ebben az évben a híres jógi, Krishnamacharya Indiában Full vinyásza ashtanga sorozatot tanított tanítványainak. :-)

A legendás jógi köztudottan nem bánt éppen kesztyűs kézzel a tanítványaival, sok anekdotát olvashatunk erről Patthabi Jois és Iyengar visszaemlékezéseiben is. De nem kell messzire menni, hiszen Krishnamacharya saját fiát Desikachart is igen szigorúan fogta. Egy történet szerint az ifjú Desikachar nem akart jógázni, ezért elfutott apja elől, ám az utolérte, és büntetésből baddha padmasanában összekötötte kezét lábát, és a kölöknek 4 órán keresztül így kellett dekkolnia.

István is ezzel a kedves történettel kezdte az Ashtanga Challenge Day nyitó beszédét, majd megnyugtatott mindenkit: nekünk csak 3,5 óránk van… :)

Ekkor még volt erőnk nevetni, ám hamar az arcunkra fagyott a mosoly, amikor ismertette az aznapi menüt:

– 108 napüdvözlet (90 db surya namaskara A, és 18 db surya namaskara B)
– Ashtanga első sorozat Full vinyászával
– 108 Urdhva dhanurasana (jógahíd)

A 108 napüdvözlethez már több alkalommal is volt szerencsém, Full vinyászás ashtanga sorozatot is csináltam már egyszer, de egymás után a kettőt még sohasem, pláne nem 108 urdhva dhanurászanával megfejelve.

Lehetetlen? Igen, az… Lehetséges? Naná! :)

Biztos ami tuti, én azért elmormogtam magamban a “Meg tudom csinálni!” mantrát, ártani nem árthat alapon…, majd belevágtunk a sűrűjébe.

Az első holtpont nagyon korán érkezett… Amikor meghallottam, hogy még csak most vagyunk túl az első negyeden, fordult egyet velem a világ; de fog összeszorít, gyerünk tovább… Az utolsó három Napüdvözlet B-t úgy préseltem ki magamból, mintha az életem múlna rajta…

Itt lehetett először vizet inni… Részemről csak lehetett volna, ugyanis István óráin nevelkedve én nem is feltételeztem, hogy ez engedélyezve lesz, így nem vittem magammal vizet… Esküszöm a könnyem majd’ kicsordult ahogy néztem hogy mindenki kortyolja a kiérdemelt pár korty vizet… De fog összeszorít, gyerünk tovább!…

Az álló ászanák nekem felüdülést jelentettek, végre picit lelassult a szívverésem, tudtam mélyíteni a légzésemet, jól esett 5 légzés erejéig megnyújtóztatni az izmokat egy-egy ászanában. Az első ülő ászana után még eltévesztettem az előreugrást, elfelejtettem, hogy itten bizony állásba kell ugrálni, de utána már sorsomba beletörődve nyomtam a full vinyászát.

Soha életemben nem drogoztam, de a Challenge közben volt egy flessem, hogy ez valami olyasmi lehet… Időnként, mintha víz alatt lenne a fejem, nagyon-nagyon távolról hallottam István hangját “Ekam-belégzés, dvé – kilégzés…”, időnként bekúszott a velem szemben gyakorló eltorzult arca, néha bömbölt a fejemben a Lust for life, de többnyire valami elképesztően furcsa tudatállapotban “utaztam”…

A 108 urdhva dhanurászanánál (belégzésre föl, kilégzésre vissza…) már fizikai fájdalmat éreztem. A vállamban tompa, a csuklómban éles szúró fájdalom, és még k*rva messze volt a vége…

Most már esküszöm elhiszem, hogy van az az állapot, amikor az ember “meghal egy picit”, (persze átvitt értelemben) majd pár másodperc után újra pumpál a szív,  fog összeszorít, gyerünk tovább!…

Fogalmam sincs hányszor haltam meg szombat délután, de egy biztos: egy vinyászát sem hagytam ki! :-) Becsülettel letoltam egy korty víz nélkül, ás bár az elején még sűrűn eszembe jutott Krishnamacharya és az ő kedves anyukája, a végén már csak egy őszinte “Köszönöm!” jött ki a torkomon, mikor István szájából végre elhangzott az “Egészségetekre!”

3,5 óra gyakorlás, miközben a teremben szó szerint megállt az idő (elromlott a falióra, és délután 3-kor egyszerűen megállt :) ), sajgó izmok, kiszáradt torok, 2 nap múlva is eszméletlen izomláz…

Hogy megérte-e?
Naná! :-)

Én kötelezővé tenném minden ashtangásnak!
“Csak” az elmédet kell legyőznöd!…

 

 

Árnyékban

Shadow jóga workshop, Pozsony, 2011. december 10-11.

Éppen amikor szomorúan temetném szegény halódó blogomat, melyet igencsak elhanyagoltam mostanában a munka miatt, jön egy vendégposzt, méghozzá önként és dalolva… :) Bárcsak minden így oldódna meg… :)
Az alábbi szösszenetért nagy-nagy köszönet Szabinak, aki Borszéki Katával együtt részt vett egy igen érdekes workshopon.

Már régebben kinéztem az Ausztráliában élő, magyar származású Remete Sándor által alapított Shadow jóga irányzatot, amiből talán a legjobban kikerült a statikus asana gyakorlásokra jellemző szögletesség, ezzel a külső szemlélő számára is kellemes vizuális élményt nyújt. Sajnos itthon ez az irányzat még nem képviselteti magát, így csak külföldi tanfolyamokon lehet ismerkedni vele.

Akkor kezdett el különösen érdekelni a dolog, amikor kiderült, hogy Simon Borg-Olivier-nek  és Eyal-nak  is személyes tanítója Remete Sándor, mivel mindkettőjüket nagyra tartom, és az utóbbi időben Simon volt a legnagyobb hatással a saját gyakorlásomra, ezért ügybuzgalmamban ki is néztem egy tanfolyamot. Remete Sándor szeptemberben Bécsben tartott egy kurzust, amire nagy lendülettel bejelentkeztem, azonban ugyanazzal a lendülettel vissza is pattantam, mondván, hogy Sándor workshopjaira csak olyan versenyzők mehetnek, akik nem most állnak először a Shadow jógás rajtvonalhoz… Hoppá, egy irányzat, ahol a diáknak is certified-nak kell lenni.

Amikor a 2012-es calendarjuk megjelent, akkor ismét tettem egy kísérletet, hátha beszivárgok a szőnyeg alatt, megint belőttem egy bécsi kurzust, de ugyanúgy elkapott a spam szűrőjük: kezdők nem mehetnek. Na jó, ezek tényleg komolyan gondolják, így már kezdtem letenni a dologról, azonban a szélmalomharcomnak híre ment, és a bécsi tanár, Sabine Irawan néhány hete megkeresett, hogy tart egy bevezető hétvégét Pozsonyban, amire szívesen lát, szuper, akkor lehet, hogy mégis kinyílik a shadow jóga előszobája…

Ismerősök köréből Borszéki Katát érdekelte még a dolog, úgyhogy bepakoltuk magunkat a matuzsálemi Opelembe és szinte súrolva a sebességkorlátokat eldöcögtünk Pozsonyba. A tanfolyam két napos volt, mindkét nap egy reggeli és egy délutáni gyakorlással, nagyjából úgy kell elképzelni, mint egy astanga kezdő tanfolyamot, az első alkalmakkor több, a vége felé kevesebb szöveggel és minél több gyakorlással.

