Danny Paradise címkéhez tartozó bejegyzések

Ashtanga-profilok: Seres Hajnal

A „Main shala” új reménysége, 5 éve az ashtanga jóga gyakorlója;  folyékonyan beszél svédül. Úgy érzi, hogy a jóga a gyakorláson túl hatással van a személyiségére, a dolgokhoz való hozzáállására, és arra, ahogyan a világot látja. Az „ifjú pádáván” időnként önbizalomhiánnyal küzd, pedig állítólag ő csinálja a legjobb kartámaszos ászanákat Budapesten.
Amikor Stockholmról beszél, olykor nem jutnak eszébe magyarul a szavak
, és nagyon szeretné, ha a kevésbé hajlékony emberek sem rettennének vissza az ashtanga jóga gyakorlásától.

2005 szeptemberében voltam életem első jógaóráján, ami iszonyúan unalmas volt. :-) Nekem úgy vezetett ide az utam, hogy mivel én kézilabdáztam 12 évig teljesen tropára ment a térdem, a sportorvos pedig szépen sorban tiltott le engem minden sportról. Elkezdtem hosszútávot futni, és akkor ott jött egy időszak, amikor alig tudtam lábra állni, ülés közben is fájt a térdem. Akkor szóba került a műtét, de az egyik sportorvos azt mondta azzal csak rosszabb lenne, így jött egy gyógyszeres-gyógytornás periódus.

Az orvos azt mondta, hogy kettő dolog maradt, amit csinálhatok: a biciklizés és a jóga. Mivel akkoriban a jógáról hasonló elképzelésem volt, mint az emberek zömének (ülnek OMM-oznak, és nézik a köldöküket), gondoltam azt inkább elkerülöm, így elkezdtem biciklizni.

Rólam tudni kell, hogy mindent eléggé végletesen csinálok, vagyis régebben mindent végletesen csináltam. Amikor futottam, akkor is rögtön a hosszútáv kellett; amikor elkezdtem biciklizni, akkor pedig elmentem spinningre és egymás után három órát maradtam bent. Utána mountain bike-oztam is és eltörtem a könyökömet, mert a hegyről úgy éreztem, le kell jönnöm… Így persze ettől a sporttól is elbúcsúztam, és a listán már csak a jóga maradt.

Elmentem a Padmába, mert akkor még Zuglóban laktam és az volt hozzám a legközelebb, és kipróbáltam egy hatha jógát, ami őszintén szólva nem igazán fogott meg. Ám gondoltam egy alkalom után ne ítéljek, ki kell próbálni egy másik fajtát is. Életem második jógaórájának az elnevezése annyi volt, hogy „Jóga in english”, és ez volt a Török Péternek egy ashtanga órája. Ez rögtön elsőre megtetszett, holott elképesztően béna voltam. A kihívás része nagyon erős volt számomra.

Ez ugyanakkor furcsa is volt nekem, hiszen én általában jó voltam a sportokban, és ez volt az első olyan amihez nyúltam, amiben mivel iszonyú kötött izomzatom van/volt és nem vagyok hajlékony sem, alig tudtam valamit megcsinálni. De nagyon tetszett, hogy dinamikus és hogy nagyon nagy kihívás számomra. Ekkor még egyértelműen csak sport volt nekem a jóga.

Volt egy nagyon küzdelmes időszak, de persze a korábbiakhoz hasonlóan ebbe is belevettem magam, elkezdtem egyre gyakrabban járni, hetente háromszor majd négyszer.

Végig a Török Péterhez?

Eleinte igen, amíg ő tanított, aztán jöttek a már Orsi által is említett vándorló évek. Én egyébként sem voltam soha „egy személy függő”, ki akartam próbálni más jógatanárt is. Ahol lehetett ashtangázni, én ott ashtangáztam, mert akkorára már persze világossá vált, hogy nekem ez az irányzat kell.

Mesélj az északi népekről! :-) Hogyan kerültél Stockholmba?

Az előző munkahelyemnél volt egy időszak, amikor ingáztam Stockholm-Budapest között: egy hónapot itt, egy hónapot pedig ott töltöttem egy éven keresztül. Egyértelmű volt – és ez most is az -, hogy akárhová megyek akkor rögtön „Gugli”, és keresek ashtanga helyet. Szerencsére láttam, hogy legalább 4 stúdió van, ahol csak és kizárólag ashtanga jógát tartanak, a tanárok profilját olvasgatva pedig az is látszott, hogy zömük minimum 10 éve gyakorol.

