december 2011 hónap bejegyzései

Vinyasa Flow

Mire meggyógyult a laptopom, már meg is érkezett az újabb vendégposzt Szabitól, akinél mostanában jobbnál jobb témák hevernek, arra várva hogy végre kikerüljenek az Astangini blogra. :) Az alábbi szösszenetet egy vinyásza flow jógaoktatói tanfolyam ihlette. Köszönet érte!

Csíkszentmihályi Mihály óta népszerű fogalom a flow, amelynek a jógában, főleg a dinamikus irányzatokban is megvan a saját értelmezése. Mostanában itthon is egyre ismertebb az a stílus, amelynek már a neve is ezzel a fogalommal van fémjelezve, a vinyasa flow. A Jogablogon megjelent egy érdekes három részes cikksorozat, amely három különböző vinyasa flow tanár óráját mutatta be, mindhárom cikkből érződött egy kis bizonytalanság, hogy akkor most tulajdonképpen mi is a vinyasa flow, vannak napüdvözletek, meg néha erőteljesebb gyakorlás (alkartámaszok), de hogyan is lehet keretezni ezeket az órákat.

Hát igen, ha az ember először csöppen be egy ilyen órára, majd utána még egyre, akkor lehet az az érzése, mintha két különböző típusú jógaórán vett volna részt, pedig mégis vannak elvek, amelyek általában visszaköszönnek a legtöbb (az összest nyilván nem merem kijelenteni) vinyasa flow órán. Volt szerencsém részt venni egy vinyasa flow oktatói továbbképzésen Varga Judit előadásában, amely igen jól megragadta a lényeget, ebből szeretnék néhány pontot megosztani.

Már maga az elnevezés, ami időnként vinyasa krama (vagy csak vinyasa), szó szerinti fordításban tudatosan összerakott folyamatot jelent, is meghagy egy nagyfokú szabadságot, amibe sok minden belefér…

A legtöbb embernek, főként astangás múlttal, első blikkre egyfajta astanga klónnak tűnik, amiben a tanár szabadon játszik az asanakkal. Ez persze így torzítás (mielőtt megtalálna a vinyasa flow rendőrség), de ha az irányzat gyökereit nézzük, akkor hármat szoktak kiemelni és ebből látszik, hogy sok minden az astangából jön:

  • Astanga (a la Patthabi Jois), ahonnét a dinamizmus, a napüdvözletek és a vinyasa, mint átvezető mozdulat, ered
  • Iyengar, ahonnét a precizitás
  • Viniyoga (Desikachar nyomdokain), ahonnét a módosítások, tanulók szintjének megfelelő egyéni verziók felajánlása jön

Az óra felépítése általában (vinyasa flowban ez sem szentírás) az alábbiakat követi:

  • bemelegítés: főként talaj menti, az izom előkészítésére szolgáló gyakorlatok, minimális kitartásokkal, lehetőleg a teljes gerinc átmozgatására törekedve, cicahát forever!
  • napüdvözletek: az astanga sorozatból ismert verzióban, általában sok módosítással fűszerezve: lábemelések, kitartások, gerinccsavarások
  • asana sorozatok: általában az óra gerince, ami többnyire álló asanak valamilyen célt szolgáló egymás után fűzése, vinyasa verziókkal összekötve
  • ülő, illetve talaj menti, esetleg fordított testtartásos sorozatok: jobbára statikus, az elmélyülést és levezetést szolgáló pózok
  • relaxáció: majdnem mindig vezetett (horkolás opcionális)

A vinyasa flow órák gerincét adja az adott órát meghatározó téma, vagy peak póz. Amennyiben peak pózt választ a tanár, legyen mondjuk a híd, akkor az órát úgy építi fel, hogy a pózok szépen lassan előkészítsék a testet a peak póz végrehajtásához. Esetünkben biztos lesznek olyan asana sorozatok, amelyek a vállat nyitják, illetve a combokat erősítik, a csípő horpasz nyújtják, vagy a derék védelmére vannak kihegyezve, és ezeket mind bedobva a lecsóba, a végére kirajzolódik a peak póz.