Mint minden jóga irányzatnak, ennek is nehéz röviden, egy cikkben összefoglalni a lényegét, már csak azért is mert egy hétvége nyilván csak egy impulzusra elég, semmi többre (magyarán fogalmam sincs a lényegről…), azonban vizuális impulzus szerzésre az alábbi videó is kiváló:

Laikusok számára (azaz mi, akik egy hétvégényi tapasztalatból próbálunk véleményt formálni) a shadow jóga a klasszikus hatha jóga asana-k és a távol-keleti harcművészetek (tai chi, kung-fu) ötvözetének tűnik, a mozdulatok lágyabbak, körkörösebbek, és folytonosabbak, mint az általam ismert dinamikus irányzatokban, bár Kata megnyugtatott, hogy Amerikában vannak olyan vinyasa flow tanárok, akik hasonlóan interpretálják a dolgokat. Egyébként a harcművészetek jógikus gyökerei elég egyértelműnek tűnnek, amit a shaolin jóga, tibeti jóga és buddhista jóga irányzatok léte is alátámaszt, így a shadow jóga, mint egyfajta nyugati szintézis, lehet, hogy csak az én benyomásaimból pattant ki.

A shadow jóga is bizonyos mértékig sorozatokból áll, különböző szintű úgynevezett prelude-ok vannak, amelyek után már személyre szabott asana oktatás következik, mi az első prelude-al ismerkedtünk, amiből nagyon sok elem a fenti videóban is megtalálható.

Akinek már van némi jóga, vagy egyéb mozgásformából adódó tapasztalata, az nyilván nem dől be a bemutató könnyedségének, ez egy meglehetősen nehéz, embert próbáló irányzat. Különösen tetszett az aktív, és dinamikus (nem kitartott) csípőnyitó aspektusa, ami nekem mostanság az egyik legnagyobb kihívást jelenti, úgy is éreztem magam a tanfolyam végére, mint egy kezdő cowboy, aki örül, hogy végre leszállhat a nyeregből…

A shadow jóga elméleti hátterében jobban ki van hangsúlyozva a jógafilozófia, jógaanatómia, és az ahhoz kapcsolódó világnézet, mint ahogy azt az ember a dinamikusabb irányzatoknál megszokta. A sorozatok is az egyes elemeket (föld, víz, tűz…) próbálják hangsúlyozni, úgy van felépítve a rendszer, hogy az első prelude-dal a föld elemet, azaz a lábakat és a csípőt (tanúsíthatom) kell megerősíteni, kinyitni, aztán lehet menni feljebb.

Szó esett a csakrákról, nádikról, az ember különböző szintű testeiről, és hogy a gyakorlásnak az energia testből kéne indulnia, megszűntetve a blokkokat. Itt lett megemlítve, hogy miért hívják shadow jógának, de ez az én befogadó képességemet már felülmúlta (mea culpa: ezektől a dolgoktól én még mindig idegenkedek), úgyhogy meg sem próbálom visszaadni, annyit segítek, hogy ez az árnyék nem az az árnyék, hanem inkább valami burok, de aki nem hiszi, járjon utána…

(Kata utánajárt: A shadow szó az energetikai blokkokra, testi és lelki problémákra utal, azokat nevezi árnyéknak. Ha erről az oldalról nézzük a dolgot, igazán frissítő, hogy íme egy jógafajta, amit a véges korlátaink felől közelít…)

Ennél kézzelfoghatóbb és egészen szimpatikus megközelítés, ami a jógairányzatok összehasonlítgatásának elejét veszi, a fizikai gyakorlás kötöttségére vonatkozó irányelv:
“Do what you need to do, at the end everything leads to freestyle!”

És ez valóban visszaköszön a shadow jógában, útravalónak ez került a tarisznyánkba: ha szeretnénk gyakorolni, akkor ne izguljunk azon, hogy kihagyunk, vagy összekeverünk valamit, bízzuk a testünkre, jó lesz az úgy…

Az irányzat alapítója, Remete Sándor, elmondások alapján is érdekes karakternek tűnik. Még kamasz volt, amikor a szüleivel Vajdaságból kivándoroltak Ausztráliába, megjárta Vietnámot, két évtizedet töltött Indiában különböző mesterekkel (köztük Patthabi Jois és Iyengar), és sokat merített dél-indiai templomok mozgás ábrázolásaiból is. Már a történetek alapján is meglehetősen szigorú ember benyomását kelti, akire úgy tukmálták rá magukat a tanítványok (amiért cserébe naponta ki kellett takarítaniuk a házát… az indiai oktatási tradíció is ragadós), de legalább úgy tűnik őt nem a jógában sem ritka bíznisz, vagy öntömjénezés motiválja. Bár nem vagyok híve a szabadkőműves társaságoknak, a shadow jóga, mint mozgássor kívülről szemlélve és belülről végezve is megtetszett annyira, hogy remélem most már hamarosan sikerül Sándor színe elé járulni.

Végül nem állhatom meg, hogy meg ne emlékezzek a jóga stúdióról, ami a szocialista időkből ottmaradt helyi BMK (művelődési központ) megfelelőjében – Pólus City Center – létrehozott fröccsöntött stúdió. Annyira giccses, hogy az már jó: a rikító színű műanyag buddha és lótusz virág természetesen alap, ezt még be is nyelném, de a teljes falas műanyag vízesés imitáció és a tetőről is lelógó őserdő, illetve az öltözőkben szóló madárcsicsergés végérvényesen belém égett, így ezennel ünnepélyesen megfosztom a berlini ashtanga stúdiót a dobogó legfelső fokától, innentől kezdve a pozsonyi YOGA VIDYALAYA, alias Fredyyoga az etalon…

A Yoga Dealer és a (majdnem) full vinyásza esete

Nemrég meglátogattam drága barátnőmet Riát, aki Cambridge-ben lakik, és mivel éppen akkor állomásozott a városban Michael Gannon is, volt alkalmam kipróbálni a “Yoga Dealer” néven is elhíresült jógi ashtanga óráját.
Nem nagyon volt előtte információm Michael-ről azon kívül, hogy Pattabhi tanítvány és hogy kissé “furi szerzet”, így sikerült “üres pohárral” érkezni a workshopra. Bár ez így ebben a formában nem teljesen igaz, hiszen aki hozzám hasonlóan részt vett már pár ashtanga workshopon annak sosem lesz üres az a bizonyos pohár, hiszen akaratlanul is visszük magunkkal a korábbi élményeket, tapasztalatokat, és persze mindig van “kedvenc”, valamint “nem volt rossz” kategóriánk is…

Michael két workshopot tartott Cambridge-ben, egy hátrahajlítósat és egy full vinyászásat, én az utóbbin vettem részt. Ezer éve nem voltam vezetett ashtanga órán, full vinyászát pedig még csak egyetlen egyszer csináltam, így igen kíváncsi voltam milyen lesz. A margó szélére jegyezném meg a  full vinyásza nem azt jelenti, hogy a két oldalas ászanák között is van vinyásza – az ugyanis az ún. half vinyásza (amikor pedig csak a pózók között nyomnak vinyászát az akkora vicc, hogy még neve sincs), hanem hogy a pózok között szépen visszamegy az ember szamasztitihibe. Nem tudom, vajon hányan gyakorolnak ma így a világon, de innen is nagy respect nekik!

No, de nézzük mit is csinált ez a Gannon gyerek. Már eleve furcsa volt, hogy az óra meghirdetett időtartama alig 2 óra volt, ami full vinyászához képest nekem igen szűkösnek tűnt, de amikor ebből elment 15 perc azzal, hogy mesélt az ashtanga sorozatról még biztos voltam benne, hogy csak csúszunk, vagy elírták a kiírásban. Hát nem…

A mantra után belecsaptunk a napüdvözletekbe, ahol szembesültem azzal, hogy ebből itten bizony most csak 3-3 db van. Ezután jöttek az álló gyakorlatok: a Padangustasana és a Padahastasana között is szépen visszaugráltunk szamasztitihibe, majd a Prasarita padottanászanáknál borult számomra először a logika, mert az A-t és B-t szépen “full vinyászáztuk”, de a C és a D között nem kellett visszamennünk a matrac elejére. (Tök laikus vagyok a témához, így ha valaki azt mondja, ez így van “megírva”, én aztán elhiszem, csak számomra furcsa volt.)

