beszámoló kategória bejegyzései

R. Sharath Jois interjú

2013. augusztus 11-16., Stockholm

Az alábbi posztért nagy-nagy köszönet Hajnalnak, aki részt vett Stockholmban Sharath Jois workshopján, majd lefordította nekünk a vele készített interjút.

sharat_stockholm5Több európai városban is tartasz workshopot, Stockholmon kívül Koppenhágában, Helsinkiben és Londonban. Stockholmot miért választottad?
Már régóta terveztem, hogy egyszer ellátogatok Stockholmba, mert az évek során Mysore-ban rengeteg svéd diákom volt. Stockholmban sok a jó tanár, akik hűen követik a mysore-i tradíciót. Ezért fogok itt tanítani.

Szerinted miért ilyen népszerű az ashtanga a nyugati világban?
Az Ashtanga jóga autentikus jógát jelent – a jóga mind a nyolc ágát magába foglalja. A jóga nyolc ágának gyakorlásán keresztül megszabadulhatunk a testünkben és a lelkünkben lévő szennyeződésektől. Ezt érzékelhető az ászanák gyakorlása közben is, ezért vonz sok embert az ashtanga. Sokak életét megváltoztatta.

sharat_stockholm6Mi történik ashtanga jóga gyakorlás közben?
Boldogabban leszünk, nyugalom költözik az elménkbe, sok lelki és egészségügyi problémától megszabadulunk. Az emberek a világ minden táján szenvednek a stressztől. A jóga erőt ad, hogy ezeket az élethelyzeteket tudjuk.

Miért akarta a nagyapád, Sri K Pattabhi Jois az egész világon elterjeszteni az ashtanga jógát?
A jóga nem tartozik semmilyen társadalmi rendhez – olyan mint a Nap, hasznunkra lehet, de nem birtokolhatjuk. Mindenkinek jógáznia kellene, hogy egészséges és jószívű legyen. A nagyapám azt vallotta, hogy a jóga mindenkié, és ezért kezdte el terjeszteni a jóga üzenetét. Ez bevonzott sok nyugati embert.

Segíthet a jóga abban, hogy legyőzzük a félelmeinket? Például a haláltól való félelmünket?
Az embereknek látniuk kell az igazságot – s az igazság az, hogy ha élsz, akkor egyszer meg kell halnod. Senki sem tudja a választ arra a misztériumra, hogy mi történik, amikor meghalunk. De a legfontosabb, hogy mit csinálunk mielőtt meghalunk: hogyan éljük az életünket.

Sokszor beszélsz arról, hogy a gyakorlásban elkötelezettnek kell lenni – igaz ez az életben is?
Én ezt úgy értem, hogy őszintén kell csinálnunk, azt amit csinálunk. Mindenkinek van valamilyen felelőssége a társadalomban, és mindenkinek meg kell próbálnia valódi odaadással közelíteni az emberek felé, s őszintén tenni a dolgát. Ha mindenki így tesz, akkor értelemmel tölti meg a létét ezen a bolygón.

sharat_stockholm3Arról is sokat beszélsz, hogy legyünk türelmesek a gyakorlásban.
Ahhoz, hogy erős alapokat építs, időre van szükség. Ez akár évekbe is telhet, és több összetevő is kell hozzá: egyaránt kitartás és elkötelezettség, csakúgy mint tisztelet és hála. Ugyanúgy mintha házat építenél. Ahhoz, hogy lerakd az alapokat, nem használhatsz homokot. Több dologra is szükséged lesz, például kövekre, hogy az építményed elég erős legyen.

Sokan tartanak az ashtanga haladóbb ászanáitól. Mit lehet ez ellen tenni?
Sok ászanától tartunk, mert még nem szoktunk hozzájuk. Ha valaki arra kérne, hogy hajtsak végre ejtőernyős ugrást, engem is félelem töltene el. De ha megtanulom, hogy hogyan működik a rendszer, hogy nem fenyeget semmi veszély, akkor lassan hozzászokom és csökken a félelmem. Ha régóta gyakorolsz, erős alapokat építesz fel, és hozzászoksz a mozdulatokhoz, a félelem eltűnik.

Mit gondolsz azokról, akik kritizálják a jógát?
Ha nem tudod, hogy mi a jóga, és még magad sohasem próbáltad, akkor könnyű kritikusnak lenni. Olyan ez mint a tenger – mondhatod, hogy ”ez csak víz”, de csak ha lemerülsz a tengerbe, akkor látod a szépségét, azt hogy a víz alatt egy másik világ rejtőzik. Ugyanez igaz a jógára is.

Mit gondolsz az új jógaformákról, amik időnként felbukkannak, mint például a bikram vagy a powerjóga?
Nem autentikusak., nem a paramparából származnak. A jógának egy tradíció láncolatból kell erednie. Nem teheted meg azt, hogy kitalálsz egy jógát és kijelented: Ez az én jógám. A Bhagavad-Gitában és a Jógaszutrában olvashatsz a jógáról, ez nem egy új találmány, nem valami, amit ma alkottak. A jóga gururól gurura szállt, a legfensőbb tanítótól a tanítványokra. Ahhoz, hogy jógát taníthass, sok éven keresztül kell tanulnod egy ügyes tanártól.
Mára a jóga divattá vált, az emberek saját jógát találnak ki, s saját magukról nevezik el. Ez szerintem nagyon rossz dolog. Befűteni egy szobát még mielőtt elkezdenél gyakorolni, értelmetlen – ezzel az erővel ücsöröghetnél egy szaunában is.
Ha elsajátítod az aszanákat, az még nem jelenti azt, hogy tényleg megérted a jóga lényegét. Senki sem tanítja ugyanúgy a légzéstechnikát, mint ahogyan Sri K Pattabhi Jois tette az ashtanga jógában. Senki nem tanítja a vinyasát sem ugyanúgy (légzés a mozgással összehangolva), vinyasza nékül semmi hatást nem érsz el. Ezek nélkül nem lesz tudományos a gyakorlás, pusztán egy fizikai edzés, nem más.

sharat_stockholm1Mi a légzés funkciója?
Lenyugtatja az idegrendszert, és központi szerepe van a jógában a test és a lélek megtisztításában. Attól nem tisztulsz meg, ha kitartasz egy ászanát mozdulatlanul 20 percig.

Szükséges istenhívőnek lennünk ahhoz, hogy jógázhassunk?
Az isten pusztán energia, nincs sem formája, sem neve. Mi Indiában azt mondjuk, hogy az isten formanélküli, az összes ember fantáziájából áll össze és ezeknek a fantáziáknak a léte hozza létre a jó energiát. Úgy is gyakorolhatsz, hogy ateista vagy. Elég az, ha a jógában hiszel, és kontrollálni tudod a érzékszerveid, hogy lecsendesítsd a tudatod.

Lehetnek azok, akik esznek hús és fogyasztanak alkoholt, komoly jógagyakorlók?
Húst enni egyet jelent egy másik lény elpusztításával, és ez az ahimsa (nem-ártás) ellentettje. Az, hogy mindez megtalálható a természetben, egy másik dolog – ha egy tigris eszik húst, akkor ezt anélkül teszi, hogy megzavarná az ökológiai rendszert. Az alkohol összeférhetetlen a jógával, mert hatással van a belső békédre.