Ha pedig egy téma mentén építi fel a tanár az órát, akkor az rendkívül sokrétű lehet:

  • fizikai megközelítés, például: csípőnyitások, csavarások és oldalra hajlások, hátrahajlások, általános erősítő gyakorlatok, fordított pózok
  • spirituálisabb megközelítés mentén: megnyílás, elengedés (csípőnyitások, hátrahajlítások), egyensúlyozás, emésztés (csavarás, oldalra hajlás), stb.
  • bukósisakokat fel: csakrák mentén történő megközelítés, azért egy jófajta harmadik szem csakra nyitáson szívesen részt vennék…
  • lehet egy konkrét izomcsoportra koncentrálni, népszerű lehet a combhajlító, csípő horpasz, vagy akár tricepsz használatot tudatosító óra
  • akár általános energetizáló, lendületet adó óra, vagy annak az ellentéte, lehűtő, nyugisabb óra (hatha rulez) is elképzelhető

Ezek persze csak téma felvetések, rajtuk kívül számos egyéb elképzelhető, a tanár fantáziájára és kreativitására van bízva, hogy mi sül ki az adott órából, és már kezd körvonalazódni, hogy a vinyasa flow esetében több múlik a tanáron, mint a kötött pályás (astanga, bikram, stb.) irányzatoknál.

A napüdvözletek és variációik szerves részét képezik egy jól felépített vinyasa flow órának, ugyanúgy, mint a harcos pózok és azok variációi, többnyire bekerülnek az állósorozatokba is, az astangában ismeretlen hármas harcos és az ezekből indítható félhold és csavart testvére. Nem ritka, hogy az órán a pózok szanszkrit nevei mellett a mitológiai hátterük is előkerül, én például elég sok harcossal találkoztam már a matracomon, de a történetük csak most jött szembe először:

Shiva apósa, Daksha, nem hívta meg lányát, Satit és férjét, Shivat egy ünnepségre. Azonban Sati ezt zokon vette, és mégis megjelent, ahol így szólt apjához: “Mivel te adtad nekem ezt a testet, ezért nem akarom, hogy tovább hozzám tartozzon!”, majd meditatív állapotban felélesztve belső tüzét elégett. Shiva tudomást szerezve a történtekről, levágta az egyik hajfonatát és földhöz csapta, ebből pattant ki Virabhadra, a harcos, rögtön felvéve az egyes harcos pózt (stílusos intro). Kettes harcosban beigazította magát támadó állásba, kardját kihúzva, és a hármas harcos pózban elbánt az apóssal, konkrétan lefejezte… na ennyit a jógáról és az erőszakmentességről.

Egyébként a harcos pózok egybefűzése, megspékelve trikonasanaval és parsvakonasanaval ki is adja az egyik kedvelt vinyasa flow sorozatot, a táncoló harcost:

Ezzel meg is érkeztünk az óra lényegi részéhez, a tanár által összeállított többnyire álló asanak összefűzéséből alkotott sorozatokhoz, amelyek a téma, vagy a peak póz köré szerveződnek. Maradva a hidas példánknál össze lehet rakni olyan sorozatot, ami a csípő horpaszra koncentrál (egyes harcos már eleve jó), össze lehet állítani vállnyitó sorozatot, illetve comberősítőt, természetesen minden póz között van valami egyszerűbb, vagy bonyolultabb vinyasa (átvezető mozdulat), ami akár egy teljes napüdvözlet is lehet. Ha a tanár nem hangsúlyozza kellő képen a sorozatok célját, akkor az óra egy kicsit kaotikusnak tűnhet, pedig általában ott van mögötte a logika.

A legtöbb vinyasa flow órán ott figyel a kismagnó a sarokban, és nem véletlenül, a mantra feldolgozásoktól kezdve az egészen populáris slágerekig bármilyen zenét felhasználhatnak (a trashmetalhoz perverz vonzódást érző delikvensek azért lehet, hogy csalódni fognak), sőt nagyobb alkalmakkor az élő zene sem ritka. Nekem személy szerint nagyon bejön a zenére jógázás, tudom, hogy elvonhatja a figyelmet a koncentrációtól, de ezzel a lendülettel a fejekben pörgő 8mm-es is általában kikapcsol, és az a tapasztalatom, ha egy nehezebb pózban oda kell tennie magát az embernek, akkor már meg sem hallja, hogy valami szólna a háttérben.