Majd Napüdvözlet C és a Virabadrászanák között szépen visszamenetelés szamasztitihibe. Paschimottanászanákból ABCD verziót csináltat, ebből a CD között nincs full vinyásza.
A Janusirsászanáknál a BC verzió, a Marichyászanáknál pedig a CD verzió lett “csoportosítva”, tehát közöttük nem kellett kiinduló pozicíóba vágnunk magunkat.

Később azonban nagyobb meglepetés ért, amikor bhujapid ászana után egyszer csak hidat vezényelt… Én meglepetten pislogtam, és továbbra sem értem, hogy akkor miért nem álltunk meg már navásanánál?

A levezető gyakorlatok között is szelektált, ami számomra különösen furcsa volt. A gyertyánál kimaradt például az Urdhva padmászana, és Matsyasana valamint fejenállás sem volt. Ezután egy vezetett zenés relaxáció következett, ami számomra halmozottan zavaró, mert sem a vezetett, sem pedig a  zenés relaxáció nem a barátom, én jobban szeretek egyedül relaxálni, de nem vagyunk egyformák, biztosan sokaknak ez tetszik jobban.

Az óra legviccesebb része vitathatatlanul a divatbemutató volt, ugyanis Mr. Gannon háromszor öltözött át közben. :)
Hosszú ujjú trikó+hosszúnadrág kombóból a hosszúnadrág+póló, majd rövidnadrág+pólón keresztül eljutottunk a rövidnadrág-félmeztelen verzióig, amit egy Namasté farmer+félmeztelen kombináció követett és égett bele kitörölhetetlenül a retinámba.

Az óra legzavaróbb része azonban a relaxációt követő kőkemény sales tevékenység volt, amihez hasonlóval én még soha sehol nem találkoztam. Volt ott minden, iPhone applikáció 2 fontért, decemberi workshop Purple valley-ben (Goa, India), Youtube csatorna…stb. Nem akarok álszent lenni (marketingesként meg aztán főleg nem), de közvetlenül jógaóra után, relaxációból felülve én személy szerint nem erre vágyom. :(

Ez is egy újabb sajnálatos esete annak, amikor egy egész iparág épül rá a jógára ill egy ismert jógira. Biztos vagyok benne, hogy Michael Gannon egy hihetetlen nagy tudású ashtanga tanár, és maximálisan tisztelem őt mindazért amit elért (és itt a jógás fejlődésére célzok nem az anyagi javaira), de ahogyan tehetségkutatós zsűri celebjeink mondanák: “Nekem ez most nem jött át!”

Sorry…
De tényleg…

Simon Borg-Olivier

Yoga Synergy Workshop  Simon Borg-Olivier-rel – 2011. szeptember 2-3. Budapest

Simon Borg-Olivier szerteágazó tudását BKS Iyengar, Pattabhi Jois, TKV Desikachar és a magyar származású Remete Sándornál csiszolgatta. Az egyik legismertebb ausztrál iskola vezetőjeként Iyengar, Ashtanga Vinyasa és tibeti jógát kever nyugati anatómiai ismeretekkel. Tanítványa, Lenkefi Mónika meghívására érkezett nemrég Magyarországra. Háromnapos műhelyén Orsi, Major Ági és Szabi is részt vettek, erről szól az alábbi beszámolósor.

Maratoni beszámoló három különböző szemszögből, de érdemes végigolvasni! Én jelenleg bután pislogva igyekszem feldolgozni a hallottakat (olvasottakat), mert úgy érzem pár dolgot megkérdőjeleznek ezek a gondolatok a korábban tanultakkal kapcsolatban.

Orsi

” …úgy éreztem magam, mint egy Duracell nyuszi. Szeme csillog, szőre fényesen ragyog és kész lenyomni a fél világot… “

Egyre többször úgy érzem, hogy a hagyományos ashtanga műhelyek egyfajta zsákutcát jelentenek nekem. Az ötödik olyan wörkshop után, ahol kiveséztük az első sorozat ászanáit, tanárképzés esetén a szükséges igazításokat, a hatodik hasonló már nem hoz igazán lázba. A nyers tudás már megvan, a szükséges finomításra viszont gyakran nincs elegendő idő ezeken a workshopokon. Szerencsétlen vándortanár jobb esetben elcsöpögtet egy-egy morzsa tudást, de igazán hatékony, gyakran személyre szabott segítséget már nem tud adni, nem alakul ki az ehhez szükséges tanár-tanítvány kapcsolat. A két héttel ezelőtti műhely viszont üdítő kivételt jelentett az eddigiekhez képest.

Nehéz megfogalmazni miről is volt szó ezen a workshopon. Simon hihetetlenül kedves, energikus jelenség, árad belőle az öröm, a tudás és majd harminc év gyakorlásának bölcsessége. Amit viszont tanított nekünk bizonyos szempontból teljesen ellent mond az eddigi tanításoknak. Valószínűleg arról van szó, hogy a gyakorlásnak van egy olyan mélyebb rétege, aminek a kibontására eddig még nem került sor.

Simon anatómia alapokon magyarázta el a bandhák működését, nem csak a „fő” három bandháét, hanem az összes szóba jöhető és a jóga során használt izomzárat végigvettük. A korrekt izomzárak használatával szabályozni tudjuk a vér keringését, és vele együtt azt az energiaáramlást is, amelyek miatt az óra végére felfrissültnek, vagy elgyötörtnek érezzük magunkat. Sajna Ashtanga után a legtöbbször ez utóbbi fordul elő, a gyakorlás tényleg megterhelő, és ami még vacakabb: nem csináljuk elég hatékonyan és biztonságosan.

Amikor Simonnal az ő kis lágy mozdulatokkal, tudatos csípőbillentésekkel és hasi légzéssel megszórt gyakorlását végeztük, úgy röppent el több, mint egy óra, hogy számomra maximum 15 percnek tűnt. Normális ashtanga gyakorlásnál egy óra magasságában már javában vergődik minden gyakorló az ülő ászanákkal, a majd kétórás gyakorlás pedig tényleg sokat ki szokott venni, különösen kezdőknél. Most pedig úgy éreztem magam, mint egy Duracell nyuszi. Szeme csillog, szőre fényesen ragyog és kész lenyomni a fél világot…

Simon amúgy nem foglalkozott külön sokat az Ashtangával, vagy az Iyengar jógával, szerinte ez két módszer, ami ugyanoda vezet. Keverni mondjuk nem érdemes. Ő igazából hatha jóga alapokat tanított, különös tekintettel arra, hogy testünket kiegyensúlyozott és intelligens módon használjuk, miközben jógázunk. Lendület és gravitáció helyett, tudatosan az izmok megfelelő használatával érkezzünk meg a pózba. Egy-egy rész testrész helyett a törzs, a karok, a lábak, a kéz ujjai és a láb ujjai egyaránt tevékeny részesei legyenek az ászanának.

A másik nagy meglepetést a baba-puha pocak tartás jelentette számomra. Az astangások előbb-utóbb a mula és az udijána bandha tanulása során megtanulják, hogy a jó bandhánál nincs hasi légzés, csak mellkasi, a tudatosan feszesen, és enyhén behúzva tartott has pedig létfontosságú a biztonságos gyakorlásnál, lásd gerincvédelem és társai. Simon megtanította nekünk, hogyan lehet a hasizmokat megfeszítve, erőteljesen, ám mégsem a köldököt a gerinc irányába „beszippantva” tartani. Aztán igazolásképp huszonvalahány ember szépen kézenállásba röppent az általa tanítottak figyelembevételével. Igen, kezdők is voltak a workshopon. :-)

Erő és lágyság tudatos alkalmazása. Talán ez utóbbiból kéne minél többet belopni a saját gyakorlásunkba is.