Létezik egy korhatára ameddig gyakorolhatjuk az ashtanga jógát?
A gyerekek 11 éves kortól kezdhetnek el ashtangát gyakorolni, de felső korhatár nincs. A jóga egészen addig ”történik benned”, amíg meg nem halsz, ha folytatod a gyakorlást.
Amikor eljutunk egy bizonyos szintre a gyakrolásban, akkor a jóga csakúgy a részünké válik, mint az egyik karunk, az életünk része lesz. Nem lehet elvenni tőlünk. Nem mondhatod, hogy holnaptól nem gyakorlok jógát. Az olyan lenne, mintha levágnád a karod.

Sokaknak, akik ashtangát gyakorolnak, van valamilyen betegségük vagy valamilyen fogyatékosságuk; a szív- vagy pszichikai betegségeken keresztül egészen a gerincproblémákon át a bénulásig. Mi a titka a jóga gyógyító hatásának?
Egészségesebb leszel és akár meg is szabadulhatsz a betegségektől, ha helyesen gyakorlod a jógát és van egy jó tanárod, aki tudja hogyan kell kezelni a különböző tanítványokat. Ugyanez igaz a jó orvosra is – ha tudja, hogyan kell kezelnie a pácienseit, akkor megtörténik a csoda.
Gyakorold az ashtangát tekintet nélkül a korlátaidra. Ha jógikus tudattal rendelkezel, akkor nem számít, hogy milyen korlátaid vannak. Nem mindenki tudja megcsinálni azokat az ásznákat, amiket én. De van olyan is, aki meg tudja csinálni az összes ászanát anélkül, hogy valódi jógi lenne. A szívedet szentelheted a jógának, függetlenül attól, hogy milyen korlátaid vannak.

Vannak, akik megsérülnek ashtanga gyakorlás közben. Mi a tanácsod a számukra?
Sok oka lehet annak, ha valaki megsérül. Először is azt kell látni, hogy hogyan sérült meg. Ha rossz a tanárod, akkor szerezhetsz sérülést. A te dolgod, hogy találj egy komoly, jó tanárt.
Figyeld meg például, hogy a tanár maga is óvatosan gyakorol-e, ez elég fontos. Aztán vannak olyan diákok is, akik mindig újabb és újabb ászanákat akarnak, túlerőltetik magukat, naponta kétszer gyakorolnak. Így könnyen meg lehet sérülni. Nem szabad erőltetni és siettetni a dolgokat.
Gyakorolj intelligensen és ne arrogánsan, tudatlanul. Van olyan fájdalom, ami azért jelentkezik, mert még nem szokott hozzá a tested egy adott ászanához, ez el fog múlni, ha folytatod a gyakorlást. Csak ha a fájdalom állandósul, akkor kezdj el aggódni.

Üzenhetnek e a sérülések nekünk valamit?
Igen, a sérülések néha jó tanárok. Szerénnyé tesznek bennünket.

Lehetséges az, hogy a belső nyugalmunkra való fókuszálás konfliktusba kerül az ahimszával a külvilágban? Meggátolhat bennünket abban, hogy másokkal törődjünk, hogy segítsünk az embereken krízis helyzetekben vagy háborúkban?
Először nekünk kell magunkban megteremtenünk a belső békét. Ha minden ember eléri ezt az állapotot, akkor a külvilágban is béke lesz. Ha dolgozol magadon, akkor másokat is arra ösztönözhetsz ezzel, hogy ugyanezt tegyék. Muszáj beszélnünk a jógáról, terjeszteni a benső béke üzenetét, ösztönözni másokat, hogy jógázzanak. Minél többen megértik ezt, annál kevesebb harc lesz. De először be kell látnod a saját tudatlanságod, felismerni a saját téveszméidet és dolgozni ezeken. Ha megszabadulsz tőlük, csak akkor lehetsz sikeres a spirituális gyakorlásodban.

Elérheti mindenki, aki jógázik a samadhit – a jóga végső célját?
Ha fejlesztik magukat, akkor elérhetik. De először engedned kell, hogy növekedjen benned. Olyan ez mint fát ültetni, táplálnod kell, gondozni a növényt, hogy növekedjen.
A táplálék a fizikai tréning, az ászanák gyakorlása. Nem tudhatod, hogy mikor történik meg, bármikor megtörténhet, csak megfelelő táplálékot kell kapnia. Sri K. Pattabhi Jois mindig azt mondt, hogy ” az ashtanga nem a lusta embereknek való”.

Lehet valaki túlzottan ambiciózus a jógában?
Sokan túlzottan ambíciózusak az ászana gyakorlásban. De a jógafolyamat nem megy végbe azonnal, hanem csak lassan. Manapság mindenki mindent azonnal akar, de ez így nem fog megtörténni.

Eredeti szöveg: http://www.yogashalastockholm.se/om-ashtanga-yoga/intervju-med-sharath/
Fordítás: Seres Hajnal
Képek forrása, ill. további képek: Yogashala Stockholm

Hozzászólás

Kategória: 99% gyakorlás, beszámoló, interjú, vendégpost

Challenge accepted

Ashtanga Challenge Day – 2011. december 17. Budapest

“Az élet kihívás – fogadd el!” – szól az egyik ordas nagy közhely, de talán mond is valamit.
Aki futott már le maratoni távot, úszott már át Balatont, vagy egyszerűen csak lépte már át a saját korlátait, bizonyára tudja miről van szó, miért KELL elfogadni egy kihívást.

Ami engem illet, nos én köptem már ki a tüdőmet egy félmaraton után, éreztem gömbölyűnek a talpam 5,5 km leúszása után, sok-sok holtponton küzdöttem már át magam, de az Ashtanga Challenge Day valami egészen más volt…

De ne szaladjunk ennyire előre, nézzük előbb mi minden történt 1927-ben… :-) Az 1927-es esztendőnek ugyanis sok mindent köszönhetünk. Ebben az évben született Sidney Poitier, Gabriel Garcia Marquez, Puskás Ferenc; ebben az évben álmodta meg Coco Chanel a legendás “kis fekete ruhát”, ekkor lett Magyarország új pénzneme a pengő; itthon is divat lett a bubifrizura; és nem utolsó sorban (többek között) ebben az évben a híres jógi, Krishnamacharya Indiában Full vinyásza ashtanga sorozatot tanított tanítványainak. :-)

A legendás jógi köztudottan nem bánt éppen kesztyűs kézzel a tanítványaival, sok anekdotát olvashatunk erről Patthabi Jois és Iyengar visszaemlékezéseiben is. De nem kell messzire menni, hiszen Krishnamacharya saját fiát Desikachart is igen szigorúan fogta. Egy történet szerint az ifjú Desikachar nem akart jógázni, ezért elfutott apja elől, ám az utolérte, és büntetésből baddha padmasanában összekötötte kezét lábát, és a kölöknek 4 órán keresztül így kellett dekkolnia.

István is ezzel a kedves történettel kezdte az Ashtanga Challenge Day nyitó beszédét, majd megnyugtatott mindenkit: nekünk csak 3,5 óránk van… :)

Ekkor még volt erőnk nevetni, ám hamar az arcunkra fagyott a mosoly, amikor ismertette az aznapi menüt:

– 108 napüdvözlet (90 db surya namaskara A, és 18 db surya namaskara B)
– Ashtanga első sorozat Full vinyászával
– 108 Urdhva dhanurasana (jógahíd)

A 108 napüdvözlethez már több alkalommal is volt szerencsém, Full vinyászás ashtanga sorozatot is csináltam már egyszer, de egymás után a kettőt még sohasem, pláne nem 108 urdhva dhanurászanával megfejelve.

