Eyal Chehanowski címkéhez tartozó bejegyzések

You can give up ashtanga, but ashtanga will never give up you

Eyal Chehanowski workshop beszámoló – 2011. május 26-29.

Miért nem én írok beszámolót, hiszen én is ott voltam a legutóbbi Eyal workshopon? Egyrészt mert én nem voltam ott az egészen, másrészt mert én valószínűleg ugyanúgy áradoznék mint legutóbb Orsi :-), harmadrészt mert meglepő módon kedvenc workshop ellenes Kis Buddhánkat (is) teljesen az ujja köré csavarta az izraeli jógi, így nagyon  kíváncsi lettem az ő tapasztalataira.
Íme tehát Eyal pasiszemmel, avagy Balázs első vendégpostja az Astanginin. :-)

Nem vagyok sem nagy blogger, sem nagy workshopra járó, viszont mindig örömmel olvasom a beszámolókat az Astanginin :) ezért engedtem a nyílt erőszaknak bíztatásnak, hogy írjak az aktuális Eyal workshopról.

Eyal Chehanowski-t már jól ismerheti a budapesti ashtanga jóga közönség, most harmadszor járt nálunk, sőt, tartott workshopot az Atmában és az Avon Test és Lélek Napon is. Most május végén négy napot tölthettünk együtt, csütörtöktől vasárnapig.

Eredetileg egyáltalán nem terveztem workshopokra menni idén, pedig számos kiváló tanár jött/jön Budapestre. Ennek ellenére, saját magamat is meglepve egyre növekvő lelkesedésemmel, végül a négyből három napon részt vettem, sőt, követtem Eyal-t ahová csak tudtam. Ugyanis, Katus előzetesen kikötötte, hogy a workshopon el kell kezdenem tanulni a harmadik sorozatot (ebbe igazából sem nekem, sem Eyal-nak nem volt túl sok beleszólása :)). Másrészt, a szervezés közben (amennyire beleláttam) Eyal nagyon fair módon viselkedett. Tényleg létezne olyan jógi, aki a társas és üzleti élet mai valóságában is jógi marad? Mindenesetre, nekem nagyon fontos, hogy olyantól tanuljak, aki emberileg is megüti a mércét.

A workshop felépítése pofonegyszerű volt – mysore stílusú jógagyakorlás, majd kérdések és válaszok. Nem volt egyetlen központi téma, Eyal igyekezett mindenkire külön odafigyelni és minden kérdésre kimerítően válaszolni.

Csütörtök reggel, miközben lassan gyülekezett a társaság, Eyal csöndesen figyelte a sarokból, ki milyen ösztönös reggeli rutinnal indít a szőnyegén. Közben Katusék is megérkeztek egy rendkívül barátkozó kedvű kölyökkutya (Chi-Lee) társaságában, aki végül kívül maradt és gondoskodott róla, hogy mindenki jókedvűen lépjen be a terembe.

A reggeli gyakorlás azzal kezdődött, hogy Eyal kifejtette, milyen fontos az alapos bemelegítés a reggeli intenzív jóga előtt, és mutatott pár egyszerű gerincnyújtó, bandha tudatosító gyakorlatot, amiket én kifejezetten nehéznek találtam. Azt is megjegyezte, hogy reggel célszerű lassan indítani, és fokozatosan felpörögni, illetve a levezetőknél fontos hosszú ideig maradni pl. gyertyában. Gyakorlás közben aztán mindenkihez külön odament és személyre szabott tanácsokat, igazításokat adott.

Látszott, hogy nem rutinból, merev szabályok szerint dolgozik, hanem nagyon odafigyel az egyéni sajátosságokra és sok forrásból merít. Nagy hangsúlyt fektet a finom, puha, erőlködéstől mentes légzésre, hozzám többször is odajött, néha suttogva, néha öblös hangon emlékeztetett: “soft breath”, térjek vissza az Udzsaji Jó Oldalára. Végül a fejenállások után megmutatta a harmadik sorozat első két ászanáját. Gyakorlás után sajnos sietnem kellett, hogy beérjek tízre dolgozni, így a beszélgetésre nem tudtam maradni, viszont ücsörögtem még egy kicsit a matracon savászana után. Öröm volt látni a leplezetlen elégedettséget a többiek arcán. Úgy tűnik, amit Eyal csinál, nagyon is működik.