Ági

“Elő a pocikkal, éljen a babák légzéstechnikája!“

Ez egy olyan workshop volt, ami nekem éppen nagyon kellett. Már pont kezdtem picit elveszíteni az astangába vetett hitem és a lelkesedésem, mert egyre jobban zavart, hogy látom, ahogy a tanítványok erőlködnek gyakorlás közben, beleerőltetik a testüket a pózokba, és egyértelműen hiányzott valami, amitől jógává válhat ez a testgyakorlás. És annyira köszi Simon! Gyönyörűen összefoglalta, megfogalmazta azt, hogy mi is veszett el! Ahogy ő fogalmaz: dolgozzunk a belső energiával elsősorban, és mikor már azt meg tudjuk tartani, hozzávehetjük a külső erőket, mint gravitáció, vagy a végtagjaink segítsége.

A pilates ebben nekem nagy segítségemre volt, hiszen ebben a technikában folyamatosan igyekszünk hosszabbítani az izmokat, mégpedig pontosan csakis belső erőből,és valószínű a régebb óta jógázók mind ugyanezt teszik, egy előrehajlásnál a gerincet hosszabbítják belülről, nyújtják el a fejtetőt messzire, távolítják a csigolyákat egymástól ahelyett, hogy kézzel próbálnák belehúzni magukat a pózba.

Másik nagy fless a pilatessel kapcsolatban a hasbehúzásos kérdés volt. Aki közülünk, jógafanatikusok közül akár csak egyszer is betévedt egy piliórára (és van ilyen elvetemült azért egy-kettő), feltűnhetett, hogy a köldököt folyton a gerinchez kell simítani. Ez rendben is van, hiszen megtanuljuk tudatosan használni a mélyhasizmot (transvers abdominis), amivel többek között pl. megtámasztjuk az általában túlterhelt alsó (ágyéki, v. lumbális) gerincszakaszt, stabilizáljuk azt, csakhogy – és ezt bizony ki is próbálgattuk – a feszültség megmarad a gerincnél, és gyakorlatilag a mozgását erőteljesen korlátozzuk.

Teljesen logikus, hogy az állandó hasbehúzás blokkolja az energia és vér áramlását, én állat, mondani is szoktam a lelkes pili-tanítványoknak, hogy NE akarják állandósítani ezt, de saját magamra nem figyeltem ilyen szempontból. Ezen a hétvégén kellett rádöbbennem, hogy alig tudom ellazítani a hasam, annyira automatikussá vált ez a hasbehúzás dolog. Szóval tudatosult, hogy miért is vannak emésztési problémáim, és átgondolva elég sok pili-tanár ismerősnek akadnak hasi blokkra utaló gondjaik. Szóval lazítsunk kérem, lélegezzünk hasba! Elő a pocikkal, éljen a babák légzéstechnikája!
Visszatérve a jógához, ami az astangában is elérendő céllá vált, a folyamatosság, hogy a testünk megszakítások, zökkenők nélkül áramoljon át egyik pózból a másikba, kicsit távolinak tűnik, de itt ez az ausztrál arc, aki elhozta a saját kis technikáját, amiben ez totálisan megvalósul! Gyönyörűséges, ahogyan sorban mozdulnak a csigolyák, áthullámoznak az egyik ívből a másikba, szinte maguktól.

Aki ismer,tudja, hogy tőlem sajnos csődbe mehetnének a jógastúdiók, életemben nem sok jógabérletet vásároltam. Még abban az 1 hónapban is, amit Mysorban töltöttem, összesen 6 napot jártam jógasalába, mert jobban esett otthon gyakorolni (persze elég profi társaságban), de ha Mr. Borgnak lenne itt egy stúdiója, korlátlan bérletet vennék nála! jeee!

Szabi

“… az udzsáji légzésben a hangerőnek van a legkisebb jelentősége, sőt, minél hangosabban fújtat az ember, annál kevésbé hatékony, akkor csak egy konstans küzdés.”

Ez a workshop annyira tömény volt és annyi mindent megkérdőjelezett bennem a gyakorlásommal és a jelenlegi ashtanga interpretációmmal kapcsolatban, hogy nehéz röviden összefoglalni, nem is lehet, úgyhogy ez csak egy rövid ízelítő lesz.

Igaziból nem is igazán tudom mért mentem el, az utóbbi két évben több ashtanga workshopra is sikerült eljutni, és mostanra éreztem azt, hogy elfogyott a lendület. A workshopok már nem érdekelnek annyira, néhányszor már meg is fogalmaztam magamban, hogy inkább a gyakorlásra kéne még nagyobb hangsúlyt fektetni, és nem elmenni újabb tanfolyamokra, mert a sok bába között elvész a gyerek, de aztán valahogy mégis kikötöttem Simon workshopján… Nem szeretem összehasonlítgatni a dolgokat, de talán eddig ez bizonyult a legjobb döntésnek.

Az utóbbi workshopokon inkább a tanárok emberi oldala, illetve az érdekelt, amit a gyakorláson túl mutattak, ezen a workshopon azonban teljesen visszahelyeződött a hangsúly a gyakorlásra. Megkérdőjelezett sok mindent, amit eddig szinte axiómaként értelmeztem magamban.

Az első ilyen sokat használt ashtangás szállóige a “no pain no gain”, az ember a több évnyi gyakorlás alatt átélt számos sérülés után ezt teljesen természetesnek gondolja, mert mindemellett persze fejlődik is, de lehetne másképp is? Simon elgondolkodtató statisztikát lebegtetett meg a saját tapasztalataimmal is korreláló jógás pályafutásokról:

Miért van az, hogy az emberek jelentős része:

– az első ashtanga jóga órája után nem jön vissza
– aki visszajön, annak a jelentős része 1-2 éven belül abbahagyja
– aki túlverekszi magát ezen abból jó eséllyel jóga tanár lesz
– a jóga tanárok egy jelentős része 5-7 év után valamiért feladja a dolgot
– aki ezen is túlverekszi magát, azok közül sokaknak néhány évtizedes gyakorlás után komolyabb csípő, térd, gerinc, stb. problémájuk akad…

Hát az első három pont valóban megállja a helyét, az utóbbi kettőről nem tudok nyilatkozni, de mindenesetre nem egy pozitív életpálya. Akkor most, hogy is van, hogy a jóga, és közöttük az ashtanga is mindenkinek való?

Nyilván ahhoz, hogy valaki megragadjon ennél a műfajnál több minden együttállása kell: személyiség típus, elhatározás, megfelelő szabadidő, motiváció, stb… ezek nem is kérdések. Ugyanakkor lehet-e a gyakorlást valahogy kevésbé elrettentővé, fájdalmassá és a lehető legbiztonságosabbá tenni, hogy mégse legyenek ennyire furcsák az arányok.

Erre a kérdésre természetesen csak összetett választ lehet adni, nem egy triviális igen, vagy nem. Simon négy évtizednyi gyakorlási tapasztalatából, két évtizednyi oktatási tapasztalatából és aktív fizikoterápiás praxisából elég széles rálátással bír a fizikai gyakorlás mikéntjére, hatásaira, előnyeire, buktatóira, stb. Ezek alapján megfogalmazott néhány elvet, amikre a saját sorozatait is felépítette.

Az első talán legfontosabb elve az aktív pózok felvétele, amit persze nagyjából minden oktató vall, mindenki hangsúlyozza, hogy például a combizomnak az ülő pózokban is aktívnak kell lennie, figyelni kell a bandhákra, harcos pózban a karok is aktívak, stb. Azonban, ha az ember erre tudatosan nem figyel, akkor azok előbb utóbb elernyednek… Synergy jógában a pózok nagy része álló helyzetben kerül kivitelezésre, az ashtangában ülő pózként megjelenők is. Például marichyasana A és B fél lábon egyensúlyozva a másik lábat felemelve kerül kivitelezésre, hát ilyenkor nem lehet nem aktiválni a szükséges izmokat, mert az ember ugyebár eldől…

A következő elve a belső erő használata, ami a pózok központból, a törzsizmokkal való végrehajtását jelenti, a külső erő, azaz végtagok, gravitáció, lendület, stb. segítsége nélkül. A marichyasana-s példánál maradva, álló helyzetben az ember nem kulcsolja össze a kezét, mert nyilván nem is tudja, így csak addig megy bele a pózba, amíg a törzsizmaival bele tudja magát vinni, és nem külső erők, alias kezek, segítségével megy mélyebbre, ami sokszor eredményezi a törzsizmok automatikus elengedését.