Lehetetlen? Igen, az… Lehetséges? Naná! :)

Biztos ami tuti, én azért elmormogtam magamban a “Meg tudom csinálni!” mantrát, ártani nem árthat alapon…, majd belevágtunk a sűrűjébe.

Az első holtpont nagyon korán érkezett… Amikor meghallottam, hogy még csak most vagyunk túl az első negyeden, fordult egyet velem a világ; de fog összeszorít, gyerünk tovább… Az utolsó három Napüdvözlet B-t úgy préseltem ki magamból, mintha az életem múlna rajta…

Itt lehetett először vizet inni… Részemről csak lehetett volna, ugyanis István óráin nevelkedve én nem is feltételeztem, hogy ez engedélyezve lesz, így nem vittem magammal vizet… Esküszöm a könnyem majd’ kicsordult ahogy néztem hogy mindenki kortyolja a kiérdemelt pár korty vizet… De fog összeszorít, gyerünk tovább!…

Az álló ászanák nekem felüdülést jelentettek, végre picit lelassult a szívverésem, tudtam mélyíteni a légzésemet, jól esett 5 légzés erejéig megnyújtóztatni az izmokat egy-egy ászanában. Az első ülő ászana után még eltévesztettem az előreugrást, elfelejtettem, hogy itten bizony állásba kell ugrálni, de utána már sorsomba beletörődve nyomtam a full vinyászát.

Soha életemben nem drogoztam, de a Challenge közben volt egy flessem, hogy ez valami olyasmi lehet… Időnként, mintha víz alatt lenne a fejem, nagyon-nagyon távolról hallottam István hangját “Ekam-belégzés, dvé – kilégzés…”, időnként bekúszott a velem szemben gyakorló eltorzult arca, néha bömbölt a fejemben a Lust for life, de többnyire valami elképesztően furcsa tudatállapotban “utaztam”…

A 108 urdhva dhanurászanánál (belégzésre föl, kilégzésre vissza…) már fizikai fájdalmat éreztem. A vállamban tompa, a csuklómban éles szúró fájdalom, és még k*rva messze volt a vége…

Most már esküszöm elhiszem, hogy van az az állapot, amikor az ember “meghal egy picit”, (persze átvitt értelemben) majd pár másodperc után újra pumpál a szív,  fog összeszorít, gyerünk tovább!…

Fogalmam sincs hányszor haltam meg szombat délután, de egy biztos: egy vinyászát sem hagytam ki! :-) Becsülettel letoltam egy korty víz nélkül, ás bár az elején még sűrűn eszembe jutott Krishnamacharya és az ő kedves anyukája, a végén már csak egy őszinte “Köszönöm!” jött ki a torkomon, mikor István szájából végre elhangzott az “Egészségetekre!”

3,5 óra gyakorlás, miközben a teremben szó szerint megállt az idő (elromlott a falióra, és délután 3-kor egyszerűen megállt :) ), sajgó izmok, kiszáradt torok, 2 nap múlva is eszméletlen izomláz…

Hogy megérte-e?
Naná! :-)

Én kötelezővé tenném minden ashtangásnak!
“Csak” az elmédet kell legyőznöd!…

 

 

2 hozzászólás

Kategória: 1% elmélet, 99% gyakorlás, beszámoló

Árnyékban

Shadow jóga workshop, Pozsony, 2011. december 10-11.

Éppen amikor szomorúan temetném szegény halódó blogomat, melyet igencsak elhanyagoltam mostanában a munka miatt, jön egy vendégposzt, méghozzá önként és dalolva… :) Bárcsak minden így oldódna meg… :)
Az alábbi szösszenetért nagy-nagy köszönet Szabinak, aki Borszéki Katával együtt részt vett egy igen érdekes workshopon.

Már régebben kinéztem az Ausztráliában élő, magyar származású Remete Sándor által alapított Shadow jóga irányzatot, amiből talán a legjobban kikerült a statikus asana gyakorlásokra jellemző szögletesség, ezzel a külső szemlélő számára is kellemes vizuális élményt nyújt. Sajnos itthon ez az irányzat még nem képviselteti magát, így csak külföldi tanfolyamokon lehet ismerkedni vele.

Akkor kezdett el különösen érdekelni a dolog, amikor kiderült, hogy Simon Borg-Olivier-nek  és Eyal-nak  is személyes tanítója Remete Sándor, mivel mindkettőjüket nagyra tartom, és az utóbbi időben Simon volt a legnagyobb hatással a saját gyakorlásomra, ezért ügybuzgalmamban ki is néztem egy tanfolyamot. Remete Sándor szeptemberben Bécsben tartott egy kurzust, amire nagy lendülettel bejelentkeztem, azonban ugyanazzal a lendülettel vissza is pattantam, mondván, hogy Sándor workshopjaira csak olyan versenyzők mehetnek, akik nem most állnak először a Shadow jógás rajtvonalhoz… Hoppá, egy irányzat, ahol a diáknak is certified-nak kell lenni.

Amikor a 2012-es calendarjuk megjelent, akkor ismét tettem egy kísérletet, hátha beszivárgok a szőnyeg alatt, megint belőttem egy bécsi kurzust, de ugyanúgy elkapott a spam szűrőjük: kezdők nem mehetnek. Na jó, ezek tényleg komolyan gondolják, így már kezdtem letenni a dologról, azonban a szélmalomharcomnak híre ment, és a bécsi tanár, Sabine Irawan néhány hete megkeresett, hogy tart egy bevezető hétvégét Pozsonyban, amire szívesen lát, szuper, akkor lehet, hogy mégis kinyílik a shadow jóga előszobája…

Ismerősök köréből Borszéki Katát érdekelte még a dolog, úgyhogy bepakoltuk magunkat a matuzsálemi Opelembe és szinte súrolva a sebességkorlátokat eldöcögtünk Pozsonyba. A tanfolyam két napos volt, mindkét nap egy reggeli és egy délutáni gyakorlással, nagyjából úgy kell elképzelni, mint egy astanga kezdő tanfolyamot, az első alkalmakkor több, a vége felé kevesebb szöveggel és minél több gyakorlással.

Mint minden jóga irányzatnak, ennek is nehéz röviden, egy cikkben összefoglalni a lényegét, már csak azért is mert egy hétvége nyilván csak egy impulzusra elég, semmi többre (magyarán fogalmam sincs a lényegről…), azonban vizuális impulzus szerzésre az alábbi videó is kiváló:

Laikusok számára (azaz mi, akik egy hétvégényi tapasztalatból próbálunk véleményt formálni) a shadow jóga a klasszikus hatha jóga asana-k és a távol-keleti harcművészetek (tai chi, kung-fu) ötvözetének tűnik, a mozdulatok lágyabbak, körkörösebbek, és folytonosabbak, mint az általam ismert dinamikus irányzatokban, bár Kata megnyugtatott, hogy Amerikában vannak olyan vinyasa flow tanárok, akik hasonlóan interpretálják a dolgokat. Egyébként a harcművészetek jógikus gyökerei elég egyértelműnek tűnnek, amit a shaolin jóga, tibeti jóga és buddhista jóga irányzatok léte is alátámaszt, így a shadow jóga, mint egyfajta nyugati szintézis, lehet, hogy csak az én benyomásaimból pattant ki.

