Desikachar címkéhez tartozó bejegyzések

Challenge accepted

Ashtanga Challenge Day – 2011. december 17. Budapest

“Az élet kihívás – fogadd el!” – szól az egyik ordas nagy közhely, de talán mond is valamit.
Aki futott már le maratoni távot, úszott már át Balatont, vagy egyszerűen csak lépte már át a saját korlátait, bizonyára tudja miről van szó, miért KELL elfogadni egy kihívást.

Ami engem illet, nos én köptem már ki a tüdőmet egy félmaraton után, éreztem gömbölyűnek a talpam 5,5 km leúszása után, sok-sok holtponton küzdöttem már át magam, de az Ashtanga Challenge Day valami egészen más volt…

De ne szaladjunk ennyire előre, nézzük előbb mi minden történt 1927-ben… :-) Az 1927-es esztendőnek ugyanis sok mindent köszönhetünk. Ebben az évben született Sidney Poitier, Gabriel Garcia Marquez, Puskás Ferenc; ebben az évben álmodta meg Coco Chanel a legendás “kis fekete ruhát”, ekkor lett Magyarország új pénzneme a pengő; itthon is divat lett a bubifrizura; és nem utolsó sorban (többek között) ebben az évben a híres jógi, Krishnamacharya Indiában Full vinyásza ashtanga sorozatot tanított tanítványainak. :-)

A legendás jógi köztudottan nem bánt éppen kesztyűs kézzel a tanítványaival, sok anekdotát olvashatunk erről Patthabi Jois és Iyengar visszaemlékezéseiben is. De nem kell messzire menni, hiszen Krishnamacharya saját fiát Desikachart is igen szigorúan fogta. Egy történet szerint az ifjú Desikachar nem akart jógázni, ezért elfutott apja elől, ám az utolérte, és büntetésből baddha padmasanában összekötötte kezét lábát, és a kölöknek 4 órán keresztül így kellett dekkolnia.

István is ezzel a kedves történettel kezdte az Ashtanga Challenge Day nyitó beszédét, majd megnyugtatott mindenkit: nekünk csak 3,5 óránk van… :)

Ekkor még volt erőnk nevetni, ám hamar az arcunkra fagyott a mosoly, amikor ismertette az aznapi menüt:

– 108 napüdvözlet (90 db surya namaskara A, és 18 db surya namaskara B)
– Ashtanga első sorozat Full vinyászával
– 108 Urdhva dhanurasana (jógahíd)

A 108 napüdvözlethez már több alkalommal is volt szerencsém, Full vinyászás ashtanga sorozatot is csináltam már egyszer, de egymás után a kettőt még sohasem, pláne nem 108 urdhva dhanurászanával megfejelve.

Lehetetlen? Igen, az… Lehetséges? Naná! :)

Biztos ami tuti, én azért elmormogtam magamban a “Meg tudom csinálni!” mantrát, ártani nem árthat alapon…, majd belevágtunk a sűrűjébe.

Az első holtpont nagyon korán érkezett… Amikor meghallottam, hogy még csak most vagyunk túl az első negyeden, fordult egyet velem a világ; de fog összeszorít, gyerünk tovább… Az utolsó három Napüdvözlet B-t úgy préseltem ki magamból, mintha az életem múlna rajta…

Itt lehetett először vizet inni… Részemről csak lehetett volna, ugyanis István óráin nevelkedve én nem is feltételeztem, hogy ez engedélyezve lesz, így nem vittem magammal vizet… Esküszöm a könnyem majd’ kicsordult ahogy néztem hogy mindenki kortyolja a kiérdemelt pár korty vizet… De fog összeszorít, gyerünk tovább!…

Az álló ászanák nekem felüdülést jelentettek, végre picit lelassult a szívverésem, tudtam mélyíteni a légzésemet, jól esett 5 légzés erejéig megnyújtóztatni az izmokat egy-egy ászanában. Az első ülő ászana után még eltévesztettem az előreugrást, elfelejtettem, hogy itten bizony állásba kell ugrálni, de utána már sorsomba beletörődve nyomtam a full vinyászát.