Az aktív pózok és a belső erő hangsúlyozása képen a Synergy jóga sorozataiban a pózok nem kerülnek kitartásra, hanem egy folyamatos mozgással az egyikből megy át a gyakorló a másikba. Ashtangás terminológiával élve az egész egy rendkívül változatos vinyasa, ami egy laikus szemével valószínűleg egy vicces balettozás jelleget ölt.

A harmadik érdekes témakör a bandhák kérdésköre, ami szerintem egy kicsit homályosan, és néha túlmisztifikáltan van megközelítve, a tanároknak sokszor egy kiváló egérutat biztosítva: “Tartsd a bandhákat, akkor menni fog!”… aha, köszi…

Simon megközelítésében a bandhák az ízületi rendszerek stabilizálásáért felelős izmok aktiválását jelentik. Így mind a kilenc izületi rendszerre értelmezhető a bandha fogalma, legegyszerűbben talán a csuklón érthető meg: ha az ember hátra vagy előre hajtja a kézfejét, akkor csak a csukló hátsó, vagy első fele aktív, azonban ha szétteríti a tenyerét és megfeszíti az ujjait, vagy ökölbe szorítja a kezét akkor a teljes csukló körüli rész aktív, na ez a csukló bandha.

Ennél persze sokkal bonyolultabb bandhák vannak, például a csípő körül aktiválható bandha, a mulabandha. Ebben az értelmezésben a mulabandha nem a hasizmok befelé és felfelé történő szívása, hanem sokkal inkább úgy aktiválható például amikor az ember fekvő helyzetből félig felül, ilyenkor nem húzza befelé a hasizmokat, hanem sokkal inkább kicsit kitolva megfeszíti őket, és aktiválja az összes csípő mozgatásában résztvevő összes többi izmot, akár a combizmot is. Ez a megközelítés kicsit ellentmond az eddig több helyről hallott izolációs megközelítésnek, azaz mely mélyizmok aktiválásával és elengedésével kéne megtalálni a mulabandhát, így azt hiszem a mulabandha esetében az igazság valóban odaát van…

A légzés szerepét nem győzik minden jóga irányzatban hangsúlyozni, így természetesen itt sem maradt el, az ashtangával egybecsengő teljes tüdős légzést propagálva. Ebben a nyugati életmódot elő gyakorlóknak az alhasi légzés jelenti a legnagyobb kihívást, amit az előbb említett befelé és felfelé szívó hatású mulabandha megközelítés inkább csak akadályoz, pedig az alhasi szervek helyes működéséhez elengedhetetlen a megfelelő helyi vérkeringés, ami csak akkor alakul ki, ha nem blokkoljuk, hanem a légzés segítségével aktiváljuk az adott területet. A légzés másik fontos aspektusa a sebessége, és itt tényleg nem volt eltérés az eddig mindenhol tanultakhoz képest: minél jobban lassítani kell, mert így a pulzus is lassul, és ekkor lép működésbe a paraszimpatikus idegrendszer, ami a relaxált állapot fenntartásáért felelős, ellentétben a gyors légzés és magas pulzus hatására aktiválódó szimpatikus idegrendszerrel, ami felpörgetett, stresszes állapotba állítja a szervezetet.

Na igen, de akkor mi a helyzet az uddzsáji légzéssel? Az elhangzottak teljesen alátámasztják az eddigi tapasztalataim: az uddzsáji légzésben a hangerőnek van a legkisebb jelentősége, sőt, minél hangosabban fújtat az ember, annál kevésbé hatékony, akkor csak egy konstans küzdés. Inkább legyen természetes, épp elég figyelni a teljes tüdőkapacitás használatára…

Ezeken kívül számos egyéb érdekes fizikai és anatómia összefüggés elhangzott, ami egy beszámoló kereteibe már nem fér bele (pedig a kéztartások – mudrák – és az idegrendszerre gyakorolt hatásaik is izgalmasnak tűntek). Akit ennél mélyebben érdekel a fizikai gyakorlás anatómiai és egyéb háttere, annak ajánlom a Synergy jóga blogot, vagy ha pénzt is hajlandó fektetni a dologba, akkor vannak online kurzusok is.

Végül szeretném kiemelni, amivel nekem elnyerte a tetszésem, hogy az egész workshopnak nem volt térítés jellege, nem arról szólt, hogy amit eddig csináltatok az kuka. Simon egy ősrégi Pattabhi tanítvány, aki többször elmondta, hogy az ashtanga egy tökéletes rendszer, csak arra kell figyelni, hogy az ember hogyan alkalmazza, és itt jönnek képbe az említett elvek és részletek, amelyeket akár más jóga irányzatok gyakorlataira is lehet alkalmazni. Az csak mellékes, hogy vannak saját sorozatai, amikben ezeket jobban próbálja kihangsúlyozni, de ez nem azt jelenti, hogy az eddigi saját rendszereinket fel kéne adni.

Személy szerint, Ági és Orsi arcán is hasonló jellegű AHA élményt láttam, régen kaptam már ilyen erős, tapasztalati és gyakorlati (anatómiai) szempontból letisztult iránymutatást a fizikai gyakorlásra nézve. Simon egyike azon fehér hollóknak, akik évtizedek munkáját belefektetve nyugati fejjel, és tudományos háttértudással közelítették meg a jógát, és ezzel valóban hozzátettek valamit a világhoz.

KINO. You know, MacGregor, right?

Kino MacGregor workshop – 2011. augusztus 12-14. London

Egy csúcsszuper vendégpost következik Cambridge-i drága barátném, Ria tollából, akit úgy tűnik sikerült megfertőznöm az ashtanga vírussal. :-) Olyannyira, hogy még a londoni zavargások sem tarthatták vissza a Kino workshoptól, amit – ahogyan a postból is kiderül – valóban kár lett volna kihagyni. Én imádtam a beszámolót, remélem nektek is tetszik, és egyúttal ajánlom figyelmetekbe Ria blogját, amit bár nemrég kezdett el írni,  de van egy gyanúm, hogy hamarosan elkapja a gépszíj, és hasonlóan élvezetes beszámolókat tudunk majd ott olvasni az angliai ashtanga életről, mint az alábbi szösszenet.

A testet és lelket formáló hétvégéről Astangini lelkes felkérésére írom a következő élménybeszámolót. Kezdő ashtangásként elképzelhető, hogy kihagyok fontos részleteket, de igyekszem tobábbadni egy darabot abból a tudásból és energiából, amit a múlt hétvége folyamán Kino MacGregornak köszönhetően szereztem. Az első találkozás Kinóval péntek este történt – a helyszín környezetének köszönhetően nem túl csendes körülmények közt (Soho, pláne péntek este…) . Kino nyitott ablakoknál kezdte az órát, de mivel egy igencsak zajos bárra néző ablaksorról volt szó, hamarosan be kellett zárni azokat.

Kino kimondottan egyszerű megjelenésű és pozitív kisugárzású, s amilyen kis termetű, annyira erős izomzatú. Bemutatkozás után megkérte a társaságot, hogy a szépen elrendezett szőnyegek helyett inkább gyűljük köré, hogy könnyebb legyen megosztania velünk a gondolatait – előre jelezve, hogy a beszélgetés inkább egyoldalú lesz, mivel nagyon szeret beszélni (ezt, úgy gondolom, egyikünk sem bánta az egész hétvége folyamán).

A pénteki est témája a jógaszútrák rövid bemutatása volt. Nagy vonalakban végigjártuk a négy könyv alapjait, koncentrálva a Cit (tudat) átformálására mint a jóga gyakorlás alapjára: amint mi irányítjuk a tudat három összetevőjét (Manas, Om para, Buddhi), tudat-átalakításon (Vritti) megyünk keresztül, és kiszabadulhatunk a Samsara körforgásából.

