vinyásza címkéhez tartozó bejegyzések

Ashtanga-profilok: Borszéki Kata

Elsődlegesen nem astanginak tekinti magát, a kezdő tanfolyam mellett a jóga egy más stilusát tanítja. Ugyanakkor több mint tíz évvel ezelőtt az ashtanga vonzotta be a gyakorlásba. Nála minden óra egy légzésre épülő asana és vinyásza sorozat az ashtangához hasonlatosan, de minden alkalommal más a sorozat. Azt mondja olyasmi ez kicsit, mint zenét szerezni…

Évekig kungfuztam, és a tanárom barátnője az Eugéniánál jógázott, így jött, hogy a kunfgu óra előtt a bemelegítés az jóga volt. Azután kiköltöztem Amerikába és eleinte sokáig még ott is hasonló Yang stílusú kungfu-helyet kerestem, de nem találtam..így úgy gondoltam megnézek egy jógaórát. Nem volt róla semmi elképzelésem, hogy milyen irányzatot szeretnék, egyszerűen csak bementem az első jógahelyre Kansas City-ben, és ez pont egy ashtangás hely volt.

Úgy gondolom, hogy ha én akkor mondjuk egy hatha vagy ilyengar órára tévedek be, akkor biztosan tovább keresgélek, de az ashtanga intenzitása engem akkor nagyon megfogott. Akkoriban éppen egy eléggé zaklatott, problémás életidőszakom volt, így nagyon jókor jött. El is kezdtem hetente háromszor gyakorolni.

Rögtön heti hárommal kezdtél?

Igen, de az nem is volt olyan sok. Ott dolgoztam a közelben és ebédszünetekben lebicajoztam jógázni. Másfél óra alatt végig csináltuk a sorozatot. Volt vezetett és mysore óra is, meg egy ún. Vinyásza óra, amikor az ashtangaból ismeretlen más pózokat is szabadon belefűzött az órába a tanár. Maya Yogának hívták a helyet, egy gyárépület felső szintjén gyakoroltunk, hatalmas nyitott térben. Kathleen Kastner volt a stúdió tulajdonosa, akkoriban a hármas sorozatot gyakorolta; Az első generációs ashtangások, guruji első amerikai tanítványai közül  tartott itt David Swenson és David Williams is workshopot, amin részt vettem.

Ezután elköltöztünk és egy másik helyre kezdtem el járni jógázni munka után. Itt kezdett el egyre inkább izgatni az, hogy hogyan áll össze egy jógaóra. Válaszokat még nem nagyon kaptam rá, de próbáltam olvasgatni is erről és foglalkoztatott a „sequencing”, hogy miért úgy van összerakva egy ashtanga óra, miért úgy jönnek egymás után a pózok. Egyre inkább a vinyásza órákra kezdtem el járni. Itt Emily Darlinghoz jártam  akinek azóta saját iskolája van, az ő óráit nagyon szerettem.

Majd persze újra elköltöztünk (állandóan költöztünk :-) ) akkor éppen a  „gettóba”, így ez a hely már messze volt. Emily ajánlotta, hogy van neki egy barátnője a Gina, aki most nyitott hozzánk közel egy stúdiót. Ő volt az akinél végül a tanárképzést is csináltam. Ő Los Angeles-i, sokáig Max Strom „Sacred Movement Center for Yoga & Healing” stúdióját vezette és évek óta kapcsolatban állt Shiva Rea-val, Shiva tanárképzésein asszisztenskedik a mai napig. Shiva Rea Amerika- és világ szerte is ismert jógi, ún Prana-flow jógát oktat.