A shadow jóga is bizonyos mértékig sorozatokból áll, különböző szintű úgynevezett prelude-ok vannak, amelyek után már személyre szabott asana oktatás következik, mi az első prelude-al ismerkedtünk, amiből nagyon sok elem a fenti videóban is megtalálható.

Akinek már van némi jóga, vagy egyéb mozgásformából adódó tapasztalata, az nyilván nem dől be a bemutató könnyedségének, ez egy meglehetősen nehéz, embert próbáló irányzat. Különösen tetszett az aktív, és dinamikus (nem kitartott) csípőnyitó aspektusa, ami nekem mostanság az egyik legnagyobb kihívást jelenti, úgy is éreztem magam a tanfolyam végére, mint egy kezdő cowboy, aki örül, hogy végre leszállhat a nyeregből…

A shadow jóga elméleti hátterében jobban ki van hangsúlyozva a jógafilozófia, jógaanatómia, és az ahhoz kapcsolódó világnézet, mint ahogy azt az ember a dinamikusabb irányzatoknál megszokta. A sorozatok is az egyes elemeket (föld, víz, tűz…) próbálják hangsúlyozni, úgy van felépítve a rendszer, hogy az első prelude-dal a föld elemet, azaz a lábakat és a csípőt (tanúsíthatom) kell megerősíteni, kinyitni, aztán lehet menni feljebb.

Szó esett a csakrákról, nádikról, az ember különböző szintű testeiről, és hogy a gyakorlásnak az energia testből kéne indulnia, megszűntetve a blokkokat. Itt lett megemlítve, hogy miért hívják shadow jógának, de ez az én befogadó képességemet már felülmúlta (mea culpa: ezektől a dolgoktól én még mindig idegenkedek), úgyhogy meg sem próbálom visszaadni, annyit segítek, hogy ez az árnyék nem az az árnyék, hanem inkább valami burok, de aki nem hiszi, járjon utána…

(Kata utánajárt: A shadow szó az energetikai blokkokra, testi és lelki problémákra utal, azokat nevezi árnyéknak. Ha erről az oldalról nézzük a dolgot, igazán frissítő, hogy íme egy jógafajta, amit a véges korlátaink felől közelít…)

Ennél kézzelfoghatóbb és egészen szimpatikus megközelítés, ami a jógairányzatok összehasonlítgatásának elejét veszi, a fizikai gyakorlás kötöttségére vonatkozó irányelv:
“Do what you need to do, at the end everything leads to freestyle!”

És ez valóban visszaköszön a shadow jógában, útravalónak ez került a tarisznyánkba: ha szeretnénk gyakorolni, akkor ne izguljunk azon, hogy kihagyunk, vagy összekeverünk valamit, bízzuk a testünkre, jó lesz az úgy…

Az irányzat alapítója, Remete Sándor, elmondások alapján is érdekes karakternek tűnik. Még kamasz volt, amikor a szüleivel Vajdaságból kivándoroltak Ausztráliába, megjárta Vietnámot, két évtizedet töltött Indiában különböző mesterekkel (köztük Patthabi Jois és Iyengar), és sokat merített dél-indiai templomok mozgás ábrázolásaiból is. Már a történetek alapján is meglehetősen szigorú ember benyomását kelti, akire úgy tukmálták rá magukat a tanítványok (amiért cserébe naponta ki kellett takarítaniuk a házát… az indiai oktatási tradíció is ragadós), de legalább úgy tűnik őt nem a jógában sem ritka bíznisz, vagy öntömjénezés motiválja. Bár nem vagyok híve a szabadkőműves társaságoknak, a shadow jóga, mint mozgássor kívülről szemlélve és belülről végezve is megtetszett annyira, hogy remélem most már hamarosan sikerül Sándor színe elé járulni.

Végül nem állhatom meg, hogy meg ne emlékezzek a jóga stúdióról, ami a szocialista időkből ottmaradt helyi BMK (művelődési központ) megfelelőjében – Pólus City Center – létrehozott fröccsöntött stúdió. Annyira giccses, hogy az már jó: a rikító színű műanyag buddha és lótusz virág természetesen alap, ezt még be is nyelném, de a teljes falas műanyag vízesés imitáció és a tetőről is lelógó őserdő, illetve az öltözőkben szóló madárcsicsergés végérvényesen belém égett, így ezennel ünnepélyesen megfosztom a berlini ashtanga stúdiót a dobogó legfelső fokától, innentől kezdve a pozsonyi YOGA VIDYALAYA, alias Fredyyoga az etalon…

1 hozzászólás

Kategória: 99% gyakorlás, beszámoló, vendégpost

A Yoga Dealer és a (majdnem) full vinyásza esete

Nemrég meglátogattam drága barátnőmet Riát, aki Cambridge-ben lakik, és mivel éppen akkor állomásozott a városban Michael Gannon is, volt alkalmam kipróbálni a “Yoga Dealer” néven is elhíresült jógi ashtanga óráját.
Nem nagyon volt előtte információm Michael-ről azon kívül, hogy Pattabhi tanítvány és hogy kissé “furi szerzet”, így sikerült “üres pohárral” érkezni a workshopra. Bár ez így ebben a formában nem teljesen igaz, hiszen aki hozzám hasonlóan részt vett már pár ashtanga workshopon annak sosem lesz üres az a bizonyos pohár, hiszen akaratlanul is visszük magunkkal a korábbi élményeket, tapasztalatokat, és persze mindig van “kedvenc”, valamint “nem volt rossz” kategóriánk is…

Michael két workshopot tartott Cambridge-ben, egy hátrahajlítósat és egy full vinyászásat, én az utóbbin vettem részt. Ezer éve nem voltam vezetett ashtanga órán, full vinyászát pedig még csak egyetlen egyszer csináltam, így igen kíváncsi voltam milyen lesz. A margó szélére jegyezném meg a  full vinyásza nem azt jelenti, hogy a két oldalas ászanák között is van vinyásza – az ugyanis az ún. half vinyásza (amikor pedig csak a pózók között nyomnak vinyászát az akkora vicc, hogy még neve sincs), hanem hogy a pózok között szépen visszamegy az ember szamasztitihibe. Nem tudom, vajon hányan gyakorolnak ma így a világon, de innen is nagy respect nekik!

No, de nézzük mit is csinált ez a Gannon gyerek. Már eleve furcsa volt, hogy az óra meghirdetett időtartama alig 2 óra volt, ami full vinyászához képest nekem igen szűkösnek tűnt, de amikor ebből elment 15 perc azzal, hogy mesélt az ashtanga sorozatról még biztos voltam benne, hogy csak csúszunk, vagy elírták a kiírásban. Hát nem…

A mantra után belecsaptunk a napüdvözletekbe, ahol szembesültem azzal, hogy ebből itten bizony most csak 3-3 db van. Ezután jöttek az álló gyakorlatok: a Padangustasana és a Padahastasana között is szépen visszaugráltunk szamasztitihibe, majd a Prasarita padottanászanáknál borult számomra először a logika, mert az A-t és B-t szépen “full vinyászáztuk”, de a C és a D között nem kellett visszamennünk a matrac elejére. (Tök laikus vagyok a témához, így ha valaki azt mondja, ez így van “megírva”, én aztán elhiszem, csak számomra furcsa volt.)