Hát nem tudom, hogy az eddig leírtak alapján tisztult-e a kép a vinyasa flow-val kapcsolatban, az gondolom átment, hogy az óra jó felépítésének (megfelelő sorozatok legyenek kialakítva, anatómiailag az egyik póz készítse elő a másikat), és esetleg a menet közben szükséges ad-hoc módosítások (amennyiben a közönség nem annyira vevő a jól kifundált sorozatokra, értsd, esetleg túl erőteljes) miatt rendkívül sok múlik a tanáron, kreativitásán, helyzet felismerő képességén. Tehát amellett, hogy karmesterként vezeti az órát, még zeneszerzősödik is, illetve amennyire belefér mutatja a gyakorlatokat (hiszen az órán részt vevő régi motorosok sem tudják mindig, hogy mi következik), persze félreértés ne essék, ez részéről aligha nevezhető jógázásnak, ki-be ugrál a pózokba, közben beszél, így ez inkább megágyaz a sérülésnek, mint a jógázásnak. Szóval minden tiszteletem a jó vinyasa flow tanároké. Általában a karmesterkedés és komponálás mellett már kevesebb idő marad a pontos igazításokra (legalábbis lényegesen kevesebb van, mint egy astanga órán), ezért előtérbe kerülnek a verbális instrukciók. A stílus előnyei között említeném az órák változatosságát, így a régebbi gyakorlók között is kisebb a kiégés veszélye (kötött pálya esetén azért elő bír fordulni), azonban ez ugyanúgy hátránya is, mert elég hosszú utat kell megtenni, és sokrétű ismeretekre szert tenni, hogy valaki az önálló gyakorlás útjára lépjen, és saját sorozatokat, órát tudjon összeállítani.

Egyébként a külhonban kezdődött jógás pályafutásom is a vinyasa flow-hoz kötődik, bár akkor még fogalmam sem volt, és nem is nagyon érdekelt, hogy mit csinálok, egyszerűen csak élveztem. A rendszer is egy kicsit eltért az itthon megszokottaktól, voltak kifejezetten kezdő órák, ahová apelláta nélkül beosztották a hozzám hasonló taigetosz szökevényeket, itt jól rámentünk az alapokra, főként napüdvözlet elemekkel, illetve egy-két kiegészítéssel megtűzdelve. Majd miután úgy ítélték meg, hogy az alapok már elfogadható szinten vannak, lehetett menni az „igazi” vinyasa flow órákra. Aztán amikor hazajöttem, néhány hét alatt rájöttem, hogy nem tudom magamtól fenntartani az áramlást, sete sután pakolgattam egymás után az asana-kat, de egy adott ponton mindig fej vakarva abbahagytam, hogy akkor most mit is kéne csinálni… mivel akkor még nem volt itthon vinyasa flow, így lett belőle astanga, mert abban véltem a legtöbb hasonló elemet felfedezni.

Ma már szerencsére más a helyzet, a Vinyasa Flow Jóga egyesület honlapján számos oktató és óra közül lehet választani.

Illetve akinek még szabad a péntek délutánja, az a legtöbb oktatót egyszerre is kipróbálhatja, egy élő zenés jóga dzsem keretében, biztosan nagy élmény lesz.

Végül egy video arról, hogy mi minden belefér ebbe a stílusba, trance party, hmm…

2 hozzászólás

Kategória: 1% elmélet, 99% gyakorlás, egyéb, vendégpost

Challenge accepted

Ashtanga Challenge Day – 2011. december 17. Budapest

“Az élet kihívás – fogadd el!” – szól az egyik ordas nagy közhely, de talán mond is valamit.
Aki futott már le maratoni távot, úszott már át Balatont, vagy egyszerűen csak lépte már át a saját korlátait, bizonyára tudja miről van szó, miért KELL elfogadni egy kihívást.

