Astanga-profilok: Major Ági

Az astangás ‘erő és hajlékonyság’ szállóige “prototípusa”, aki 19 éves kora óta napi szinten gyakorol. Droggal és alkohollal fűszerezett éjszakai életből jutott el a jógáig és a buddhizmusig. Igazi “vagány kiscsajból” lett az anatómia szerelmese, és ma már senki sem gondolná róla, hogy volt időszak, amikor egy üveg whiskyt is meg tudott inni egyedül egy helyben. A jóga és a vallás ereje, vagy a tudat diadala? Egy biztos, az ő története, tanítása, igazán inspiráló minden astangás számára.

Emlékszem gyerekkoromban volt az apukámnak egy jóga könyve a Deli Károly-féle. Akkor még nem jógáztam, csak imádtam fejenállni. Nagyon vicces egy könyv volt, mert a 60-as 70-es évek szereléseiben mutatják be benne a pózokat, és a csajoknál brutál hónaljszőrök voltak.. :)
Gyerekkoromban nem voltam egy nagy tornászbajnok, hajlékony sem voltam. Azután valamikor 19-20 eves koromban, amikor már elég zűllött életet éltem…., elolvastam a Yesudián könyvét, és az indított el a jóga útján.

A züllött életet egy kicsit kifejtened? :)
Persze, nem szégyellek semmit! :) A gimi alatt én elég keményen belecsaptam a dolgokba… Volt ott alkohol, meg rendesem cigiztem is, nem kis mennyiséget, és drog is volt sokféle, ráadásul pasim is volt, pedig kiskorú voltam, szóval mindenféle…
19 évesen már a Picassóban dolgoztam, mint pultos, mixer, és hát kemény éjszakázás volt. Mikor elolvastam ezt a könyvet, akkor valahogy leesett, hogy hú basszus, ez a légzés tényleg fontos, és hogy jól érezd magad a testedben.

Hogyan sikerült elolvasni egy Yesudian könyvet egy ilyen élet kellős közepén?
Nem is tudom, mert akkoriban inkább könnyed olvasmányaim voltak, de aztán valahogy egy könyvesboltban a kezembe akadt ez a könyv. Igazából gyerekkorom óta foglalkoztatott, hogy mi az élet értelme, így igyekeztem keresgélni mindenfelé.
És leginkább a filozófiai része fogott meg a dolognak. Viszont onnantól kezdve elkezdtem minden nap gyakorolni, mert azt is megértettem, hogy egy beteges, nehézkes testben, arra megy el az embernek minden energiája, hogy szenved.

Hogyan kezdtél el gyakorolni? A könyvből?
Igen a könyvből. Jó kis gyakorlatsorok voltak benne minden napra. Rendesen légzőgyakorlattal kezdve. És még a pasimat is (aki 18 évvel idősebb volt nálam) rávettem…! :D Aztán ő egy idő után elfogyott a lelkesedése mert elege volt belőle, hogy reggel nem elég hajlékony.

Ezek szerint kezdetektől reggel gyakoroltál, mint az “igaziak”?
Persze! Minden reggel azzal indítottam. Később a kolléganőmmel eljártunk a Szúrjába néha Ákoshoz (Vadász Ákos – a szerk.), csak az már komplikáltabb volt, hogy délután kellett beiktatni a napba. Így aztán az, hogy valakihez járjak jógázni ott meg is szakadt, pedig egyébként szerettem az óráit nagyon. De nekem sokkal kényelmesebb volt reggel otthon magamban gyakorolni.
Később, kb. 6 év múlva…

… Addig végig nyomtad otthon a reggeli gyakorlást?
Végig! Olyannyira, hogy ha pl. elmentünk síelni, akkor én 5-kor keltem, hogy megcsináljam a jógagyakorlataimat. És valahogy élveztem, pedig soha előtte semmihez nem volt kitartásom. Éreztem, hogy nagyon jó. Persze nyilván sokkal gyorsabban lehetett volna fejlődni, ha valakihez eljárok, ha van egy mesterem. Közben persze leszoktam a cigiről, és valahogy már nem kívántam a húst sem, jöttek ezek a “mellékhatások”…

Ezek nálad mikortól jelentkeztek?
Kb. úgy 3-4 év után. Az elején még cigiztem mellette keményen..:)
Sőt emlékszem amikor az Ákoshoz jártunk egyszer számot vetettem magammal, hogy hát én nem vagyok alkoholistának mondható, de azért lássuk be, minden héten megiszunk egy jó pár tequilát, meg minden nap 1-1 sört… De akkor annyira nem vettem komolyan ezt a kérdést. Később magától jött, hogy már nem kívántam, nem éreztem jól magam tőle. Most sem mondom, hogy nagyon rossznak tartanék néha egy kis vörösbort, de volt egy időszakom amikor teljesen absztinens voltam.
Persze mindenki elcsodálkozik, ha megtudja rólam, hogy volt olyan időszakom, amikor egy üveg whiskyt is megittam egyedül simán egy helyben… :)

Mit szólt a családod a jógához?
Örültek neki, hogy végre egészségesebb életmód felé megyek, és kezdenek rendeződni a dolgaim, mert a gimi alatt tényleg benne volt a pakliban, hogy hol végzem…
Akkoriban keményebb drogokat is kipróbáltam… Aztán eljöttem Veszprémből és megszűnt azzal a baráti társasággal a kapcsolatom, de ha valaki elém rakta volna, valószínűleg nem tudtam volna nemet mondani.
Persze amikor a szülők látták hogy egyre komolyabbá válik számomra a jóga, annyira már nem örültek, mert ők eléggé bigott reformátusok, sőt a tesóm pl. református lelkész, szóval gondolhatod mennyire örültek amikor később még buddhista is lettem… :)

Kanyarodjunk vissza egy kicsit, mi is történt “6 év múlva…”?
Akkor történt, hogy olvastam a bikram jógáról, és elmentem egy órára a Rózsadomb centerbe. Nekem akkor nagyon tetszett, mert kicsit kihívás volt, és rá is kattantam, mert azt ugye nem lehet otthon. Így oda elég rendszeresen jártam egy ideig.
Közben éreztem, hogy a vendéglátás helyett valami olyat szeretnék csinálni, amit teljes szívvel-lélekkel tudok, és amit jónak érzek. Akkor elmentem az ETI (Egészségügyi Továbbképző Intézet) Természetgyógyászat és az Egészségügyi alapszakára, mert az anatómia nagyon érdekelt már akkor is, viszont annyira nem voltam szorgalmas, hogy belevágjak egy egyetembe. 2007-ben vizsgáztam, majd utána még reflexológiát tanultam, és akkor a természetgyógyász tanárnőm mondta nekem, hogy tanítsak jógát. Így tartottam nekik jógaórákat a természetgyógyász táborban és elmentem az Alternatív mozgás és masszásterapeuta szakra. Ezen belül lehet szakot választani, hogy milyen mozgás ill. masszás terápiát választasz, és nekem a jóga volt a mozgás.
Bár akkor még nem éreztem azt, hogy én arra kész vagyok, hogy jógát tanítsak, és mind a mai napig úgy gondolom, hogy ahhoz több évtizednyi gyakorlás szükséges. Pl. még csupán három éve is máshogyan tanítottam mint most, és mennyi minden kiforrott azóta is…
Közben elkezdtem pilatesezni is, mert olvastam róla egy cikket, és megtetszett. Ahová jártam studióba ott mondtak a tanáraim, hogy végezzem el az oktatói képzést és tanítsak náluk. Így is lett. Elkezdtem pilatest oktatni, ill. hetente egyszer volt egy jógaórám is.

Mikor ill. hogyan találkoztál az astanga jógával?
Akkoriban valaki mesélte, hogy van még egy hot jóga, mint a Bikram, de nem az… Gaurangáéknak volt a Govinda étterremnel az a kis pince helyiségük a Vigyázó Ferenc utcában és lementem oda. Az első agni jóga órámon mondta Gauranga, hogy én menjek inkább a haladó órára, ami egy astanga volt… Amit persze egyből imádtam. Végre kihívás! Akkor én már otthon régen “lábat-nyakba-rakós” pózokat gyakoroltam, így akkor ez a fajta jóga nagyon megtetszett. Az első astanga óra után mondta Gauranga, hogy menjek velük bemutatózni a TF-re jóganapra. Én pedig mentem velük. :) Akkoriban kereste a helyet a budai stúdiónak Gauranga, és mondta, hogy nekem ott mindenképp tanítanom kell, ha majd megnyílik.

Te Indiában is jártál astangát tanulni, ugye?
Voltam Mysore ban egy hónapot. Amikor a Gauranga vitt egy táboros csoportot Keralába, akkor elmentünk vele mi is az Andival (Szabó Andi) , és én véletlenül a visszafelé jegyet február helyett márciusra foglaltam… :)
Először elrettentem, hogy ez így kicsikét drágább lesz, és mit fognak szólni a munkahelyeimen. Persze nem örültek, de Gauranga megértette, sőt mondta hogy jó lesz ez nekem, legalább gyakorlok. Aztán persze én is nagyon örültem neki, és a szüleim is segítettek, mert adtak pénzt kölcsön és később ráadásul vissza sem kérték.

Kihez jártál Mysorban?
Ajayhoz (Ajay Kumar – a szerk.) de nem sokat, csak egy hetet az egy hónapból. Az első héten nem volt ott Ajay, csak egy tanársegéd aki nekem annyira nem jött be.
Találtam szállást a “legendás” Post office melletti házban, ahol egy évvel korában István is lakott… :) és az az óriási szerencsém volt, hogy a szomszéd szobában lakott egy amerikai srác, Alex, aki akkor már több mint 10 éve utazott a nagyvilágban. Élt ő Mexikóban, Kínában, volt Nepálban, Indiában sokat, és ő is nagyon régóta jógázott. A Richard Freemantől tanult annak idején még Amerikában, és hát gyönyörűen gyakorolt. A harmadik sorozatot is simán szépen nyomta. Ráadásul nagyon szépen játszott a banszurin, az indiai furulyán; esténként mindig arra meditáltam és aludtam el.

Ideális szomszédsrác? ;)
:))) olyan szomszédsrác volt, hogy az első naptól kezdve nekünk evidens volt, hogy együtt mentünk mindenhová ketten, és együtt gyakoroltunk reggel.
Pedig én nem tudtam jól angolul, mégis nagyon jól megértettük egymást. Mint a mesében: ugyanaz volt a kedvenc könyve, ugyanazokra a dolgokra volt ráállva a tudata…

Szerelem nem lett belőle? :)
Az volt a gond, hogy én akkor egy nagy váltás után voltam, és nagyon szerelmes voltam valakibe, akivel aztán nem lett semmi, de amiatt én ott őrá nem tudtam úgy tekinteni.

Zöld Tara

Mi történt amikor hazajöttél?
Hazajöttem, és akkor én már gyakoroltam a buddhizmust, ami nagyon sokat segített nekem ebben a nehéz időszakban. Az egyik pilateses tanítványom egy ún. utazó tanító volt, aki nem láma, de szokott tanítani a buddhizmusról nyugaton, és ő javasolt nekem egy meditációt hogy azt csináljam a nehéz időszakban. Ez egy formális meditáció volt, előtte én már próbálkoztam zennel, meg vipassanával ahol csak légzésfigyelés van, itt viszont egy buddha formán meditálunk, ami a megvilágosodott tudat valamilyen aktivitása, itt ebben az esetben az együttérzésnek egy formája. Ez nagyon bejött nekem, segített, és egy olyan erős bizalom alakult ki bennem az egésszel kapcsolatban, hogy ott is ragadtam. Előtte soha nem akartam semmilyen vallás mellett lehorgonyozni, hanem úgy gondoltam mindenből kiszedem azt, ami nekem tetszik.

Mindez röviddel a dél indiai utazás előtt történt, és akkor már tudtam, hogy el akarok költözni, nem tudtam hová, mert pénzem annyi nem volt, hogy albérletet fizessek kaucióval stb. Ekkor megcsináltam ezt a meditációt első alkalommal. A Zöld Tara egy női buddhaforma, és az ő mantráját mondtam, és másnap reggel úgy ébredtem, hogy teljesen nyugodt voltam, és tudtam, hogy meg fogom kérdezni Gaurangát, hogy nem lehet-e oda költözni a budai stúdióba… Volt ott egy kis galéria, amiről mindig poénkodtunk Istvánnal, hogy a “csótányos luk”, és ott kell aludni, ha az ember túl későig dolgozik, és utánna túl korán kezd reggel. :) Így másnap reggel fogtam magam, bementem Gaurangához és megkérdeztem, hogy ha megcsinálom magamnak, kifestem, kiparkettázom, akkor odaköltözhetnék-e addig, otthagyhatom-e a cuccaimat? Ő meg persze tök laza volt, hogy “Mekkora hippi vagy Ági! Peersze, tőlem nyugodtan!” :)

Így ott laktam. Egy létrán közlekedtem le és fel…, és ez egy ideális kis megoldás volt. Így született meg bennem a bizalom Zöld Tarával kapcsolatban. Annyira erősen éreztem, hogy mindez ennek a meditációnak volt köszönhető, hogy nekem ennyire letisztult a tudatom, hogy megláttam egy lehetőséget, amit előtte nem. Az ember a problémáknál ráfókuszál a problémára és nem látja, hogy mennyi lehetőség van. Éreztem, hogy ez segített abban, hogy lássam a dolgok sokszínűségét.
Mivel ez ennyire megtetszett nekem bementem egyszer-kétszer tanításra a Buddhista centrumba. Eleinte elég furcsa volt a sokféle forma, meg festmények, meg szobrok…, nem értettem, és kicsit ilyen “bálványimádónak” tűnt…, de aztán szépen lassan elkezdett letisztulni, hogy ezek tényleg ügyes módszerek, és hogy mi van mögöttük, mi az értelme, és a láma miért olyan fontos, hogy nem csak egy írásbeli tanítást kapsz, hanem olyan valakitől kapod meg a tanítást, aki megértette a legmélyebb lényegét annak. Így lettem buddhista. :)

Hogyan jelenik meg mindez a mindennapi életedben?
Gyakorlok minden nap, és hát az ember próbálja tartani mindig ezt a látásmódot. Ahogy egyre többet gyakorolsz, átkúszik az életébe ez a látásmód és ez elég nagy segítség, mert így kevesebb a “fent” és a “lent”.  A saját érzelmeidtől is lesz egyfajta távolság. Szokták kérdezni, hogy az miért jó ha érzéketlen lesz az ember, de nem erről van szó. Az érzelmek ott vannak, csak te nem bonyolódsz bele, nem visz magával, tehát például nem esel rohadtul kétségbe amikor valami olyan történik, aminek szerinted nem kellene. Vagy észreveszed, hogy nem a másikban van a hiba, hanem abban, hogy te úgy gondolod, hogy nem úgy kellene csinálnia. Ezzel már lehet valamit kezdeni.

