Kino MacGregor címkéhez tartozó bejegyzések

KINO. You know, MacGregor, right?

Kino MacGregor workshop – 2011. augusztus 12-14. London

Egy csúcsszuper vendégpost következik Cambridge-i drága barátném, Ria tollából, akit úgy tűnik sikerült megfertőznöm az ashtanga vírussal. :-) Olyannyira, hogy még a londoni zavargások sem tarthatták vissza a Kino workshoptól, amit – ahogyan a postból is kiderül – valóban kár lett volna kihagyni. Én imádtam a beszámolót, remélem nektek is tetszik, és egyúttal ajánlom figyelmetekbe Ria blogját, amit bár nemrég kezdett el írni,  de van egy gyanúm, hogy hamarosan elkapja a gépszíj, és hasonlóan élvezetes beszámolókat tudunk majd ott olvasni az angliai ashtanga életről, mint az alábbi szösszenet.

A testet és lelket formáló hétvégéről Astangini lelkes felkérésére írom a következő élménybeszámolót. Kezdő ashtangásként elképzelhető, hogy kihagyok fontos részleteket, de igyekszem tobábbadni egy darabot abból a tudásból és energiából, amit a múlt hétvége folyamán Kino MacGregornak köszönhetően szereztem. Az első találkozás Kinóval péntek este történt – a helyszín környezetének köszönhetően nem túl csendes körülmények közt (Soho, pláne péntek este…) . Kino nyitott ablakoknál kezdte az órát, de mivel egy igencsak zajos bárra néző ablaksorról volt szó, hamarosan be kellett zárni azokat.

Kino kimondottan egyszerű megjelenésű és pozitív kisugárzású, s amilyen kis termetű, annyira erős izomzatú. Bemutatkozás után megkérte a társaságot, hogy a szépen elrendezett szőnyegek helyett inkább gyűljük köré, hogy könnyebb legyen megosztania velünk a gondolatait – előre jelezve, hogy a beszélgetés inkább egyoldalú lesz, mivel nagyon szeret beszélni (ezt, úgy gondolom, egyikünk sem bánta az egész hétvége folyamán).

A pénteki est témája a jógaszútrák rövid bemutatása volt. Nagy vonalakban végigjártuk a négy könyv alapjait, koncentrálva a Cit (tudat) átformálására mint a jóga gyakorlás alapjára: amint mi irányítjuk a tudat három összetevőjét (Manas, Om para, Buddhi), tudat-átalakításon (Vritti) megyünk keresztül, és kiszabadulhatunk a Samsara körforgásából.

Összefoglalva az est tanítását, figyelmeztetést kaptunk, hogy mikor az ashtanga jógát gyakoroljuk, nem egyszerűen egy testmozgást választunk, hanem vele együtt egy életfilozófiát is. Kezdetnek nagyon fontos eldönteni, miért szeretné valaki megtanulni a gyakorlatsorozatot – mert ha csak azért, hogy szebb teste legyen, az nem elég mélyről jövő motiváció. A jóga egy folyamat, amit egy életen, sőt több életen keresztül gyakorlunk, s ha sikeresen párosítjuk a tudatos gondolkodással, idővel elérjük, hogy kiszakadjunk a körforgásból.

Ezen az úton “hűséges társaink” lesznek ragaszkodásaink, külső és belső gátlásaink, fájdalmak, s követelőző egónk mint akadályok, de ezek majd remélhetőleg, idővel és kemény munkával leszakadnak rólunk. S hogy mennyi ideig tarthat a belső nyugalom elérése? Válaszként Kino Gurujit idézte: “Do your practice and all is coming”. S jótanácsként (persze nem túl komolyan) még hozzátette: imádkozzunk azért, hogy következő életünkben indiai ashtangik gyermekeként szülessünk újjá – esetleg lerövidítve a kemény munka idejét.

Kinót egyébként egyetlen pillanatra lehetett csak kibillenteni lótuszüléséből: valahonnan előkerült egy kisegér, s nagyon sebesen szaladt felé. Hogy ki ijedt meg jobban, nem emlékszem, mivel a kis ijedt állat később össze-vissza rohangált, míg egy bátor tanítvány ki nem tette a szűrét. Kino ezt hálásan megköszönte és a nem ártás (Ahimszá) jó példájának használta fel. Az estét mantrák sorával kezdtük, s így is fejeztük be “call – recall” alapon. Ezt a részét kimondottan élveztem, hisz sajnos, a Cambridge-i jógaközpontban ezt nem sokat gyakoroljuk. Kino pedig teljes átéléssel énekelte a szent sorokat, ami sokat emelt a hétvégi, fáradt hangulatomon.