Összefoglalva az est tanítását, figyelmeztetést kaptunk, hogy mikor az ashtanga jógát gyakoroljuk, nem egyszerűen egy testmozgást választunk, hanem vele együtt egy életfilozófiát is. Kezdetnek nagyon fontos eldönteni, miért szeretné valaki megtanulni a gyakorlatsorozatot – mert ha csak azért, hogy szebb teste legyen, az nem elég mélyről jövő motiváció. A jóga egy folyamat, amit egy életen, sőt több életen keresztül gyakorlunk, s ha sikeresen párosítjuk a tudatos gondolkodással, idővel elérjük, hogy kiszakadjunk a körforgásból.

Ezen az úton “hűséges társaink” lesznek ragaszkodásaink, külső és belső gátlásaink, fájdalmak, s követelőző egónk mint akadályok, de ezek majd remélhetőleg, idővel és kemény munkával leszakadnak rólunk. S hogy mennyi ideig tarthat a belső nyugalom elérése? Válaszként Kino Gurujit idézte: “Do your practice and all is coming”. S jótanácsként (persze nem túl komolyan) még hozzátette: imádkozzunk azért, hogy következő életünkben indiai ashtangik gyermekeként szülessünk újjá – esetleg lerövidítve a kemény munka idejét.

Kinót egyébként egyetlen pillanatra lehetett csak kibillenteni lótuszüléséből: valahonnan előkerült egy kisegér, s nagyon sebesen szaladt felé. Hogy ki ijedt meg jobban, nem emlékszem, mivel a kis ijedt állat később össze-vissza rohangált, míg egy bátor tanítvány ki nem tette a szűrét. Kino ezt hálásan megköszönte és a nem ártás (Ahimszá) jó példájának használta fel. Az estét mantrák sorával kezdtük, s így is fejeztük be “call – recall” alapon. Ezt a részét kimondottan élveztem, hisz sajnos, a Cambridge-i jógaközpontban ezt nem sokat gyakoroljuk. Kino pedig teljes átéléssel énekelte a szent sorokat, ami sokat emelt a hétvégi, fáradt hangulatomon.

Szombaton már fél órával a központ nyitása előtt a küszöböt tapostam, hogy a délelőtti vezetett ashtanga órára a lehető legjobb helyet válasszam ki. Mivel nem vagyok előrehaladott gyakorlója az ashtangának, mindenképp a “tűz” közelébe akartam kerülni. Sikerült is az eslő sorból “kiügyetlenkednem” két kis igazítást, majd segítséget a fejenálláshoz. Kino egyébként szigorúan számolt, folyamatos mozgásban volt, szemmel tartotta a társaságot. S mosolyogva, de ellenállást nem tűrve szólt rá mindenkire, aki ivott a gyakorlat ideje alatt: “Az volt az utolsó korty az óra végéig!”.

A két órás kiadós gyakorlat után sokunk csalódására figyelmeztetett bennünket, hogy az ebédszünetet ne ebédelésre használjuk, mert a délutáni háromórás gyakorlathoz szükségünk lesz az alhasi izmok könnyed működésére (ennyit a helyi vega kávézókról gyűjtött listámról, gondoltam…).

“Burn baby, burn” – avagy a Mandulasütés története

A délutáni gyakorlat címe eredetiben angolul, és szabad fordításban. A péntek esti tanításokat követve, és az ászanák biztos tartásának fejlesztéséért a Mula bandha tanulmányozásába fogtunk. Az élmény leírhatatlan… Mindenesetre megdöbbenve tapasztaltam, ahogy nyitottan tapogattuk a szóban forgó (külső) izomzatot, csontokat. A helyi jógaközpontban amolyan angolosan, illedelmesen minden óra elején megemlékezünk a Mula bandháról, de összevevőit sosem részletezzük. Még jó, hogy kiszótáraztam a szükséges anatómiai kifejezéseket, így nem kellett lesnem, hol a szomszédom keze…

Lépésről lépésre felépítettük a Mula bandhát, majd összekötöttük azt az Udiyana bandhával – Kino ezt a kettős zárat már csak mint Dantian Cenert emlegette, mikor később aktiváltatta velünk pár ászana illetve hátra és előreugrás gyakorlására.

S hogy jön ide a mandulasütés? Ez volt Kino hasonlata, mikor a belső zárainkat aktiválva extra hőt termelünk, ezzel égetve el kötődéseinket, rossz szokásainkat, félelmeinket. Vagyis, ha elég kitartóan melegítjük a magokat, azok teljesen elégnek, és soha nem fognak már kicsírázni. Emiatt nem engedélyezett a vízivás a gyakorlás idején – a hideg víz eloltaná a belső tüzünket. A kimerítő gyakorlatsorozatot mantrázással zártuk. Az óra végeztével Kino, szokása szerint még sokáig maradt és türelmesen válaszolt a felmerülő kérdésekre.

Vasárnap, kezdő mysore-osként 9-re lettem berendelve, a gyakorlottabbak 8-kor kezdhettek. Kino segítője Corri Preece, a Triyoga egyik oktatója volt. Mindketten fáradhatatlanul korrigáltak és segítettek, ahol kellett. Meglepetésemre egyikük sem állított le a gyakorlatsor közepette, így először életemben végrehajtottam az első sorozat összes ászanáját mysore stílusban. Egy zavaró, de meghitt pillanat vonta el a figyelmemet a gyakorlattól: Kino dropbackhez segítette az egyik lányt, aki felszabadultságában hangosan sírni kezdett – egy mandula ott és akkor tutira elégett…

Nekem is jutott pár pici Atma-élmény: Kino kézzel-lábbal “behajtogatott” Marychasana D-be, majd a bokáit szorongatva kapaszkodtam fel hídba. Sikerélménnyel tele, de erőtartalékaim végéhez közeledve vártam, mit hoz a vasárnap délután.

A délutáni órán mint régi ismerősöket köszöntöttük a Mula és Udiyana bandhák egyesülését, a Dantian Centert. Aktiválva (mármint mikor sikerült) kis “izomcsapatunkat” gyakoroltuk az előbb állva előre hajolást (pl. Uttánászana, Praszárita‐pádóttánászana), majd az ülő gyakorlatokat (pl. Dandászana, Paschimottasana). Mint kiderült, az elsőnél a gravitáció jelentős segítséget nyújt, míg ülve erre nem nagyon számíthatunk… Jó tanácsként Kino a reggeli kávéhoz vagy teához való vízforralás idejét ajánlotta az Uttánászana gyakorlásához, intve mindenkit, hogy az edény legyen alaposan megtöltve vízzel (neki majdnem sikerült a Mysore-i lakhelyét felgyújtani, mikor a nem létező víz felforrására várt Uttánászanában).

Lábszárnyújtás után még a csípőt is nyitogattuk (pl. Utthita‐haszta‐pádángusthászanák, Kúrmászana, Upavista‐Kónászana), s gyakoroltuk a fejenállást is, de sajnos, nem túl sokáig, mivel az idő túl gyorsan lejárt, s ezen a napon kivételesen Kino sem tudott tovább maradni.

Talán nem is lett volna annyira okos ötlet tovább gyakorlatozni, hiszen a hazafelé vezető, kétórás autóbuszozás így is próbára tette a szétmozgatott izmaimat. Fantasztikusan sokat tanultam, és hatalmas élménnyel gazdagított a hétvége, aminek talán neki sem indulok, ha nem kérem ki terveimről Astangini tanácsát.
(Khm, az a tanács nagyjából így hangzott: “Húzzál Londonba jógázni!!!” :-) )

Kino sok bölcsességet osztott meg velünk a hétvégén, amelyek közül még egyet szeretnék továbbadni én is: hogy könnyebb legyen az ashtanga kihívásokkal teli útján előbbre haladnunk, válasszunk magunknak “szponzort” (mint a függőségekről leszoktató programok részeként szokás), akihez bármikor fordulhatunk, ha tanácstalanok vagyunk, vagy elgyengülünk. Én a tanáraim mellett Astanginit választottam segítőmként az úton, és ezennel köszönöm neki, hogy annak idején elindított rajta.