Soha életemben nem drogoztam, de a Challenge közben volt egy flessem, hogy ez valami olyasmi lehet… Időnként, mintha víz alatt lenne a fejem, nagyon-nagyon távolról hallottam István hangját “Ekam-belégzés, dvé – kilégzés…”, időnként bekúszott a velem szemben gyakorló eltorzult arca, néha bömbölt a fejemben a Lust for life, de többnyire valami elképesztően furcsa tudatállapotban “utaztam”…

A 108 urdhva dhanurászanánál (belégzésre föl, kilégzésre vissza…) már fizikai fájdalmat éreztem. A vállamban tompa, a csuklómban éles szúró fájdalom, és még k*rva messze volt a vége…

Most már esküszöm elhiszem, hogy van az az állapot, amikor az ember “meghal egy picit”, (persze átvitt értelemben) majd pár másodperc után újra pumpál a szív,  fog összeszorít, gyerünk tovább!…

Fogalmam sincs hányszor haltam meg szombat délután, de egy biztos: egy vinyászát sem hagytam ki! :-) Becsülettel letoltam egy korty víz nélkül, ás bár az elején még sűrűn eszembe jutott Krishnamacharya és az ő kedves anyukája, a végén már csak egy őszinte “Köszönöm!” jött ki a torkomon, mikor István szájából végre elhangzott az “Egészségetekre!”

3,5 óra gyakorlás, miközben a teremben szó szerint megállt az idő (elromlott a falióra, és délután 3-kor egyszerűen megállt :) ), sajgó izmok, kiszáradt torok, 2 nap múlva is eszméletlen izomláz…

Hogy megérte-e?
Naná! :-)

Én kötelezővé tenném minden ashtangásnak!
“Csak” az elmédet kell legyőznöd!…

 

 

Reklámok

2 hozzászólás

Kategória: 1% elmélet, 99% gyakorlás, beszámoló

Ashtanga-profilok: Borszéki Kata

Elsődlegesen nem astanginak tekinti magát, a kezdő tanfolyam mellett a jóga egy más stilusát tanítja. Ugyanakkor több mint tíz évvel ezelőtt az ashtanga vonzotta be a gyakorlásba. Nála minden óra egy légzésre épülő asana és vinyásza sorozat az ashtangához hasonlatosan, de minden alkalommal más a sorozat. Azt mondja olyasmi ez kicsit, mint zenét szerezni…

Évekig kungfuztam, és a tanárom barátnője az Eugéniánál jógázott, így jött, hogy a kunfgu óra előtt a bemelegítés az jóga volt. Azután kiköltöztem Amerikába és eleinte sokáig még ott is hasonló Yang stílusú kungfu-helyet kerestem, de nem találtam..így úgy gondoltam megnézek egy jógaórát. Nem volt róla semmi elképzelésem, hogy milyen irányzatot szeretnék, egyszerűen csak bementem az első jógahelyre Kansas City-ben, és ez pont egy ashtangás hely volt.

Úgy gondolom, hogy ha én akkor mondjuk egy hatha vagy ilyengar órára tévedek be, akkor biztosan tovább keresgélek, de az ashtanga intenzitása engem akkor nagyon megfogott. Akkoriban éppen egy eléggé zaklatott, problémás életidőszakom volt, így nagyon jókor jött. El is kezdtem hetente háromszor gyakorolni.

Rögtön heti hárommal kezdtél?

Igen, de az nem is volt olyan sok. Ott dolgoztam a közelben és ebédszünetekben lebicajoztam jógázni. Másfél óra alatt végig csináltuk a sorozatot. Volt vezetett és mysore óra is, meg egy ún. Vinyásza óra, amikor az ashtangaból ismeretlen más pózokat is szabadon belefűzött az órába a tanár. Maya Yogának hívták a helyet, egy gyárépület felső szintjén gyakoroltunk, hatalmas nyitott térben. Kathleen Kastner volt a stúdió tulajdonosa, akkoriban a hármas sorozatot gyakorolta; Az első generációs ashtangások, guruji első amerikai tanítványai közül  tartott itt David Swenson és David Williams is workshopot, amin részt vettem.

Ezután elköltöztünk és egy másik helyre kezdtem el járni jógázni munka után. Itt kezdett el egyre inkább izgatni az, hogy hogyan áll össze egy jógaóra. Válaszokat még nem nagyon kaptam rá, de próbáltam olvasgatni is erről és foglalkoztatott a „sequencing”, hogy miért úgy van összerakva egy ashtanga óra, miért úgy jönnek egymás után a pózok. Egyre inkább a vinyásza órákra kezdtem el járni. Itt Emily Darlinghoz jártam  akinek azóta saját iskolája van, az ő óráit nagyon szerettem.