Majd Napüdvözlet C és a Virabadrászanák között szépen visszamenetelés szamasztitihibe. Paschimottanászanákból ABCD verziót csináltat, ebből a CD között nincs full vinyásza.
A Janusirsászanáknál a BC verzió, a Marichyászanáknál pedig a CD verzió lett “csoportosítva”, tehát közöttük nem kellett kiinduló pozicíóba vágnunk magunkat.

Később azonban nagyobb meglepetés ért, amikor bhujapid ászana után egyszer csak hidat vezényelt… Én meglepetten pislogtam, és továbbra sem értem, hogy akkor miért nem álltunk meg már navásanánál?

A levezető gyakorlatok között is szelektált, ami számomra különösen furcsa volt. A gyertyánál kimaradt például az Urdhva padmászana, és Matsyasana valamint fejenállás sem volt. Ezután egy vezetett zenés relaxáció következett, ami számomra halmozottan zavaró, mert sem a vezetett, sem pedig a  zenés relaxáció nem a barátom, én jobban szeretek egyedül relaxálni, de nem vagyunk egyformák, biztosan sokaknak ez tetszik jobban.

Az óra legviccesebb része vitathatatlanul a divatbemutató volt, ugyanis Mr. Gannon háromszor öltözött át közben. :)
Hosszú ujjú trikó+hosszúnadrág kombóból a hosszúnadrág+póló, majd rövidnadrág+pólón keresztül eljutottunk a rövidnadrág-félmeztelen verzióig, amit egy Namasté farmer+félmeztelen kombináció követett és égett bele kitörölhetetlenül a retinámba.

Az óra legzavaróbb része azonban a relaxációt követő kőkemény sales tevékenység volt, amihez hasonlóval én még soha sehol nem találkoztam. Volt ott minden, iPhone applikáció 2 fontért, decemberi workshop Purple valley-ben (Goa, India), Youtube csatorna…stb. Nem akarok álszent lenni (marketingesként meg aztán főleg nem), de közvetlenül jógaóra után, relaxációból felülve én személy szerint nem erre vágyom. :(

Ez is egy újabb sajnálatos esete annak, amikor egy egész iparág épül rá a jógára ill egy ismert jógira. Biztos vagyok benne, hogy Michael Gannon egy hihetetlen nagy tudású ashtanga tanár, és maximálisan tisztelem őt mindazért amit elért (és itt a jógás fejlődésére célzok nem az anyagi javaira), de ahogyan tehetségkutatós zsűri celebjeink mondanák: “Nekem ez most nem jött át!”

Sorry…
De tényleg…

2 hozzászólás

Kategória: 99% gyakorlás, Útinapló, beszámoló

Helyzetjelentés

Tudom-tudom eltűntem kissé… Minden rendben, csak kicsit sűrűek a napok: eszméletlen sok a munka, most jöttem haza Madridból, jövő héten szombaton férjhez megyek, utána utazok pár napra Cambridgbe… Nem unatkozok. :-)

A blogírás most kicsit kényszerpihen, de  hamarosan újra beindul a gépezet, és reményeim szerint izgalmas postokkal jelentkezem, mint például egy workshop beszámoló Cambridge-ből, ahol Michael Gannon-nal fogok találkozni, és persze egy újabb ashtanga profil is esedékes. :)

Addig is az erő jóga velem van (egy kicsi még az esküvői meghívómon is :-) ), a gyakorlás nem szünetel.

Ugye nálatok sem? :-)

Namasté!

Hozzászólás

Kategória: beszámoló, egyéb, tervek, villámpost

Simon Borg-Olivier

Yoga Synergy Workshop  Simon Borg-Olivier-rel – 2011. szeptember 2-3. Budapest

Simon Borg-Olivier szerteágazó tudását BKS Iyengar, Pattabhi Jois, TKV Desikachar és a magyar származású Remete Sándornál csiszolgatta. Az egyik legismertebb ausztrál iskola vezetőjeként Iyengar, Ashtanga Vinyasa és tibeti jógát kever nyugati anatómiai ismeretekkel. Tanítványa, Lenkefi Mónika meghívására érkezett nemrég Magyarországra. Háromnapos műhelyén Orsi, Major Ági és Szabi is részt vettek, erről szól az alábbi beszámolósor.

Maratoni beszámoló három különböző szemszögből, de érdemes végigolvasni! Én jelenleg bután pislogva igyekszem feldolgozni a hallottakat (olvasottakat), mert úgy érzem pár dolgot megkérdőjeleznek ezek a gondolatok a korábban tanultakkal kapcsolatban.

Orsi

” …úgy éreztem magam, mint egy Duracell nyuszi. Szeme csillog, szőre fényesen ragyog és kész lenyomni a fél világot… “

Egyre többször úgy érzem, hogy a hagyományos ashtanga műhelyek egyfajta zsákutcát jelentenek nekem. Az ötödik olyan wörkshop után, ahol kiveséztük az első sorozat ászanáit, tanárképzés esetén a szükséges igazításokat, a hatodik hasonló már nem hoz igazán lázba. A nyers tudás már megvan, a szükséges finomításra viszont gyakran nincs elegendő idő ezeken a workshopokon. Szerencsétlen vándortanár jobb esetben elcsöpögtet egy-egy morzsa tudást, de igazán hatékony, gyakran személyre szabott segítséget már nem tud adni, nem alakul ki az ehhez szükséges tanár-tanítvány kapcsolat. A két héttel ezelőtti műhely viszont üdítő kivételt jelentett az eddigiekhez képest.

Nehéz megfogalmazni miről is volt szó ezen a workshopon. Simon hihetetlenül kedves, energikus jelenség, árad belőle az öröm, a tudás és majd harminc év gyakorlásának bölcsessége. Amit viszont tanított nekünk bizonyos szempontból teljesen ellent mond az eddigi tanításoknak. Valószínűleg arról van szó, hogy a gyakorlásnak van egy olyan mélyebb rétege, aminek a kibontására eddig még nem került sor.

Simon anatómia alapokon magyarázta el a bandhák működését, nem csak a „fő” három bandháét, hanem az összes szóba jöhető és a jóga során használt izomzárat végigvettük. A korrekt izomzárak használatával szabályozni tudjuk a vér keringését, és vele együtt azt az energiaáramlást is, amelyek miatt az óra végére felfrissültnek, vagy elgyötörtnek érezzük magunkat. Sajna Ashtanga után a legtöbbször ez utóbbi fordul elő, a gyakorlás tényleg megterhelő, és ami még vacakabb: nem csináljuk elég hatékonyan és biztonságosan.

Amikor Simonnal az ő kis lágy mozdulatokkal, tudatos csípőbillentésekkel és hasi légzéssel megszórt gyakorlását végeztük, úgy röppent el több, mint egy óra, hogy számomra maximum 15 percnek tűnt. Normális ashtanga gyakorlásnál egy óra magasságában már javában vergődik minden gyakorló az ülő ászanákkal, a majd kétórás gyakorlás pedig tényleg sokat ki szokott venni, különösen kezdőknél. Most pedig úgy éreztem magam, mint egy Duracell nyuszi. Szeme csillog, szőre fényesen ragyog és kész lenyomni a fél világot…

Simon amúgy nem foglalkozott külön sokat az Ashtangával, vagy az Iyengar jógával, szerinte ez két módszer, ami ugyanoda vezet. Keverni mondjuk nem érdemes. Ő igazából hatha jóga alapokat tanított, különös tekintettel arra, hogy testünket kiegyensúlyozott és intelligens módon használjuk, miközben jógázunk. Lendület és gravitáció helyett, tudatosan az izmok megfelelő használatával érkezzünk meg a pózba. Egy-egy rész testrész helyett a törzs, a karok, a lábak, a kéz ujjai és a láb ujjai egyaránt tevékeny részesei legyenek az ászanának.