Én Maria Boox stúdiójába mentem el. Majdnem minden tanár óráján voltam, és közülük Bill Brundell-t például nagyon szerettem, ő egy iszonyatosan jó tanár szerintem. Ő mindig azon volt, hogy az ember minél előbb tanulja meg a mysore gyakorlást. Bill egyébként egy nagyon vicces, hihetetlenül jófej ürge. Például fogadott velem 20 koronában, hogy betesz Marichy D-be, mivel állítottam, hogy az lehetetlen. :-)

És ki nyert? :-)

Ő… :-)
Amit én nagyon szerettem a stokholmi jóga közösségben, hogy iszonyatosan diverzifikált volt. Rendszeresen járt például egy idősebb hölgy, aki kb. 62 éves volt mégis nagyon szépen fejlődött. Aztán volt ott egy lány, akinél láttam, hogy  Virabhadrászanában elég furcsán tartja az egyik kezét, majd kiderült, hogy neki az egyik keze műkéz, és ő úgy gyakorol. Szóval sérülésekkel, fél kézzel, idősen, kövéren mindenhogy gyakoroltak az emberek. Nem az volt, amit én eleinte itthon láttam, hogy a balett-táncos lányok, meg az RSG-sek gyakorolgatnak, hanem ott mindenki, a legkülönbözőbb flexibilitással, életkorral, egészségi állapottal rendszeresen nyomta.

Mikor éreztél változást a gyakorlásodban?

Már a stockholmi időszak előtt kezdtem érezni, hogy van bennem egy átállítódás; egyrészt már egyáltalán nem érdekel, hogy a mellettem lévők hogy gyakorolnak, nem figyelem, nem mérem össze magam. Akkor persze még meg volt a küzdelem a saját testemmel, de már nem volt ez a nagy teljesítménykényszer. Azért is volt furcsa érzés, mert azt éreztem, hogy én most jutottam el az eredeti beállítódásomhoz, tehát azt éreztem, hogy én eredetileg ilyen típusú ember vagyok, és előzőleg a sport nevelt belőlem mást.

Mint a Main shala új reménysége :-), hogyan jött, és kitől, hogy lassacskán tanítanod kellene?

Nekem ez soha nem jutott eszembe, és őszintén szólva még mindig eléggé viccesnek tartom, hogy én tanítsak, de az biztos, hogy ha engem nem „rugdosnak”, akkor soha nem kezdem el. Az Orsi kezdett el először presszionálni, szépen elhintette a magokat, azután pedig már a Katusék is csatlakoztak. Persze ahhoz, hogy tényleg tanár váljon belőlem, még rengeteg idő és tapasztalat kell. Egyelőre csak azt mondanám, hogy elkezdtem megtanulni igazítgatni.

Mitől félsz? Miért kell téged „rugdosni”?

Nem tudom elmondani… Még mindig van bennem egy elég nagy önbizalomhiány amiatt, hogy szerintem én nem vagyok elég hajlékony. Nekem ez a vesszőparipám… Ugyanakkor furcsa módon pont ez is az, mai miatt érdekel a tanítás. Nagyon szeretném, ha olyan emberek is megmaradnának az ashtangások között, akik először nem tudnak mindent megcsinálni, mert azt látom, hogy sajnos nagyon sokan abbahagyják, akik egy picit merevebbek. Kevés olyan embert ismerek, aki rászokott a rendszeres gyakorlásra és nem az a gumiember típus. Jó lenne, ha ugyanolyan széles palettája lenne a hazai ashtanga gyakorlóknak, mint Stockholmban volt.

Volt benned félelem az igazításokkal kapcsolatban, amikor először csináltad?

Persze! Főleg hogy ne okozzak másoknak fájdalmat, ne rángassam ki a karját például a marichyászanában. Mondjuk, szerintem én combhajlító izmokra különösen oda fogok figyelni, mert azt már saját sérülésemből pontosan tudom, hogy hogyan kell elkerülni. Az embernek ha van egy saját sérülése, akkor annak biztosan utána olvas, egy idő után a „szakértője” lesz. :-)

Érdekes egyébként, hogy az ashtanga profilok kapcsán is milyen gyakran felmerült a sérülés kérdése. Mintha ez kötelező velejárója lenne az ashtanga gyakorlásnak. Pedig én is azt vallom, amit Dev Kapil is mondott a workshopján, hogy a jógától nem lehet megsérülni. Ha megsérülsz, az amiatt van, hogy rosszul gyakorolsz. Ez persze rám is igaz.