Szombaton már fél órával a központ nyitása előtt a küszöböt tapostam, hogy a délelőtti vezetett ashtanga órára a lehető legjobb helyet válasszam ki. Mivel nem vagyok előrehaladott gyakorlója az ashtangának, mindenképp a “tűz” közelébe akartam kerülni. Sikerült is az eslő sorból “kiügyetlenkednem” két kis igazítást, majd segítséget a fejenálláshoz. Kino egyébként szigorúan számolt, folyamatos mozgásban volt, szemmel tartotta a társaságot. S mosolyogva, de ellenállást nem tűrve szólt rá mindenkire, aki ivott a gyakorlat ideje alatt: “Az volt az utolsó korty az óra végéig!”.

A két órás kiadós gyakorlat után sokunk csalódására figyelmeztetett bennünket, hogy az ebédszünetet ne ebédelésre használjuk, mert a délutáni háromórás gyakorlathoz szükségünk lesz az alhasi izmok könnyed működésére (ennyit a helyi vega kávézókról gyűjtött listámról, gondoltam…).

“Burn baby, burn” – avagy a Mandulasütés története

A délutáni gyakorlat címe eredetiben angolul, és szabad fordításban. A péntek esti tanításokat követve, és az ászanák biztos tartásának fejlesztéséért a Mula bandha tanulmányozásába fogtunk. Az élmény leírhatatlan… Mindenesetre megdöbbenve tapasztaltam, ahogy nyitottan tapogattuk a szóban forgó (külső) izomzatot, csontokat. A helyi jógaközpontban amolyan angolosan, illedelmesen minden óra elején megemlékezünk a Mula bandháról, de összevevőit sosem részletezzük. Még jó, hogy kiszótáraztam a szükséges anatómiai kifejezéseket, így nem kellett lesnem, hol a szomszédom keze…

Lépésről lépésre felépítettük a Mula bandhát, majd összekötöttük azt az Udiyana bandhával – Kino ezt a kettős zárat már csak mint Dantian Cenert emlegette, mikor később aktiváltatta velünk pár ászana illetve hátra és előreugrás gyakorlására.

S hogy jön ide a mandulasütés? Ez volt Kino hasonlata, mikor a belső zárainkat aktiválva extra hőt termelünk, ezzel égetve el kötődéseinket, rossz szokásainkat, félelmeinket. Vagyis, ha elég kitartóan melegítjük a magokat, azok teljesen elégnek, és soha nem fognak már kicsírázni. Emiatt nem engedélyezett a vízivás a gyakorlás idején – a hideg víz eloltaná a belső tüzünket. A kimerítő gyakorlatsorozatot mantrázással zártuk. Az óra végeztével Kino, szokása szerint még sokáig maradt és türelmesen válaszolt a felmerülő kérdésekre.

Vasárnap, kezdő mysore-osként 9-re lettem berendelve, a gyakorlottabbak 8-kor kezdhettek. Kino segítője Corri Preece, a Triyoga egyik oktatója volt. Mindketten fáradhatatlanul korrigáltak és segítettek, ahol kellett. Meglepetésemre egyikük sem állított le a gyakorlatsor közepette, így először életemben végrehajtottam az első sorozat összes ászanáját mysore stílusban. Egy zavaró, de meghitt pillanat vonta el a figyelmemet a gyakorlattól: Kino dropbackhez segítette az egyik lányt, aki felszabadultságában hangosan sírni kezdett – egy mandula ott és akkor tutira elégett…

Nekem is jutott pár pici Atma-élmény: Kino kézzel-lábbal “behajtogatott” Marychasana D-be, majd a bokáit szorongatva kapaszkodtam fel hídba. Sikerélménnyel tele, de erőtartalékaim végéhez közeledve vártam, mit hoz a vasárnap délután.