Ahogyan a Krischnamacharya által ránk hagyományozott jógát Pattabhi Jois, Iyengar és Desikachar a saját rendszerévé formázta úgy kortárs szinten is megtörténik ez… Számomra az amerikaiak közül Shiva Rea, David Life és Sharon Gannon és John Friend az akik elmélyült, autentikus tanításokat képviselnek. John Friend vonala az Anusara-jóga, David Life és Sharon Gannon Jivamukti-jógának nevezik az általuk oktatott jógát és Shiva Rea Prana-flow-nak. Ezek igazából mind egy hagyományra, a Krishnamacharya hagyományra épülnek. Én Anusara-t, és Jivamuktit nem gyakorlok, de sokat olvastam ezekről is, mert ahogy említettem, mind egy közös gyökérből származik, abból, amit én is magaménak vallok. A prana-flow, vinyasa flow-ban megtalálható pulzálás és vinyasa krama-ra épülő rendszer Desikachar öröksége, az ő könyveiben sokat lehet olvasni erről.

Mi volt ami megfogott téged a vinyásza órákban?

Legfőképpen az, hogy hogyan lehet össze fűzni az ászanákat. Végülis ez mind anatómiai és energetikai okokra vezethető vissza, hogy pl. az egyik csípőkitekeredős pózt össze lehet fűzni egy másikkal, úgy hogy a pózok közötti átmenetek, ami egyébként az ashtangában is megvan, izgalmasak legyenek és valamilyen meghatározott láncra legyenek felfűzve. Az, hogy a lánc milyen annak már inkább energetikai okai vannak. Egy intenzív tüzes óra egészen más, mint egy ying, főleg nyújtásra , befogadásra felépített óra. És az, hogy mikor melyiket tartanék az is sok mindentől függ, az időjárástól, évszaktól, attól, hogy milyen hangulat van a teremben, attól, hogy éppen mit vesz le a radar. Persze előre készülök mindig, de azt sokszor aztán spontán megváltoztatom :).

Igen, csak az ashtangában ugye vinyászák vannak a pózok között, ennél meg egyik pózból mész át egy másikba…

Igen, de végülis az is egy vinyásza. Mert ugye mit jelent az hogy vinyásza? Magát a légzéssel összehangolt mozgást jelenti; szó szerint az hogy „vinyásza” azt jelenti, hogy „bizonyos okért összeláncolni pózokat egy bizonyos módon”. Tehát ebben a láncban is a pózok összekötődnek egy bizonyos módon a légzéssel összehangolva.:)

Én sokszor emlegetem az órákon, hogy azon gondolkodjatok el, hogy mi a lényege egy póznak. Mert általában nem az a lényege egy póznak, hogy meg tudd fogni a lábadat, vagy hogy a fejedet ide vagy oda tedd.., nem az a lényege. Az már inkább, hogy nyitva van e benne a csípő, vagy húzódik e a combhajlító, de azt pedig különböző alkatok különböző „asana formák”-ban is megérezhetik, mert  lehet, hogy én fogom a lábujjam és még semmit sem érzek, valaki más pedig nem tudja megfogni, de nagyon is érzi azt ami abban a pózban történik… Nem a póz külalakja számít igazából, hanem az energetikája. Az, hogy jelenlét van-e egy pózban. Minden póznak persze megvan a külső látványa, de igazából az a fontos, hogy betöltöd-e azt a formát, és hogyan. Ezt nehéz megmagyarázni demonstráció nélkül, de ajánlok egy videót, Simon Park videóját. Ez a kis gyakorlás végül is nem sok „ismert” asanat tartalmaz, de a tudatosság az energia ott van benne.

Te végig jógáztál kint egyébként a 10 év alatt, vagy voltak időszakok, amikor háttérbe szorult a jóga?

Persze, én mindig jógáztam. Nyilván voltak különböző időszakok, fejlődés szempontjából néha stagnálóak is, de akkor is jógáztam. Talán az az utolsó fél év, vagy háromnegyed év ashtanga volt nekem a legstagnálóbb, amikor terhes voltam. Ashtangáztam a terhesség alatt is. Nyilván a tekeredős pózokat nem csináltam, illetve azokat ahol már nem fért el a hasam. Sokan azt mondják, hogy a fejjel lefelé póz ilyenkor nem jó, de nekem például a fejenállás nagyon jól esett. Sok év gyakorlás után azért érzi az ember, mi az ami jó, vagy nem jó neki.