Pénteken is hasonló mederben folyt tovább a gyakorlás. Este fél órával a hivatalos kezdés előtt pranayama tanítás volt, amire sajnos nem tudtam odaérni. A pénteki dupla gyakorlás egy kicsit megviselt, ezért a szombatot kihagytam és vasárnap mentem csak el, akkor viszont keményen belecsaptunk a harmadik sorozatba. Meglepett, milyen könnyedén és dinamikusan mutogatja őket így tanítás közben, különösebb bemelegítés nélkül.

A gyakorlás utáni beszélgetésekből kiderült, hogy Eyal rokon lélek, nagyon egy nyelvet beszélünk, legyen szó akár a jógáról, akár az életről. Bár néhány indoklásával nem igazán tudtam mit kezdeni (mindeddig nem nagyon barátkoztam meg pl. a csakrákkal és egyéb egzotikumokkal) valahogy mégis megtalálta rajtam azt a kapcsolót, amivel le tudta halkítani az örökké kritikus, vizsgálódó elmémet.

Sok minden szóba került, például valaki megkérdezte, hogy mit tegyen, ha úgy érzi, a testalkata, sérülései stb. miatt lassan már úgy érzi, jobb lenne inkább feladnia az astangát. Erre azt válaszolta, hogy nyugodtan próbáljon ki más jógairányzatot is, és ne aggódjon, “feladhatod az astangát, de az astanga nem fog feladni téged”. Azt is kifejtette, hogy ő nem vállalja a tanítást például gerincsérv esetén, hanem elküldi az illetőt szakemberhez. Nekem nagyon tetszett ez az őszinte, nyitott, felelősségteljes hozzáállás.

Mesélt arról is, milyen volt a régi szép időkben Pattabhi Joisnál tanulni: egy anekdota szerint egyszer Eyal a fájós térde miatt ki akarta hagyni a lótuszt, mire Pattabhi ezt látván a “padmasana” kijelentéssel nyomatékosította, hogy a sorozat az bizony sorozat. Erre egy ideig hangosan kiabáltak egymással, a Main Shala nagy meglepetésére. Végül Eyal “beadta a derekát”, és Pattabhi onnantól kezdve kedvelte őt. :)
Eyal egyébként nem erőlteti sem a lótuszt, sem a fejenállást térd-, illetve nyakproblémák esetén. Nekem sajnos egy ideje vacakol a bal térdem, mire pár kérdés és rövid méregetés után megmasszírozta a külső combomat (Eyal egyébként rolfing masszázsterapeuta is), és ellátott néhány hasznos jótanáccsal.

A vasárnapi gyakorlás után zárásként nagyon vidám perceket töltöttünk Katusék kertjében a workshop afterpartiján: cseresznyét majszoltunk, kutyát simogattunk, mindeközben magyar cross-motorosok neveit kutattunk fel a neten. :)

Végül, Orsi szerint Eyal esetében a Namaste egyik népszerű fordítását (“leborulok a benned lakó istenség előtt”) csakis szó szerint lehetséges értelmezni. :) Én idáig nem mennék el, Eyalt mindenesetre felvettem példaképeim hosszú listájára, és nagyon sokat szeretnék még tőle tanulni a jövőben. (Idén télen, Tel Aviv, valaki? Hmm?)

 

Reklámok

3 hozzászólás

Kategória: 99% gyakorlás, beszámoló, vendégpost

Ashtanga-profilok: Horváth Orsi

A legenda szerint egy pasi miatt kezdett el jógázni; és vallja, hogy az ashtanga gyakorlás a szexuális életet is feldobja. Szeretetteljes, ugyanakkor igen határozott tanár; szerinte az alapok elsajátítása nagyon fontos a jógában. Olykor van egy olyan furcsa érzése az embernek, hogy nála „életre kel” az ashtanga mantra. Folyamatosan sérülésekkel küzdött, de semmi sem téríthette le az ashtanga útjáról. Számos nagyhírű tanárnál koptatta a szőnyeget, egyszer pedig eltörte a talpát gördeszkázás közben…

Én könyvekből kezdtem el ismerkedni a jógával, illetve néha elmentem a Buddhista főiskolára, ahol Vadász Ákos tartott órát, de akkor kezdtem komolyabban foglalkozni vele, amikor Amerikában éltem. Lementem a helyi konditerembe, ahol volt jóga is. Ez egy nagyüzemi jóga volt, kb. 50-60 ember nyomta egyszerre a dinamikus power jógát.