Mikor is voltál Mysore-ban?
2010-ben. És amikor hazajöttem abban az évben ismerkedtem meg a párommal, aki szintén buddhista. Így mi együtt gyakorlunk. Az egyik tanítványom hozta el egyszer agni jóga órára.. :) De a jóga nem vált az ő élete részéve. Ő inkább tai chi-zik.

Mivel foglalkozik?
Ő építészmérnök. Nagyon vicces, hogy hogyan teljesülnek a kívánságok amiket Nepálban a nagy sztúpáknál, ezeknél a régi csodálatos buddhista építményeknél tesz az ember… :) Van egy olyan hagyomány a buddhizmusban, hogy hihetetlen energiája van ezeknek az építményeknek. Én is részt vettem ilyen sztúpa építésnél már és nagyon speciális dolog, mert megtöltjük mindenféle mandalákkal pl., és nagyon bonyolult szertartások vannak az építés közben, tehát tényleg egyfajta erőteret építünk föl, ami furán hangzik először de aztán kezdi érezni az ember, hogy valóban kicsit jobban tud fókuszálni a közelükben, és hogy olyan dolgok történhetnek, hogy teljesülnek az ember kívánságai amiket ott tesz, persze nem mindegy, hogy milyen motivációval.

Te mit kívántál? :)
Mikor egyedül voltam Nepálban, akkor a párom nem tudott velem jönni, és én azt kívántam, hogy olyan munkája legyen, abból tudjon élni, amit igazán szeret csinálni.
Visszajöttem, majd pár hét után a páromat kirúgták a munkahelyéről, ahol több mint tíz éve dolgozott… Kérdezte is, hogy “Te figyelj, egészen pontosan mit is kívántál nekem?” :) Viszont utána az történt, hogy a buddhista centrumban már “kinőttük” a meditációs termet, és el kellett kezdeni átépíteni az egészet. És hát ő vezethette az építkezést! :) Így végül valóban csodálatos munkája lett.

Hogy jött ez a sok utazás? És egyáltalán hogy kerülsz te egy sztúpa építésre? :)
Erre volt karmám! :D Ott jöttünk össze egyébként a párommal az első sztúpa építésemnél, ahová ő hívott el, mert ő építészként ugye tevékenyen részt vesz, de egyébként bárki mehet.
A Kerala ill. Mysore utáni évben szerettem volna végiglátogatni a buddhista szent helyeket Észak-Indiában és Nepálban. Az utazó tanító, Kőszegi Zsuzsa visz minden évben csapatokat, így velük elmentem, és egy kicsit maradtam még Nepálban meditálni. Nagyon szeretek ott lenni! Szeretem, hogy bár ott nincsenek meg az ún. civilizációs komfort dolgok, mégis hihetetlen dolog ott lenni, csodálatos helyek vannak, és lehet találkozni azokkal a lámákkal is akiket nagyon szeretek.

Te próbálkoztál az astanga második és harmadik sorozatával is?
Harmadikat sohasem csináltam, a másodikat gyakoroltam rendszeresen. A karandavászanát sajnos még nem tudom rendesen megcsinálni, le tudom hozni a lótuszt, de visszavinni nemigazán. De egy ideje nem csinálom, mert az egyes sorozat is teljesen kielégítő számomra.

Te mennyire tartod be a gyakorlásodban a “tradícionális vinyászaszamolást”?
Nem igazán… Sokszor kihagyok vinyászát például, ha sérülés van, vagy ilyesmi. Azt gondolom, hogy a tudati hatása éppen ezért biztosan nem lehet meg a gyakorlásnak, mert annak van egy oka, hogy miért kell úgy csinálni ahogyan, de mivel én ezt a részt a buddhizmusból megkapom, így számomra ez maradt testgyakorlás.

VILLÁM-HATOS 1. Jelenleg melyik sorozatot gyakorlod? Most az egyes sorozatot, némileg módosítva. Egy kis kalligráf-jógával kezdek (Master Yang féle), ezzel melegítek be, utána az astanga sorozat, és szoktam hozzávenni egy kis légzőgyakorlatot a végén. 2. Van-e kedvenc ászanád, ha igen melyik az? Szupta virászana jut eszembe hirtelen, imádom azt a pózt, de az nem astangás póz. De nagy kedvencem a jógahíd is (urdhva dhanurasana), ill. a halpóz (matsyasana), különösen mert nagyon sok a pozitív hatása. Az összes belső elválasztású mirigyre hat, ill. tényleg szinte minden betegséget gyógyít. Nagyon szeretem még a baddha konászanát is, ill. a csavaró pózokat.. 3. Mumus ászana? Karandavászanát visszaemelni, mert ez még nem megy. Illetve a csónakpózt (navászana) annyira nem szeretem, de ki az aki azt imádja? :) 4. Kitől tanultál eddig a legtöbbet? Gauranga volt az első tanárom, tehát őt mindenképp megemlíteném. Azután az Alex Sefcik nevű amerikai srác Mysore-ban, ill. Shivan Kutty Keralában akinek nagyon jó igazításai voltak. Igazításokat nagyon jókat tanultam pl. Kamal Singh-től is, de a tanításomban igen nagy szerepe volt Eyal-nak (Eyal Chehanowski – a szerk.). Illetve a tanítványoktól, a visszajelzésekből, a TTC-s csapatoktól. 5. Hányszor jut időd a gyakorlásra egy héten? Minden nap gyakorlok. 6. Kié legyen a következő Astanga-profil és miért? Az Angit (Herczeg Angelika – a szerk.) szeretném kérni, mert róla tudom, hogy egy igazi “astanga-fanaticsku” :), egész élete a jógáról szól, így ő ideális alany is lesz szerintem.

Ashtanga-profilok: Szalai István

Szerény, halk szavú srác a „sarokból”, vagy könyörtelen „adjustment-machine”? Egy biztos: az egyik legjobb hazai ashtanga tanár! Egyszerre szerény, és visszahúzódó, ugyanakkor nagyon is határozott véleménye van a dolgokról. Óráin mindig rend van és fegyelem, nem szereti a beszélgetős lounge-jogát. Egyén függő jógaterápiája és „hírhedt” baddhakonasana igazítása sokaknak szerzett már igazán emlékezetes tapasztalatokat, és fájdalmas felejthetetlen perceket.
Vallja, hogy a jógának az egyéni tapasztaláson kell alapulnia, egy guruja legyen az embernek és tőle tanuljon, vele gyakoroljon, minden egyéb forrásból szerzett információ csak külső befolyás.

 

30 éves koromban mentem le először jógaórára, a Mandala jógastúdióba. Egy nyugati orvostudomány által gyógyíthatatlannak titulált betegség volt az előzménye, és a jógát javasolták kiegészítő gyógymódként.

Annyira bevált a jóga-terápia, hogy 1,5 évig gyakorlatilag minden nap jártam. Nagyon mélyről indultam, sokáig konditeremben „edződtem” előtte, ami nem igazán volt segítségemre ezen az új területen… Az első hónapban például amikor elmentünk táborozni 5 db ülőpárnára kellett ráülnöm, hogy viszonylag egyenesen tudjam tartani a hátamat és kényelmesen üljek.

Mikor jött az ashtanga jóga? Hol találkoztál először ezzel a jógatípussal?

Ez egy izgalmas történet! 1,5 évnyi gerincjóga után rátaláltam az Agni jógára, ami nekem elsőre szerelem volt, mert olyan nehézségű ászanák voltak, amik kihívást jelentettek számomra, és Gauranga személyisége is magával ragadott. Így megosztottam a figyelmemet a gerinc jóga és az agni között heti 2 gerincjóga és heti 2-3 agni-jóga formájában. Ez így ment kb. 1 éven keresztül, majd jött az életemben egy nagy fordulópont, és úgy döntöttem egy évre Indiába megyek.

Mi volt ez a fordulópont?

Főként munkahelyi ok volt. Sokáig nagyon pörgősen dolgoztam, heti 6-7 napot csak a munkának éltem, igazi karrierista felfogásban, aztán rájöttem, hogy az egésznek nincs így értelme tovább, jött a betegség is, és valami váltásra volt szükségem.

Előtte konzultáltam Gaurangával, aki azt mondta, hogy ő támogatja, hogy kimenjek, jót fog tenni nekem. Mesélte, hogy tervezi, hogy nyit egy új stúdiót, és hogy van egy új őrület a világban, amit úgy hívnak, hogy ashtanga jóga… Mondta, hogy jó lenne, ha ezzel elkezdenék foglalkozni, és majd az új stúdióban ilyen óra is lenne.

Ezek szerint Indiában voltál először ashtanga órán?

Nem. Első alkalommal, hogy tudjam, miről is van szó, Indiába indulás előtti héten elmentem a Szil Kati vezetett ashtanga órájára, ami már itt nagyon megtetszett. Kati elmondta pár szóban az ashtanga lényegét, és tényleg egy hatalmas élmény volt az óra, így örömmel mentem ki Indiába és fogtam hozzá a gyakorlásnak.

Mesélj Indiáról!

Az volt az alap koncepció, hogy fél évig Rishikeshben a jóga fővárosában készülök elő a Mysore-i fél évre. Itt napi szinten jártam vezetett ashtanga órára Kamal Singh jógihoz, és mellette tanultam sivananda és iyengar jógát is.

Hogy tetszett az iyengar jóga?

Indiában más az Iyengar jóga, mint amit itthon megszokhattunk. Van egy Rudra Dev nevű úriember azaz Brahmacsari, hozzá jártam. Ő hihetetlen szigoráról ismert, mellette persze nagyszerű tanár is. A szigorúságot tőle „tanultam”, persze a személyiségem része is valamelyest… Engem nagyon inspirál, ha rend van az órán, a tanár a főnök, az történik az órán, amit ő mond, nem szeretem a beszélgetős lounge-jogát, kifelé viszi a figyelmet. Számomra a jóga befelé figyelés, az összes lényeges információ belül van!

Fél év Risikesh után jött Mysore. Miért nem a Main shalába mentél Pattabhi-hoz?

Az eredeti terv az volt, hogy 6 hónapot vagyok Mysore-ban, ebből 5 hónapot Sheshadri-nál töltök, 1 hónapot a végén pedig a Main shalában. Viszont amikor megérkeztem és informálódtam, akkor kiderült, hogy egy bizonyos szintet már képviselned kell, hogy hasznos legyen a Main shalába menni, és én akkor úgy éreztem, hogy még nem vagyok megfelelő szinten.

Paschimottanasana adjustment in "Szalai-style"

Sheshadrinál kezdtem a Mandalában, majd 1 hónap elteltével elutazott egy európai körútra, így kellett keresnem egy másik tanárt illetve jógahelyet, és ez lett a Sthalam8. Ettől én először egy kicsit idegenkedtem, mert egy szemtelenül fiatal srác vezeti, és én nem akartam fiatal emberektől tanulni, az volt a véleményem, hogy ha jóga oktatás, akkor legyen egy öreg, tapasztalt róka a mesterem.

Ez teljesen átértékelődött bennem, amikor elkezdtem jógázni a Sthalam8-ben.

Nem találkoztam még egy ilyen jógaoktatóval, mint Ajay, akiben ennyi energia van és ezt az energiát ennyi felé ki tudja sugározni. Megvan a saját stílusa, ami nem mindenkinek jön be, tudni kell Róla (azaz nem kell tudni, de remélem nem haragszik meg érte, ha elmondom), hogy igazi rosszcsont utcagyerek volt fiatalkorában, itt „fedezték fel”. Ez is egy érdekes történet, a Jivamukti alapítók karolták fel, Sharon és David, ők finanszírozták a jóga tanulmányait, és végül a második leglátogatottabb ashtanga tanárrá vált Mysore-ban.

Milyen volt ez a Mysore-i fél év gyakorlásod szempontjából?

Napi szinten gyakoroltam, reggel ashtanga, délután hátrahajlítások. Folyamatos fejlődés, kisebb sérülések sem voltak, legszebb jógás hónapjaim, a társaságról már nem is beszélve.

Hogy érzed, el érted a célodat ezzel az 1 év elvonulással?

Mindenféleképpen, sőt túl is tett azon! Mindenkinek jó szívvel ajánlom érdemes áldozatokat hozni érte!

Amikor hazajöttél elkezdtél tanítani. Milyen volt az első órád?

Egy agni-jóga volt. Kiderült, hogy túl kell esni bizonyos tanítás-technikai lépéseken… Én mindig is egy csendes, visszahúzódó srác voltam, aki ült a sarokban, és „nem mert ránézni az emberekre”, de a jóga teljesen megváltoztatott.

A nyilvánosság előtti szereplés nehéz volt, sok idő kellett, hogy túltegyem magam rajta, és olykor még most is vannak ezzel esetleges problémák, de ezt csinálni kell, másképp nem megy…

Mysore vagy vezetett? Melyik stílusú órán gyakorolsz, ill. tanítasz szívesebben?

Mindenképpen Mysore! Szerintem a vezetett óra, az egy olyan esemény, ami arra való, hogy a tanulók megtanulják a légzés számolás speciális ashtangás metódusát, a helyes ászana sorrendet, és hogy nagyjából hogyan kell kivitelezni a testhelyzeteket, de amikor valaki más számolja a légzést helyetted, az nem az igazi…

Az igazításaid hogyan alakultak ki? Azt is kint tanultad meg ugye?