A másik nagy meglepetést a baba-puha pocak tartás jelentette számomra. Az astangások előbb-utóbb a mula és az udijána bandha tanulása során megtanulják, hogy a jó bandhánál nincs hasi légzés, csak mellkasi, a tudatosan feszesen, és enyhén behúzva tartott has pedig létfontosságú a biztonságos gyakorlásnál, lásd gerincvédelem és társai. Simon megtanította nekünk, hogyan lehet a hasizmokat megfeszítve, erőteljesen, ám mégsem a köldököt a gerinc irányába „beszippantva” tartani. Aztán igazolásképp huszonvalahány ember szépen kézenállásba röppent az általa tanítottak figyelembevételével. Igen, kezdők is voltak a workshopon. :-)

Erő és lágyság tudatos alkalmazása. Talán ez utóbbiból kéne minél többet belopni a saját gyakorlásunkba is.

Ági

“Elő a pocikkal, éljen a babák légzéstechnikája!

Ez egy olyan workshop volt, ami nekem éppen nagyon kellett. Már pont kezdtem picit elveszíteni az astangába vetett hitem és a lelkesedésem, mert egyre jobban zavart, hogy látom, ahogy a tanítványok erőlködnek gyakorlás közben, beleerőltetik a testüket a pózokba, és egyértelműen hiányzott valami, amitől jógává válhat ez a testgyakorlás. És annyira köszi Simon! Gyönyörűen összefoglalta, megfogalmazta azt, hogy mi is veszett el! Ahogy ő fogalmaz: dolgozzunk a belső energiával elsősorban, és mikor már azt meg tudjuk tartani, hozzávehetjük a külső erőket, mint gravitáció, vagy a végtagjaink segítsége.

A pilates ebben nekem nagy segítségemre volt, hiszen ebben a technikában folyamatosan igyekszünk hosszabbítani az izmokat, mégpedig pontosan csakis belső erőből,és valószínű a régebb óta jógázók mind ugyanezt teszik, egy előrehajlásnál a gerincet hosszabbítják belülről, nyújtják el a fejtetőt messzire, távolítják a csigolyákat egymástól ahelyett, hogy kézzel próbálnák belehúzni magukat a pózba.

Másik nagy fless a pilatessel kapcsolatban a hasbehúzásos kérdés volt. Aki közülünk, jógafanatikusok közül akár csak egyszer is betévedt egy piliórára (és van ilyen elvetemült azért egy-kettő), feltűnhetett, hogy a köldököt folyton a gerinchez kell simítani. Ez rendben is van, hiszen megtanuljuk tudatosan használni a mélyhasizmot (transvers abdominis), amivel többek között pl. megtámasztjuk az általában túlterhelt alsó (ágyéki, v. lumbális) gerincszakaszt, stabilizáljuk azt, csakhogy – és ezt bizony ki is próbálgattuk – a feszültség megmarad a gerincnél, és gyakorlatilag a mozgását erőteljesen korlátozzuk.

Teljesen logikus, hogy az állandó hasbehúzás blokkolja az energia és vér áramlását, én állat, mondani is szoktam a lelkes pili-tanítványoknak, hogy NE akarják állandósítani ezt, de saját magamra nem figyeltem ilyen szempontból. Ezen a hétvégén kellett rádöbbennem, hogy alig tudom ellazítani a hasam, annyira automatikussá vált ez a hasbehúzás dolog. Szóval tudatosult, hogy miért is vannak emésztési problémáim, és átgondolva elég sok pili-tanár ismerősnek akadnak hasi blokkra utaló gondjaik. Szóval lazítsunk kérem, lélegezzünk hasba! Elő a pocikkal, éljen a babák légzéstechnikája!
Visszatérve a jógához, ami az astangában is elérendő céllá vált, a folyamatosság, hogy a testünk megszakítások, zökkenők nélkül áramoljon át egyik pózból a másikba, kicsit távolinak tűnik, de itt ez az ausztrál arc, aki elhozta a saját kis technikáját, amiben ez totálisan megvalósul! Gyönyörűséges, ahogyan sorban mozdulnak a csigolyák, áthullámoznak az egyik ívből a másikba, szinte maguktól.

Aki ismer,tudja, hogy tőlem sajnos csődbe mehetnének a jógastúdiók, életemben nem sok jógabérletet vásároltam. Még abban az 1 hónapban is, amit Mysorban töltöttem, összesen 6 napot jártam jógasalába, mert jobban esett otthon gyakorolni (persze elég profi társaságban), de ha Mr. Borgnak lenne itt egy stúdiója, korlátlan bérletet vennék nála! jeee!

Szabi

“… az udzsáji légzésben a hangerőnek van a legkisebb jelentősége, sőt, minél hangosabban fújtat az ember, annál kevésbé hatékony, akkor csak egy konstans küzdés.”

Ez a workshop annyira tömény volt és annyi mindent megkérdőjelezett bennem a gyakorlásommal és a jelenlegi ashtanga interpretációmmal kapcsolatban, hogy nehéz röviden összefoglalni, nem is lehet, úgyhogy ez csak egy rövid ízelítő lesz.

Igaziból nem is igazán tudom mért mentem el, az utóbbi két évben több ashtanga workshopra is sikerült eljutni, és mostanra éreztem azt, hogy elfogyott a lendület. A workshopok már nem érdekelnek annyira, néhányszor már meg is fogalmaztam magamban, hogy inkább a gyakorlásra kéne még nagyobb hangsúlyt fektetni, és nem elmenni újabb tanfolyamokra, mert a sok bába között elvész a gyerek, de aztán valahogy mégis kikötöttem Simon workshopján… Nem szeretem összehasonlítgatni a dolgokat, de talán eddig ez bizonyult a legjobb döntésnek.

Az utóbbi workshopokon inkább a tanárok emberi oldala, illetve az érdekelt, amit a gyakorláson túl mutattak, ezen a workshopon azonban teljesen visszahelyeződött a hangsúly a gyakorlásra. Megkérdőjelezett sok mindent, amit eddig szinte axiómaként értelmeztem magamban.

Az első ilyen sokat használt ashtangás szállóige a “no pain no gain”, az ember a több évnyi gyakorlás alatt átélt számos sérülés után ezt teljesen természetesnek gondolja, mert mindemellett persze fejlődik is, de lehetne másképp is? Simon elgondolkodtató statisztikát lebegtetett meg a saját tapasztalataimmal is korreláló jógás pályafutásokról:

Miért van az, hogy az emberek jelentős része:

– az első ashtanga jóga órája után nem jön vissza
– aki visszajön, annak a jelentős része 1-2 éven belül abbahagyja
– aki túlverekszi magát ezen abból jó eséllyel jóga tanár lesz
– a jóga tanárok egy jelentős része 5-7 év után valamiért feladja a dolgot
– aki ezen is túlverekszi magát, azok közül sokaknak néhány évtizedes gyakorlás után komolyabb csípő, térd, gerinc, stb. problémájuk akad…

Hát az első három pont valóban megállja a helyét, az utóbbi kettőről nem tudok nyilatkozni, de mindenesetre nem egy pozitív életpálya. Akkor most, hogy is van, hogy a jóga, és közöttük az ashtanga is mindenkinek való?