Igazítás akkor gondolom nem igazán volt…

Nem nagyon volt igazítás. A lány aki vezette, elől csinálta, mi pedig néztük és csináltuk utána. Ettől függetlenül nagyon jó volt. Hetente kétszer jártam ide, és mellette elkezdtem Geoffrey Devereux dinamikus jóga könyvéből tanulgatni otthon.

Ő ashtangázott, de szerinte az ashtangának túl nehéz nekiugrani elsőre, így a dinamikus jógában összerakott három sorozatot teljesen kezdőknek, középhaladóknak, majd haladóknak. Ez után lehet szerinte elkezdeni az ashtanga egyes sorozatát. Én ezt csinálgattam otthon, aztán visszajöttem Magyarországra és kerestem ashtanga tanárt.

A Lucia tartott hétvégi ashtanga tanfolyamokat, amik nagyon jók voltak, nagyon alaposan megtanította a légzést, a bandhákat. Három-négy hétvége alatt végigvettük az egyes sorozatot és utána lehetett hozzá járni gyakorolni. Majd a Török Péternek beindultak az ashtanga jógái a Padmában és oda is jártunk. Ott tartott Dominic Corigliano egy három napos workshopot, és nekem az volt az első alkalom, pár hónap ashtanga gyakorlás után, hogy végig csináltam az első sorozatot.

Majd jött a klasszikus történet, a rákkatanás az ashtangára… Először hetente egyszer, majd kétszer, aztán háromszor, majd otthon is még kétszer. Szóltam a tesómnak, szóltam a barátaimnak. Az összes barátomnak jógáznia kellett, már a bulikat is úgy szerveztük, hogy először lementünk jógázni… :-)

Ezután következett a vándorlás, mentünk a tanárok után, ki hol tanított; a Péterhez, a Luciához, a Sebő Julihoz.

Visszakanyarodva egy picit a kezdetekhez: Én hallottam egy olyan pletykát, hogy pasi miatt kezdtél el jógázni.. :-) Ebből mi az igazság?

:-D Ez teljesen így van. ;-) A Geoffrey Devereux is egy hihetetlenül dögös, gyönyörű szép testű férfi, pedig akkor már az ötvenes éveit elhagyta. Úgy gondoltam, hogy ha én majd szépen lejárok ashtanga órákra, akkor oda előbb utóbb bekocog majd egy szőke herceg, aki mindenképp ashtangázni akar… Ez a pillanat még mindig nem jött el… :-)

De visszatérve miért kezdtem el a jógát: nekem egész életemben fájt a hátam, a keresztcsontom. A nagynénikém azt mondta, hogy nekünk a családunkban fut egy ilyen probléma, hogy valami kis gerinc-deformitásunk van, és ezzel nem lehet mit kezdeni. Viszont amikor elkezdtem jógázni akkor ez nagyon elkezdett javulni.

Amerikában a jóga akkoriban már egy divatcikk volt. Madonna is rákattant a jógára, akkor adta ki azt a lemezét amit India inspirált, felénekelte az ashtanga mantrát az albumra. Aztán ott volt a Sting, őt is imádtam. Manju Jois mesélt el egy érdekes történetet nekünk a franfurti workshopon: Amerikában tartott egy workshoport, ahová jött egy nő, aki rendszeresen késett. Ő rászólt, hogy jöjjön már időben, mert mindig megállítja az órát és miatta szét kell huzigálni a matracokat. Másnap időben jött, később pedig kiderült, hogy ő volt Madonna.

A tanítás mikor jött nálad?

2007 nyarán, vagy őszén amikor a Péter abbahagyta, akkor ő mondta egy órán, hogy megpróbálhatnám, mert ő úgy látja, hogy belőlem majd jó tanár lesz.

Ezzel egyetértettél akkor?

Nem. Úgy gondoltam fényévekre vagyok én még ettől.
Akkor jött egy olyan időszak, hogy keresgéltük kihez lehet menni gyakorolni. A Luciának voltak nagyon tehetséges tanítványai, akikből később tanárok lettek. A Csizmadia Timi volt ez egyik, akinek voltak órái a Szúrjában, a Katus pedig végre elkezdett tanítani az Anahitában a Falk Miksa utcában.