A délutáni órán mint régi ismerősöket köszöntöttük a Mula és Udiyana bandhák egyesülését, a Dantian Centert. Aktiválva (mármint mikor sikerült) kis “izomcsapatunkat” gyakoroltuk az előbb állva előre hajolást (pl. Uttánászana, Praszárita‐pádóttánászana), majd az ülő gyakorlatokat (pl. Dandászana, Paschimottasana). Mint kiderült, az elsőnél a gravitáció jelentős segítséget nyújt, míg ülve erre nem nagyon számíthatunk… Jó tanácsként Kino a reggeli kávéhoz vagy teához való vízforralás idejét ajánlotta az Uttánászana gyakorlásához, intve mindenkit, hogy az edény legyen alaposan megtöltve vízzel (neki majdnem sikerült a Mysore-i lakhelyét felgyújtani, mikor a nem létező víz felforrására várt Uttánászanában).

Lábszárnyújtás után még a csípőt is nyitogattuk (pl. Utthita‐haszta‐pádángusthászanák, Kúrmászana, Upavista‐Kónászana), s gyakoroltuk a fejenállást is, de sajnos, nem túl sokáig, mivel az idő túl gyorsan lejárt, s ezen a napon kivételesen Kino sem tudott tovább maradni.

Talán nem is lett volna annyira okos ötlet tovább gyakorlatozni, hiszen a hazafelé vezető, kétórás autóbuszozás így is próbára tette a szétmozgatott izmaimat. Fantasztikusan sokat tanultam, és hatalmas élménnyel gazdagított a hétvége, aminek talán neki sem indulok, ha nem kérem ki terveimről Astangini tanácsát.
(Khm, az a tanács nagyjából így hangzott: “Húzzál Londonba jógázni!!!” :-) )

Kino sok bölcsességet osztott meg velünk a hétvégén, amelyek közül még egyet szeretnék továbbadni én is: hogy könnyebb legyen az ashtanga kihívásokkal teli útján előbbre haladnunk, válasszunk magunknak “szponzort” (mint a függőségekről leszoktató programok részeként szokás), akihez bármikor fordulhatunk, ha tanácstalanok vagyunk, vagy elgyengülünk. Én a tanáraim mellett Astanginit választottam segítőmként az úton, és ezennel köszönöm neki, hogy annak idején elindított rajta.

Igazán nincs mit! :-)

10 hozzászólás

Kategória: 99% gyakorlás, beszámoló, vendégpost

Strech your mind

– vendégpost a Miami Life Centerből

Hajnalnak  olyan szerencséje volt, hogy közvetlenül a stockholmi utunk után 2 hetet tölthetett a napfényes Floridában. De mielőtt elöntene mindenkit az irigység, inkább élvezzük ezt a jó kis beszámolót, amit ennek köszönhetően rittyentett nekünk kedvenc padavanunk, a Miami Life Centerben tett látogatásáról. :-) Íme:

Egy rosszul sikerült tankolási manővernek köszönhető 24 órás utazás után (Budapest- New York, New York-Miami) a tudatom kinyújtóztatása volt a legutolsó, ami eszembe jutott. Sokkal profánabb célok vezéreltek. Leküzdeni a jet laget, s minden egyes porcikámat kinyújtóztatni.

Már a jógashalába indulás sem nagyon hagyta, hogy a dolgok mélyére hatoljak. Épphogy elkezdtem beszívni az óceán sós illatát, s elmélkedni azon, mennyivel könnyebb reggel 6-kor mysore-ra csattogni pálmafákkal övezve és a fehér homokot taposva, mint a 4-es 6-oson zötykölődve, amikor a valóság csak bebizonyította, hogy tényleg minden relatív: 4 tetovált kopasz latino gördül mellém egy fekete Forddal, s “kedvesen” invitáltak, hogy szálljak be a kocsiba.

Nem ez volt a pillanat, amikor azt éreztem, túl kell lépni az előítéleteken, így inkább gyorsítottam a lépteimen. Persze az autó továbbra is lassan gurult mellettem, mindaddig amíg a szimpatikus srácok meg nem pillantották a két rendőrt, akik éppen a parton sorakozó vendéglők személyzetének néhány tagjával csevegtek.

A nagy loholásban el is értem a 6. utcát, ahol a Miami Life Center található. Ennyit a gyakorlás előtti meditatív állapotról. A shalának két tulajdonosa van, Kino MacGregor és a férje Tim Feldmann. Mindkettőjük óráját ki akartam próbálni, de Kino sajnos csak workshopokat tart, órákat nem. A reggeli mysore órák többségét Timre osztotta le. Timből már Stockholmban Petri felkészített – jófej srác, csak durván igazít. Gondoltam, a hajnali üldözéses futam után már bármi jöhet.