A tanárképzés milyen hosszú volt? Mikor kezdtél el tanítani?

Az egy éves képzés, de én két részletben csináltam meg. Csináltam 7 hónapig, csak azután a magánéletem az teljesen összekavarodott, és elköltöztem a gyerekeimmel a barátomhoz Vancouverbe, és utána csatlakoztam vissza; most nemrég fejeztem be.

Már előtte is tanítottam, hetente kétszer barátaimmal közösen gyakoroltam. Nekik sokat köszönhetek, az ő kis problémáik, sérüléseik kérdéseik nagy inspirációt jelentettek nekem. Aztán azóta, hogy elkezdtem a Ginánál a tanárképzést, tanítottam máshol is.

Sokáig táncoltam, salsáztam, és a salsa tanárom felajánlotta, hogy a táncosoknak tartsak jógát. Aztán most június óta, mióta hazajöttem, tartok itthon, a lakásomban jógát heti két alkalommal és  augusztusban megkérdezett a Katus, hogy lenne e kedvem náluk a kezdő ashtangát tartani. Katust egyébként nagyon régóta ismerem, és nagyon tetszik az iskola, a hangulat, az emberek az ashtanga iskolában.

VILLÁM-HATOS

1. Jelenleg melyik sorozatot gyakorlod?
Az egyeset és néha a ketteset.

2. Van-e kedvenc ászanád, ha igen melyik az?
Nagyon szeretem a kurmászanát és a titthibászanát, és a hátrahajlós pózokat is. De szeretem például a Malasanat is.

3. Mumus ászana?
A Virabadrasana 1-es-hez ellentétes érzelmekkel viszonyulok. A harcosokkal és a trikonasanaval úgy vagyok, mint az az ilyengarosok, hogy azt gondolom, hogy nagyon nehéz őket jól csinálni, és meg jó pár évig van rajta melóm. A setubandhasanat nem szeretem. Persze azt gondolom, hogy az is fontos kis üzenet, hogy mit és miért nem szeretünk :).

4. Kitől tanultál eddig a legtöbbet?
Gina Caputo. :-)

5. Hányszor jut időd a gyakorlásra egy héten?
Ez nálam két hetes megoszlásban van, mert amikor velem vannak a gyerekek, akkor a saját óráimon kívül egyszer vagy kétszer megyek csak gyakorolni. Minden második héten viszont 5 alkalom mindig megvan.

6. Kié legyen a következő Ashtanga-profil és miért?
Legyen Poroszlai Eszter. Emlékszem, hogy az Eszter nagyon sokáig, talán évekig is egyedül gyakorolt. Ahhoz hihetetlen nagy elszántság, lelkierő, és odaadás kell.

6 hozzászólás

Kategória: Ashtanga-profilok, egyéb

Ashtanga à Paris

avagy a franciáknál nem divat az udzsaji és a full vinyásza…

Bepótolandó az elmaradt nyaralást – és egyúttal felavatva frissen megújított személyi okmányaimat… – pár napra Párizsba utaztam, és ha már ott voltam, gondoltam megnézem hogyan tolják az ashtangát a franciák. :)

Persze a kinézett jógastúdió a város másik végén volt, így egészen biztosan sokat csiszoltam a karmámon, amikor hajnalok hajnalán útra keltem (két alkalommal is!), hogy odaérjek a Mysore órára.

A shala vezetője Gerald Disse, aki régi motorosként, több mint húsz éve gyakorolja az ashtanga jógát. Közvetlenül Pattabhi Jois-tól tanult, de tanárai közé tartozik Manju Jois és Kausthub Desikachar is, aki Krishnamacharya unokája.