Igazán nincs mit! :-)

Ashtanga-profilok: Szalai István

Szerény, halk szavú srác a „sarokból”, vagy könyörtelen „adjustment-machine”? Egy biztos: az egyik legjobb hazai ashtanga tanár! Egyszerre szerény, és visszahúzódó, ugyanakkor nagyon is határozott véleménye van a dolgokról. Óráin mindig rend van és fegyelem, nem szereti a beszélgetős lounge-jogát. Egyén függő jógaterápiája és „hírhedt” baddhakonasana igazítása sokaknak szerzett már igazán emlékezetes tapasztalatokat, és fájdalmas felejthetetlen perceket.
Vallja, hogy a jógának az egyéni tapasztaláson kell alapulnia, egy guruja legyen az embernek és tőle tanuljon, vele gyakoroljon, minden egyéb forrásból szerzett információ csak külső befolyás.

 

30 éves koromban mentem le először jógaórára, a Mandala jógastúdióba. Egy nyugati orvostudomány által gyógyíthatatlannak titulált betegség volt az előzménye, és a jógát javasolták kiegészítő gyógymódként.

Annyira bevált a jóga-terápia, hogy 1,5 évig gyakorlatilag minden nap jártam. Nagyon mélyről indultam, sokáig konditeremben „edződtem” előtte, ami nem igazán volt segítségemre ezen az új területen… Az első hónapban például amikor elmentünk táborozni 5 db ülőpárnára kellett ráülnöm, hogy viszonylag egyenesen tudjam tartani a hátamat és kényelmesen üljek.

Mikor jött az ashtanga jóga? Hol találkoztál először ezzel a jógatípussal?

Ez egy izgalmas történet! 1,5 évnyi gerincjóga után rátaláltam az Agni jógára, ami nekem elsőre szerelem volt, mert olyan nehézségű ászanák voltak, amik kihívást jelentettek számomra, és Gauranga személyisége is magával ragadott. Így megosztottam a figyelmemet a gerinc jóga és az agni között heti 2 gerincjóga és heti 2-3 agni-jóga formájában. Ez így ment kb. 1 éven keresztül, majd jött az életemben egy nagy fordulópont, és úgy döntöttem egy évre Indiába megyek.

Mi volt ez a fordulópont?

Főként munkahelyi ok volt. Sokáig nagyon pörgősen dolgoztam, heti 6-7 napot csak a munkának éltem, igazi karrierista felfogásban, aztán rájöttem, hogy az egésznek nincs így értelme tovább, jött a betegség is, és valami váltásra volt szükségem.

Előtte konzultáltam Gaurangával, aki azt mondta, hogy ő támogatja, hogy kimenjek, jót fog tenni nekem. Mesélte, hogy tervezi, hogy nyit egy új stúdiót, és hogy van egy új őrület a világban, amit úgy hívnak, hogy ashtanga jóga… Mondta, hogy jó lenne, ha ezzel elkezdenék foglalkozni, és majd az új stúdióban ilyen óra is lenne.

Ezek szerint Indiában voltál először ashtanga órán?

Nem. Első alkalommal, hogy tudjam, miről is van szó, Indiába indulás előtti héten elmentem a Szil Kati vezetett ashtanga órájára, ami már itt nagyon megtetszett. Kati elmondta pár szóban az ashtanga lényegét, és tényleg egy hatalmas élmény volt az óra, így örömmel mentem ki Indiába és fogtam hozzá a gyakorlásnak.

Mesélj Indiáról!

Az volt az alap koncepció, hogy fél évig Rishikeshben a jóga fővárosában készülök elő a Mysore-i fél évre. Itt napi szinten jártam vezetett ashtanga órára Kamal Singh jógihoz, és mellette tanultam sivananda és iyengar jógát is.

Hogy tetszett az iyengar jóga?

Indiában más az Iyengar jóga, mint amit itthon megszokhattunk. Van egy Rudra Dev nevű úriember azaz Brahmacsari, hozzá jártam. Ő hihetetlen szigoráról ismert, mellette persze nagyszerű tanár is. A szigorúságot tőle „tanultam”, persze a személyiségem része is valamelyest… Engem nagyon inspirál, ha rend van az órán, a tanár a főnök, az történik az órán, amit ő mond, nem szeretem a beszélgetős lounge-jogát, kifelé viszi a figyelmet. Számomra a jóga befelé figyelés, az összes lényeges információ belül van!

Fél év Risikesh után jött Mysore. Miért nem a Main shalába mentél Pattabhi-hoz?

Az eredeti terv az volt, hogy 6 hónapot vagyok Mysore-ban, ebből 5 hónapot Sheshadri-nál töltök, 1 hónapot a végén pedig a Main shalában. Viszont amikor megérkeztem és informálódtam, akkor kiderült, hogy egy bizonyos szintet már képviselned kell, hogy hasznos legyen a Main shalába menni, és én akkor úgy éreztem, hogy még nem vagyok megfelelő szinten.

Paschimottanasana adjustment in "Szalai-style"

Sheshadrinál kezdtem a Mandalában, majd 1 hónap elteltével elutazott egy európai körútra, így kellett keresnem egy másik tanárt illetve jógahelyet, és ez lett a Sthalam8. Ettől én először egy kicsit idegenkedtem, mert egy szemtelenül fiatal srác vezeti, és én nem akartam fiatal emberektől tanulni, az volt a véleményem, hogy ha jóga oktatás, akkor legyen egy öreg, tapasztalt róka a mesterem.

Ez teljesen átértékelődött bennem, amikor elkezdtem jógázni a Sthalam8-ben.

Nem találkoztam még egy ilyen jógaoktatóval, mint Ajay, akiben ennyi energia van és ezt az energiát ennyi felé ki tudja sugározni. Megvan a saját stílusa, ami nem mindenkinek jön be, tudni kell Róla (azaz nem kell tudni, de remélem nem haragszik meg érte, ha elmondom), hogy igazi rosszcsont utcagyerek volt fiatalkorában, itt „fedezték fel”. Ez is egy érdekes történet, a Jivamukti alapítók karolták fel, Sharon és David, ők finanszírozták a jóga tanulmányait, és végül a második leglátogatottabb ashtanga tanárrá vált Mysore-ban.

Milyen volt ez a Mysore-i fél év gyakorlásod szempontjából?

Napi szinten gyakoroltam, reggel ashtanga, délután hátrahajlítások. Folyamatos fejlődés, kisebb sérülések sem voltak, legszebb jógás hónapjaim, a társaságról már nem is beszélve.

Hogy érzed, el érted a célodat ezzel az 1 év elvonulással?

Mindenféleképpen, sőt túl is tett azon! Mindenkinek jó szívvel ajánlom érdemes áldozatokat hozni érte!

Amikor hazajöttél elkezdtél tanítani. Milyen volt az első órád?

Egy agni-jóga volt. Kiderült, hogy túl kell esni bizonyos tanítás-technikai lépéseken… Én mindig is egy csendes, visszahúzódó srác voltam, aki ült a sarokban, és „nem mert ránézni az emberekre”, de a jóga teljesen megváltoztatott.

A nyilvánosság előtti szereplés nehéz volt, sok idő kellett, hogy túltegyem magam rajta, és olykor még most is vannak ezzel esetleges problémák, de ezt csinálni kell, másképp nem megy…

Mysore vagy vezetett? Melyik stílusú órán gyakorolsz, ill. tanítasz szívesebben?

Mindenképpen Mysore! Szerintem a vezetett óra, az egy olyan esemény, ami arra való, hogy a tanulók megtanulják a légzés számolás speciális ashtangás metódusát, a helyes ászana sorrendet, és hogy nagyjából hogyan kell kivitelezni a testhelyzeteket, de amikor valaki más számolja a légzést helyetted, az nem az igazi…

Az igazításaid hogyan alakultak ki? Azt is kint tanultad meg ugye?