Én 2007 nyarán kezdtem el tanítani miután visszajöttünk a zebegényi jógatáborból. Egy barátom szólt, hogy tanítanék-e a Hölgyválaszban jógát, mert az ottani hatha jógás csaj olyan rosszul csinálja, hogy bemennek az emberek az órájára és aztán nem mennek vissza többet. Ez egy tánciskola volt a Paulay Ede utcában.

Milyen volt az első órád?

Rémes volt. :-) Nagyon izgultam, de aztán belejöttem. Én azt mondtam el, amit anno a Péter mondott el nekünk. Ő nagyon jó tanár volt, szerintem mi, a régi ashtangások abból élünk, amit ő annak idején megtanított nekünk. Tudjuk a vinyászákat, a légzéseket, tudjuk a bandhákat tartani, tudjuk hol a dristi az egyes ászanákban. Ezek az alap dolgok, és ez belénk ivódott.

Nekem volt egy éles szakaszváltás a tanításomban, most már teljesen máshogy tanítok.

Régen nagyon durván igazítottam, egy kicsit eszetlenül is, és szerencsés voltam, hogy nálam sohasem sérült meg senki. Például a paschimottananasa igazítás nálam úgy nézett ki, hogy oké akkor rád fekszem, és lenyomlak, mert Manju Joistól is ezt láttam. Ahhoz nekem is meg kellett sérülnöm, hogy lássam, hogy itt lehet sérülést is okozni. Sokkal szerényebb lettem, láttam, hogy iszonyú sokat lehet még tanulni.

Igazításban sérültél meg?

Igen, de nem a klasszikus értelemben. Porckorongsérvem lett, amit magamnak okoztam. Csináltam egy iszonyú rossz mozdulatot és nem tartottam a bandhákat. Marichyasana D-ben igazítottam valakit, előrehajoltam, még oldalra beleraktam egy kis erőt, és annyi volt a derekamnak.

Andrea Lutz mondta, hogy az igazításnál a tanárnak is keményen tartania kell a bandhákat, és nagyon észnél kell lennie, hogy mikor hogyan igazít. Az igazán jó tanár szerintem együtt lélegzik, és ott van veled az ászanában.

Mesélj Indiáról! Miért mentél ki, miért egy hónapra, kihez..stb

A 2008-as év volt az, amikor továbbra is jártunk mindenféle workshopokra, volt például a Dylan Bernstein-nek itt workshopja, aki egy igazán karizmatikus tanár, érdemes elmenni hozzá. 2009-ben mentünk le a Gaurangához is jógázni hot ashtangára.

Az hogy tetszett?

Az elején jó volt, rendszeresen jártunk, de nekem egészen egyszerűen nem bírja a testem ezt a hőmérsékletet. Olyan extra követelményeket támaszt ez a meleg a szívemnek meg az egész szervezetemnek, hogy nem éri meg. Nem jó a testemnek, nem tudom tartani a bandhákat, normálisan lélegezni sem.

Az öcsémmel akkor sokat vitatkoztunk ezen, hogy jó-e melegben jógázni vagy nem. Gregor Maehle is azt írja, hogy nem szabad melegben jógázni, mert a kelleténél jobban megnyúlnak az izületeid, az izmaid, és megcsinálsz egy csomó mindent, amire amúgy nem lennél képes. Nem úgy éred el, hogy az izmaid erősödnek, nyúlnak, és az úgy marad, hanem ez egy átmeneti állapot, ami hosszútávon nem annyira jó. Szerintem így télen 27-28 fokban tökéletesen lehet jógázni. Tehát nem azt mondom, hogy 21 fokban kell, hanem legyen egy picit melegebb. Onnantól kezdve, hogy csinálod az udzsaji légzést rendesen, el kell hogy kezdjél izzadni. Ha nem izzadsz, akkor ott valami gond van, és nem a hőmérséklettel van gond, hanem a légzéssel.

Visszatérve Indiára…

Visszatérve Indiára:  Gauranga szervezett Indiába utakat, és akkor láttuk, hogy oda el lehet menni, meg lehet csinálni, és mi azt gondoltuk, hogy ha már ott vagy, akkor ne 2 hétre menj, hanem egy hónapra. Nekem olyan a munkám, hogy nyáron kevesebb munka van, így logikus volt, hogy akkor lehetne menni. Most így utólag, már tudom, hogy nem volt túl jó az időzítés… Mi pont a monszun előtt mentünk, és botrányosan sok szúnyog volt. Kentük magunkat mindennel, de nem használt. Mázlink volt, hogy nem maláriát kaptunk, hanem én egy lázas, az izületeimet kinyíró cuccot (csikungunya), a Szabi az meg csak fo..tt.