Majd persze újra elköltöztünk (állandóan költöztünk :-) ) akkor éppen a  „gettóba”, így ez a hely már messze volt. Emily ajánlotta, hogy van neki egy barátnője a Gina, aki most nyitott hozzánk közel egy stúdiót. Ő volt az akinél végül a tanárképzést is csináltam. Ő Los Angeles-i, sokáig Max Strom „Sacred Movement Center for Yoga & Healing” stúdióját vezette és évek óta kapcsolatban állt Shiva Rea-val, Shiva tanárképzésein asszisztenskedik a mai napig. Shiva Rea Amerika- és világ szerte is ismert jógi, ún Prana-flow jógát oktat.

Ahogyan a Krischnamacharya által ránk hagyományozott jógát Pattabhi Jois, Iyengar és Desikachar a saját rendszerévé formázta úgy kortárs szinten is megtörténik ez… Számomra az amerikaiak közül Shiva Rea, David Life és Sharon Gannon és John Friend az akik elmélyült, autentikus tanításokat képviselnek. John Friend vonala az Anusara-jóga, David Life és Sharon Gannon Jivamukti-jógának nevezik az általuk oktatott jógát és Shiva Rea Prana-flow-nak. Ezek igazából mind egy hagyományra, a Krishnamacharya hagyományra épülnek. Én Anusara-t, és Jivamuktit nem gyakorlok, de sokat olvastam ezekről is, mert ahogy említettem, mind egy közös gyökérből származik, abból, amit én is magaménak vallok. A prana-flow, vinyasa flow-ban megtalálható pulzálás és vinyasa krama-ra épülő rendszer Desikachar öröksége, az ő könyveiben sokat lehet olvasni erről.

Mi volt ami megfogott téged a vinyásza órákban?

Legfőképpen az, hogy hogyan lehet össze fűzni az ászanákat. Végülis ez mind anatómiai és energetikai okokra vezethető vissza, hogy pl. az egyik csípőkitekeredős pózt össze lehet fűzni egy másikkal, úgy hogy a pózok közötti átmenetek, ami egyébként az ashtangában is megvan, izgalmasak legyenek és valamilyen meghatározott láncra legyenek felfűzve. Az, hogy a lánc milyen annak már inkább energetikai okai vannak. Egy intenzív tüzes óra egészen más, mint egy ying, főleg nyújtásra , befogadásra felépített óra. És az, hogy mikor melyiket tartanék az is sok mindentől függ, az időjárástól, évszaktól, attól, hogy milyen hangulat van a teremben, attól, hogy éppen mit vesz le a radar. Persze előre készülök mindig, de azt sokszor aztán spontán megváltoztatom :).

Igen, csak az ashtangában ugye vinyászák vannak a pózok között, ennél meg egyik pózból mész át egy másikba…

Igen, de végülis az is egy vinyásza. Mert ugye mit jelent az hogy vinyásza? Magát a légzéssel összehangolt mozgást jelenti; szó szerint az hogy „vinyásza” azt jelenti, hogy „bizonyos okért összeláncolni pózokat egy bizonyos módon”. Tehát ebben a láncban is a pózok összekötődnek egy bizonyos módon a légzéssel összehangolva.:)

Én sokszor emlegetem az órákon, hogy azon gondolkodjatok el, hogy mi a lényege egy póznak. Mert általában nem az a lényege egy póznak, hogy meg tudd fogni a lábadat, vagy hogy a fejedet ide vagy oda tedd.., nem az a lényege. Az már inkább, hogy nyitva van e benne a csípő, vagy húzódik e a combhajlító, de azt pedig különböző alkatok különböző „asana formák”-ban is megérezhetik, mert  lehet, hogy én fogom a lábujjam és még semmit sem érzek, valaki más pedig nem tudja megfogni, de nagyon is érzi azt ami abban a pózban történik… Nem a póz külalakja számít igazából, hanem az energetikája. Az, hogy jelenlét van-e egy pózban. Minden póznak persze megvan a külső látványa, de igazából az a fontos, hogy betöltöd-e azt a formát, és hogyan. Ezt nehéz megmagyarázni demonstráció nélkül, de ajánlok egy videót, Simon Park videóját. Ez a kis gyakorlás végül is nem sok „ismert” asanat tartalmaz, de a tudatosság az energia ott van benne.