Nyilván ahhoz, hogy valaki megragadjon ennél a műfajnál több minden együttállása kell: személyiség típus, elhatározás, megfelelő szabadidő, motiváció, stb… ezek nem is kérdések. Ugyanakkor lehet-e a gyakorlást valahogy kevésbé elrettentővé, fájdalmassá és a lehető legbiztonságosabbá tenni, hogy mégse legyenek ennyire furcsák az arányok.

Erre a kérdésre természetesen csak összetett választ lehet adni, nem egy triviális igen, vagy nem. Simon négy évtizednyi gyakorlási tapasztalatából, két évtizednyi oktatási tapasztalatából és aktív fizikoterápiás praxisából elég széles rálátással bír a fizikai gyakorlás mikéntjére, hatásaira, előnyeire, buktatóira, stb. Ezek alapján megfogalmazott néhány elvet, amikre a saját sorozatait is felépítette.

Az első talán legfontosabb elve az aktív pózok felvétele, amit persze nagyjából minden oktató vall, mindenki hangsúlyozza, hogy például a combizomnak az ülő pózokban is aktívnak kell lennie, figyelni kell a bandhákra, harcos pózban a karok is aktívak, stb. Azonban, ha az ember erre tudatosan nem figyel, akkor azok előbb utóbb elernyednek… Synergy jógában a pózok nagy része álló helyzetben kerül kivitelezésre, az ashtangában ülő pózként megjelenők is. Például marichyasana A és B fél lábon egyensúlyozva a másik lábat felemelve kerül kivitelezésre, hát ilyenkor nem lehet nem aktiválni a szükséges izmokat, mert az ember ugyebár eldől…

A következő elve a belső erő használata, ami a pózok központból, a törzsizmokkal való végrehajtását jelenti, a külső erő, azaz végtagok, gravitáció, lendület, stb. segítsége nélkül. A marichyasana-s példánál maradva, álló helyzetben az ember nem kulcsolja össze a kezét, mert nyilván nem is tudja, így csak addig megy bele a pózba, amíg a törzsizmaival bele tudja magát vinni, és nem külső erők, alias kezek, segítségével megy mélyebbre, ami sokszor eredményezi a törzsizmok automatikus elengedését.

Az aktív pózok és a belső erő hangsúlyozása képen a Synergy jóga sorozataiban a pózok nem kerülnek kitartásra, hanem egy folyamatos mozgással az egyikből megy át a gyakorló a másikba. Ashtangás terminológiával élve az egész egy rendkívül változatos vinyasa, ami egy laikus szemével valószínűleg egy vicces balettozás jelleget ölt.

A harmadik érdekes témakör a bandhák kérdésköre, ami szerintem egy kicsit homályosan, és néha túlmisztifikáltan van megközelítve, a tanároknak sokszor egy kiváló egérutat biztosítva: “Tartsd a bandhákat, akkor menni fog!”… aha, köszi…

Simon megközelítésében a bandhák az ízületi rendszerek stabilizálásáért felelős izmok aktiválását jelentik. Így mind a kilenc izületi rendszerre értelmezhető a bandha fogalma, legegyszerűbben talán a csuklón érthető meg: ha az ember hátra vagy előre hajtja a kézfejét, akkor csak a csukló hátsó, vagy első fele aktív, azonban ha szétteríti a tenyerét és megfeszíti az ujjait, vagy ökölbe szorítja a kezét akkor a teljes csukló körüli rész aktív, na ez a csukló bandha.

Ennél persze sokkal bonyolultabb bandhák vannak, például a csípő körül aktiválható bandha, a mulabandha. Ebben az értelmezésben a mulabandha nem a hasizmok befelé és felfelé történő szívása, hanem sokkal inkább úgy aktiválható például amikor az ember fekvő helyzetből félig felül, ilyenkor nem húzza befelé a hasizmokat, hanem sokkal inkább kicsit kitolva megfeszíti őket, és aktiválja az összes csípő mozgatásában résztvevő összes többi izmot, akár a combizmot is. Ez a megközelítés kicsit ellentmond az eddig több helyről hallott izolációs megközelítésnek, azaz mely mélyizmok aktiválásával és elengedésével kéne megtalálni a mulabandhát, így azt hiszem a mulabandha esetében az igazság valóban odaát van…

A légzés szerepét nem győzik minden jóga irányzatban hangsúlyozni, így természetesen itt sem maradt el, az ashtangával egybecsengő teljes tüdős légzést propagálva. Ebben a nyugati életmódot elő gyakorlóknak az alhasi légzés jelenti a legnagyobb kihívást, amit az előbb említett befelé és felfelé szívó hatású mulabandha megközelítés inkább csak akadályoz, pedig az alhasi szervek helyes működéséhez elengedhetetlen a megfelelő helyi vérkeringés, ami csak akkor alakul ki, ha nem blokkoljuk, hanem a légzés segítségével aktiváljuk az adott területet. A légzés másik fontos aspektusa a sebessége, és itt tényleg nem volt eltérés az eddig mindenhol tanultakhoz képest: minél jobban lassítani kell, mert így a pulzus is lassul, és ekkor lép működésbe a paraszimpatikus idegrendszer, ami a relaxált állapot fenntartásáért felelős, ellentétben a gyors légzés és magas pulzus hatására aktiválódó szimpatikus idegrendszerrel, ami felpörgetett, stresszes állapotba állítja a szervezetet.

Na igen, de akkor mi a helyzet az uddzsáji légzéssel? Az elhangzottak teljesen alátámasztják az eddigi tapasztalataim: az uddzsáji légzésben a hangerőnek van a legkisebb jelentősége, sőt, minél hangosabban fújtat az ember, annál kevésbé hatékony, akkor csak egy konstans küzdés. Inkább legyen természetes, épp elég figyelni a teljes tüdőkapacitás használatára…

Ezeken kívül számos egyéb érdekes fizikai és anatómia összefüggés elhangzott, ami egy beszámoló kereteibe már nem fér bele (pedig a kéztartások – mudrák – és az idegrendszerre gyakorolt hatásaik is izgalmasnak tűntek). Akit ennél mélyebben érdekel a fizikai gyakorlás anatómiai és egyéb háttere, annak ajánlom a Synergy jóga blogot, vagy ha pénzt is hajlandó fektetni a dologba, akkor vannak online kurzusok is.

Végül szeretném kiemelni, amivel nekem elnyerte a tetszésem, hogy az egész workshopnak nem volt térítés jellege, nem arról szólt, hogy amit eddig csináltatok az kuka. Simon egy ősrégi Pattabhi tanítvány, aki többször elmondta, hogy az ashtanga egy tökéletes rendszer, csak arra kell figyelni, hogy az ember hogyan alkalmazza, és itt jönnek képbe az említett elvek és részletek, amelyeket akár más jóga irányzatok gyakorlataira is lehet alkalmazni. Az csak mellékes, hogy vannak saját sorozatai, amikben ezeket jobban próbálja kihangsúlyozni, de ez nem azt jelenti, hogy az eddigi saját rendszereinket fel kéne adni.