India melyik részére mentetek?

Mysorba mentünk, de nem a Pattabhi féle Main shalába, hanem a Sthalam8-be Ajay Kumarhoz.

Szépen be is osztott minket a hajnali 6:30-as csoportba, de aztán amikor én beteg lettem, akkor átkértem magam a 8-as csoportba. A levezető gyakorlatokat egy külön helységben végeztük, így 8-kor el tudott kezdődni a másik csoport. Minden nap mehettünk gyakorolni, csütörtökönként vinyásza óra volt, vasárnap pedig hátrahajlítás.

Megérte? Úgy értem a betegségek ellenére is megérte elmenni Indiába?

Megérte! Egy óriási csapás volt az egómnak, mert azt hittem, hogy majd elmegyek oda, és mint egy félisten úgy jövök vissza. :-) Mindent megtanulok és utána fél ujjon pörgök, vagy levitálok, vagy valami… :-) Ehhez képest visszajöttünk mindketten leamortizálva. Rám jók voltak a 15 évvel korábbi gatyáim. De ott rájöttem, hogy a jóga sokkal több, mint az ászana. Indiában elkezdtünk jógás könyveket olvasni, beszélgetni a többiekkel, a pránájámával foglalkozni.

Láttam, hogy a jógának nagyon sok fajtája lehet az egyén igényeire szabva. Például ott volt ugye Krishnamacharya, aki teljesen másképpen tanította az ifjú egészséges Pattabhi Joist – aki végül ezt a dinamikus ágat vitte tovább -, mint Iyengart. Mert ugye mi a helyzet azokkal, akik alkatilag nem tudják megcsinálni, vagy esetleg segédeszközzel meg tudják csinálni az adott ászanát? Az Iyengarosok ebbe az irányba mozdultak tovább.  A harmadik tanítvány pedig Desikachar, aki már a terápiás jógára ment rá, ahol nem sorozatok vannak, hanem az egyéni betegségeknek megfelelően alakítják a gyakorlást.

Ami nagyon érdekes, hogy náluk a bandhákat nem feszegetik nagyon, nem kell tartani. Iyengar ki is fejtette, hogy ez nem tesz jót, mert olyan szexuális energiákat kelt fel a bandhák tartása, amit az egyszerű gyakorlónak nem is kell megtapasztalnia, mert csak megzavarja, és letéríti a jóga útjáról. :-)

Szerinted ez tényleg így van? :-)

Igen abszolút. :-) A múla bandhánál ugye a medencealapi izmainkat használjuk, és keletkezik a hasüregben egy vákuum. Beszéljünk a nőkről, mert én ezt az oldalt ismerem: az átlag nőnek a medencealapi izma elég ramaty állapotban van. Felegyenesedve járunk, a gravitáció húzza, aztán a magas sarkú cipők tönkreteszik a hátat, a tartást, a gyerekszülésekről nem is beszélve. A jógával ezeket az izmokat feszesen és jó kondiban tartjuk. Ez azzal is jár a mi – még szexuálisan aktív – korosztályunk esetében, hogy egyszerűen sokkal jobb a szex, mint korábban. :-) Tehát ha valaki fel akarja dobni szexuális életét, jöjjön ashtangázni!.. :D

Milyen volt egy indiaitól tanulni? Mennyiben volt más ott az igazítás, az óra?

Az indiaiakra jellemző, hogy merészen igazítanak, és gyakran okoznak sérüléseket. Keringtek olyan pletykák például, hogy a Sharath ráugrott valakinek a hátára és bordák ropogtak, izmok szakadtak… Valószínűleg ebben benne van az is, hogy ők nem sérülnek annyira, mint a nyugatiak.

Mi elmentünk mindenféle tanárhoz, nem csak Ajay-nál voltunk. Szabi beiratkozott Vinay Kumar-hoz, hogy a hátrahajlásait csiszolja , én pedig elmentem megnézni egy hatha jógát, ahol a tanár upavista konasanaban lenyomott és a baloldalon a keresztcsontom környéki izmok meghúzódtak és utána iszonyú rossz volt. Próbálkoztam helyi gyógyítókkal, majd visszamentem Ajay-hoz jógázni és a végére már egészen helyrejöttem.