Te végig jógáztál kint egyébként a 10 év alatt, vagy voltak időszakok, amikor háttérbe szorult a jóga?

Persze, én mindig jógáztam. Nyilván voltak különböző időszakok, fejlődés szempontjából néha stagnálóak is, de akkor is jógáztam. Talán az az utolsó fél év, vagy háromnegyed év ashtanga volt nekem a legstagnálóbb, amikor terhes voltam. Ashtangáztam a terhesség alatt is. Nyilván a tekeredős pózokat nem csináltam, illetve azokat ahol már nem fért el a hasam. Sokan azt mondják, hogy a fejjel lefelé póz ilyenkor nem jó, de nekem például a fejenállás nagyon jól esett. Sok év gyakorlás után azért érzi az ember, mi az ami jó, vagy nem jó neki.

A tanárképzés milyen hosszú volt? Mikor kezdtél el tanítani?

Az egy éves képzés, de én két részletben csináltam meg. Csináltam 7 hónapig, csak azután a magánéletem az teljesen összekavarodott, és elköltöztem a gyerekeimmel a barátomhoz Vancouverbe, és utána csatlakoztam vissza; most nemrég fejeztem be.

Már előtte is tanítottam, hetente kétszer barátaimmal közösen gyakoroltam. Nekik sokat köszönhetek, az ő kis problémáik, sérüléseik kérdéseik nagy inspirációt jelentettek nekem. Aztán azóta, hogy elkezdtem a Ginánál a tanárképzést, tanítottam máshol is.

Sokáig táncoltam, salsáztam, és a salsa tanárom felajánlotta, hogy a táncosoknak tartsak jógát. Aztán most június óta, mióta hazajöttem, tartok itthon, a lakásomban jógát heti két alkalommal és  augusztusban megkérdezett a Katus, hogy lenne e kedvem náluk a kezdő ashtangát tartani. Katust egyébként nagyon régóta ismerem, és nagyon tetszik az iskola, a hangulat, az emberek az ashtanga iskolában.

VILLÁM-HATOS

1. Jelenleg melyik sorozatot gyakorlod?
Az egyeset és néha a ketteset.

2. Van-e kedvenc ászanád, ha igen melyik az?
Nagyon szeretem a kurmászanát és a titthibászanát, és a hátrahajlós pózokat is. De szeretem például a Malasanat is.

3. Mumus ászana?
A Virabadrasana 1-es-hez ellentétes érzelmekkel viszonyulok. A harcosokkal és a trikonasanaval úgy vagyok, mint az az ilyengarosok, hogy azt gondolom, hogy nagyon nehéz őket jól csinálni, és meg jó pár évig van rajta melóm. A setubandhasanat nem szeretem. Persze azt gondolom, hogy az is fontos kis üzenet, hogy mit és miért nem szeretünk :).

4. Kitől tanultál eddig a legtöbbet?
Gina Caputo. :-)

5. Hányszor jut időd a gyakorlásra egy héten?
Ez nálam két hetes megoszlásban van, mert amikor velem vannak a gyerekek, akkor a saját óráimon kívül egyszer vagy kétszer megyek csak gyakorolni. Minden második héten viszont 5 alkalom mindig megvan.

6. Kié legyen a következő Ashtanga-profil és miért?
Legyen Poroszlai Eszter. Emlékszem, hogy az Eszter nagyon sokáig, talán évekig is egyedül gyakorolt. Ahhoz hihetetlen nagy elszántság, lelkierő, és odaadás kell.

6 hozzászólás

Kategória: Ashtanga-profilok, egyéb

Ashtanga-profilok: Kecskeméti Balázs

“Született jógi”, akinek a mozgás alapszükséglet. Nem tartja magát tanárnak, nála fókuszban a gyakorlás áll. Nehezen kel reggel, de ha sikerül felülnie a biciklire, akkor biztos, hogy “végig lesz csinálva a sorozat”. Mind a tanítás mind a  gyakorlás szempontjából a Mysore típusú órát szereti jobban. Alapvetően matematikus, aki a jóga mellett heti három alkalommal kungfuzik is. Vallja, hogy onnantól kezdve, hogy az ember motivált, minden szervezés kérdése.

Sosem gondoltam volna, hogy én valaha jógázni fogok. Egy nagyon régi élményem volt a jógával még egyetem alatt, ami igazából azt erősítette meg akkor bennem, hogy nekem a jógához semmi közöm nem lesz.