Személy szerint, Ági és Orsi arcán is hasonló jellegű AHA élményt láttam, régen kaptam már ilyen erős, tapasztalati és gyakorlati (anatómiai) szempontból letisztult iránymutatást a fizikai gyakorlásra nézve. Simon egyike azon fehér hollóknak, akik évtizedek munkáját belefektetve nyugati fejjel, és tudományos háttértudással közelítették meg a jógát, és ezzel valóban hozzátettek valamit a világhoz.

22 hozzászólás

Kategória: 1% elmélet, 99% gyakorlás, beszámoló, egyéb, vendégpost

Berling calling – fícsöring Hattyúfia Dávid

David Swenson workshop – 2011. augusztus 5-7. Berlin

Nos, attól tartok nem találok megfelelő szavakat az alábbi vendégpost beharangozására… :-) Íme Szabi visszaemlékezése a berlini David Swenson workshopra. :-)

Nemrég Dorkával és Istvánnal hármasban részt vettünk David Swenson berlini workshopján. Kihagyhatatlannak ígérkezett, mivel Fruzsi és Csabi tavaly nagyon dicsérték (Csabi írt is róla anno itt és itt. – a szerk.), meg egyébként is Ő az egyik legnagyobb astanga ikon, aki emberemlékezet óta gyakorol, és még mindig…

Amikor az ember elkezd astangázni, és lelkesen utánanéz a youtube-on, akkor az első találatok egyike David földöntúli örökzöldje:


Ez persze ugyanannyira lelkesítő, mint elrettentő, mégis a mozdulatokból áradó kontroll és tudatosság sokat elárul a kivitelezőjéről. Engem mindig is érdekelt, hogy az évtizedek óta gyakorlók, akik a fizikai gyakorlásukban általunk elérhetetlennek vélt szintekre jutottak, valójában milyen emberek. Az eddigi tapasztalataim Paradicsomos Dániellel (alias Danny Paradise) és Govinda Kai-val (elnézést a turulos indás summér vonaltól, de ő lehet, hogy mégse magyarnak született…) messzemenően pozitívak voltak. Mindketten teljesen emberi arcot mutattak, a sikereik mellett a gyengeségeiket se rejtették véka alá, és a magas szintű gyakorlásuk nem tette őket felfuvalkodottá. Illetve úgy tűnt, hogy a fizikai gyakorlásra (anélkül, hogy elhanyagolták volna) nem fektettek akkora hangsúlyt. Lehet, hogy a jóga mégsem csak egy jól összerakott tornaóra? Na majd meglátjuk néhány évtized múlva…

Dániel és Govinda a közös vacsorák alkalmával teljesen személyesre vette a hangot, Dáviddal ilyen helyzetbe nem sikerült keveredni, már eleve introvertáltabb típusnak tűnt. Az első találkozás mégis rögtön megadta az intimitás belsőséges élményét: a cirka 5m2 méretű férfi mellékhelységben egymás mellett sikerült csurgatnunk…

A workshop első tapasztalata igazolta a régóta sejtett, de eddig be nem vallott tényt: az astanga is végérvényesen rálépett az iparosodás útjára. Lehet, hogy ez másnak már eddig is trivialitás volt, de az otthoni underground fílingen szocializálódva, ez nekem most lett először kézzel fogható valóság: majdnem kétszáz résztvevő, fesztivál hangulatot idéző karszalagos rendszer (amit tényleg ellenőriztek is időnként), illetve rögtönzött jóga butik a workshop helyszínén (matracok, könyvek, DVD-k, stb.).

Maga a workshop egy jó felépített koncepció mentén zajlott, két és fél nap tömény elfoglaltsággal. Minden órán volt több-kevesebb gyakorlás, némi elmélet, néha egy kis filozófia, és rengeteg sztorizás. Az egésznek egy jól begyakorolt forgatókönyve volt, kicsit szórakoztató ipari jelleggel, még a történetekről is látszott, hogy nem teljesen spontán ugranak elő a tarsolyból, tömören úgy jellemezhetnék, hogy David képviseli az astanga stand up comedy ágát. Előszeretettel incselkedett Patthabi Jois-os történetekkel, kiválóan utánozva a zseniális indiai akcentust a kevésbé zseniális nyelvhelyességgel fűszerezve.

Azért a szórakoztatás mellett rengeteg apró, de fontos technikai részlet hangzott el, sőt az utolsó órán igazításokat is tanított, amiket egymáson gyakorolhattunk. Nekem egy osztrák Iyengar tanárt dobott a gép partnernek, úgyhogy szakértelemben nem volt hiány, minden izomcsoportom katonásan irányba állt.

A workshop mellett fennmaradó időnk egy jelentős részét is a jóga oltárán áldoztuk fel, például elmentünk megnézni azt az astanga stúdiót, ahol a leglátványosabb női vinyasat jegyzik Susen Pijur kivitelezésében.

Susen csak néhány sejtelmes félmeztelen kép erejéig volt jelen a falon, de férjével, aki az általunk kiválasztott Mysore órát tartotta, egy kicsit beszélgetni is sikerült. Kedves, közvetlen fickónak tűnt, reméljük, egyszer majd eljutnak Magyarországra is. Egyébként az eddig megismert jóga stúdiók közül ez volt a legszimpatikusabb, egy kert végében két szintes ház, minimál stílusban felújítva, semmi csilli villi, Indiára hajazás, ajándék bolt, stb., hanem fehér falak, egyszerű natúr fa bútorok, hatalmas ablakok, nagy terek, azt hiszem meg van az etalon.

A másik jóga missziónk a Jivamukti jóga kipróbálása volt, amely mindhármunknál osztatlan sikert aratott. Ez egy astanga alapú, de inkább vinyasa flow-ba hajló, azaz kötött sorozat nélküli, tanár által rögtönzött óra, amit felturbóznak filozófiával, közös énekléssel és a gyakorlatok alatti zenével. Az óra logikája egyértelműen tükrözi az astanga gyökereket: napüdvözlet variációk, álló sorozat, sok kiegészítő pózzal, minimális ülő sorozat, ami sokszor a harcos póz valamelyik változatából indul, és a végén a befejezők és azok változatai.

Én végül a David Swenson workshop után fennmaradó napjaimban többször is visszamentem, de mindegyik alkalommal más volt a sorozat, még a napüdvözleteket is mindig egy kicsit másképp variálta a tanár. Ami egy különleges ízt adott az órának, az a harmónium az elején, a közös éneklés (ami alatt azért szerencsére a harmónium dominált), és az óra alatt végig szóló könnyű zene, néha meglepően jó választásokkal (harcospózokban azért jobban lehetett volna adni a basszusnak…). Az astanga rigorózusságán nevelkedett lelki világunknak egy kellemes chill out élményt adott, amit István találóan asana-diszkónak nevezett.

Végül Berlin, mint város is messze felülmúlta a várakozásaimat. Ha a mostanság sokak által temetni vágyott multikulturális vonalra kíváncsi az ember, akkor nem kell messzebbre menni, itt aztán tényleg minden van, mi főképp az egzotikus kajáldákban éltük ki magunkat. Sajnos Berlin egyik igazi unicumja, a parti élet teljesen kimaradt, jóga és egész napi gyaloglás után a városban, általában este 10-kor már nagypapásan takarodó volt.  Ezek után nem meglepő, hogy önmagunk karikatúrájaként, a Yogi nevű india étteremben a számlához felszolgált gyanús színű feleseket “Mi tényleg jógik vagyunk” felkiáltással utasítottuk vissza…

1 hozzászólás

Kategória: beszámoló, vendégpost