Milyen volt hazajönni teljesen leamortizálva, a csikungunya lázzal és a tönkrement derekaddal itthon folytatni a gyakorlást?

Hát vettem két csuklószorítót és nyomtam…
A csikungunya az influenza egy változata. Egy lázas megbetegedés, ahol a láz tovább tart, 3 napig, és közben fölmegy-lemegy-fölmegy-lemegy, iszonyatosan megterhelve ezzel a szervezetet. Én úgy néztem ki mint egy anorexiás. Az összes porccal borított izületi rész fáj. Fájt a bokám, a térdem, a csípőcsontom, a szegycsontom..én még ilyet nem értem meg. Nagyon lassan kezdett csak elmúlni. Viszont egy életre szóló immunitást szereztem, most már nem kaphatom el újra.

Amikor hazajöttem a tanítást szüneteltettem egy darabig, csak helyettesíteni jártam. 2010 áprilisára már egészen jól voltam és elmentünk Sheshadri worksopjára Tom Hoppelhez. Mi voltunk nála órán Indiában is, és nagyon tetszett. Egy kis apró ember, de hihetetlen igazításokat csinál. Ott már úgy éreztem, hogy a csuklóm kezd rendbe jönni végre, majd pár napra rá elcsesztem a saját derekamat az igazításban…

Az utána volt? Hazajössz, éppen kigyógyulsz a csikungunyából, meg az ottani hátsérülésből, és jön egy újabb sérülés?

Igen. Ráadásul nem vettem elég komolyan, mert bevettem egy fájdalomcsillapítót, aztán elmentem egy koncertre, másnap pedig kirándulni, aztán lenyírtam a kertben a füvet, jógáztam… Majd hétfőn elkezdett zsibbadni a lábujjam…

Meg sem fordult a fejedben ennyi sérülés után, hogy hagyd a csudába az egész ashtangát?

Nem. Azért nem, mert a jógának van egy csomó járulékos hatása. Engem lelkileg hihetetlenül karban tart.

Van egy tanulási ciklus, amiről még Ervin Menyhárttól hallottam, aki augusztusban tartott itt teacher traininget: (Ő egy jó kis oldschool tanár, nagyon korrekt képzést tartott.)

Amikor elkezdesz valamit tanulni nagyon lelkes vagy és van egy olyan érzésed, hogy te mindent legyőzöl, és „Ki ha én nem?” „Én tudom a legjobban!”.  De a valóságban iszonyú sok mindent nem tudsz még, és ennek nem is vagy tudatában. Utána új szakaszba lép a tanulás és rájössz, hogy még mennyi minden van hátra. Majd az egész megint egy új minőségbe csap át. Itt már „tudatosan” tudod a dolgokat. Pár dologban kezdesz biztos lenni, azért mert már régóta foglalkozol vele, és megtanultad. A végén lakik a jóga. Itt, a negyedik szakaszban a tudásod már nem tudatos; rutinszerűen és jól csinálod az egészet. Erre törekszünk, mindannyian.

(Orsiék Indiai útinaplójáért klikk ide. – a szerk.)

VILLÁM-HATOS

1. Jelenleg melyik sorozatot gyakorlod?
Most nagyon vegyeset gyakorlok, mert én még gyógytornát is csinálok nemcsak jógát. Az ashtangát úgy csinálom, hogy kezdem a napüdvözletekkel, majd álló ászanák, aztán jönnek az ülő ászanák erőteljesen meggyomlálva, főleg az előrehajlások maradnak ki, mert azok megterhelik a derekamat. Ezek után belerakok párat a gyógytorna gyakorlatok közül, végül a második sorozat első tizenvalahány ászanája jön, a teve környékéig, majd levezetők.

2. Van-e kedvenc ászanád, ha igen melyik az?
Amiket nagyon szeretek azok a sáska variácók a második sorozatból.- Shalabászana, dhanurászana, ushtrászana. Ezek most nagyon jól esnek a gerincemnek.

3. Mumus ászana?
Az egyensúlyozóknál az utthita parshvasahita, mert nem elég hogy rossz a hátam, de a csípőm nagyon kötött az egyik oldalon. Szembesít a saját korlátaimmal, ezért nem bírom.