Igen, elvégeztem egy tanárképzést, egy TTC-t (Teacher Training Course) Ajay-nál, aki legendásan igazít. Ezt ötvözöm a különböző workshopokon és tanároknál tanult igazításokkal. Igyekszem kialakítani a saját stílusomat, ami nem is egy fix stílus, hanem egyén-függő jógaterápia.

A baddhakonasana igazítást kitől tanultad?

Ez egy abszolút oldschool Ajay igazítás! :-) Kicsit még csiszoltam rajta, a magyar sajátosságokhoz igazodva. Nála azóta ez már változott, annyira nem durva, mint régen volt… Tudni kell, hogy a baddhakonasana az egyik legfontosabb ászana az első sorozatban, szerintem.

Ezért is veszed ennyire komolyan ezt az igazítását?

Igen. Igazából én ezt inkább pszichológiának tartom, mint fizikai igazításnak… Azt tudom mondani, hogy ha kapok bármilyen tanítványt, és van 5 percem, bárkinek le lehet tenni a lábát vagy legalábbis „soha” nem látott mélységekbe tudom/tudjuk vinni azt. Persze ezt neki is akarnia kell :-). A baddhakonasana szerintem 70%-ban pszichológia, jó kis lecke, hogy minden fejben dől el!

Mi volt eddig a legjobb workshop élményed?

Talán eddig Danny Paradise volt a legjobb élmény. Mondjuk ő sokaknak nem jönne be, mivel freestyle-os ashtanga tanár, de egy csomó mindent kaptam tőle, amit beépítettem a saját gyakorlásomba. Nálam ezek a freestyle-os ashtanga variációk nagyon is működnek. Ez egy nagyon ingoványos talaj, felmerül a kérdés, hogy kinek van ahhoz joga, hogy átalakítsa az ashtanga tradíció által előírt tanokat… Nem mondom azt, hogy nekem van hozzá jogom, mert persze, hogy nincs, én is csak egy alázatos tanítvány vagyok, de saját gyakorlásomból tudom, hogy bizonyos módosítások a fejlődés érdekében igenis hasznosak lehetnek.

Mi a véleményed, mikor kezdje el valaki a második sorozatot gyakorolni?

Az ászanák sorrendje a helyes ki és bejövetel az az alap nálam. Amíg a tanítvány ezt nem tudja, addig nem. Egyébként pedig azt a tradícionális vonalat követem, hogy ha megy a dropback és stabilan az első sorozat legtöbb ászanája (az esetleges egyéni sajátosságok/korlátok, enyhítő körülmények lehetnek. pl. túl rövid kéz), akkor lehet. Divat mostanában elkezdeni a kettes sorozatot 2 év gyakorlás után is, sőt olyakor 1 év után is, sőt olyanról is hallottam, hogy valakinek ez az első jógaélménye, viszont én ezzel egyáltalán nem értek egyet.

Csak a vega jógi a jógi? Mi a Te véleményed erről a nagy vitákat kiváltott kérdésről?

Én vega vagyok, de nem gondolom, hogy mindenkinek ezt kell követnie. Senki se erőszakolja meg magát ilyen téren, ha valaki húst szeretne enni, akkor egyen húst. Az a tapasztalatom és a tanítványok visszajelzése, hogy az ászana gyakorlást, bevonzza a húsmentes életmódot vagy a drasztikus csökkenést de ha valakinél nem, akkor ezzel sincs probléma.

Miért hagytad abba India után a blogírást?

Szerintem a jóga egy befelé figyelés, egyéni tapasztaláson alapuló tudomány. Irtózatos energiákat lehet elvesztegetni blogírásra és mindenféle közösségi oldalakon történő publikációkra. Úgy érzem, hogy nekem még annyit kell fejlődnöm, hogy inkább a gyakorlásomba fordítom ezt az energiát. Ahogy Pattabhi mondta a jóga 99% gyakorlás, 1% elmélet.

Beszéljünk egy kicsit a sérülésekről. Szerinted miért van az, hogy ashtanga jógában gyakoribbak a sérülések, mint más irányzatoknál?

Ez az irányzat alapvetően bevonzza az olyan embereket, akik teljesítményorientáltak. Ez magában rejti azt is, hogy nem vagyunk igazán alázatosak a testünkkel, és nem vagyunk türelmesek sem. Plusz a nyugati ashtanga oktatás merőben más, mint a tradícionális indiai ashtanga irányzat, ahol az ashtanga egy spirituális gyakorlat, míg nyugaton ezt inkább fizikai gyakorlásnak vesszük. Amint az ashanga fizikai gyakorlás lesz, azonnal jönnek a sérülések.

Kitől tanultad a „bandha check”-et?

Heti rendszerességgel járok Katushoz (Szil Kati), sokat tanulok tőle, mint tanítvány, és mint tanár is. Ő alkalmazta nálam először ezeket a technikákat, ami egy nagyon finom technika és az elején nagyon idegesítő tud lenni, de rendkívül hasznos. „Milyen ashtangás vagy? Mutasd a bandhád, megmondom!” :-)

Miért nem a „klasszikus” ashtanga mantrát használod? A Te mantrád honnan ered?

A különböző mantrák által lehet a jógában visszakövetni a tanítói láncolatot. Az “én” mantrám a Jóga Makarandából származik, ami Krishnamacharya szellemi hagyatéka. Az első szakasz más, a második, avagy fő versszak ugyanaz, és a végén van egy tisztelet felajánlás, ami a közismert Mangala Mantrában nincs benne. Mesteremtől, Ajay Kumar-tól kaptam ezt a mantrát, ezt a láncolatot követem.

Szerinted milyen egy jó jógatanár? :-)

Egy jó jógatanár akkor tud hiteles lenni, ha napi szinten gyakorol, belül szerény, kifelé szigorú, rendet tart az órán. Nem “haverkodik” a tanítványokkal, tartja a két lépés távolságot, példamutatóan viselkedik és él.

Nem könyvből tanít, hanem egyéni tapasztalásból, áll mögötte egy Guru, akitől folyamatosan tanul, mivel a tanárságnak és a tanítványságnak kéz a kézben kell járnia.

VILLÁM-HATOS 1. Jelenleg melyik sorozatot gyakorlod? Jelenleg az egyes sorozatot, és a kettes bizonyos ászanáit. 2. Van-e kedvenc ászanád, ha igen melyik az? Előszeretettel foglalkozom a paschimottanászanával mostanság, de a „fiús” testhelyzetekkel is jól kijövök, szeretem a kartámaszokat (pl. pinchamayurasana). Ez is változott egyébként az utóbbi időkben, mert régen nagyon ászana függő voltam, most pedig légzés és bandha fan lettem. 3. Mumus ászana? Nincs olyan, hogy nem szeretnék egy ászanát. A hátrahajlításokkal például azért kezdtem el intenzíven foglalkozni, mert sokáig azok nagyon nem mentek. Most talán a pashasana számít nálam „mumusnak”. 4. Kitől tanultál eddig a legtöbbet? Ajay Kumartól, és persze ne feledkezzünk meg Vinay Kumarról sem (nem rokonok), akihez kint tartózkodásom alatt szoktam délutánonként hátrahajlító órákra járni. 5. Hányszor jut időd a gyakorlásra egy héten? Heti hatszor gyakorlok. 6. Kié legyen a következő Ashtanga-profil és miért? Én a magyar jógaélet egyik legellentmondásosabb szereplőjét szeretném hallani ill. olvasni, az ő történetére vagyok kíváncsi. Vitathatatlanul rengeteget tett a magyarországi ashtanga jógáért, viszont gyakran összecsapnak fölötte a kritikai hullámok. Szerintem hasznos lenne, ha egy csomó mindent lehetne tisztázni.  Legyen Gauranga Das a következő.