Igen, elvégeztem egy tanárképzést, egy TTC-t (Teacher Training Course) Ajay-nál, aki legendásan igazít. Ezt ötvözöm a különböző workshopokon és tanároknál tanult igazításokkal. Igyekszem kialakítani a saját stílusomat, ami nem is egy fix stílus, hanem egyén-függő jógaterápia.

A baddhakonasana igazítást kitől tanultad?

Ez egy abszolút oldschool Ajay igazítás! :-) Kicsit még csiszoltam rajta, a magyar sajátosságokhoz igazodva. Nála azóta ez már változott, annyira nem durva, mint régen volt… Tudni kell, hogy a baddhakonasana az egyik legfontosabb ászana az első sorozatban, szerintem.

Ezért is veszed ennyire komolyan ezt az igazítását?

Igen. Igazából én ezt inkább pszichológiának tartom, mint fizikai igazításnak… Azt tudom mondani, hogy ha kapok bármilyen tanítványt, és van 5 percem, bárkinek le lehet tenni a lábát vagy legalábbis „soha” nem látott mélységekbe tudom/tudjuk vinni azt. Persze ezt neki is akarnia kell :-). A baddhakonasana szerintem 70%-ban pszichológia, jó kis lecke, hogy minden fejben dől el!

Mi volt eddig a legjobb workshop élményed?

Talán eddig Danny Paradise volt a legjobb élmény. Mondjuk ő sokaknak nem jönne be, mivel freestyle-os ashtanga tanár, de egy csomó mindent kaptam tőle, amit beépítettem a saját gyakorlásomba. Nálam ezek a freestyle-os ashtanga variációk nagyon is működnek. Ez egy nagyon ingoványos talaj, felmerül a kérdés, hogy kinek van ahhoz joga, hogy átalakítsa az ashtanga tradíció által előírt tanokat… Nem mondom azt, hogy nekem van hozzá jogom, mert persze, hogy nincs, én is csak egy alázatos tanítvány vagyok, de saját gyakorlásomból tudom, hogy bizonyos módosítások a fejlődés érdekében igenis hasznosak lehetnek.

Mi a véleményed, mikor kezdje el valaki a második sorozatot gyakorolni?

Az ászanák sorrendje a helyes ki és bejövetel az az alap nálam. Amíg a tanítvány ezt nem tudja, addig nem. Egyébként pedig azt a tradícionális vonalat követem, hogy ha megy a dropback és stabilan az első sorozat legtöbb ászanája (az esetleges egyéni sajátosságok/korlátok, enyhítő körülmények lehetnek. pl. túl rövid kéz), akkor lehet. Divat mostanában elkezdeni a kettes sorozatot 2 év gyakorlás után is, sőt olyakor 1 év után is, sőt olyanról is hallottam, hogy valakinek ez az első jógaélménye, viszont én ezzel egyáltalán nem értek egyet.

Csak a vega jógi a jógi? Mi a Te véleményed erről a nagy vitákat kiváltott kérdésről?

Én vega vagyok, de nem gondolom, hogy mindenkinek ezt kell követnie. Senki se erőszakolja meg magát ilyen téren, ha valaki húst szeretne enni, akkor egyen húst. Az a tapasztalatom és a tanítványok visszajelzése, hogy az ászana gyakorlást, bevonzza a húsmentes életmódot vagy a drasztikus csökkenést de ha valakinél nem, akkor ezzel sincs probléma.

Miért hagytad abba India után a blogírást?

Szerintem a jóga egy befelé figyelés, egyéni tapasztaláson alapuló tudomány. Irtózatos energiákat lehet elvesztegetni blogírásra és mindenféle közösségi oldalakon történő publikációkra. Úgy érzem, hogy nekem még annyit kell fejlődnöm, hogy inkább a gyakorlásomba fordítom ezt az energiát. Ahogy Pattabhi mondta a jóga 99% gyakorlás, 1% elmélet.

Beszéljünk egy kicsit a sérülésekről. Szerinted miért van az, hogy ashtanga jógában gyakoribbak a sérülések, mint más irányzatoknál?

Ez az irányzat alapvetően bevonzza az olyan embereket, akik teljesítményorientáltak. Ez magában rejti azt is, hogy nem vagyunk igazán alázatosak a testünkkel, és nem vagyunk türelmesek sem. Plusz a nyugati ashtanga oktatás merőben más, mint a tradícionális indiai ashtanga irányzat, ahol az ashtanga egy spirituális gyakorlat, míg nyugaton ezt inkább fizikai gyakorlásnak vesszük. Amint az ashanga fizikai gyakorlás lesz, azonnal jönnek a sérülések.

Kitől tanultad a „bandha check”-et?

Heti rendszerességgel járok Katushoz (Szil Kati), sokat tanulok tőle, mint tanítvány, és mint tanár is. Ő alkalmazta nálam először ezeket a technikákat, ami egy nagyon finom technika és az elején nagyon idegesítő tud lenni, de rendkívül hasznos. „Milyen ashtangás vagy? Mutasd a bandhád, megmondom!” :-)

Miért nem a „klasszikus” ashtanga mantrát használod? A Te mantrád honnan ered?

A különböző mantrák által lehet a jógában visszakövetni a tanítói láncolatot. Az “én” mantrám a Jóga Makarandából származik, ami Krishnamacharya szellemi hagyatéka. Az első szakasz más, a második, avagy fő versszak ugyanaz, és a végén van egy tisztelet felajánlás, ami a közismert Mangala Mantrában nincs benne. Mesteremtől, Ajay Kumar-tól kaptam ezt a mantrát, ezt a láncolatot követem.

Szerinted milyen egy jó jógatanár? :-)

Egy jó jógatanár akkor tud hiteles lenni, ha napi szinten gyakorol, belül szerény, kifelé szigorú, rendet tart az órán. Nem “haverkodik” a tanítványokkal, tartja a két lépés távolságot, példamutatóan viselkedik és él.

Nem könyvből tanít, hanem egyéni tapasztalásból, áll mögötte egy Guru, akitől folyamatosan tanul, mivel a tanárságnak és a tanítványságnak kéz a kézben kell járnia.

VILLÁM-HATOS 1. Jelenleg melyik sorozatot gyakorlod? Jelenleg az egyes sorozatot, és a kettes bizonyos ászanáit. 2. Van-e kedvenc ászanád, ha igen melyik az? Előszeretettel foglalkozom a paschimottanászanával mostanság, de a „fiús” testhelyzetekkel is jól kijövök, szeretem a kartámaszokat (pl. pinchamayurasana). Ez is változott egyébként az utóbbi időkben, mert régen nagyon ászana függő voltam, most pedig légzés és bandha fan lettem. 3. Mumus ászana? Nincs olyan, hogy nem szeretnék egy ászanát. A hátrahajlításokkal például azért kezdtem el intenzíven foglalkozni, mert sokáig azok nagyon nem mentek. Most talán a pashasana számít nálam „mumusnak”. 4. Kitől tanultál eddig a legtöbbet? Ajay Kumartól, és persze ne feledkezzünk meg Vinay Kumarról sem (nem rokonok), akihez kint tartózkodásom alatt szoktam délutánonként hátrahajlító órákra járni. 5. Hányszor jut időd a gyakorlásra egy héten? Heti hatszor gyakorlok. 6. Kié legyen a következő Ashtanga-profil és miért? Én a magyar jógaélet egyik legellentmondásosabb szereplőjét szeretném hallani ill. olvasni, az ő történetére vagyok kíváncsi. Vitathatatlanul rengeteget tett a magyarországi ashtanga jógáért, viszont gyakran összecsapnak fölötte a kritikai hullámok. Szerintem hasznos lenne, ha egy csomó mindent lehetne tisztázni.  Legyen Gauranga Das a következő.

Ashtanga-profilok: Astangini

Egyszerre kemény és lágy, határozott, mégis néha önmagában kételkedő. Magányos harcos és csapatjátékos. Szereti megosztani a gondolatait a jógáról, mégis, ha ezt egy interjú keretein belül kell megtennie, szívesen lepasszolná a lehetőséget. Nehezen is készült el a riport. Hol üvöltő angol fociszurkolók tették tönkre a felvételt, hol maga a riporter húzott el hetekre melegebb éghajlatra. De végül közösen elmormoltuk a „meg tudjuk csinálni”-mantrát, s megszületett az ő profilja is. Feloldódnak az ellentmondások, vagy erre nincs is szükség, Astangini így kerek egész?

Amikor még Egerben laktam, rendszeresen jártam úszni. Nagyon szerettem, iszonyúan ki tudott kapcsolni, de amikor 7 éve felköltöztem Pestre, nem találtam normális uszodát, így más megoldás után kellett nézzek. Sokáig jártam konditerembe, aztán jött a futás. Közben volt egy rövid próbálkozásom a hatha jógával is, de nem igazán jött be… Később adtam még egy esélyt a jógának, és 2007 környékén elkezdtem hetente egyszer hatha jógára járni. Továbbra is éreztem, hogy nem igazán az én világom, de a jótékony hatásainak nagyon örültem, amit persze szépen haza is vágtam másnap, amint kimentem futni…

Később megismertem az ilyengar jógát és egy darabig jártam a Szúrjába órákra, majd 2009-ben egy jóganapon találkoztam az ashtanga jógával, és azóta ez a szerelem.
Kezdetben még az ashtanga mellett is futottam hetente egyszer, de rájöttem, hogy magam ellen dolgozok, mert amit szépen kinyújtottam a jógán, azt egy szigetkörrel sikerül újra bedurrantani… Azt hiszem, hogy a félmaraton volt a döntő, utána még kimentem 4-5 alkalommal futni, majd végleg abbahagytam; és mára már csak az ashtanga van. (Meg olykor-olykor, amikor marad idő – mostanában persze nem – elmegyek boulderezni.)

Eleinte kizárólag esti vezetett órákra jártam, mert akkor csak az volt. Majd egyszer elkeveredtem a Main shalába Esztihez (Poroszlai Eszter) egy órára, még a jógatábor előtt. Ez volt az első mysore órám. A köveskáli jógatáborban szerettem meg igazán a mysore típusú órát, pedig akkor még nehezen ment, bizonytalan voltam a sorrendet illetően is, néha nem tudtam mi is jön a navásana után… :-)
A köveskáli tábor nekem nagyon sokat lendített a gyakorlásomon. Ott jött be a „közösségi vonal” , nagyon sok astangást ott ismertem meg, akikkel azóta is jóban vagyunk, sokat tanulok tőlük. Köveskál után azt hiszem, egyszer vagy kétszer voltam még vezetett esti órán, de utána már kizárólag mysorra mentem, és főleg reggel.

Érdekes, pont most olvastam egy cikket, amiben az volt, hogy hetente egyszer érdemes egy vezetett órát beiktatni, mert az ad egyfajta kontrollt, ott nincs időd pihengetni, törölközni..stb.
Igen, ez nem rossz ötlet, de sajnos nincs normál vezetett óra sehol, illetve egy van, az István szerda esti órája, de arra már szinte lehetetlen bejutni annyian vannak…

Te voltál az István kezdő tanfolyamán is, ugye?
Igen, még 2009-ben. Elkezdtem járni az Atma centerbe vezetett hot ashtangára, aztán pár hét után rájöttem, hogy ez így nem lesz jó, meg kellene tanulni az alapokat, mielőtt belecsapok a közepébe. Elmentem a kezdő tanfolyamra Istvánhoz, és néha mellécsaptam egy hot ashtangát, ahol már aszerint gyakoroltam, amit a tanfolyamon tanultam. Szerintem nagyon kellettek ezek az alapok! Sokan a mai napig úgy gyakorolnak, hogy nem tudják, hogyan kell belemenni egy pózba, nem tudják az ászanák közötti légzéseket, olykor magát a lélegzést sem…

Neked mi a véleményed a tradíció kontra újítás kérdéskörről?
Én igazából nem érzem magam kompetensnek abban, hogy megmondjam mi a helyes és mi nem. Csak a saját tapasztalatomról tudok beszélni. Én akkor éreztem teljesnek a sorozatomat, illetve akkor találtam meg a gyakorlásomban a „flow”-t, amikor úgy csináltam, ahogyan annak Pattabhi szerint lennie kell. Plusz pózt nem teszek bele, de plusz légzést olykor igen, mert például a bakasanát és a tittibhasanát sokszor kitartom 5 légzésig. Ugyanakkor nem tartom elítélendőnek, ha valaki nem így csinálja. Sokan például sérülés miatt változtatnak a sorozaton, tesznek bele más pózt, esetleg rávezető ászanákat, illetve hagynak ki néhányat, amit nem tudnak csinálni.

Apropó nem tudom megcsinálni…
Jajj! A “Meg tudom csinálni!” mantra… :-) Az úgy indult, hogy nekem eleinte nagyon nehezen ment a híd, tudniillik egyáltalán nem voltam hajlékony és a karomban sem volt erő, majd lassan kialakult és egész szép lett. Utána gyorsan fejest is ugrottam a dropbackbe, és elkezdtem gyakorolni a hátrahajlítást, és állásból lemenni, ami elég gyorsan sikerült is. Később persze kiderült, hogy ehhez nem elég a megszerzett hajlékonyság, ezt bandhából kellene csinálni, ugyanis volt pár szép fejreesésem…

A kis balesetek után kialakult bennem egy félelem a hátrahajlítással kapcsolatban, ami egyre csak fokozódott. Ekkor vett kezelésbe az István a mantrával… :D Minden dropback előtt el kellett mondanom a mantrát, volt hogy olyan hangosan kellett mondanom, hogy az egész terem hallja… Ez egy jó kis terápia volt! :-) Azóta megtörtént az áttörés, és már újra megy, immár bandha-használattal :-), de magamban azért még gyakran elsutyorgom a mantrámat…

Egyébként is szereted a mantrákat, igaz?
Ez nagyon érdekes, mert amikor először voltam ashtanga jógán elcsodálkoztam, hogy van mantra, és az elején kifejezetten zavart, hogy itt most tényleg énekelgetni kell… Én ide „edzeni” jöttem, mit hülyéskedünk itt… :-) Most viszont már nem tudom elképzelni a gyakorlásomat nélküle. Ha nem jutok el órára, és helyette otthon egyedül gyakorlok, akkor is elmondom a mantrát. Ad egy keretet, hangsúlyt az egész gyakorlásnak. Akkor nem állok fel, ha csörög a telefon, nem hagyom félbe, nem mismásolom el. Végigcsinálnom, mert elmondtam a mantrát… :-) Nagyon szívesen megyek olyan tanárok óráira, ahol tudom, hogy néha hihetetlen hangulata van a mantrának. Ilyenkor az az érzésem, hogy együtt rezeg a terem és egymásra hangolódtak az emberek.