4. Kitől tanultál eddig a legtöbbet?
A technikai szempontokat a Török Péternek köszönhetem. Volt jó pár tanár aki csiszolgatott, de ami a szemléletet érinti, azt az Eyaltól (Eyal Chehanowski – a szerk.). Nála egészen más dolgok jöttek át, nagy hatással volt rám. Én legalább 10 külföldi nagy hírű tanárnál tanultam már, meg egy csomó magyar tanárnál, de valószínűleg itt jön be valami, amit inspirációnak, illetve karizmának hívnak.

5. Hányszor jut időd a gyakorlásra egy héten?
Gyógytornát majdnem minden nap, az ashtangát pedig hetente négyszer gyakorlom.

6. Kié legyen a következő Ashtanga-profil és miért?
A Hajnal legyen a következő. Két okom is van rá: az egyik az, hogy szerintem ő csinálja a legjobb kartámaszos ászanákat Budapesten, a másik okom pedig az, hogy Hajnal előbb-utóbb tanítani fog és reményeim szerint a Main shala egy újabb tanárral fog gazdagodni. Szerintem az ő mentalitása tökéletesen illeszkedne ide.

6 hozzászólás

Kategória: Ashtanga-profilok, egyéb

Eyal Chehanowski workshop

Szombaton elmentem az AVON napra jógázni, ahol sikerült igen érdekes élményeket gyűjtenem, pozitívakat és negatívakat egyaránt. Ám erről talán majd egy újabb postban számolok be röviden, mert most fontosabb közlendőm akadt… :-) Vasárnap tartott workshopot Eyal Chehanowski a Main shalában, ahová sajnos elegendő pénzmag hiányában már nem tudtam elmenni. Hja, drága dolog ez a jóga kérem, és olykor sajnos nehéz szelektálni a hiteles oktatók és a parasztvakító pénzlehúzók között…:(

De térjünk a lényegre! Vasárnap este izgatottan hívott fel Orsi, hogy beszámoljon a workshopról: “Rita! Megvan a Gurum! :-)” Orsit ismerve ekkora szavakkal azért nem dobálózik :), így persze én is lázba jöttem, és kifaggattam a workshopról. Kétségtelenül nagyszerű élmény lehetett, hiszen a beszélgetést követően kb. 5 perc múlva ott figyelt az e-mailjeim között egy rövid beszámoló. is… :) Íme:

Nincs is jobb tevékenység egy ilyen pompás napon, mint elkocogni az Astanga suliba, ahol ma Eyallal volt Mysore óra, a megjelentek legnagyobb örömére. Nekem ez volt Eyallal az első találkozásom, mert a májusi workshopja idején otthon fetrengtem a taccsra vágott derekammal, így nagy várakozásokkal tekintettem a mai napra.

Eyal első ránézésre egy mókás koboldra emlékeztet a füleivel, meg az egész megjelenésével, de már a legelső igazítással kiderült: nehéz fajsúlyú oktatóval állunk szemben, sok év gyakorlásból fakadó tudással, humorérzékkel és szerénységgel.

Jó tanárhoz illően első körben azt próbálta memorizálni, kinek milyen sérülése van, majd a hipergyors kezdőmantra után belevágtunk a gyakorlásba.

Fél szemmel próbáltam pillantgatni, hogy mit csinál a maistro a napüdvözletek alatt. Nos a szokásos keresztcsonti igazgatások mellett, mindenki személyre szabott jó tanácsokat is kapott. Eyal később elmesélte: a napüdvözletek tömve vannak olyan ászanákkal, amelyek pocsék kivitelezése később biztos sérüléshez vezethet.

Az igazítások alatt általában stabilizálta a pózt, és nagyon intelligens módon az izmok ellazításával vitt minket mélyebb szintre az ászanában, nem pusztán erővel és nyomkodással.

A pahcsimotanásza igazítások zseniálisak voltak, többen jólesően dorombolni kezdtek a pózban. A másik nagy meglepetés a maricsiászana D volt, ami általános közutálatnak örvend az astangás körökben.