Ami engem illet, nos én köptem már ki a tüdőmet egy félmaraton után, éreztem gömbölyűnek a talpam 5,5 km leúszása után, sok-sok holtponton küzdöttem már át magam, de az Ashtanga Challenge Day valami egészen más volt…

De ne szaladjunk ennyire előre, nézzük előbb mi minden történt 1927-ben… :-) Az 1927-es esztendőnek ugyanis sok mindent köszönhetünk. Ebben az évben született Sidney Poitier, Gabriel Garcia Marquez, Puskás Ferenc; ebben az évben álmodta meg Coco Chanel a legendás “kis fekete ruhát”, ekkor lett Magyarország új pénzneme a pengő; itthon is divat lett a bubifrizura; és nem utolsó sorban (többek között) ebben az évben a híres jógi, Krishnamacharya Indiában Full vinyásza ashtanga sorozatot tanított tanítványainak. :-)

A legendás jógi köztudottan nem bánt éppen kesztyűs kézzel a tanítványaival, sok anekdotát olvashatunk erről Patthabi Jois és Iyengar visszaemlékezéseiben is. De nem kell messzire menni, hiszen Krishnamacharya saját fiát Desikachart is igen szigorúan fogta. Egy történet szerint az ifjú Desikachar nem akart jógázni, ezért elfutott apja elől, ám az utolérte, és büntetésből baddha padmasanában összekötötte kezét lábát, és a kölöknek 4 órán keresztül így kellett dekkolnia.

István is ezzel a kedves történettel kezdte az Ashtanga Challenge Day nyitó beszédét, majd megnyugtatott mindenkit: nekünk csak 3,5 óránk van… :)

Ekkor még volt erőnk nevetni, ám hamar az arcunkra fagyott a mosoly, amikor ismertette az aznapi menüt:

– 108 napüdvözlet (90 db surya namaskara A, és 18 db surya namaskara B)
– Ashtanga első sorozat Full vinyászával
– 108 Urdhva dhanurasana (jógahíd)

A 108 napüdvözlethez már több alkalommal is volt szerencsém, Full vinyászás ashtanga sorozatot is csináltam már egyszer, de egymás után a kettőt még sohasem, pláne nem 108 urdhva dhanurászanával megfejelve.

Lehetetlen? Igen, az… Lehetséges? Naná! :)

Biztos ami tuti, én azért elmormogtam magamban a “Meg tudom csinálni!” mantrát, ártani nem árthat alapon…, majd belevágtunk a sűrűjébe.

Az első holtpont nagyon korán érkezett… Amikor meghallottam, hogy még csak most vagyunk túl az első negyeden, fordult egyet velem a világ; de fog összeszorít, gyerünk tovább… Az utolsó három Napüdvözlet B-t úgy préseltem ki magamból, mintha az életem múlna rajta…

Itt lehetett először vizet inni… Részemről csak lehetett volna, ugyanis István óráin nevelkedve én nem is feltételeztem, hogy ez engedélyezve lesz, így nem vittem magammal vizet… Esküszöm a könnyem majd’ kicsordult ahogy néztem hogy mindenki kortyolja a kiérdemelt pár korty vizet… De fog összeszorít, gyerünk tovább!…

Az álló ászanák nekem felüdülést jelentettek, végre picit lelassult a szívverésem, tudtam mélyíteni a légzésemet, jól esett 5 légzés erejéig megnyújtóztatni az izmokat egy-egy ászanában. Az első ülő ászana után még eltévesztettem az előreugrást, elfelejtettem, hogy itten bizony állásba kell ugrálni, de utána már sorsomba beletörődve nyomtam a full vinyászát.

Soha életemben nem drogoztam, de a Challenge közben volt egy flessem, hogy ez valami olyasmi lehet… Időnként, mintha víz alatt lenne a fejem, nagyon-nagyon távolról hallottam István hangját “Ekam-belégzés, dvé – kilégzés…”, időnként bekúszott a velem szemben gyakorló eltorzult arca, néha bömbölt a fejemben a Lust for life, de többnyire valami elképesztően furcsa tudatállapotban “utaztam”…

A 108 urdhva dhanurászanánál (belégzésre föl, kilégzésre vissza…) már fizikai fájdalmat éreztem. A vállamban tompa, a csuklómban éles szúró fájdalom, és még k*rva messze volt a vége…

Most már esküszöm elhiszem, hogy van az az állapot, amikor az ember “meghal egy picit”, (persze átvitt értelemben) majd pár másodperc után újra pumpál a szív,  fog összeszorít, gyerünk tovább!…

Fogalmam sincs hányszor haltam meg szombat délután, de egy biztos: egy vinyászát sem hagytam ki! :-) Becsülettel letoltam egy korty víz nélkül, ás bár az elején még sűrűn eszembe jutott Krishnamacharya és az ő kedves anyukája, a végén már csak egy őszinte “Köszönöm!” jött ki a torkomon, mikor István szájából végre elhangzott az “Egészségetekre!”