A jógastúdió egy nagyon szép kertből nyílik (ők japán zen kertnek hívják), a két teremnek két külön bejárata van. Meglepő módon a cipőt kint kell hagyni (vajon mi a csudát csinálnak télen, vagy ha esik?) és az ajtón belépve már rögtön a gyakorló térbe jut az ember; nincs előszoba, vagy recepció-féleség. Azt inkább nem részletezem, hogy mindezt nem sejtve, miként zúztam szét első alkalommal az órát…

A piszkos anyagiakról: a 20 euros ár elég húzós egy alkalomért, bár külföldön ilyesmi szokott lenni (legutóbb Cambridgeben ha jól emlékszem 18 fontot fizettem és az csak 1,5 óra volt), de itt még egy 2 euros matracbérlet díjat is legombolnak az emberről.

Első alkalommal sikerült két olyan leányzó közé letenni a (kölcsön)matracomat, akik mindketten a harmadik sorozatot nyomták. Méghozzá gyönyörűen! Másnap kiderült, hogy egyikük Linda Munro volt, akik szintén tanár itt, és egyébként Gerald felesége. Gerald mellesleg nagyon szigorú tanár, hihetetlen fegyelem van az órán, így nem is mertem megkockáztatni a kérdést, hogy készíthetek-e pár fotót odabent, megelégedtem a kinti fotókkal.

Ez a szigor persze az igazításoknál is visszaköszönt, aminek egyik legmeglepőbb formája az volt, hogy egészen egyszerűen le lettem tiltva az utthita parsvakonászanáról, mert hogy az elől lévő lábam elmozdul, amikor csavarodok kifelé, és a csípőm is kifordul. Úgy vettem észre, minden tanárnak van néhány kedvenc ászanája, amit különösen szeret igazítani, ill. erőltetni. Nos, ez Geraldnál a supta-kurmasana, a sirsasana, és a baddha-konasana….

A supta-kurmasanában keresztezi a lábat a nyakban, majd felránt a bokánál fogva, ki kell tolnod magad, és miközben még mindig nem ereszti a bokádat utasítgat, hogy lépegess közelebb egymáshoz a kezeiddel, majd jön a megváltó Vááááálá! (Voilá!) kiáltás és megmenekültél (egy időre).   Sirsásanánál erőlteti a páros lábbal fölmenetelt és lejövetelt, ami nekem egyébként is mumus, így természetesen nem úsztam meg. Persze erre is van jól bevált módszere… A baddha konasana igazítás nála is igen fájdalmas, bár más technikával nyomja mint István. Ennél az ászanánál igazítás közben megjegyezte, milyen szép lassan lélegzem..  :-) (naná, mert csak így lehet túlélni szerintem.. :) )

Apropó légzés; volt két igen furcsa dolog a franciáknál: az egyik az, hogy nem full vinyászát nyomnak, hanem csak az ászanák közöttit csinálják meg. Én a full verziót gyakoroltam, és azt vettem észre, hogy rajtam kívül senki sem így gyakorol.

A másik, hogy nincs udzsaji légzés! A sajátomon kívül még két embernek hallottam a légzését, a többiektől semmi szuszogás nem jött. Pedig mindkét alkalommal mellettem nyomta a Linda is, és még ő sem udzsaji légzéssel gyakorolt. Ez nagyon furcsa volt, én azt hittem, hogy az ashtanga és az udzsaji elválaszthatatlanok. Sajnos nem volt alkalmam erre rákérdezni Geraldnál, így ez örök rejtély marad…

Voltak tehát furcsaságok, de összességében nekem nagyon tetszett mindkét óra. Nagyon gyakorlott igazításokat, és hasznos tanácsokat kaptam, a stúdió pedig tényleg nagyon szép. Aki Párizsban jár térjen be hozzájuk!