Annó még Török Péter mondogatta mindenkinek, miközben küszködtünk a maricsik valamelyik kis ellenséges ászanájával, hogy „jó, akkor most lazulj el a pózban”. Ezekben a pillanatokban (mentségemre szóljon: akkor még fiatal voltam és bohó) leginkább válogatott szidalmak keringtek az elmémben, melyek egy része szegény tanáromra irányult, más része a világra, önmagamra stb. stb. Ma viszont Eyal leült mögém, megigazgatott ezt-azt, és egy pillanat múlva azt éreztem: beleolvadok az ászanába, a vállam izmaiból elszáll minden feszültség és kitör a világbéke. Hirtelen új értelmet nyert Patanzsali második szútrája, és valóban: az ászanában leállt az elme kis mókuskereke.

A gyakorlás többi része is hasonlóképpen zajlott, a társaság – arcok alapján – a hetedik mennyországban járt. A gyakorlás után teáztunk, és azon versenyeztünk, ki bír többet megenni Katus rémszőlőjéből. Mindenki nagyon decensen fogyasztott, így majdnem az egész fürt hazatért a tulajjal.

Eyallal átbeszéltünk pár témát – volt, ami a gyakorlás technikai részét érintette, más a jóga egyéb aspektusait. Szóba került a tanár szerepe a gyakorlásban. Eyal mesélte, hogy sokáig ő is istenként tekintett saját tanárára, de egy szép nap, miközben a gazdi távollétében Richard Freeman kutyusára vigyázott, és bekocogott a fürdőszobába, rájött: bizony az ő tanára is ember, hús-vér szükségletekkel.

A tanárod amúgy nagyon kényelmes lehet, mert leveszi a felelősség egy részét a válladról: eldönti helyetted, mikor kezd el pl. a második sorozatot. Ami nagyon nagy döntés, ha egyedül hozod meg.

Viszont nagyon sok olyan tanár van, aki a sála ajtaján kilépve vadmalac üzemmódba kerül. Ettől persze még lehet jó tanár, de a cél valami olyasmi, hogy a jógamatracunkon megtapasztalt nagyszerű dolgokat valahogy átcsempésszük a mindennapi életünkbe is.

Szó esett az udzsájiról is. Akinek a kilégzéssel van gondja, az nem tudja elengedni a dolgokat az életéből, aki pedig a belégzéssel küszködik: nos az magát az életet nem tudja élni, elfogadni. A túl hangos légzést (a la Darth Vader) ő csak az Udzsaji Sötét Oldalának nevezte. A cél az, hogy úgy lélegezzünk, ahogy az óceán hullámai surlódnak a parton. Kicsit demonstrált, majd megjegyezte: ez persze irtó nehéz, tényleg oda kell figyelni a gyakorlás során.

A bandhákról is esett szó, de nem lihegtük túl a témát. Ami itt is fontos: nem szorítani kell az izmokat és testrészeket, hanem vákuumot létrehozni, ami finoman megemeli a medencealapi izmokat. Magát a gyakorlást sem erőből érdemes végezni, mert nem teljesen oda érkezünk majd, mint ahová eredetileg indultunk. Figyeljük meg, hogy változik az ászana energetikailag, ahogy belelazulunk a pózba. Próbáljuk meg a bőrünket „visszahúzva”, finoman és határozottan gyakorolni. Nem árt némi belső mosolyt is becsempészni az egészbe – biztos, hogy hosszútávon is jót tesz majd nekünk.

Szó esett még az indiai és a nyugati tanárok közötti különbségekről, beszélgettünk egy kicsit az Iyengar és az Ashtanga közötti átfedésekről és különbségekről. Kicsit arról is, milyen a helyzet astanga fronton Tel-Avivban (nagy a verseny), mesélt a stúdiójáról, adott pár hasznos ötletet Katusnak is. Nagyon jó hangulatban búcsúztunk, utoljára még jól megölelgettem Eyalt, mert hosszú az idő jövő májusig, amikor is újra körünkben üdvözölhetjük korunk egyik leginspirálóbb tanárát.

Eddig tart Orsi beszámolója, és hát be kell vallanom én picit irigykedtem, hogy kimaradtam a jóból. :) Különösen, mert az AVON napon én is találkoztam Eyal-al, és ő volt az egyetlen aki miatt, úgy éreztem megérte részt venni a rendezvényen, még ha ott mindössze egy kis ízelítőt tartott is csupán a tudományából. De sebaj, május már nincs is olyan messze! ;-)

2 hozzászólás

Kategória: 99% gyakorlás, beszámoló