Arra számítottam, hogy egy igazi ashtanga gyárba fogok toppanni, hatalmas termekkel, legalább 2 emeleten, ehelyett, a hely talán még akkor sincs, mint az Atma Pest, egy kicsi és egy nem sokkal nagyobb terme van, a nagy terem max 20 fős kapacitással. Annak ellenére, hogy nagyrész ashtanga órák vannak a shalában, az öltözők és a zuhanyzók is alkalmasak arra, hogy mozgáskorlátozottak is használhassák. A női öltözőben nem volt nagy tolongás, egyedül öltöztem. A fiú öltözőből is csak egy alaposan kitetovált hát indult el a nagyterem felé – úgy látszik, aznap ilyen napom volt. :-) Azt gondoltam, ő lesz Tim, de kiderült, hogy egy másik tanár volt, Patrick Nolan, aki maga is gyakorolni jött, a 2-es sorozatot tolta, elég szépen. Tim pedig nem volt sehol, húsvét hétfő lévén kimenőt kapott, s Julia Lofstrand helyettesítette.

Őszintén szólva nem tudom, hogy a jet lag, vagy az órát megelőző események hatása volt, de valahogy nem kapott el a shala hangulata. 6-an voltunk, elég vegyes társaság, mindenki más-más időpontban bukkant fel, s egyébként is elég vándorlós hangulata volt az órának.

A szokás ugyanis az, hogy a híd után mindenki fogja  a matracát, és hátravonul a terem végébe befejezni a sorozatot. Aki hátul gyakorolt, összecsomagol, és előre megy. Volt, aki még a relaxációhoz is más helyet igényelt, és átvonult a kisterembe. Ez a rendszer másnap, mikor 16-an zsúfolódtunk össze, hasznosnak bizonyult, mert így az utolsók az első sorba kerülhettek, s így mindenki egyformán élvezhette az igazítások jótékony hatását.

Hétfőn ez nem tűnt indokoltnak, mivel nem voltunk sokat, mindneki kapott igazítást bőven. Sőt, egy ponton csoportos konzultációvá alakult az óra. Az egyik ashtangini bokafájdalomra panaszkodott, mire mindenki, aki a teremben volt, hozzáfűzte a maga tapasztalatát, illetve rehabilitációs tanácsát. Már csak arra vártam, hogy valaki be is telefonáljon egy újabb véleménnyel. Julia egyébként ügyes tanár, jól igazít, és azokon az ászanákon, amiket demonstrált, látszott, hogy a gyakrolásban is elég magas szinten van, valahogy mégsem volt az a felszabadító érzés a gyakorlás mint egy héttel korábban Stockholmban. Persze erről nem a tanár tehet.

Az óra után a recepcióstól megtudtam, hogy másnap Tim tartja az órát, s bár kedden már korán tovább akartunk indultunk Naples felé, azért a shalában kezdtem. 6.30-ra futottam be, s akkor már tömve volt a terem, csak az utolsó sorban tudtak nekem helyet szorítani. Így a kezdőmantráról le is csúsztam, záró mantra pedig egyik tanárnál sem volt, azt mindenki magában mondta el.

Az első pár napüdvözletben Tim csak keringett körülöttem, még nem igazított, de aztán kíméletlenül beindult a gépezet.

Petri persze túlzott kicsit, határozottan igazít, de egyáltalán nem durván. Petrivel ellentétben ő nem egy szó nélkül pakol bele az ászanába, hanem magyaráz is közben, bár csak röviden és lényegre törően, ez az óra nem alakult át talk showvá. Bár éppen marichyasana D-ben gondolta úgy, hogy feltétlenül ki kell kérdeznie, ki a tanárom Finnországban (valamiért azt hitte, hogy finn vagyok, biztos ráérzett, hogy Petrivel emlegettük utoljára) és ismerem e Gregg Betzet. Viccesen is néztem ki, ahogy válaszolva a kérdésre, ránéztem, majd visszafordultam, majd megint előre, még szerencse, hogy az általam keltett léghullámok nem álltak össze egy kisebb tornádóvá.