Ha visszatekintesz az elmúlt évekre, akkor milyen „korszakokra” osztanád a gyakorlásod?
Ez egy érdekes kérdés, mert én ugye nem vagyok egy könnyű ember sajnos… :-) Ezt javarészt a munkámnak is köszönhetem, ahol nagyon nagy a stressz, nagyon nagy a hajtás és az elvárás, és ez eléggé keménnyé tesz. Amikor belecsöppentem az ashtangába, akkor ezt is úgy fogtam föl, hogy jó, csináljuk, gyerünk-gyerünk… Ráadásul van bennem egy igen erős küzdés, sőt szerintem versengés is, hogy meg tudom én ezt csinálni, ha neki megy, nekem is meg. Így álltam neki a jógának is…

Ahogyan egyébként anno a futásnak is : oké, megvan egy szigetkör, jöhet a többi, menjünk félmaratonra. Vagy az úszás: 500 méter megvan, még 1 kilométer, majd azon kaptam magam, hogy 3 kilométert úszom majdnem minden nap.
Ezért nagyon jó nekem a mysore típusú gyakorlás, ott átmentem egy erős önismereti fázison. Vezetett órán követő vagy, a tanár diktál, öntudatlanul nézed a többieket, le vagy-e maradva..stb. Míg mysore-on csak te vagy és a sorozat, kialakítod a saját kis világodat, befelé figyelsz. Nekem egy szerda reggeli órán volt először egy hihetetlen élményem, amikor egy furcsa, szinte kába állapotot éreztem a gyakorlás után. Rájöttem, hogy most nem agyaltam, egyáltalán nem néztem a többiekre, nem mértem össze magam senkivel. És ez nagyon jó élmény volt. Azóta persze a jógán kívül is sokkal nyugodtabb tudok lenni, el tudok engedni dolgokat…

Azt mondod, hogy már csak magadra figyelsz, mégis említetted egyszer, hogy ha nem is nézed a többieket, akkor is érzed, hogy ki hogyan gyakorol melletted…
Igen, én nagyon szeretek olyan ember mellett gyakorolni, aki például szépen, lassan lélegzik, egyszerűen árad a nyugalom belőle… Aki gyakorolt már például a Balázs mellett, az tudja miről beszélek. :-). Ugyanakkor az zavaró tud lenni, ha valaki kapkod, gyorsan szuszog, ilyenkor nekem is nagyobb erőfeszítés befelé figyelni. De szerencsére sok olyan ember van, aki mellett igazán élvezetes és inspiráló a gyakorlás. :-)

Mikor kezdett el benned érlelődni, hogy a jóga nem csupán mozgás, hanem ott van mellette a légzés és a bandhák is? Mikor érezted azt, hogy már jól tudod alkalmazni őket?
A légzés az nálam korábban jött, ebben az alapozó tanfolyam sokat segített, nem rögzültek rosszul a dolgok, hogy mikor van ki- és mikor belégzés. Aztán ez egyre mélyült és lassult, majd ráéreztem az udzsaji légzésre is. A bandha, na az egy keményebb dió… :-) Köveskál előtt már néha kezdtem ráérezni, hogy ha valamit itt-ott jobban húzok, feszítek, akkor könnyebben mennek a dolgok… Aztán a táborban volt egy óra, amikor kizárólag a bandhákkal foglalkozott, és Katus éppen nekem magyarázott valamit roppant szemléletesen (szívószálas megoldás… :-) ), amikor azon kaptam magam, hogy már 2 perce utplutihben vagyok, és észre sem veszem, mert annyira könnyed az egész… Persze a múla bandhát nem minden alkalommal sikerül tudatosítani és nem épült még úgy be a gyakorlásomba, mint a légzés, de majd annak is eljön az ideje.

Mennyire vannak rád hatással a tanárok és a workshopok?
Én több tanárhoz is járok gyakorolni, és ha csak tudok, elmegyek workshopokra is. Szerintem jó néha kiragadni magad a megszokásból és kipróbálni más tanárok óráit, vagy elmenni egy-két workshopra, mert sokat lehet fejlődni. Hogy az ember technikát vagy inkább szemléletet kap tanároktól, workshopokon, sok mindentől függ, a tanártól, az aktuális lelkiállapotodtól… Lehet, hogy éppen egy-egy technikát csípsz el, ami átlendít egy akadályon – ilyen volt nekem a Dev Kapil inverz ászanás workshopja – , vagy éppen a beszélgetés során kapsz valami pluszt, ami sokat segít.

Legutóbb Stockholmban Petri Räisänen workshopján voltál. Tőle mit tanultál?
Ami nagyon tetszett nekem Petriben, az a hihetetlen nyugalom, ami áradt belőle, és hogy rám is át tudta ragasztani mindezt. Amit tőle tanultam, az igazából az, hogy ha nem tudsz belelazulni az egészbe, akkor sosem fogod élvezni, és főleg sosem fogod megtapasztalni az ashtanga lényegét, és az igazi hatásait.

Mert ha csak arra hajtasz, hogy fejlődni, fejlődni, jussál egyre előrébb, első sorozat, második, harmadik, ez a póz nem megy, nyomjuk jobban… A jóga nem erről szól! Akkor inkább maradj benne tovább a számodra könnyebb pózokban, tanuld meg élvezni, belelazulni, érezd meg azt, hogy Itt vagyok, megérkeztem! Ez az a dolog, amit néha István is mond a baddhakonasana igazítás közben: Itt vagyunk, megérkeztünk, ide jöttünk. Ezt az érzést kell megélni.

Mesélj a blogírásról! Hogyan, miért kezdtél bele?
Ez egyrészt egyfajta szakmai ártalom nálam, lévén online marketinggel foglalkozom. Amikor már egy kicsit komolyabbra fordult a gyakorlásom és az érdeklődésem az ashtanga iránt, elkezdtem játszani a gondolattal, hogy mi lenne, ha írnék erről egy blogot, kicsit rendszerezném a gondolataimat. Aztán pár hónappal később ezt meg is valósítottam.
Érdekes ma visszaolvasnom régebbi bejegyzésekben, hogy akkor éppen mivel küzdöttem, és miután szerencsére az esetek többségében az akkori probléma mára megoldódott, ez erőt ad ahhoz, hogy tudjam a jelenlegi nehézségeken is túl leszek egyszer.
Mára viszont már kinőtte magát a dolog egy picit az eredeti célokhoz képest, mert föléledt egy közösségi szellem…:-) Ez most már nem csupán az én blogom, és ezt egyáltalán nem bánom, sőt… :-) Jönnek sorra a vendégposztok, témajavaslatok, kérések. Lettek állandó vendégposztolók is, sőt most már lassan inkább társszerzőknek nevezem őket. Örülök, hogy kinyitottam ezt az ajtót, és egyre többen bejöttek rajta.

Hogy alakult a tematika?
Eleinte csak az volt, hogy én és a jóga, majd jöttek a workshop-beszámolók, szavazások, a jógahely tesztelések, végül az ötlet, hogy csinálok egy Profilok rovatot, amit nagyon szeretek és úgy látom mások is. Sokan már várják, sőt követelik a következőt, mert nagyon érdekes történetek vannak, érdekes embereket ismerek és ismertetek meg másokkal és szerencsére eddig minden riportalany lelkes volt, nem zárkózott el senki.

Mit vettél észre, melyek a legnépszerűbb posztok?
A Profilok rovat az abszolút nyerő…:-) De népszerűek a szavazások is – lassan kellene már újat csinálnom. A vega, nem vega kérdéskör például nagyon olvasott lett…

Szereted egyébként megosztani az embereket ilyen témákkal, szereted, ha kialakul egy vita?
Nem az a célom, hogy egymásnak ugrasszam az ellentétes véleményű embereket. Egyszerűen szeretek olyan témákat fölvetni, amiken valószínűleg többen gondolkodtak már, és ez egy fórum arra, hogy megbeszéljék, és elmondják a véleményüket. Lehet, hogy valaki így döbben rá egy új szempontra, és itt érti meg, hogy a másik miért úgy gondolja, és nem máshogy. Szóval nem az a cél, hogy itt a jógások átharapják egymás torkát, hanem hogy véleményt cseréljenek, tapasztalatokat osszanak meg.

Volt már negatív tapasztalatod ez ügyben?
Volt. Nálam nincs cenzúra, de egyszer finoman megkértem egy kommentelőt, hogy változtasson a hangnemén, egy másiknak pedig nem engedtem ki a kommentjét, szintén a hangnem miatt. Az, hogy valakinek ellentétes a véleménye az enyémmel, az sosem zavart, az annál inkább, ha ennek nem jógáshoz méltó módon ad hangot.
Ezt leszámítva egyébként nagyon tanulságosak ezek a véleménycserék, mert egy más oldaláról ismered meg az embereket ilyen helyzetekben, és persze saját magadat is. Érdekes, hogy hogyan „érvelsz” egy számodra fontos kérdésben.

Az ashtangás kommentelőkre jellemző szerinted a nem jógáshoz méltó hangnem”?
Nem ismerem erről az oldaláról a más jógatípust gyakorlókat, de az tény, hogy az ashtangások híresek arról (tisztelet a kivételnek), hogy például az ashtanga jógát tartják az „egyetlen és igaz útnak”. Én ilyengarost soha nem hallottam szidni semmilyen más ágát a jógának, de ashtangást sajnos elég gyakran.

Szerinted a hatha, az ilyengar, vagy az ashtanga jóga más-más típusú embereket vonz be?
Én úgy gondolom, hogy az iyengar és az ashtanga között nincsen nagy különbség. Talán az ashtanga inkább a kicsit dinamikusabb, harcosabb típusú embereket vonzza be. Hatha jógára általában az jár, aki most ismerkedik a jógával, vagy sérülése van, esetleg idősebb.
Sajnos nálunk még nincs meg az, mint külföldön, hogy az ashtangán is vegyes a társaság. A hazai ashtanga órákról általában kikopnak az idősebbek, vagy a túlsúllyal küzdők, mert az elején nincs sikerélményük és feladják.

Szerintem első alkalommal nagyon ijesztő lehet egy vezetett órát végigcsinálni annak, akinek nincs sportmúltja, vagy idősebb. Az esetek többségében valóban nem fog másodjára visszajönni. Úgy gondolom, ezen a téren fontos lenne követni azt a tradíciót, hogy csak a navásanáig engedni az újoncokat, és nem végigerőltetni a sorozaton. Most az a trend, hogy ha valaki beesik egy vezetett ashtanga órára, egy katonai kiképzőtáborban találja magát, ahol rajta kívül mindenki tudja mit kell csinálni, ő meg ott szerencsétlenkedik, és persze kudarcélménnyel megy haza. Ennek mi értelme van? Külföldön igenis merik azt mondani, hogy állj meg a navásanánál, és csináld a levezetőket. Nem meglepő, hogy ott visszamennek második, és a harmadik órára is.

VILLÁM-HATOS 1. Jelenleg melyik sorozatot gyakorlod? Most kezdtem el ismerkedni a második sorozattal, hetente egyszer beiktatom a gyakorlásomba (de egyelőre csak a pincha mayurasanaig), egyébként az egyes sorozatot gyakorlom. 2. Van-e kedvenc ászanád, ha igen melyik az? A hidat nagyon szeretem, illetve az ushtrasanát, a kapotasanát és a marichyasanákat  is. Ja, és a csecsemőpózt a fejenállások után… :-) 3. Mumus ászana? Nem mumus, egyszerűen csak nem szeretem a setu bandhasanát. Meg tudom csinálni (amikkor éppen jó a bokám..), de nem érzem jól benne magam. Ezen még dolgoznom kell… 4. Kitől tanultál eddig a legtöbbet? Úgy gondolom én eddig mindenkitől tanultam valamit, akivel az ashtanga gyakorlásom alatt találkoztam; felcsipegettem, amire éppen szükségem volt. Nagyon sokat tanultam például Tőled is (Hajnal) :-), vagy éppen az Orsitól, Balázstól, Szabitól; és persze a workshopok is hasznosak voltak (Dev Kapil, Petri Raisanen). De akinek a legtöbbet köszönhetek, az mindenképpen István. 5. Hányszor jut időd a gyakorlásra egy héten? Heti 5 alkalommal gyakorlok. 6. Kié legyen a következő Ashtanga-profil és miért? Én nagyon szeretném, ha végre kifaggathatnám Szalai tanár urat a baddhakonasanához fűződő viszonyáról… :D Nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy az Istvánnak hogyan alakult az „ashtanga útja”, és szerintem mások is. Ő az az ember, akitől mindannyian sokat tanultunk és tanulunk folyamatosan.

Ashtanga-profilok: Seres Hajnal

A „Main shala” új reménysége, 5 éve az ashtanga jóga gyakorlója;  folyékonyan beszél svédül. Úgy érzi, hogy a jóga a gyakorláson túl hatással van a személyiségére, a dolgokhoz való hozzáállására, és arra, ahogyan a világot látja. Az „ifjú pádáván” időnként önbizalomhiánnyal küzd, pedig állítólag ő csinálja a legjobb kartámaszos ászanákat Budapesten.
Amikor Stockholmról beszél, olykor nem jutnak eszébe magyarul a szavak, és nagyon szeretné, ha a kevésbé hajlékony emberek sem rettennének vissza az ashtanga jóga gyakorlásától.

