backbending címkéhez tartozó bejegyzések

Félig vezetett, félig mysore

Félve merem kimondani (leírni még inkább), pedig legszívesebben ujjongva kiáltanám, hogy talán meggyógyult a dropbackem… :) Ha óvatosabban akarok fogalmazni, akkor talán azt mondanám, hogy hosszú idő után most először látok csöppnyi esélyt arra, hogy leküzdöm ezt a blokkot, amit pár sikertelen backbend (fejreesés) hagyott bennem. De íme az előzmények:

Mondhatni nem igazán jött össze az élet tegnap reggel, így az elmaradt hajnali mysore óra szelleme egész nap ott táncolt a vállamon és kárörvendően sutyorogta a fülembe, mekkora lusta disznó vagyok. Nem tehettem mást, este irány ashtangára. Tegnap Main shala napot tartottam, ahol egy egészen furcsa, de nagyszerű órán vettem részt Katusnál:

Meglepően sokan voltunk, tele volt a terem, én szinte senkit nem ismertem a résztvevők közül. Voltunk páran akik már ismertük a sorozatot, ám többen kezdők voltak, akik még sohasem csinálták végig az összes ászanát az egyes sorozatból. Itt megjegyezném, aki nem ismerné ezt a vonalat, hogy a Main shalában kicsit máshogy folyik a tanítás, mint máshol, több szempontból is. Igyekeznek a tradícionális vonalat követni és a kezdőket nem engedik végig először a teljes sorozaton, hanem fölmérve a képességeket, ászanánként haladnak. Mindenki addig halad, amíg megy neki (amíg a tanár engedi), majd átvált a levezetőkre és relax.

A vegyes társaság miatt éppen ezért tegnap egy spéci órán vehettem részt, ugyanis a Navászanáig vezetett volt a gyakorlás, majd onnantól mysore. Sohasem voltam még itt vezetett órán, így nagyon kíváncsi voltam Katusnál milyen is ez. Szépen haladtunk végig a napüdvözleteken, majd az álló pózokon, Katus pedig hirtelen annyi kezet növesztett, hogy azt még Síva is megirigyelte volna :) : egyikkel mutatta az ászanát, a másikkal már igazított is. Az ülő pózok között számolta a vinyászákat és aki gyorsabb volt, annak csaturangában kellett várakoznia a többiekre, majd egyszerre váltottunk felfelé néző kutyára. Ez nekem nagyon tetszett,  egyrészt mert ez egy nagyon jó kis gyúrás karra, másrészt nem csúsznak el az emberek és ad egyfajta fegyelmet a gyakorlásnak.

A Navászana után a gyakorlottabbak folytathatták, a kezdőkkel pedig külön-külön foglalkozott Katus, miközben minket is igazított. Azt vettem észre a gyakorlásomon, hogy bár az ászanákban nem volt jelentős eltérés a szokásostól, de a légzésem most  sokkal mélyebb és lassabb volt. Már a hangja is furcsa volt, mondhatni, most aztán egészen Darth Vaderes voltam. :) Néha szokott ez sikerülni, de most szinte végig kitartott egész órán.

A jógahídnál szólt Katus, hogy aki szeretné gyakorolni a dropbacket az várja meg őt a matrac elején. Nem éreztem a toppon magam, de gondoltam próbáljuk meg. Hátrahajlítás – lent a kéz – vissza, hátrahajlítás – lent a kéz – vissza. Egyszer csak hallom Katus hangját: “Te, tulajdonképpen miért is kellek ehhez én? :) ” Ekkor vettem észre, hogy a kötél amit átvetett a derekamon szinte hozzám sem ér, nemhogy tartana, tehát teljesen egyedül nyomtam az egészet. Le is és föl is! Persze ettől úgy beijedtem, hogy a harmadik lemenetel még simán ment, de visszafelé már kellett egy kis segítség…:)

Mindenesetre az kiderült, hogy abszolút a fejemben van a gond (ill. a para), mert ha mindezt elengedem, akkor meg tudom csinálni. Nem biztos persze, hogy mostantól  bármikor kivitelezem a dropbacket, de remélem, hogy a következő sikerélményre nem kell megint hónapokat várni.

Reklámok

Hozzászólás

Kategória: 99% gyakorlás, beszámoló

BackbEND

“Practice and all is coming”, mondá Pattabhi Jois, és  így biztatja magát minden kitartó ashtangás, mikor saját korlátaiba ütközik egy-egy nehezebb póz kivitelezésekor. De mi  a helyzet akkor, ha a gyakorlás során sikerül áttörni egy korlátot, ám az később soha nem látott magasságban épül újjá?

Sok-sok gyakorlással sikerült elérnem, hogy végre le tudjak menni álló helyzetből hídba és bár onnan fölállni még távoli álom volt, mégis nagyon örültem, hogy ez már megvan. A probléma az, hogy két rosszul sikerült backbending (fejreesés) óta nem megy a dolog. Nem azzal van a gond, hogy nem hajlik a hátam, mert az hajlik, de amint tenném le a kezemet, már vágódok is, vagy esetleg leteszem, de akkor a lábam csuklik össze. Valószínűleg már jól rágörcsöltem a dologra, és így persze még nehezebb. A szerdai órán is sikerült elvágódnom, pedig már azt hittem jól megy. :(

A képen látható póz a “kedvencem”, ezzel szadiz mostanában István.  Érdekes, hogy csípőre tett kézzel, vagy mellkason keresztezett kézzel mennyivel könnyebb a hátrahajlítás, ez a nyújtott kezes verzió nagyon brutál. Nagy ritkán sikerül valamennyire hátrahajolnom így, (közel sem annyira, mint csípőre tett kézzel) de az esetek többségében egy tragédia. Iszonyúan fáj a derekam bármennyire is szorítom a farizmokat, amihez ráadásul egy furcsa pánik érzés társul néha. Ráadásul ma reggel vettem észre, hogy a légzésem konkrétan eltűnik a hátrahajlásnál, amint hátrahajoltam sokszor “elfelejtek” lélegezni. Azt hiszem több mint aggasztó a helyzet…

Eléggé elkeserítő érzés, hogy visszafelé fejlődök ebben a pózban, de nem tudok jobbat, mint erőltetni és bízni abban, hogy újra meglesz ez egyszer. (Persze lehet, hogy az “Ami nem megy nem kell erőltetni” filozófiában is van valami, no de mit szólna ahhoz Pattabhi Jois?)

Ha valakinek volt már hasonló “visszafejlődős” élménye valamelyik ászanával, légyszi árulja el, hogyan lépett túl rajta!

6 hozzászólás

Kategória: 99% gyakorlás, beszámoló