Mellesleg Gregg Betz neve nem most merül fel először. Petri is azonnal azt kérdezte, hogy ismerjük e. Állítólag Budapesten él, s még Pertivel és Timékkel együtt gyakorolt Mysore-ban, a Main Shalában. Bár Tim szerint elképzelhető, hogy egyáltalán nem is tanít, a gyakrolása már évekkel ezelőtt magas szinten volt, de soha nem élt-halt a tanításért. Szóval itt a feladat astangininek, felkutatni a misztikus, Budapesten rejtőző jógit. :-)

A körülöttem gyakorlók csapata ezen az órán is nagyon vegyes volt. Hátul egy többhónapos terhes lány gyakorolt egy módosított változatot, mellettem egy kb 60 éves pocakos fickó nyomta az első sorozatot, illetve ma is megjelent Patrick, ezúttal ő is az 1-est gyakorolta. Fiú-lány arány 50%, csakúgy mint az egyest és a kettest gyakorlók aránya.

Amikor a korán érkezett 2 sorozatosok elérkeztek a hátrahajlító szakaszhoz, azonnal éreztem, hogy ezek Tim kedvenc ászanái… Egy srác laghu vajrasanában szenvedett majdnem ki. Furcsa igazítás is volt. Sosem voltam urulógiai vizsgálaton, de körülbelül ilyennek képzelem. Aztán a a kapotasanához érkezett lány is elejtett náhány könnycseppet.

Öleléssel próbált meg Tim enyhíteni a szenvedésein. Egyébként ezt nemre való tekintet nélkül másokkal is megtette, akiket például hídban túráztatott.

Velem is csináltatott vagy tíz hidat. A mellkast kellett a plafon felé emelni – more up, more up, more up – térdkalács fel, láb kiegyenesít. Hátrahajolni addig nem szabadott, amíg a more up mantra meg nem szűnt. Majd hídban teljes testsúlyával ránehezedik a medencecsontra és nyom lefelé, ez ellen kell dolgozni. Ennek az eredménye az, hogy amikor elengedi a medencecsontot, az ember magától feláll. Ezután az igazítás után azért csak körbenéztem, hogy tényleg a sirályok hangja szűrődik be, vagy egy Hitchcock Madarak remake-t forgatnak a hátam mögött. Mindenesetre ömlött rólam a víz. Igaz ezzel nem csak én voltam így, ekkora izzadtságtócsákat én még jógateremben nem láttam. Igaz, meleg is volt, annak ellenére, hogy nyitva volt a kertre nyíló ajtó, és a ventilátor is kavargott a fejünk felett.

Óra után még Kinoval is sikerült összefutni, bár misztikus találkozásnak nem titulálnám… :-) Befutott az öltözőbe, mindenkinek kedvesen köszönt, majd elment pisilni, aztán meg gyakorolni. Én meg futottam vissza a szállodában összepakolni a cuccaimat. Ezután már csak olyan helyeken voltunk, ahol nem volt ashtanga shala, így maradt a magányos gyakorlás.

Naplesben még belefutottam egy jógaórába, bár ez csak windowyoga volt, ha már a window shopping fogalma is létezik. A Lululemon boltban gyakorolt hatha jógát egy idősebb társaság, persze a bolt vasárnap délben nyitott, ez pedig 10 körül lehetett. A bolt a menő felszerelésre vágyó jógások mekkája. Jógaruhák tömege, s az összes Manduka szőnyeg illetve kiegészítő. Estefelé benáztem a boltba, s úgy tűnt az eladók is jógaszakértők, azonnal megkérdezték, hogy milyen jógafajtát gyakorlok, az asthanga válaszra a következő kérdés az volt, hányadik sorozatot, s meddig tart egy sorozat gyakorlása nálam. Szóval képben voltak.

Azért vágytam vissza Miamiba, lenne még mit tanulni a Timtől. S hogy Kino milyen tanár, még meg se tapasztalhattam. Próbáltam rábeszélni Timet, hogy jöjjenek hozzánk is workshopot tartani, de erre csak az volt a válasz, hogy inkább én menjek megint vissza. Azért ahogyan az ashtanga workshop élet az utóbbi időben fellendült Budapesten, szerintem ők is idetalálnak nemsokára.

Nagy-nagy köszönet Hajnalnak a beszámolóért! :-)

3 hozzászólás

Kategória: 99% gyakorlás, Útinapló, beszámoló, vendégpost