2005 szeptemberében voltam életem első jógaóráján, ami iszonyúan unalmas volt. :-) Nekem úgy vezetett ide az utam, hogy mivel én kézilabdáztam 12 évig teljesen tropára ment a térdem, a sportorvos pedig szépen sorban tiltott le engem minden sportról. Elkezdtem hosszútávot futni, és akkor ott jött egy időszak, amikor alig tudtam lábra állni, ülés közben is fájt a térdem. Akkor szóba került a műtét, de az egyik sportorvos azt mondta azzal csak rosszabb lenne, így jött egy gyógyszeres-gyógytornás periódus.

Az orvos azt mondta, hogy kettő dolog maradt, amit csinálhatok: a biciklizés és a jóga. Mivel akkoriban a jógáról hasonló elképzelésem volt, mint az emberek zömének (ülnek OMM-oznak, és nézik a köldöküket), gondoltam azt inkább elkerülöm, így elkezdtem biciklizni.

Rólam tudni kell, hogy mindent eléggé végletesen csinálok, vagyis régebben mindent végletesen csináltam. Amikor futottam, akkor is rögtön a hosszútáv kellett; amikor elkezdtem biciklizni, akkor pedig elmentem spinningre és egymás után három órát maradtam bent. Utána mountain bike-oztam is és eltörtem a könyökömet, mert a hegyről úgy éreztem, le kell jönnöm… Így persze ettől a sporttól is elbúcsúztam, és a listán már csak a jóga maradt.

Elmentem a Padmába, mert akkor még Zuglóban laktam és az volt hozzám a legközelebb, és kipróbáltam egy hatha jógát, ami őszintén szólva nem igazán fogott meg. Ám gondoltam egy alkalom után ne ítéljek, ki kell próbálni egy másik fajtát is. Életem második jógaórájának az elnevezése annyi volt, hogy „Jóga in english”, és ez volt a Török Péternek egy ashtanga órája. Ez rögtön elsőre megtetszett, holott elképesztően béna voltam. A kihívás része nagyon erős volt számomra.

Ez ugyanakkor furcsa is volt nekem, hiszen én általában jó voltam a sportokban, és ez volt az első olyan amihez nyúltam, amiben mivel iszonyú kötött izomzatom van/volt és nem vagyok hajlékony sem, alig tudtam valamit megcsinálni. De nagyon tetszett, hogy dinamikus és hogy nagyon nagy kihívás számomra. Ekkor még egyértelműen csak sport volt nekem a jóga.

Volt egy nagyon küzdelmes időszak, de persze a korábbiakhoz hasonlóan ebbe is belevettem magam, elkezdtem egyre gyakrabban járni, hetente háromszor majd négyszer.

Végig a Török Péterhez?

Eleinte igen, amíg ő tanított, aztán jöttek a már Orsi által is említett vándorló évek. Én egyébként sem voltam soha „egy személy függő”, ki akartam próbálni más jógatanárt is. Ahol lehetett ashtangázni, én ott ashtangáztam, mert akkorára már persze világossá vált, hogy nekem ez az irányzat kell.

Mesélj az északi népekről! :-) Hogyan kerültél Stockholmba?

Az előző munkahelyemnél volt egy időszak, amikor ingáztam Stockholm-Budapest között: egy hónapot itt, egy hónapot pedig ott töltöttem egy éven keresztül. Egyértelmű volt – és ez most is az -, hogy akárhová megyek akkor rögtön „Gugli”, és keresek ashtanga helyet. Szerencsére láttam, hogy legalább 4 stúdió van, ahol csak és kizárólag ashtanga jógát tartanak, a tanárok profilját olvasgatva pedig az is látszott, hogy zömük minimum 10 éve gyakorol.

Én Maria Boox stúdiójába mentem el. Majdnem minden tanár óráján voltam, és közülük Bill Brundell-t például nagyon szerettem, ő egy iszonyatosan jó tanár szerintem. Ő mindig azon volt, hogy az ember minél előbb tanulja meg a mysore gyakorlást. Bill egyébként egy nagyon vicces, hihetetlenül jófej ürge. Például fogadott velem 20 koronában, hogy betesz Marichy D-be, mivel állítottam, hogy az lehetetlen. :-)

És ki nyert? :-)

Ő… :-)
Amit én nagyon szerettem a stokholmi jóga közösségben, hogy iszonyatosan diverzifikált volt. Rendszeresen járt például egy idősebb hölgy, aki kb. 62 éves volt mégis nagyon szépen fejlődött. Aztán volt ott egy lány, akinél láttam, hogy  Virabhadrászanában elég furcsán tartja az egyik kezét, majd kiderült, hogy neki az egyik keze műkéz, és ő úgy gyakorol. Szóval sérülésekkel, fél kézzel, idősen, kövéren mindenhogy gyakoroltak az emberek. Nem az volt, amit én eleinte itthon láttam, hogy a balett-táncos lányok, meg az RSG-sek gyakorolgatnak, hanem ott mindenki, a legkülönbözőbb flexibilitással, életkorral, egészségi állapottal rendszeresen nyomta.

Mikor éreztél változást a gyakorlásodban?

Már a stockholmi időszak előtt kezdtem érezni, hogy van bennem egy átállítódás; egyrészt már egyáltalán nem érdekel, hogy a mellettem lévők hogy gyakorolnak, nem figyelem, nem mérem össze magam. Akkor persze még meg volt a küzdelem a saját testemmel, de már nem volt ez a nagy teljesítménykényszer. Azért is volt furcsa érzés, mert azt éreztem, hogy én most jutottam el az eredeti beállítódásomhoz, tehát azt éreztem, hogy én eredetileg ilyen típusú ember vagyok, és előzőleg a sport nevelt belőlem mást.

Mint a Main shala új reménysége :-), hogyan jött, és kitől, hogy lassacskán tanítanod kellene?

Nekem ez soha nem jutott eszembe, és őszintén szólva még mindig eléggé viccesnek tartom, hogy én tanítsak, de az biztos, hogy ha engem nem „rugdosnak”, akkor soha nem kezdem el. Az Orsi kezdett el először presszionálni, szépen elhintette a magokat, azután pedig már a Katusék is csatlakoztak. Persze ahhoz, hogy tényleg tanár váljon belőlem, még rengeteg idő és tapasztalat kell. Egyelőre csak azt mondanám, hogy elkezdtem megtanulni igazítgatni.

Mitől félsz? Miért kell téged „rugdosni”?

Nem tudom elmondani… Még mindig van bennem egy elég nagy önbizalomhiány amiatt, hogy szerintem én nem vagyok elég hajlékony. Nekem ez a vesszőparipám… Ugyanakkor furcsa módon pont ez is az, mai miatt érdekel a tanítás. Nagyon szeretném, ha olyan emberek is megmaradnának az ashtangások között, akik először nem tudnak mindent megcsinálni, mert azt látom, hogy sajnos nagyon sokan abbahagyják, akik egy picit merevebbek. Kevés olyan embert ismerek, aki rászokott a rendszeres gyakorlásra és nem az a gumiember típus. Jó lenne, ha ugyanolyan széles palettája lenne a hazai ashtanga gyakorlóknak, mint Stockholmban volt.

Volt benned félelem az igazításokkal kapcsolatban, amikor először csináltad?

Persze! Főleg hogy ne okozzak másoknak fájdalmat, ne rángassam ki a karját például a marichyászanában. Mondjuk, szerintem én combhajlító izmokra különösen oda fogok figyelni, mert azt már saját sérülésemből pontosan tudom, hogy hogyan kell elkerülni. Az embernek ha van egy saját sérülése, akkor annak biztosan utána olvas, egy idő után a „szakértője” lesz. :-)

Érdekes egyébként, hogy az ashtanga profilok kapcsán is milyen gyakran felmerült a sérülés kérdése. Mintha ez kötelező velejárója lenne az ashtanga gyakorlásnak. Pedig én is azt vallom, amit Dev Kapil is mondott a workshopján, hogy a jógától nem lehet megsérülni. Ha megsérülsz, az amiatt van, hogy rosszul gyakorolsz. Ez persze rám is igaz.

Orsi azt mondta a múltkor, hogy szerinte te nagyon illesz a Main shalába. Mi a véleményed erről?

Én úgy gondolom, hogy ott a Main shalában egy nagyon erős közösség van, és ez a „humanitárius” szemlélet is közel áll hozzám. :-) Én szeretem, hogy ott senki nem profitorientált, mindenki „hobbiból” tanít.

Szoktál eljárni jógás workshopokra?

Eleinte nem mertem elmenni. Féltem attól, hogy az én gyakorlásom kevés még oda. Voltak paráim… :-) Török Péter és Lucia workshopjaira azért eljártam, és azóta persze voltam több tanárnál is: Andrea Lutz, Ervin Menyhárt, Dev Kapil, Danny Paradise, Eyal Chehanowsky workshopján.

Apropó Eyal, ha jól emlékszem rád is nagy hatással volt a workshopja…

Igen, és nem is a technikai része igazából, hanem az emberi oldala. Furcsa módon ráérzett dolgokra. Ráérzett arra, hogy az ember milyen gondolatokkal küzd; nálam például odajött és a fülembe súgta, hogy „Flexibile people are not happy!” Egy kicsit egyfajta „pszichosokk” is volt nekem az a workshop, és abból a szempontból például nagyon sokat segített, hogy az ember fejezze be a küzdést, mert a jóga és ashtanga sem a küzdésről szól. Az embernek az a legfontosabb, hogy szeresse magát, szeresse a testét, akármennyire hülyén is hangzik. Szeresd a saját tested, és ne küzdjél ellene, hanem próbálj meg együttműködni vele. Nálam ez egy csomó blokkot feloldott, akkor kezdett el a combhajlítóm is meggyógyulni. Mondjuk már a Danny Paradise workshop is egy ilyen átlendítés volt.

Na igen, nálad az ashtanga sem kivétel a sérülések listáján. Mi történt?

Órán egy upavista konasana igazításnál elszakadt a bal combhajlító izmom, és majdnem egy évembe telt mire meggyógyult. Majd miután ez meggyógyult, akkor mivel az egyik oldalamat jobban erőltettem egy évig, akkor a jobb oldal mondta fel a szolgálatot. Ez nem szakadt el, csak mivel nagyon igénybe volt véve, meg volt húzódva és az is kb. egy fél év volt mire rendbejött.

Milyen érzés volt újra átélni egy „sportsérülést”? Te nagyon sok sportot sérülés miatt hagytál abba, az ashtangát miért nem hagytad abba?

Nem tudom megmondani, egyszerűen egy pillanatig sem jutott eszembe, hogy abbahagyjam…

Nem lehetett kellemes sérüléssel gyakorolni közel egy évig…

Az kemény volt. Hosszú ideig azt éreztem, hogy szenvedés, bizonyos ászanák különösen szenvedések, mert iszonyatosan fájt. Nagyon jó most már érezni a különbséget, hogy egy egész sorozatot élvezettel tudom gyakorolni. Nagyon nagy a különbség, amikor végre minden ászanában jól érzed magad.

Mi a véleményed az aktuális helyzetről a hazai ashtanga porondon? Gondolok itt az érdekes hangvételű kommentekre, „összecsapásokra” a jógás blogokon.

Én ezt nagyon-nagyon rossz iránynak tartom. Pontosan ez az, amiről a jóga nem szól. Elég szégyen szerintem, amikor jógások ilyen hangnemben „egymásnak esnek”.

Én éppen azt kezdtem felfedezni utóbbi időben, ami nekem mindig hiányzott az ashtangából: az ún közösségi érzés. Én mindig is jártam több helyre, és mindenhol más emberek voltak. Kezdetben az Orsi, Szabi, Zsolti és én voltunk azok, akik ismertük egymást és jóban voltunk, körülöttünk pedig mindig változott mindenki. Pont mostanában kezdtem el viszont érezni, főleg az István mysore óráján, hogy ott van egy „csapat”. Én mindig csapatsportot játszottam, csapatjátékos vagyok. Ebben a kis reggeli „mysore közösségben” általában mindig ugyanazok az arcok vannak, szeretjük egymást, órán kívül is találkozunk, beszélgetünk; és ez a pozitív irány szerintem.

A végére íme egy személyes kedvencem Hajnaltól, amit még Dev Kapil mester is megdicsért. :-) Így kellene kinéznie egy ashtangás hátrabukfencnek (chakrasana) kérem szépen:

VILLÁM-HATOS 1. Jelenleg melyik sorozatot gyakorlod? Most kezdtem el a második sorozatot. Eddig heti hatszor az egyeset gyakoroltam. 2. Van-e kedvenc ászanád, ha igen melyik az? A bakászanát szeretem például, és a Supta padanghustasanát és Parshvasahitát is. A marichyasanakat ( a D-t kivéve :-) ) szeretem még, ill a hátrahajlítókat kettesből. Ja és csakrászanát (hátrabukfenc). 3. Mumus ászana? Olyan van, amit régen szerettem, de már nem, ez a setu bandhasana. Meg tudom csinálni, de nem szeretem. Persze vannak olyanok, amiket nem tudok megcsinálni tökéletesen, , de ezeken dolgozni kell, nem mumusok. Egyszer régen Katus csinált olyat, hogy most üljünk le és gondoljunk arra az ászanára, amit nagyon utálunk, és kezdjük el megszeretni, koncentráljunk arra, hogy szeretjük. :-) Emlékszem, hogy nekem akkor a baddha konasana volt ez, de már semmi bajom vele. 4. Kitől tanultál eddig a legtöbbet? Nekem nincs igazán olyan, akitől a „legtöbbet”. Azt, hogy megismertem az ashtangát, és csinálom a mai napig azt biztosan a Török Péternek köszönhetem; de én nagyon sokat tanultam a Luciától és a Szil Katustól is. István hatására is „ugrott egyet” a gyakorlásom, tőle is sokat tanultam, ahogyan anno Bill Brundelltől is. A workshopok közül pedig a Danny Paradise és az Eyal volt nagyon hasznos. Igazából én összegyűjtögettem a különböző tanároktól, amire nekem szükségem volt, mindig van, aki átsegít a holtpontokon. 5. Hányszor jut időd a gyakorlásra egy héten? Heti 6 alkalommal gyakorlok. 6. Kié legyen a következő Ashtanga-profil és miért? Hát ez a megoldás lehet hogy „irregular”, ugyanis a választásom Astangini, és én akár nagyon szívesen el is készíteném vele az interjút. :-) Szerintem mindenki kíváncsi Rád és a te történetedre is, – ez az egyik ok; a másik pedig, hogy azt gondolom, te elég hamar jutottál el egy elég szép szintre és ez is érdekes.