5 hozzászólás

Kategória: 99% gyakorlás, Útinapló, beszámoló

Back to the mat

Bő egy hét kényszerpihenő után tegnap úgy döntöttem, hogy ezennel gyógyultnak nyilvánítom magam és végre eljutok órára. Kapóra jött, hogy a “Main shala” a héten nyitott az új helyen, így megcéloztam az esti órát. Gondoltam elevickélek én majd a nagyok között, és nyomok egy nagyon lájtos kis gyakorlást így kezdésnek. Nos, nem egészen az történt amire számítottam… :-)

Sikerült megtalálnom az új jógatermet (Batthyány u 61.), ami egyébként az utcáról nyílik, egy nagy fekete rács és egy óriási lakat őrzi a bejáratot. Ahogy egyedül várakoztam az utcán a jógaterem előtt, már elkezdtem gyanakodni, hogy elnéztem a napot, vagy esetleg mégsem üzemel még a terem, de aztán szerencsére befutott Balázs,  és némi telefonos segítség után sikerült is bejutnunk a terembe.

A sötétlilára festett lépcsős előtér okozta sokkból felocsúdva (huh, brutál az a szín :-) ) egy egészen tágas kis szuterénbe léptem be, ahol a már jól ismert fekete matracok sorakoztak. A terem még nincs teljesen kész, apró dolgok még hiányoznak, és egyelőre zuhanyozni sem lehet, de aki gyakorolni szeretne azt várják szeretettel.

A többieket valószínűleg elriasztotta az esős idő, mert fél 7-kor még mindig csak én pislogtam bambán a szőnyegen, próbálva kicsit nyújtogatni berozsdásodott tagjaimat. Gyorsan kiderült, hogy ebből bizony magánóra lesz. Balázs megkérdezte, hogy első sorozatot fogom-e nyomni, mire nem tudtam sírjak vagy nevessek, hiszen jobb napjaimon is csak az elsőt tolom, nemhogy egy hét felsőlégúti vírusos nyavalya után lábadozva. Megbeszéltük, hogy akkor Mysore,  és belecsaptunk a lecsóba.

Van egy hihetetlen hangulata annak, amikor a mantrát, csak két ember énekli. Nekem ez volt az első ilyen élményem és nagyon tetszett. Persze az is nagyszerű amikor sok embertől zeng a terem, és együtt rezeg a sokféle OM, de ennek most nagyon örültem.

Elkezdtem a napüdvözleteket, Balázs pedig szorgalmasan igazgatta a lefelé néző kutyákat. A légzésem picit gyorsabb volt a szokásosnál, és éreztem, hogy azért még nem úgy kapok levegőt ahogyan kellene, így az udzsaji itt-ott sántított picit.

Az álló pózok viszonylag jól mentek, meg is lepődtem, hogy a combhajlítóm lazább mint gondoltam. Persze az egyensúllyal voltak problémák, de az még jobb napjaimon is előfordul. Az ülő pózoknál jött a feketeleves… Itt aztán nem volt sunnyogós vinyásza, meg “picitfelemelemakezemelőreugrásnál”. Minden egyes előreugrásnál jött Balázs, fogta a csípőmet és segített, hogy a vinyásza az tényleg az igazi felugrok-átlendülök mutatvány legyen a szokásos nyújtott lábas verzió helyett. Sokszor kézenállásba is föl kellett mennem, majd onnan keresztezni a lábat és vinni előre. A levezető gyakorlatok előtt pedig még egy kis falra felugrálós vinyásza tanulást is beiktatott, ami tényleg nagyon hasznos dolog, de bitang nehéz volt, tekintve hogy addigra már a csuklóm és a karom is kezdte jelezni, hogy sok lesz a jóból…

A hídnál picit gyakoroltuk a lemenetelt, de nem erőltettük, nem is hiányoltam most. A fejenállás egy katasztrófa volt. András rozsdAstangájához hasonlóan én is inogtam, sőt el is dőltem közben. Pedig ez szokott menni, és inkább csak a B és C verziójával vannak gondjaim, de úgy tűnik addigra már tényleg elfogyott a szufla.