Miért, mi történt?

Az volt ott a lényeg, hogy nagyon egyszerű pózok voltak kb. 5 percig, utána pedig le kellett mindig feküdni, és meditálni kellett. Nagyon lassú volt, és nagyon nem jött be.

Aztán 2005-2006 táján egy edzőtáborban voltam Horvátországban, ahol volt egy ashtanga óra, ami teljesen megfogott. Ez egy vezetett óra volt, pattogós számolással, nem volt semmi mellébeszélés, csak a komoly munka, és ez nekem nagyon szimpatikus volt.

Ezt követően próbáltam itthon is ilyen órát találni, de akkoriban még nem igazán volt semmi. Végül a Török Péter óráját találtam meg, de sajnos ő csak hetente egyszer tartott órát, majd vissza is vonult. Onnan az az emlékem, hogy semmit sem tudok megcsinálni. Aztán jártam még a Sebő Juli órájára is az Ashramba, majd pedig a Katus ingyenes csütörtök reggeli óráira a Falk Miksa utcába, ami nagyon jó volt. Ekkor igazából fejlődés nálam még egyáltalán nem volt, a fordulópont akkor következett, amikor 2008-ban megnyílt az “Október 6.”, onnantól kezdtem el naponta gyakorolni.

Hogy jut időd ennyi jógára, ha mellette még a kungfu is ott van?

Hát igen, ha összeadjuk,  heti 6 jóga és 3 kungfu, az heti 20 óra mozgás. Nézd, az embernek arra van ideje, amire szakít.  Nyilván egy csomó áldozat, amit ugyanakkor az ember nem érez áldozatnak ha ezt szereti. Nyilván ha reggel fél 7-kor fel akarsz kelni, hogy gyakorolj, akkor nincs hajnali 2-ig bulizás. Én ezt nem érzem áldozatnak. Onnantól kezdve, hogy az ember motivált, minden szervezés kérdése.

Hogyan jött a tanítás?

A Katus megkért, hogy segítsek, nem sokkal azután, hogy megnyílt az “Október 6.”. Én a mai napig nem tartom magam igazán tanárnak. A jóga nekem igazából egy “felfedezés”, olyan mint egy utazás. Van, aki mindig más tájakat szeret felfedezni, én pedig mindig más ászanákat. :-) Én gyakorlónak tartom magam és nem tanárnak. A tanítás az egy más dimenzió, és sok áldozattal jár.

Te hogyan kezdted el gyakorolni a kettes sorozatot?

Jó kérdés… Az első sorozatot kezdtem úgy érezni, hogy az már olyan, mint egy jó “házasság”, hogy tudod, minden nap… :-), és akkor jött egy kis “flört” a második sorozattal. :-) Eleinte úgy volt, hogy  hetente egyszer vagy kétszer megpróbálkoztam néhány ászanával, és nagyon hasznosnak éreztem. Nem vagyok a nagyon szigorú szabályok híve, kísérletezek magamon, hogy hogyan jó nekem. Én mindenkit erre bátorítok. Persze más dolog az, amikor a saját gyakorlásodról van szó, és más amikor tanítasz. Nyilván nem kísérletezel másokon. Amit tanárként adsz át, az legyen biztos. Én nem tanítom azt, amit saját magam találok ki.

Volt korábban egy eléggé megosztó post a blogon, amire te is sokat kommenteltél, és bár ennek kapcsán, de eltávolodva a konkrét kérdéstől, én arra lennék kíváncsi, hogy neked mi a véleményed az ún. írott vagy íratlan  “szabályokról” a jógában? Legyen szó a tanulásról, az oktatásról, vagy éppen az életmódról…

Én alapvetően matematikus vagyok, egy nyugati, tudományos gondolkodással és szemlélettel… épp ezért általában nekem nincs ezekről ilyen nagyon sarkosított véleményem. Azokban a pillanataimban, amikor mégis van, leginkább úgy gondolom, hogy aki minden reggel odaáll a matracra és végignyomja a jógát, az megszerzi a jogot, hogy eldöntse, hogy miről szól számára a gyakorlás, miről szól számára a jóga. És ha képes fenntartani ezt, akkor az úgy a jó. Ha képes éveken keresztül fenntartani a gyakorlást valaki úgy, hogy nem sérül meg, egészséges, fejlődik, motivált marad, akkor az működik. És ennyi. Ha valakinek ez úgy jön össze, hogy vegetáriánus, akkor az, ha nem akkor nem az. Igazából nem ez számít. Én nagyon nem szeretem azt, ha valaki megmondja azt, hogy mindenki másnak mit jelentsen valami…