Tanulság: bakker’ legközelebb előre kitalálom a szabályokat…

Ashtanga-profilok: Poroszlai Eszter

A tradícionális ashtanga jóga képviselője, fontos számára a “Pattabhi-vonal” követése. Úgy véli, minden jógának megvannak a maga tanárai és tanítványai, és ezek megtalálják egymást; ahogyan mindenki megtalálja a maga jógáját. Számára a jóga egy csiszolni való drágakő, ami egyre fényesebb lesz. A határok feszegetése és az erődemonstráció helyett fontosabb számára az, hogyan tud valaki megérkezni egy ászanába, és ott ellazulni, átadni magát az ászanának, és hatásainak.

Kismama koromban, amikor a második gyerekem megszületett, akkor mentem el először jógázni. A mozgás öröme számomra mindig fontos volt, a tánc és a zene ma is nagyon lényeges, de vívtam, atletizáltam, síeltem, kosaraztam és úsztam is rengeteget. Végül a jógához fordultam. Szentendrén elmentem egy hatha jógára, ahol voltam párszor, de az végtelenül unalmas és lassú volt nekem. Azután 2002-ben elkerültem az Eugéniához ilyengar jógára, ahová azért is tudtam járni, mert oda lehetett vinni a gyereket is.

Oda jártunk pár hónapig a Katussal, és ott már volt jónéhány ászana, ami egyrészt ismerős volt gyerekkoromból – az ösztönös gyerekjógából – másrészt pedig később visszaköszönt az ashtangában is. Majd egyszer eljött hozzánk a Borszéki Kata, a Gálos Eszterhez a kisházba, és az „Amerikából jöttem Ashtanga jógát hoztam” :-) szeánsz keretében mutatott nekünk néhány dolgot. Akkor ez nagyon megfogott, hihetetlen izgalmas volt.

Mi volt az, ami megfogott benne?

Az volt akkor nekem az indítója és a csapdája is, hogy én hihetetlen hajlékony voltam, és bele tudtam magam csavarni azokba az ászanákba, és tudtam őket élvezni, amik másnak esetleg nagyobb nehézséget okoztak. Viszont nálam nagyon hamar kiderült, és jóga megértésével az élet szintjein is megjelent, hogy én nagyon jól alkalmazkodom, nagyon hajlékony vagyok sok helyzetben, de “elvesztem a tartásomat”, nem jól tartom a határokat viszont ebben a jógában – és ezáltal az életben is – ez egyre inkább egyensúlyba kerül. Az ashtanga gyakorlással egyensúlyba kerül az erő és a hajlékonyság. Nekem az erő felé kellett dolgoznom, mert én két évig egy büdös vinyászát nem tudtam megcsinálni, fekvőtámaszra esélyem sem volt. Az átugrás még most sem zökkenőmentes: nehéz olyan magasra emelnem magam, hogy átférjenek a hosszú lábaim…

Ezután kerestetek itthon ashtanga jógát?

Igen, ezt követően elmentem az A1 Fitnes centerbe – tudtommal akkoriban csak itt lehetett astangázni, – ahol a Török Péter tartott ashtanga órát akkor, karöltve a Sebő Julival. Ez heti egy alkalom volt, a csütörtök este, amit mindig nagyon vártam. Az egy teljesen „jógaidegen” hely volt, egy nagy fitnesz center, ahol a relaxáció alatt dübögnek a szomszédban a gépek, de ez sem zavart. Arra ébredtem rá, hogy ez nekem azért is nagyon jó, mert annak ellenére, hogy nincs időm eljárogatni, ezzel a kezembe kapok egy dolgot, amit otthon egyedül is tudok csinálni.

És megszületett az otthoni gyakorlás… :-) Ez az amiért a Borszéki Kata ajánlott téged, és erre én is nagyon kíváncsi vagyok, hiszen ehhez tényleg nagyon nagy elhivatottság és kitartás kell. Hogyan tudtad ezt akkor megcsinálni?

Szerintem tök egyszerű: nagyon szükségem volt rá. :-) Éreztem, hogy most kaptam a kezembe egy eszközt, ami által megerősödök, lelkileg is és minden síkon ez nekem jó. Nem függök senkitől, nem kell azt néznem mikor van jógaóra, mikor érek rá, tud-e valaki jönni vigyázni a gyerekekre… Éreztem, hogy ez egyfajta csiszolni való drágakő a kezemben, amit folyamatosan csiszolok, egyre fényesebb lesz, és ennek a történetnek soha nincs vége. Akkor már lassan feltárult, hogy vannak még sorozatok hátra, és ahogy mentem beljebb és beljebb egyre jobban éreztem, hogy még ott jobban is lehet, ide pedig még ez hiányzik, ezt kell gyakorolni..stb. Úgy éreztem történjen bármi ez itt van nekem.

Mikor kezdtél el egyedül gyakorolni?

Az A1-ből elment a Török Péter és utána egy ideig jártunk a Luciához a Váci utcába egy lakásba. Nagyjából egy év volt, mire megtanultam, hogy mit kell csinálni, memorizálni a sorozatot, átmenni a saját félelmeimen és utána…

Milyen félelmek voltak?

A fejállásra emlékszem például, hogy iszonyú gyenge volt nekem a hátam és a derekam is, és volt egy félelmem, hogy átbukok. Arra emlékszem, hogy egyszer egy nyári kempingezésnél a Gálos Eszter egyszerűen csak annyit mondott, hogy “Nem fogsz feldőlni” és akkor valahogy elhittem a kapcsolatot az éggel, hogy húzódom fölfelé, és tényleg nem fogok feldőlni. :-)

Jógás körökben ismert vagy arról, hogy nagyon fontos neked az ashtanga tradíció, és a Pattabhi vonal követése.

Lehet, hogy mindez abból adódik, hogy volt bennem egyfajta bizonytalanság és nyitottság is, amiből adódóan, ha valaki mondott valamit, akkor azt én úgy csináltam. Tehát a különböző tanárok, akikkel találkoztam az évek során sokszor mást mondtak ugyanarra a dologra, és én akkor abban a pillanatban mindig a legmélyebben azt gondoltam, hogy Neki igaza van.

Majd egy ponton rájöttem, hogy el kell dönteni, hogy így csinálod, vagy úgy csinálod, és mindegy melyiket választod, de akkor aszerint gyakorolj.

Nagyon sok út vezet ugyanoda, de egy úton kell haladni, mert ha elindulsz erre is egy kicsit, meg arra is egy kicsit, akkor sokkal lassabban jutsz el a célba. Jó, ha az embernek van egy tanára, egy “Guruja”, jó ha választ egy utat.

Számomra nagyon fontos volt, hogy találkozhattam Gurujival, az egy nagyon nagy élmény volt. Az egész lénye nagyon más volt személyesen, mint a könyveken keresztül; és akkor ott én eldöntöttem, hogy aszerint fogom csinálni. Éreztem az egész gyakorlásban, hogy nagyon jól ki van találva, össze van rakva – nagyon tiszteletben tartom az egészet úgy, ahogy van, nem érzem magam felhatalmazva arra, hogy változtassak rajta… (kivétel persze, ha ez szükséges betegség/sérülés stb. miatt). Nekem ez nagyon jó!!! Úgy gondolom, hogy ha nekem jó, akkor át tudom adni másoknak is, hogy nekik is az legyen, és ez a lényeg.

Aztán amikor Guruji meghalt, az bennem egy ideig okozott egy lelki válságot, annak ellenére, hogy nem volt vele közvetlen kapcsolatom, nem utaztam évente Mysore-ba hozzá. Végül összehozott a sors Andrea Lutzal, aki ugyanezt a tradicionális vonalat képviseli.

Mikor kezdett el érdekelni a gyakorlás mellett az elmélet is?

A nyugati gondolkodás szerint, ha valamit intellektuálisan megértünk akkor az azt követően fog működni a testünkben, lelkünkben is. Engem még inkább megerősített az ashtangában, amit Pattabhi is mond, hogy 99 százalék gyakorlás és csak egy százalék az elmélet. Nálam az elmélet tényleg jóval a gyakorlás után jött. Ez is egy váltás volt az életemben, mert én egy intellektuális ember vagyok alapvetően, és sok mindent így csináltam “a fej felől”, itt viszont éreztem valami elementáris dolgot, ami teljesen anélkül, hogy bármit tudtam volna róla, iszonyú erővel változtatott bennem dolgokat, és utána kezdtem el utánanézni, hogy ez vajon mitől ilyen jó. Legalább három éve gyakoroltam, amikor fokozatosan jött az elmélet.

A tanítás hogyan jött és mikor?

Az sem úgy történt, hogy akkor én elhatároztam, hogy tanítani fogok, hanem szépen lassan szivárogtak hozzám az emberek, kérdezték mit csinálok, kérték mutassam meg. Igazából Horányban kezdtem el tanítani ahol nyaraltunk. Én ott gyakoroltam és odajöttek az emberek kérdezősködni, így megbeszéltük, hogy másnap eljönnek és megmutatom nekik. Így kezdődött… :-) Egy nyaralós helyzetben, ami nagyon jó, mert meleg is van, és mindenki el van lazulva, oda tud figyelni. Ez volt kb. 3 éve, jövő nyáron lesz 4 éve. Akkortájt a Katus már tanított Szentendrén és kellett, hogy legyen még egy időpontban jóga, én ott kezdtem el igazából tanítani.

Fontos volt akkor nagyon és ma is alapvető, hogy miközben tanítok én is egyfolytában tanuljak és fejlődjek, és legyenek új tapasztalataim a saját gyakorlásomból is: csak ebből az élő, eleven kapcsolatból lehet meríteni a tanításhoz.

VILLÁM-HATOS 1. Jelenleg melyik sorozatot gyakorlod? Most főleg a ketteset, de egy héten egyszer az egyeset is. 2. Van-e kedvenc ászanád, ha igen melyik az? Az ardha matsyendrasana-t én imádom, egyszerűen gyönyörűnek tartom. 3. Mumus ászana? Például a Mayurasana, de pont az Andrea Lutz mutatott rá – és ezért kell workshopokra járni és találkozni a tanároddal – hogy rosszul közelítettem meg, és kiderült, hogy a könyököt teljesen lent a hasizomnál kell tartani. Úgy most már fel tudtam magam emelni, de továbbra sem mondanám, hogy nagyon szeretem. :-) A másik ilyen a kapotasana, de az nagyon sokat javult. A hátrahajlások nekem nagy kihívást jelentenek, és persze vannak olyanok, amikkel ugyanúgy vagyok, mint régen a fekvőtámasszal, csak most már nem azt mondom, hogy ezt soha nem fogom tudni megcsinálni, hanem abból a tapasztalatból merítve, most már tudom, hogy eljön az ideje. :-) 4. Kitől tanultál eddig a legtöbbet? Nekem nagyon alapvető a Török Péter, neki nagyon sokat köszönhetek azáltal, hogy nagyon pontosan átadta az alapokat, de a Sebő Julitól és Luciától is sokat tanultam. Manju Jois tanárképző workshopja is nagyon sokat adott nekem, de mióta az Andrea Lutzot megismertem ő az, akitől a legtöbbet tanulok. 5. Hányszor jut időd a gyakorlásra egy héten? Minden nap próbálok gyakorolni. Egy normál iskolás-munkás héten háromszor-négyszer sikerül végigcsinálnom az egészet, és a maradék időben háromnegyed órám, vagy egy órám van rá. Szünetekben, nyáron intenzívebben gyakorolok. Szerintem akkor jó jógázni, amikor nem társul hozzá egy olyan érzés, hogy ezt most “kell”, közben pedig feszültség van benned, hogy valami mástól veszed el az időt. Ha megvan a “terem” akkor az egészet gyakorlom, ha nincs akkor csak rövidebben, de a lényeg a kapcsolat a jógával, ami folytonos. Ezt ajánlom mindenkinek, a tanítványoknak is, hogy ha minden nap csinál valaki csak 10 napüdvözletet, már akkor is óriási a különbség. 6. Kié legyen a következő Ashtanga-profil és miért? Legyen az Orsi! (Horváth Orsi – a szerk.) Úgy gondolom, hogy alaposan próbára lett téve az ő odaadása azáltal, hogy kiment Mysore-ba ami után egy hosszú betegségbe keveredett és hosszú ideig nem tudott gyakorolni mégis megmaradt a kapcsolatba a jógával. Majd jött ez a sérv amivel küzd, és ennek ellenére nem hagyta el ezt a vonalat.

Ashtanga-profilok: Borszéki Kata

Elsődlegesen nem astanginak tekinti magát, a kezdő tanfolyam mellett a jóga egy más stilusát tanítja. Ugyanakkor több mint tíz évvel ezelőtt az ashtanga vonzotta be a gyakorlásba. Nála minden óra egy légzésre épülő asana és vinyásza sorozat az ashtangához hasonlatosan, de minden alkalommal más a sorozat. Azt mondja olyasmi ez kicsit, mint zenét szerezni…

Évekig kungfuztam, és a tanárom barátnője az Eugéniánál jógázott, így jött, hogy a kunfgu óra előtt a bemelegítés az jóga volt. Azután kiköltöztem Amerikába és eleinte sokáig még ott is hasonló Yang stílusú kungfu-helyet kerestem, de nem találtam..így úgy gondoltam megnézek egy jógaórát. Nem volt róla semmi elképzelésem, hogy milyen irányzatot szeretnék, egyszerűen csak bementem az első jógahelyre Kansas City-ben, és ez pont egy ashtangás hely volt.