Orsi azt mondta a múltkor, hogy szerinte te nagyon illesz a Main shalába. Mi a véleményed erről?

Én úgy gondolom, hogy ott a Main shalában egy nagyon erős közösség van, és ez a „humanitárius” szemlélet is közel áll hozzám. :-) Én szeretem, hogy ott senki nem profitorientált, mindenki „hobbiból” tanít.

Szoktál eljárni jógás workshopokra?

Eleinte nem mertem elmenni. Féltem attól, hogy az én gyakorlásom kevés még oda. Voltak paráim… :-) Török Péter és Lucia workshopjaira azért eljártam, és azóta persze voltam több tanárnál is: Andrea Lutz, Ervin Menyhárt, Dev Kapil, Danny Paradise, Eyal Chehanowsky workshopján.

Apropó Eyal, ha jól emlékszem rád is nagy hatással volt a workshopja…

Igen, és nem is a technikai része igazából, hanem az emberi oldala. Furcsa módon ráérzett dolgokra. Ráérzett arra, hogy az ember milyen gondolatokkal küzd; nálam például odajött és a fülembe súgta, hogy „Flexibile people are not happy!” Egy kicsit egyfajta „pszichosokk” is volt nekem az a workshop, és abból a szempontból például nagyon sokat segített, hogy az ember fejezze be a küzdést, mert a jóga és ashtanga sem a küzdésről szól. Az embernek az a legfontosabb, hogy szeresse magát, szeresse a testét, akármennyire hülyén is hangzik. Szeresd a saját tested, és ne küzdjél ellene, hanem próbálj meg együttműködni vele. Nálam ez egy csomó blokkot feloldott, akkor kezdett el a combhajlítóm is meggyógyulni. Mondjuk már a Danny Paradise workshop is egy ilyen átlendítés volt.

Na igen, nálad az ashtanga sem kivétel a sérülések listáján. Mi történt?

Órán egy upavista konasana igazításnál elszakadt a bal combhajlító izmom, és majdnem egy évembe telt mire meggyógyult. Majd miután ez meggyógyult, akkor mivel az egyik oldalamat jobban erőltettem egy évig, akkor a jobb oldal mondta fel a szolgálatot. Ez nem szakadt el, csak mivel nagyon igénybe volt véve, meg volt húzódva és az is kb. egy fél év volt mire rendbejött.

Milyen érzés volt újra átélni egy „sportsérülést”? Te nagyon sok sportot sérülés miatt hagytál abba, az ashtangát miért nem hagytad abba?

Nem tudom megmondani, egyszerűen egy pillanatig sem jutott eszembe, hogy abbahagyjam…

Nem lehetett kellemes sérüléssel gyakorolni közel egy évig…

Az kemény volt. Hosszú ideig azt éreztem, hogy szenvedés, bizonyos ászanák különösen szenvedések, mert iszonyatosan fájt. Nagyon jó most már érezni a különbséget, hogy egy egész sorozatot élvezettel tudom gyakorolni. Nagyon nagy a különbség, amikor végre minden ászanában jól érzed magad.

Mi a véleményed az aktuális helyzetről a hazai ashtanga porondon? Gondolok itt az érdekes hangvételű kommentekre, „összecsapásokra” a jógás blogokon.

Én ezt nagyon-nagyon rossz iránynak tartom. Pontosan ez az, amiről a jóga nem szól. Elég szégyen szerintem, amikor jógások ilyen hangnemben „egymásnak esnek”.

Én éppen azt kezdtem felfedezni utóbbi időben, ami nekem mindig hiányzott az ashtangából: az ún közösségi érzés. Én mindig is jártam több helyre, és mindenhol más emberek voltak. Kezdetben az Orsi, Szabi, Zsolti és én voltunk azok, akik ismertük egymást és jóban voltunk, körülöttünk pedig mindig változott mindenki. Pont mostanában kezdtem el viszont érezni, főleg az István mysore óráján, hogy ott van egy „csapat”. Én mindig csapatsportot játszottam, csapatjátékos vagyok. Ebben a kis reggeli „mysore közösségben” általában mindig ugyanazok az arcok vannak, szeretjük egymást, órán kívül is találkozunk, beszélgetünk; és ez a pozitív irány szerintem.