Mindenesetre életem első magánórája nagyszerű élmény volt, még így is, hogy takaréklángon üzemeltem!  Balázs a kezdeti óvatozás után valószínűleg rájött, hogy nyugodtan lehet engem tekergetni, meg lenyomni, mert utána mondta is, hogy tök jó volt, hogy rajtam gyakorolhatta az igazításokat. Egyszóval mindenkinek csak ajánlani tudom az óráit, mert tényleg nagyon sokat lehet tőle tanulni. A terem pedig szuper lett, hála a gondos (jógi)kezek munkájának, így újra teljes a budapesti Ashtanga porond, lehet válogatni. :-)

Balázs! Még egyszer nagyon köszönöm a türelmet és a sok segítséget! :-) (btw: Jelentem a kék/zöld nagylábujj rejtély megoldódott: átázott a cipőm és fog… :D )

4 hozzászólás

Kategória: 99% gyakorlás, beszámoló

A “vinyasa flow”

Valószínűleg minden (ashtanga) jógaoktató halálosan unja már a sablonos dumát: “Nem megy, nekem ehhez túl rövid a karom!” Nos hát én nem ezzel “védekezek”, én egyszerűen ehhez túl béna vagyok (egyelőre). Hát persze, hogy a vinyászáról van szó…

Közel egy éve, amikor elkezdtem ashtangára járni, még számos dolog kivitelezhetetlennek tűnt számomra, amiben azóta óriási fejlődést értem el. Ilyenek pl. az előrehajlító ászanák, de  a csípőm is nagyon sokat nyílt ez idő alatt. Természetesen most sem tökéletes az 1-es sorozatom (hohó, messze nem az sajnos :( ), de látom a fejlődést és ez mindig új lendületet ad. Jelenleg a legnagyobb kihívást a fejenállás (és változatai) ill. a tökéletes vinyásza jelentik számomra. Ezekre mindig igyekszem nagyobb figyelmet fordítani és főleg az otthoni gyakorlás során, kicsit több időt szánni.

A vinyászával jelenleg kicsit faramuci a viszonyom: nyújtott lábbal megy, keresztezettel nem. A hátraugrásnál sajnos (néhány szerencsés véletlentől eltekintve) leér a lábam, az előreugrás pedig egyelőre csak nyújtott lábbal sikerül. Kezdetben ennek is hihetetlenül örültem, hiszen miután hetvenedjére zúzza le az ember a bokáját/lábfejét az előreugrásnál, ez is baromi nagy siker. Úgy gondoltam, hogy ha ezt gyakorolgatom, akkor idővel majd szépen meglesz a helyes, keresztezett lábbal történő jump through is. Hát nem.

A helyzet az, hogy beleestem abba a hibába, hogy gyönyörűen tökéletesítettem a nyújtott lábas előreugrást, de közben “elfelejtettem” gyakorolni, erőltetni a helyes kivitelezést.

Persze a tegnapi hot órán Gauranga ezt gyönyörűen kiszúrta (éreztem én, hogy inkább a másik óra mellett kellett volna döntenem aznap… ;) :) ), és némi téglás vinyásza szadit nyomatott velem (és Katával). Az eredmény kb. 3 darab csenevész, de helyes(!) vinyásza kivitelezése az egész óra során. Hm, hát nem túl nagy siker, mindenesetre hasznos gyakorlás volt, mert most újra érzem, hogy rá kell szállnom a témára.

Nézegettem videókat a témában a youtube-on, és igyekszem hasznosítani az ott ellesett dolgokat is. Vicces, hogy az egyik videón Lino Miele ugyanúgy nyomja mint én. :) Találtam még pár hasonló videót másoktól is, így úgy látom, hogy ez vagy egy tömegesen használt tévesen berögzült jump through, vagy már megint föltaláltam a spanyol viaszt…

Azért ráakadtam egy oktató videóra is, ami nem tűnik rossznak, ki is próbálom este:

Szóval részemről practice, practice tovább…

Akinek van kedve mesélje már el, hogy Ő hogyan tanulta meg a helyes, tökéletes vinyászát! :)

3 hozzászólás

Kategória: 99% gyakorlás, beszámoló, tervek

Hot vagy nem hot?