Úgy gondolom, hogy ha én akkor mondjuk egy hatha vagy ilyengar órára tévedek be, akkor biztosan tovább keresgélek, de az ashtanga intenzitása engem akkor nagyon megfogott. Akkoriban éppen egy eléggé zaklatott, problémás életidőszakom volt, így nagyon jókor jött. El is kezdtem hetente háromszor gyakorolni.

Rögtön heti hárommal kezdtél?

Igen, de az nem is volt olyan sok. Ott dolgoztam a közelben és ebédszünetekben lebicajoztam jógázni. Másfél óra alatt végig csináltuk a sorozatot. Volt vezetett és mysore óra is, meg egy ún. Vinyásza óra, amikor az ashtangaból ismeretlen más pózokat is szabadon belefűzött az órába a tanár. Maya Yogának hívták a helyet, egy gyárépület felső szintjén gyakoroltunk, hatalmas nyitott térben. Kathleen Kastner volt a stúdió tulajdonosa, akkoriban a hármas sorozatot gyakorolta; Az első generációs ashtangások, guruji első amerikai tanítványai közül  tartott itt David Swenson és David Williams is workshopot, amin részt vettem.

Ezután elköltöztünk és egy másik helyre kezdtem el járni jógázni munka után. Itt kezdett el egyre inkább izgatni az, hogy hogyan áll össze egy jógaóra. Válaszokat még nem nagyon kaptam rá, de próbáltam olvasgatni is erről és foglalkoztatott a „sequencing”, hogy miért úgy van összerakva egy ashtanga óra, miért úgy jönnek egymás után a pózok. Egyre inkább a vinyásza órákra kezdtem el járni. Itt Emily Darlinghoz jártam  akinek azóta saját iskolája van, az ő óráit nagyon szerettem.

Majd persze újra elköltöztünk (állandóan költöztünk :-) ) akkor éppen a  „gettóba”, így ez a hely már messze volt. Emily ajánlotta, hogy van neki egy barátnője a Gina, aki most nyitott hozzánk közel egy stúdiót. Ő volt az akinél végül a tanárképzést is csináltam. Ő Los Angeles-i, sokáig Max Strom „Sacred Movement Center for Yoga & Healing” stúdióját vezette és évek óta kapcsolatban állt Shiva Rea-val, Shiva tanárképzésein asszisztenskedik a mai napig. Shiva Rea Amerika- és világ szerte is ismert jógi, ún Prana-flow jógát oktat.

Ahogyan a Krischnamacharya által ránk hagyományozott jógát Pattabhi Jois, Iyengar és Desikachar a saját rendszerévé formázta úgy kortárs szinten is megtörténik ez… Számomra az amerikaiak közül Shiva Rea, David Life és Sharon Gannon és John Friend az akik elmélyült, autentikus tanításokat képviselnek. John Friend vonala az Anusara-jóga, David Life és Sharon Gannon Jivamukti-jógának nevezik az általuk oktatott jógát és Shiva Rea Prana-flow-nak. Ezek igazából mind egy hagyományra, a Krishnamacharya hagyományra épülnek. Én Anusara-t, és Jivamuktit nem gyakorlok, de sokat olvastam ezekről is, mert ahogy említettem, mind egy közös gyökérből származik, abból, amit én is magaménak vallok. A prana-flow, vinyasa flow-ban megtalálható pulzálás és vinyasa krama-ra épülő rendszer Desikachar öröksége, az ő könyveiben sokat lehet olvasni erről.

Mi volt ami megfogott téged a vinyásza órákban?

Legfőképpen az, hogy hogyan lehet össze fűzni az ászanákat. Végülis ez mind anatómiai és energetikai okokra vezethető vissza, hogy pl. az egyik csípőkitekeredős pózt össze lehet fűzni egy másikkal, úgy hogy a pózok közötti átmenetek, ami egyébként az ashtangában is megvan, izgalmasak legyenek és valamilyen meghatározott láncra legyenek felfűzve. Az, hogy a lánc milyen annak már inkább energetikai okai vannak. Egy intenzív tüzes óra egészen más, mint egy ying, főleg nyújtásra , befogadásra felépített óra. És az, hogy mikor melyiket tartanék az is sok mindentől függ, az időjárástól, évszaktól, attól, hogy milyen hangulat van a teremben, attól, hogy éppen mit vesz le a radar. Persze előre készülök mindig, de azt sokszor aztán spontán megváltoztatom :).

Igen, csak az ashtangában ugye vinyászák vannak a pózok között, ennél meg egyik pózból mész át egy másikba…

Igen, de végülis az is egy vinyásza. Mert ugye mit jelent az hogy vinyásza? Magát a légzéssel összehangolt mozgást jelenti; szó szerint az hogy „vinyásza” azt jelenti, hogy „bizonyos okért összeláncolni pózokat egy bizonyos módon”. Tehát ebben a láncban is a pózok összekötődnek egy bizonyos módon a légzéssel összehangolva.:)

Én sokszor emlegetem az órákon, hogy azon gondolkodjatok el, hogy mi a lényege egy póznak. Mert általában nem az a lényege egy póznak, hogy meg tudd fogni a lábadat, vagy hogy a fejedet ide vagy oda tedd.., nem az a lényege. Az már inkább, hogy nyitva van e benne a csípő, vagy húzódik e a combhajlító, de azt pedig különböző alkatok különböző „asana formák”-ban is megérezhetik, mert  lehet, hogy én fogom a lábujjam és még semmit sem érzek, valaki más pedig nem tudja megfogni, de nagyon is érzi azt ami abban a pózban történik… Nem a póz külalakja számít igazából, hanem az energetikája. Az, hogy jelenlét van-e egy pózban. Minden póznak persze megvan a külső látványa, de igazából az a fontos, hogy betöltöd-e azt a formát, és hogyan. Ezt nehéz megmagyarázni demonstráció nélkül, de ajánlok egy videót, Simon Park videóját. Ez a kis gyakorlás végül is nem sok „ismert” asanat tartalmaz, de a tudatosság az energia ott van benne.

Te végig jógáztál kint egyébként a 10 év alatt, vagy voltak időszakok, amikor háttérbe szorult a jóga?

Persze, én mindig jógáztam. Nyilván voltak különböző időszakok, fejlődés szempontjából néha stagnálóak is, de akkor is jógáztam. Talán az az utolsó fél év, vagy háromnegyed év ashtanga volt nekem a legstagnálóbb, amikor terhes voltam. Ashtangáztam a terhesség alatt is. Nyilván a tekeredős pózokat nem csináltam, illetve azokat ahol már nem fért el a hasam. Sokan azt mondják, hogy a fejjel lefelé póz ilyenkor nem jó, de nekem például a fejenállás nagyon jól esett. Sok év gyakorlás után azért érzi az ember, mi az ami jó, vagy nem jó neki.

A tanárképzés milyen hosszú volt? Mikor kezdtél el tanítani?

Az egy éves képzés, de én két részletben csináltam meg. Csináltam 7 hónapig, csak azután a magánéletem az teljesen összekavarodott, és elköltöztem a gyerekeimmel a barátomhoz Vancouverbe, és utána csatlakoztam vissza; most nemrég fejeztem be.

Már előtte is tanítottam, hetente kétszer barátaimmal közösen gyakoroltam. Nekik sokat köszönhetek, az ő kis problémáik, sérüléseik kérdéseik nagy inspirációt jelentettek nekem. Aztán azóta, hogy elkezdtem a Ginánál a tanárképzést, tanítottam máshol is.

Sokáig táncoltam, salsáztam, és a salsa tanárom felajánlotta, hogy a táncosoknak tartsak jógát. Aztán most június óta, mióta hazajöttem, tartok itthon, a lakásomban jógát heti két alkalommal és  augusztusban megkérdezett a Katus, hogy lenne e kedvem náluk a kezdő ashtangát tartani. Katust egyébként nagyon régóta ismerem, és nagyon tetszik az iskola, a hangulat, az emberek az ashtanga iskolában.

VILLÁM-HATOS 1. Jelenleg melyik sorozatot gyakorlod? Az egyeset és néha a ketteset. 2. Van-e kedvenc ászanád, ha igen melyik az? Nagyon szeretem a kurmászanát és a titthibászanát, és a hátrahajlós pózokat is. De szeretem például a Malasanat is. 3. Mumus ászana? A Virabadrasana 1-es-hez ellentétes érzelmekkel viszonyulok. A harcosokkal és a trikonasanaval úgy vagyok, mint az az ilyengarosok, hogy azt gondolom, hogy nagyon nehéz őket jól csinálni, és meg jó pár évig van rajta melóm. A setubandhasanat nem szeretem. Persze azt gondolom, hogy az is fontos kis üzenet, hogy mit és miért nem szeretünk :). 4. Kitől tanultál eddig a legtöbbet? Gina Caputo. :-) 5. Hányszor jut időd a gyakorlásra egy héten? Ez nálam két hetes megoszlásban van, mert amikor velem vannak a gyerekek, akkor a saját óráimon kívül egyszer vagy kétszer megyek csak gyakorolni. Minden második héten viszont 5 alkalom mindig megvan. 6. Kié legyen a következő Ashtanga-profil és miért? Legyen Poroszlai Eszter. Emlékszem, hogy az Eszter nagyon sokáig, talán évekig is egyedül gyakorolt. Ahhoz hihetetlen nagy elszántság, lelkierő, és odaadás kell.

Ashtanga-profilok: Kecskeméti Balázs

“Született jógi”, akinek a mozgás alapszükséglet. Nem tartja magát tanárnak, nála fókuszban a gyakorlás áll. Nehezen kel reggel, de ha sikerül felülnie a biciklire, akkor biztos, hogy “végig lesz csinálva a sorozat”. Mind a tanítás mind a  gyakorlás szempontjából a Mysore típusú órát szereti jobban. Alapvetően matematikus, aki a jóga mellett heti három alkalommal kungfuzik is. Vallja, hogy onnantól kezdve, hogy az ember motivált, minden szervezés kérdése.

Sosem gondoltam volna, hogy én valaha jógázni fogok. Egy nagyon régi élményem volt a jógával még egyetem alatt, ami igazából azt erősítette meg akkor bennem, hogy nekem a jógához semmi közöm nem lesz.

Miért, mi történt?

Az volt ott a lényeg, hogy nagyon egyszerű pózok voltak kb. 5 percig, utána pedig le kellett mindig feküdni, és meditálni kellett. Nagyon lassú volt, és nagyon nem jött be.

Aztán 2005-2006 táján egy edzőtáborban voltam Horvátországban, ahol volt egy ashtanga óra, ami teljesen megfogott. Ez egy vezetett óra volt, pattogós számolással, nem volt semmi mellébeszélés, csak a komoly munka, és ez nekem nagyon szimpatikus volt.

Ezt követően próbáltam itthon is ilyen órát találni, de akkoriban még nem igazán volt semmi. Végül a Török Péter óráját találtam meg, de sajnos ő csak hetente egyszer tartott órát, majd vissza is vonult. Onnan az az emlékem, hogy semmit sem tudok megcsinálni. Aztán jártam még a Sebő Juli órájára is az Ashramba, majd pedig a Katus ingyenes csütörtök reggeli óráira a Falk Miksa utcába, ami nagyon jó volt. Ekkor igazából fejlődés nálam még egyáltalán nem volt, a fordulópont akkor következett, amikor 2008-ban megnyílt az “Október 6.”, onnantól kezdtem el naponta gyakorolni.

Hogy jut időd ennyi jógára, ha mellette még a kungfu is ott van?

Hát igen, ha összeadjuk,  heti 6 jóga és 3 kungfu, az heti 20 óra mozgás. Nézd, az embernek arra van ideje, amire szakít.  Nyilván egy csomó áldozat, amit ugyanakkor az ember nem érez áldozatnak ha ezt szereti. Nyilván ha reggel fél 7-kor fel akarsz kelni, hogy gyakorolj, akkor nincs hajnali 2-ig bulizás. Én ezt nem érzem áldozatnak. Onnantól kezdve, hogy az ember motivált, minden szervezés kérdése.

Hogyan jött a tanítás?

A Katus megkért, hogy segítsek, nem sokkal azután, hogy megnyílt az “Október 6.”. Én a mai napig nem tartom magam igazán tanárnak. A jóga nekem igazából egy “felfedezés”, olyan mint egy utazás. Van, aki mindig más tájakat szeret felfedezni, én pedig mindig más ászanákat. :-) Én gyakorlónak tartom magam és nem tanárnak. A tanítás az egy más dimenzió, és sok áldozattal jár.

Te hogyan kezdted el gyakorolni a kettes sorozatot?

Jó kérdés… Az első sorozatot kezdtem úgy érezni, hogy az már olyan, mint egy jó “házasság”, hogy tudod, minden nap… :-), és akkor jött egy kis “flört” a második sorozattal. :-) Eleinte úgy volt, hogy  hetente egyszer vagy kétszer megpróbálkoztam néhány ászanával, és nagyon hasznosnak éreztem. Nem vagyok a nagyon szigorú szabályok híve, kísérletezek magamon, hogy hogyan jó nekem. Én mindenkit erre bátorítok. Persze más dolog az, amikor a saját gyakorlásodról van szó, és más amikor tanítasz. Nyilván nem kísérletezel másokon. Amit tanárként adsz át, az legyen biztos. Én nem tanítom azt, amit saját magam találok ki.