Tehát az idő dönt el mindent… éppen ezért bízom a hagyományban, mert kiállta az idő próbáját. De azt is kell tudni szerintem, hogy mi miért van. Az összes szabálynak szerintem megvan az “oka”, és ha az az ok nem áll fönn most, vagy megvan a jó okom arra, miért csináljam máshogy, akkor máshogy fogom csinálni.

Ilyengarnak tetszik nagyon az a mondása, hogy “Practice is your Guru!” Szerintem az itt a “kritérium”, hogy valaki képes-e egy intenzív gyakorlást sokáig fenntartani. Ha valaki egyedül szeret gyakorolni, akkor egyedül; ha közösségben, akkor ott; ha vegetáriánus, ha nem; ha módosítja az ászanákat, ha nem… Tök mindegy, ezek mind másodlagos dolgok. Az elsődleges, hogy tartsuk meg a gyakorlást sokáig.

Mysore, vagy vezetett óra? Melyiket szereted jobban?

Tanítani vagy gyakorolni? :-) Mind a kettőnél a Mysore-t szeretem jobban. Mysore-on sokkal jobban oda tudsz figyelni. Magadra, ha gyakorolsz, vagy másokra, ha tanítasz. Van, akinek jól megy a “multitaszk”, hogy egyszerre beszél, igazít és mutatja, de én, ha beszélek, akkor nem igazán tudom közben sem mutatni, sem igazítani. Pedig szerintem mindhárom kell: beszélni, mutatni, igazítani, mert nem vagyunk egyformák, mindenkihez máshogy kell szólni. Úgyhogy én a Mysore-t szeretem jobban. Annak valahogy jobb hangulata is van szerintem. Mindenki egyedül csinálja, lélegzik…

Te kitől tanulnál szívesen? Van-e olyan tanár, “guru”, akire valamiért kíváncsi vagy, szívesen tanulnál tőle?

"Katusnak és Orsinak nagyon sokat köszönhetek."

Szigorúan ashtangában nézve, nekem nem igazán van ilyen. Az ashtangában ugye itt vannak a sorozatok és egy idő után már magadtól is meg tudod tanulni őket. Viszont vannak olyan tanárok, akik nagyon érdekelnek.

Ilyen Desikachar, aki Krishnamacharya fia, és Ramaswami, aki vagy 30 évig tanult Krishnamacharyatól. Ők nagyon szimpatikusak. Igazából a jóga többi ága az, amiben több vezetésre lenne nekem szükségem és jó lenne az élő hagyománnyal jobban kapcsolatba kerülni. De nincsenek olyan vágyaim, hogy Indiába utazzam, nem vagyok egy Julia Roberts… :-) Én itt dolgozom, itt élek, itt is vannak jó tanárok, nincs igazából akkora motivációm odamenni.

VILLÁM-HATOS

1. Jelenleg melyik sorozatot gyakorlod?
Az egyeset és a ketteset a feléig, a yoga nidrasanaig

2. Van-e kedvenc ászanád, ha igen melyik az?
Nagyon sok kedvenc volt már, most éppen a láb a fej mögé típusú ászanákat szeretem. Mint az Eka pada sirsasana, vagy a Dvi pada shirshasana.

3. Mumus ászana?
Igazán mumus nincs. Nekem elég nehezen megy az összes lótusz, meg a Marychyasana D, de idővel belátja az ember, hogy az összes ászanát meg lehet tanulni.

4. Kitől tanultál eddig a legtöbbet?
Katusnak és az Orsinak köszönhetek a legtöbbet. (Szil Katus és Horváth Orsi – a szerk.)

5. Hányszor jut időd a gyakorlásra egy héten?
Most picit visszább esett, de igyekszem tartani a heti 6 alkalmat.

6. Kié legyen a következő Ashtanga-profil és miért?
Most tart nálunk kezdő órát a Borszéki Kata, legyen ő. Ő kb. 10 éve gyakorol, biztosan sok érdekes dolgot tud mondani.

2 hozzászólás

Kategória: Ashtanga-profilok, egyéb