No igen, az örök kérdés, amiben még tapasztalt jógik sem értenek egyet: milyen hőmérsékleten ideális jógázni?

Én járok hot és nem hot (normál hőmérsékletű) ashtanga órákra is, így mindkét verziót ismerem. Abba nem mennék bele, hogy mi erről az egyes guruk véleménye, mert teljesen ellentétes álláspontokat is találni. Gauranga véleményét ugye ismerjük a témában :), aki mint az Agni-jóga és a hot ashtanga atyja, természetesen csak 36 C környékén érzi jól magát. Ugyanakkor már ő is írt arról a blogjában, hogy más jógaoktatók (pl Gregor Maehle)nem értenek egyet ezzel az állásponttal.

Hogyan dönthetem akkor el, hogy mi a legjobb? Természetesen tiszteletben tartom mind a saját tanáraim véleményét (még közöttük is van ellentmondás :) ), mind pedig a híres guruk álláspontját, majd szépen eldöntöm én magam, hogy mi a jó nekem.. :)

Az én tapasztalatom az, hogy bár meg lehet szokni a hot jóga órákat, nekem mégsem ez az igazi. Persze kétségtelenül jobban izzad az ember, ezáltal valószínűleg távozik rengeteg méreganyag a szervezetből, de számomra van két nagy hátránya is:

– Az egyik és egyben legfontosabb a légzés. Hot ashtanga órán sokkal nehezebben tudok figyelni a légzésre és tartani az udzsajit mint a normál hőmérsékletű órán.

– A másik pedig az ászanák végrehajtása. Saját tapasztalatom az, hogy a fűtött teremben sokkal könnyebb kivitelezni az ászanákat, hiszen hajlékonyabb a test, jobban nyúlnak az izmok. Hogy miért rossz ez? Számomra azért mert egyfajta önbecsapás. Elmegyek egy hot órára, ahol tökéletesen megy a hátrahajlítás, könnyebbek a csavarások, (ráadásul még dupla vinyásza sincs) és azt hiszem baromi gizda vagyok. Majd 1-2 nap múlva a normál hőmérsékletű teremben fejreesek, merevebbek az izmaim, sokkal jobban kell tepernem, hogy a tökéleteshez közelítsen az adott ászana.

(- és a +1: nem tudom ki hogy van vele, de az én bőrömnek és hajamnak, baromira nem tesz jót a 36-38 C.)

Tegnap voltam hot órán, és egész jól meg tudtam csinálni mindent, annak ellenére, hogy eléggé sajgott a jobb vállam néhány pózban. Az ülő gyakorlatoknál furcsa volt, hogy nincs dupla oldali vinyásza, mert már egészen elszoktam ettől. “Véletlenül” le is nyomtam kétszer a dupla oldalit, de aztán inkább nem gizdultam, nehogy kidőljek a végére. Végül nem dőltem ki, sőt közel sem fáradtam el annyira mint pl. István sima ashtangáján.

Állítólag aki reggel (az ébredés utáni merev izmokkal) is le tudja nyomni (normál hőmérsékleten!) szépen a sorozatot az az igazi profi. Én még nem próbáltam a reggeli órákat, mert bár folyton betervezem a péntek reggeli órát, képtelen vagyok kikelni az ágyból. Remélem majd a jógatábor ebből is kilendít egy kicsit.

De visszatérve a hot vagy nem hot témakörre, azt hiszem úgy vagyok a hot ashtangával mint a fagyival: bár a vanília a kedvencem, azért jól esik néha csokoládét enni. :)

3 hozzászólás

Kategória: 99% gyakorlás, beszámoló