A végére íme egy személyes kedvencem Hajnaltól, amit még Dev Kapil mester is megdicsért. :-) Így kellene kinéznie egy ashtangás hátrabukfencnek (chakrasana) kérem szépen:

VILLÁM-HATOS

1. Jelenleg melyik sorozatot gyakorlod?
Most kezdtem el a második sorozatot. Eddig heti hatszor az egyeset gyakoroltam.

2. Van-e kedvenc ászanád, ha igen melyik az?
A bakászanát szeretem például, és a Supta padanghustasanát és Parshvasahitát is.
A marichyasanakat ( a D-t kivéve :-) ) szeretem még, ill a hátrahajlítókat kettesből. Ja és csakrászanát (hátrabukfenc).

3. Mumus ászana?
Olyan van, amit régen szerettem, de már nem, ez a setu bandhasana. Meg tudom csinálni, de nem szeretem. Persze vannak olyanok, amiket nem tudok megcsinálni tökéletesen, , de ezeken dolgozni kell, nem mumusok.
Egyszer régen Katus csinált olyat, hogy most üljünk le és gondoljunk arra az ászanára, amit nagyon utálunk, és kezdjük el megszeretni, koncentráljunk arra, hogy szeretjük. :-) Emlékszem, hogy nekem akkor a baddha konasana volt ez, de már semmi bajom vele.

4. Kitől tanultál eddig a legtöbbet?
Nekem nincs igazán olyan, akitől a „legtöbbet”. Azt, hogy megismertem az ashtangát, és csinálom a mai napig azt biztosan a Török Péternek köszönhetem; de én nagyon sokat tanultam a Luciától és a Szil Katustól is. István hatására is „ugrott egyet” a gyakorlásom, tőle is sokat tanultam, ahogyan anno Bill Brundelltől is. A workshopok közül pedig a Danny Paradise és az Eyal volt nagyon hasznos. Igazából én összegyűjtögettem a különböző tanároktól, amire nekem szükségem volt, mindig van, aki átsegít a holtpontokon.

5. Hányszor jut időd a gyakorlásra egy héten?
Heti 6 alkalommal gyakorlok.

6. Kié legyen a következő Ashtanga-profil és miért?
Hát ez a megoldás lehet hogy „irregular”, ugyanis a választásom Astangini, és én akár nagyon szívesen el is készíteném vele az interjút. :-)
Szerintem mindenki kíváncsi Rád és a te történetedre is, – ez az egyik ok; a másik pedig, hogy azt gondolom, te elég hamar jutottál el egy elég szép szintre és ez is érdekes.


Tanulság: bakker’ legközelebb előre kitalálom a szabályokat…


Reklámok

10 hozzászólás

Kategória: Ashtanga-profilok, egyéb

Jógaturisták és a sámán átok…

…avagy Danny Paradise workshop 2010 október 1-3., Prága

A következő bejegyzésért nagy-nagy köszönet Hajnalnak, a képekért Istvánnak, és a khm.., szellemi támogatásért (?) :-) Szabinak. Vendégpost következik, íme:

A jógaturisták – Dorka, István, Szabi, Hajnal – október 1-én Prága felé vették az irányt, Danny Paradise 3 napos workshopjára, amit a meghökkentő “Sámánizmus, totális szabadság, evolúció és az ashtanga vinyasa jóga” névvel fémjelezve hirdettek meg. Az összes fogalom közül persze a sámánizmus keltette fel gyanakvó érdeklődésünket, olyannyira, hogy Dorka komoly olvasmánylistát állított össze sámánkodás témakörben. Ennek gyümölcse egyrészt az lett, hogy napokig nem tudott aludni, másrészt az összes szerencsétlenkedésünket sámáni hatalmak beavatkozásával kezdtük magyarázni. Először ugyanis az Akasha jógastúdióban kerestük a workshop helyszínét, ahol közölték, hogy az óra már 10 perce elkezdődött, de gyorsan öltözzünk át és csatlakozzunk, megvárnak.

Így is tettünk, s örömmel konstatáltuk, hogy a foglalkozás szűk körű lesz, nyolcan ha lehettünk. Örömünk a látásunkat is elhomályosíthatta, mert csak a meditáció végén tűnt fel, hogy aki beszél, az egy nő, aki semmilyen formában nem hasonlít Danny Paradise-ra. Na, jó, valójában ezt azonnal észrevettük, csak azt gondoltuk, hogy Danny késik, s az asszisztense kezdte el az órát. Szóval sűrű bocsánatkérés következett, meg vörös arccal jógamatrac göngyölgetés, s irány felkutatni, hogy hol is van Danny valójában. A jelenlévők ezt nem tudták megmondani. Mint később kiderült, Bobbi Misiti workshopját zúztuk szét, (1998 óta ashtangázik, s kizárólag Nancy Gilgofftól tanult) aki másnap felbukkant a Danny Paradise óráján, sőt remek igazításokat és instrukciókat kaptunk tőle.