Volt korábban egy eléggé megosztó post a blogon, amire te is sokat kommenteltél, és bár ennek kapcsán, de eltávolodva a konkrét kérdéstől, én arra lennék kíváncsi, hogy neked mi a véleményed az ún. írott vagy íratlan  “szabályokról” a jógában? Legyen szó a tanulásról, az oktatásról, vagy éppen az életmódról…

Én alapvetően matematikus vagyok, egy nyugati, tudományos gondolkodással és szemlélettel… épp ezért általában nekem nincs ezekről ilyen nagyon sarkosított véleményem. Azokban a pillanataimban, amikor mégis van, leginkább úgy gondolom, hogy aki minden reggel odaáll a matracra és végignyomja a jógát, az megszerzi a jogot, hogy eldöntse, hogy miről szól számára a gyakorlás, miről szól számára a jóga. És ha képes fenntartani ezt, akkor az úgy a jó. Ha képes éveken keresztül fenntartani a gyakorlást valaki úgy, hogy nem sérül meg, egészséges, fejlődik, motivált marad, akkor az működik. És ennyi. Ha valakinek ez úgy jön össze, hogy vegetáriánus, akkor az, ha nem akkor nem az. Igazából nem ez számít. Én nagyon nem szeretem azt, ha valaki megmondja azt, hogy mindenki másnak mit jelentsen valami…

Tehát az idő dönt el mindent… éppen ezért bízom a hagyományban, mert kiállta az idő próbáját. De azt is kell tudni szerintem, hogy mi miért van. Az összes szabálynak szerintem megvan az “oka”, és ha az az ok nem áll fönn most, vagy megvan a jó okom arra, miért csináljam máshogy, akkor máshogy fogom csinálni.

Ilyengarnak tetszik nagyon az a mondása, hogy “Practice is your Guru!” Szerintem az itt a “kritérium”, hogy valaki képes-e egy intenzív gyakorlást sokáig fenntartani. Ha valaki egyedül szeret gyakorolni, akkor egyedül; ha közösségben, akkor ott; ha vegetáriánus, ha nem; ha módosítja az ászanákat, ha nem… Tök mindegy, ezek mind másodlagos dolgok. Az elsődleges, hogy tartsuk meg a gyakorlást sokáig.

Mysore, vagy vezetett óra? Melyiket szereted jobban?

Tanítani vagy gyakorolni? :-) Mind a kettőnél a Mysore-t szeretem jobban. Mysore-on sokkal jobban oda tudsz figyelni. Magadra, ha gyakorolsz, vagy másokra, ha tanítasz. Van, akinek jól megy a “multitaszk”, hogy egyszerre beszél, igazít és mutatja, de én, ha beszélek, akkor nem igazán tudom közben sem mutatni, sem igazítani. Pedig szerintem mindhárom kell: beszélni, mutatni, igazítani, mert nem vagyunk egyformák, mindenkihez máshogy kell szólni. Úgyhogy én a Mysore-t szeretem jobban. Annak valahogy jobb hangulata is van szerintem. Mindenki egyedül csinálja, lélegzik…

Te kitől tanulnál szívesen? Van-e olyan tanár, “guru”, akire valamiért kíváncsi vagy, szívesen tanulnál tőle?

"Katusnak és Orsinak nagyon sokat köszönhetek."

Szigorúan ashtangában nézve, nekem nem igazán van ilyen. Az ashtangában ugye itt vannak a sorozatok és egy idő után már magadtól is meg tudod tanulni őket. Viszont vannak olyan tanárok, akik nagyon érdekelnek.

Ilyen Desikachar, aki Krishnamacharya fia, és Ramaswami, aki vagy 30 évig tanult Krishnamacharyatól. Ők nagyon szimpatikusak. Igazából a jóga többi ága az, amiben több vezetésre lenne nekem szükségem és jó lenne az élő hagyománnyal jobban kapcsolatba kerülni. De nincsenek olyan vágyaim, hogy Indiába utazzam, nem vagyok egy Julia Roberts… :-) Én itt dolgozom, itt élek, itt is vannak jó tanárok, nincs igazából akkora motivációm odamenni.

VILLÁM-HATOS 1. Jelenleg melyik sorozatot gyakorlod? Az egyeset és a ketteset a feléig, a yoga nidrasanaig 2. Van-e kedvenc ászanád, ha igen melyik az? Nagyon sok kedvenc volt már, most éppen a láb a fej mögé típusú ászanákat szeretem. Mint az Eka pada sirsasana, vagy a Dvi pada shirshasana. 3. Mumus ászana? Igazán mumus nincs. Nekem elég nehezen megy az összes lótusz, meg a Marychyasana D, de idővel belátja az ember, hogy az összes ászanát meg lehet tanulni. 4. Kitől tanultál eddig a legtöbbet? Katusnak és az Orsinak köszönhetek a legtöbbet. (Szil Katus és Horváth Orsi – a szerk.) 5. Hányszor jut időd a gyakorlásra egy héten? Most picit visszább esett, de igyekszem tartani a heti 6 alkalmat. 6. Kié legyen a következő Ashtanga-profil és miért? Most tart nálunk kezdő órát a Borszéki Kata, legyen ő. Ő kb. 10 éve gyakorol, biztosan sok érdekes dolgot tud mondani.

Ashtanga-profilok: Szil Kati

Minden kezdet nehéz, tartja a mondás; a suszternek meg ugye lukas a cipője… Nos az én első Ashtanga-profil riportom sem indult túl könnyedén. A szerkesztőségtől kölcsönkért szuperspéci diktafonnak az előzetes tesztelések ellenére, valamiféle szerencsétlen bolygóegyüttállás miatt csupán egy majd’ 40 percnyi zúgást sikerült rögzítenie a riportból. Így az alábbi anyag csupán  hihetetlen memóriámnak, némi utólagos egyeztetésnek, és Katus mérhetetlen türelmének köszönhetően jöhetett létre. :) Íme:

Első generációs ashtanga növendék, sokak szerint az egyik legjobb hazai ashtanga tanár,  fontos számára a tradícionális ashtanga “tanulási út” követése, és zavarban van, ha sokan nézik. Találkozott Patthabi Joissal; heti négyszer-ötször gyakorol; büszke az új “main shalára” és arra, hogy idáig eljutottak.

Kb. 7,5 éve döntöttem úgy, hogy kipróbálom a jógát, mert már kellett valami mozgás. Így Zsiga születése után először egy iyengar jógát próbáltam ki az orosz Eugéniánál, illetve kettőt, majd utána az A1 fitness teremben kezdtem el ashtangát tanulni Török Péternél. Innen indultak a “Greg tanítványok” itt találkoztam Luciával, Sebő Julival is.

Kezdetben csak hetente egyszer jártam, de azt igyekeztem mindig megoldani. Volt, hogy a férjem kint tologatta az A1 előtt a gyereket, amíg én bent jógáztam, de én úgy voltam vele, ennyi nekem jár, ezt muszáj csinálnom.

Hogyan jött az, hogy tanítani szeretnél?

Én először nem akartam tanítani. Amikor Petri (Petri Räisänen – a szerk.) először azt mondta tanítsak, én azt mondtam dehogyis, én aztán nem. Eszembe sem jutott, hogy valaha ilyesmivel foglalkozzak. Meg aztán egy tanárnak mindig fittnek kell lennie, meg jószagúnak :); békét, nyugalmat kell sugároznia. Ő akkor azt mondta, hogy rendben, akkor beszéljünk erről egy év múlva, de én már egy hét elteltével azt mondtam oké, legyen.. :) Ezt követően mentem el a kéthetes workshopjára Thaiföldre.

Végül 2006-ban kezdtem el Szentendrén tanítani, ott béreltem egy helyiséget, majd 2007-ben az Asramban vállaltam órákat, de onnan aztán eljöttem.  Ezután 2008-ban nyitottuk meg a gyakorlóhelyet az Október 6-ban.

Ott volt az Eszter, Orsi, Heather, Sebő Juli (ő később sajátot csinált). És már akkor ott volt a Szabi és a Balázs is, bár még nem tanítottak, de fontosnak tartom, hogy ők már akkor jelenvoltak. Majd ezután szerettünk volna egy saját kis helyet, ami csak a miénk, és nem lakásban van. Így kerültünk ide.

Nagyon szépen felújítottátok ezt a helyet a jógásokkal! Hallom, már egészen jól bánsz a flex-el! ;-)

Persze! :) Túl vagyok jó néhány építkezésen, így ez már nem volt gond. Nagyon szuper, hogy ennyien jöttek segíteni, mindent közösen csináltunk. Néhány embert külön szeretnék kiemelni, de persze a többieknek is nagyon köszönöm a segítséget!:

Horváth Zsolti, Móninger Zsolt, Balázs, Mészáros Kati, Vértesi Zsófi, Horváth Orsi, Kincsei Évi, Lukács Dávid, Kondor Dani, Ferike, Elek Máté, Kirván Timi és Koltai Emese, és még sokan mások! Nagyon köszönöm a rengeteg segítséget! Nélkületek ez tényleg nem jöhetett volna létre! :-)

Úgy tudom, hogy találkoztál Patthabi Jois-sal, mesélsz erről?

Koppenhágában a workshopján találkoztam vele és a családjával. Nagyon jó élmény volt. Annyi rosszindulatú pletyka, támadás érte őt, pedig úgy gondolom semmi nem igaz belőle. Ő egy nagyon jó ember volt. Látszott rajta, hogy akit ő ismer, azt tényleg ismeri, nem csak felületesen. Mindenkiről tudta kicsoda, mit csinál. A tranzitban láttam őt a családjával, és hihetetlen nyugalom sugárzott mindegyikükről. Nekem egy nagyon “tiszta” embernek tűnt, és szakmailag maximálisan korrektnek.

Beszéljünk kicsit arról, te hogyan tanultad az ashtangát. Nálad a “tradícionális út” volt,  tehát kaptad az ászanákat a tanárodtól.

Igen, én kaptam a Petritől az ászanákat. Én a magam részéről ezt az utat tartom pillanatnyilag helyesnek. Az évek alatti gyakorlással megerősödött bennem, amit már az elején is éreztem, hogy egy-egy ászana hatásait nem lehet kiismerni pár év gyakorlással. Egy ászana rendkívül sok rétegben hat az emberre, az izmok fizikai szintje csak egy dolog a sok közül. Úgy gondolom, hogy a legokosabb dolog az, ha az ember megbízik a tradícióban, erről szól a mantra is. Pattabhi is így csinálta, nem véletlenül, és én nem tartom magam annyira okosnak, hogy máshogyan csináljam. Úgy gondolom, ez így működik jól, nincs ok a változtatásra, és nem is beláthatóak a hatásai. Sokan vannak, akik mondjuk 2 év gyakorlás után úgy gondolják ők változtatnak, előrevesznek bizonyos ászanákat, elhagynak ezt-azt, de én tovább gyakorlok változtatás nélkül. Ezért nem is megyek olyan tanárhoz, aki változtat a sorozaton. Nem beláthatóak a következmények, és nálam sokkal nagyobb tapasztalattal bíró tanárok is így gondolják. És ez nem egyfajta tekintélytisztelet, hanem a tudást tartom mélyebbnek annál, hogy én változtassak rajta.

Íme még két (Facebookról csórt) kedvenc képem Katusról, avagy egy jó tanár nem ijed meg semmitől :-) :

VILLÁM-HATOS 1. Jelenleg melyik sorozatot gyakorlod? A ketteset. 2. Van-e kedvenc ászanád, ha igen melyik az? Most éppen a Tittibhászanákat szeretem nagyon. 3. Mumus ászana? Mindig volt olyan ami nehezebb volt, de az Utkatászanát valamiért sosem csíptem. 4. Kitől tanultál eddig a legtöbbet? Sokaktól tanultam, de mindenképp Petri az, akinek a legtöbbet köszönhetek, ő volt A Tanárom. 5. Hányszor jut időd a gyakorlásra egy héten? Hetente négyszer-ötször gyakorlok. 6. Kié legyen a következő Ashtanga-profil és miért? Legyen Balázs. Mert én őt egy született jóginak tartom:-)

Gépház üzen

Legutóbbi bejegyzésem nemvárt vihart kavart a biliben, így gondoltam ideje túllépni ezen és lezárni “véresszájú vega és húsevő” barátaim (és kedves ismeretlenek) eszmecseréjét, amit talán néhány új posttal sikerül is elérnem. :-)

Azért tegyünk pontot az ügy végére és nézzük meg a szavazás eredményét, ami pusztán arra kereste a választ, hogy a jógik hány százaléka vega ill. húsevő jelenleg:

• 57 % vegetáriánus
• 31% húsevő
• 12% vega, de halat eszik

Remélem, hogy a következő szavazás témája kevésbé ugrasztja majd egymásnak a népet.  Addig is practice, practice mindenkinek legyen akár vega, akár ragadozó, hiszen a jóga mindenkié. Pííísz! :)

Egy kis spoiler következik, avagy mi várható a közeljövőben az Astangini blogon:

Alapvetően a blog célja, hogy saját kis tapasztalataimat, élményeimet rendszerezzem, olykor különféle szavazásra bocsátott jógás témákkal zaklassalak Titeket.  Mindezek mellé saját kíváncsiságom nyomására egy új “rovat” fog indulni a blogon “Ashtanga-profilok” címmel.

Ezmiez? Demiért?: Szeretnék megismerni minél több hazai ashtangás arcot, legyen ő tanár, vagy csak “heavy user”, engem érdekel az ashtangához fűződő viszonya, tapasztalatai, élményei. Éppen ezért megkeresek pár arcot akiket valamennyire ismerek, készítek vele egy rövid riportot, amit itt megosztok Veletek is. Egyfajta láncot szeretnék kialakítani, ugyanis mindig az lesz a következő riportalany, akit az előző kér, ajánl. Nehéz volt eldönteni kié legyen az első profil, de végül sikerült, és szerencsére örömmel vállalta, hogy nagyító alá kerül. Coming soon! :)

Lesz még két külföldi ashtangás élménybeszámoló is, az egyik vendégpost formájában Hajnal és Szabi tollából, akik pár nap múlva Prágába utaznak Danny Paradise ashtanga workshopjára. Kíváncsian várom az élményeiket, reméljük sok hasznos tapasztalattal térnek haza. Én pedig jövő hét szerdán indulok Párizsba pár napra, ahol Gerald Disse és Linda Munro kezei alatt fogom mélyíteni jógás ismereteimet.

Persze lesz még szavazás is, hiszen folyamatosan kapom tőletek is a témajavaslatokat, és persze az én kíváncsiságom is hajt. Addig is próbálok minél többet gyakorolni, és rágyúrni a hiányosságokra, hogy végre ne “páros lábbal rúgott tizenegyes” legyen a vinyászám, ahogy azt Gauranga hétfőn megjegyezte. :-)