A helyszín végül is meglett, igaz nem egy sámán, hanem a sarki szörfös bár egyik segítőkész alkamazottjának közreműködésével. A workshop egy iskola tornatermében volt, természetesen nem 8, hanem kb 50 résztvevővel, ja és kb 10 fokos átlaghőmérséklettel, aminek köszönhetően sálban és kabátban ültük végig a közel 1 órás elméleti bevezetőt. Ami sámánizmust csak annyiban érintette, amennyiben a jógához kapcsolható. Mindkettő gyógyítás, helyesebben szólva öngyógyítás.

A sámánizmust Danny a spiritualitással illetve a természettel való kapcsolat legősibb tradíciójaként definiálta. Az elméleti bevezetőt illetve beszélgetést félórás pranayama gyakorlatsor követte. Ekkor már lekerült a sál és a kabát, bár a takaró még nem. A több mint kétórás gyakorlás alatt viszont tényleg senki sem fázott. Első nap naulival kezdtünk, mantra nem volt, Danny szerint ugyanis a gyakorlás tulajdonképpen maga a mantra. A nauli után az első sorozat állóászanáit gyakoroltuk, végül a levezetők következtek. Persze az állóászanák szépen meg lettek tűzdelve módosításokkal, összesen, ha minden igaz, 23 darabbal. Némelyikük komoly kihívást jelentett, de nagyon inspiráló volt kísérletezgetni velük. István meg is próbálta papírra vetni őket. Csak remélni merem, hogy jól sikerült felidéznünk ezeket ászanákat, mert be akar vetni néhányat a csipőnyitó óráján. Bár lehet, hogy a módosítás módosítása még hatékonyabbnak bizonyul majd. Ok, ez csak beijesztés volt! A 2. és 3. nap gyakorlataiban is benne voltak, így biztosan jól rögzültek a dolgok.

A módosított gyakorlásra egyébként a mester nagy hangsúlyt fektetett, ami azt tükrözte, hogy követendően egészséges a felfogása arról, hogyan kellene jógázni. Szerinte ugyanis a fájdalom nem része a jógának. Ha fáj valamelyik mozdulat, azonnal módosítani kell a gyakorlást. Sérülések esetén is hasonlóan kell eljárni. Vele előfordult, hogy olyan komolyan megsérült, hogy 3 napig egyáltalán nem tudott mozogni. A negyedik napon 5 perc jógázást iktatott be, az ötödik napon 6 percet és így tovább. Hagyni kell a testnek, hogy meggyógyítsa önmagát, nem maradsz le semmiről, ha nem nyomod végig minden nap szigorúan a teljes sorozatot. A jóga célja nem az ászanák végrehajtása. Ezek az aforizmaszerű megjegyzések nem az én okoskodásaim, Paradise urat próbálom csak idézni.

A 2. napon a második sorozat ászanáival bővül ki a sorozat az ardha matsyendrasanáig, persze a második sorozat is meg volt spékelve módosításokkal. A beszélgetős elméleti résznél felmerült az ashtangások egyik slágerkérdése, mikor lehet elkezdeni a második sorozat gyakorlását. Danny ebben a témában sem dogmatikus. Ő azon az állásponton van, hogy ha már gyakorolsz egy ideje – egy-két éve – napi rendszerességgel, akkor neki lehet ugrani beleépítgetni a gyakorlásba fokozatosan a második sorozat ászanáit. Ennek nem feltétele, hogy az első sorozat minden elemét tökéletesen nyomjad. A pranayama gyakorlás volt az egyedüli, ahol pontos szabályt fogalmazott meg. Ennek elkezdéséhez elengedhetetlen a két évnyi, napi rendszerességű jógázás. Minden más kérdésben a szabadság fogalma volt a vezérmotívum. Annak ellenére, hogy 1976 óta ashtangázik, nem gondolja magát tanárnak, gurunak meg végképp nem. Csak egy tapasztalt gyakorló – ezt mondja magáról. Egy gurut követni egyébként is egyenlő a függéssel, a jóga pedig pont az ellenkezőjéről szól.

A 3. nap a harmadik sorozaté volt. 1 óra elmélet, félóra pranayama, nauli, elősorozat állók illetve a módosítások, purvattanasanáig az ülők, majd a harmadik sorozat kartámaszos ászanái (többek között koundinyasana A és B, visvamitrasana, vasisthasana, astavakrasana), majd galambpóz-variációk az  eka pada rajakapotasanával lezárva. Ez a nap sem lett rövidebb mint 4 és fél óra. Az utolsó nap végére kellően elfáradtunk, egy gyors kajálás volt tervbe véve, egy gyors egyeztetés a „tapasztalt gyakorlóval” annak reményében, hogy lesz Budapesten is workshop, aztán irány haza.

A kocsiban hazafelé a következő mondatok repkedtek:

“…nem baj, ha nem megy a badhakonasana, mégsem függesztem fel a második sorozat gyakorlását.”
“…tök jó az a térd és hamstring kímélő cucc, amit az Ági gyakorol, lehet, hogy én is beiktatom a gyakorlásomba ezt a módosított sorozatot.”

Dorka meg is jegyezte, hogy na, mi van, mitől lettünk hirtelen ilyen lazák. :-)

Hát eddig tart Hajnal “sámán-beszámolója”, én nagy élvezettel olvastam.:-) Ha bárki szeretné még kiegészíteni a résztvevők közül, csak hajrá, kommentben megtehetitek! :)

6 hozzászólás

Kategória: 99% gyakorlás, Útinapló, beszámoló, vendégpost

Gépház üzen

Legutóbbi bejegyzésem nemvárt vihart kavart a biliben, így gondoltam ideje túllépni ezen és lezárni “véresszájú vega és húsevő” barátaim (és kedves ismeretlenek) eszmecseréjét, amit talán néhány új posttal sikerül is elérnem. :-)

Azért tegyünk pontot az ügy végére és nézzük meg a szavazás eredményét, ami pusztán arra kereste a választ, hogy a jógik hány százaléka vega ill. húsevő jelenleg:

  • 57 % vegetáriánus
  • 31% húsevő
  • 12% vega, de halat eszik

Remélem, hogy a következő szavazás témája kevésbé ugrasztja majd egymásnak a népet.  Addig is practice, practice mindenkinek legyen akár vega, akár ragadozó, hiszen a jóga mindenkié. Pííísz! :)

Egy kis spoiler következik, avagy mi várható a közeljövőben az Astangini blogon:

Alapvetően a blog célja, hogy saját kis tapasztalataimat, élményeimet rendszerezzem, olykor különféle szavazásra bocsátott jógás témákkal zaklassalak Titeket.  Mindezek mellé saját kíváncsiságom nyomására egy új “rovat” fog indulni a blogon “Ashtanga-profilok” címmel.

Ezmiez? Demiért?: Szeretnék megismerni minél több hazai ashtangás arcot, legyen ő tanár, vagy csak “heavy user”, engem érdekel az ashtangához fűződő viszonya, tapasztalatai, élményei. Éppen ezért megkeresek pár arcot akiket valamennyire ismerek, készítek vele egy rövid riportot, amit itt megosztok Veletek is. Egyfajta láncot szeretnék kialakítani, ugyanis mindig az lesz a következő riportalany, akit az előző kér, ajánl. Nehéz volt eldönteni kié legyen az első profil, de végül sikerült, és szerencsére örömmel vállalta, hogy nagyító alá kerül. Coming soon! :)

Lesz még két külföldi ashtangás élménybeszámoló is, az egyik vendégpost formájában Hajnal és Szabi tollából, akik pár nap múlva Prágába utaznak Danny Paradise ashtanga workshopjára. Kíváncsian várom az élményeiket, reméljük sok hasznos tapasztalattal térnek haza. Én pedig jövő hét szerdán indulok Párizsba pár napra, ahol Gerald Disse és Linda Munro kezei alatt fogom mélyíteni jógás ismereteimet.

Persze lesz még szavazás is, hiszen folyamatosan kapom tőletek is a témajavaslatokat, és persze az én kíváncsiságom is hajt. Addig is próbálok minél többet gyakorolni, és rágyúrni a hiányosságokra, hogy végre ne “páros lábbal rúgott tizenegyes” legyen a vinyászám, ahogy azt Gauranga hétfőn megjegyezte. :-)

2 hozzászólás

Kategória: egyéb, szavazás, tervek