3,5 óra gyakorlás, miközben a teremben szó szerint megállt az idő (elromlott a falióra, és délután 3-kor egyszerűen megállt :) ), sajgó izmok, kiszáradt torok, 2 nap múlva is eszméletlen izomláz…

Hogy megérte-e?
Naná! :-)

Én kötelezővé tenném minden ashtangásnak!
“Csak” az elmédet kell legyőznöd!…

 

 

2 hozzászólás

Kategória: 1% elmélet, 99% gyakorlás, beszámoló

Yoga Girl

Néhány napja vírusvideóként terjed a neten egy jógás szám Yoga Girl címmel, amitől én személy szerint már falra mászom, de biztosan sokaknak tetszik. Most azonban belefutottam egy remake-be, amit néhány jógás csaj készített Los Angelesből, és szerintem minden szempontból sokkal jobban sikeredett mint az eredeti. Nna, csajok, mikor csináljuk meg a saját (Ashtanga Yoga Girl) remake-ünket? ;-)

1 hozzászólás

Kategória: egyéb, vélemény, villámpost

Árnyékban

Shadow jóga workshop, Pozsony, 2011. december 10-11.

Éppen amikor szomorúan temetném szegény halódó blogomat, melyet igencsak elhanyagoltam mostanában a munka miatt, jön egy vendégposzt, méghozzá önként és dalolva… :) Bárcsak minden így oldódna meg… :)
Az alábbi szösszenetért nagy-nagy köszönet Szabinak, aki Borszéki Katával együtt részt vett egy igen érdekes workshopon.

Már régebben kinéztem az Ausztráliában élő, magyar származású Remete Sándor által alapított Shadow jóga irányzatot, amiből talán a legjobban kikerült a statikus asana gyakorlásokra jellemző szögletesség, ezzel a külső szemlélő számára is kellemes vizuális élményt nyújt. Sajnos itthon ez az irányzat még nem képviselteti magát, így csak külföldi tanfolyamokon lehet ismerkedni vele.

Akkor kezdett el különösen érdekelni a dolog, amikor kiderült, hogy Simon Borg-Olivier-nek  és Eyal-nak  is személyes tanítója Remete Sándor, mivel mindkettőjüket nagyra tartom, és az utóbbi időben Simon volt a legnagyobb hatással a saját gyakorlásomra, ezért ügybuzgalmamban ki is néztem egy tanfolyamot. Remete Sándor szeptemberben Bécsben tartott egy kurzust, amire nagy lendülettel bejelentkeztem, azonban ugyanazzal a lendülettel vissza is pattantam, mondván, hogy Sándor workshopjaira csak olyan versenyzők mehetnek, akik nem most állnak először a Shadow jógás rajtvonalhoz… Hoppá, egy irányzat, ahol a diáknak is certified-nak kell lenni.

Amikor a 2012-es calendarjuk megjelent, akkor ismét tettem egy kísérletet, hátha beszivárgok a szőnyeg alatt, megint belőttem egy bécsi kurzust, de ugyanúgy elkapott a spam szűrőjük: kezdők nem mehetnek. Na jó, ezek tényleg komolyan gondolják, így már kezdtem letenni a dologról, azonban a szélmalomharcomnak híre ment, és a bécsi tanár, Sabine Irawan néhány hete megkeresett, hogy tart egy bevezető hétvégét Pozsonyban, amire szívesen lát, szuper, akkor lehet, hogy mégis kinyílik a shadow jóga előszobája…

Ismerősök köréből Borszéki Katát érdekelte még a dolog, úgyhogy bepakoltuk magunkat a matuzsálemi Opelembe és szinte súrolva a sebességkorlátokat eldöcögtünk Pozsonyba. A tanfolyam két napos volt, mindkét nap egy reggeli és egy délutáni gyakorlással, nagyjából úgy kell elképzelni, mint egy astanga kezdő tanfolyamot, az első alkalmakkor több, a vége felé kevesebb szöveggel és minél több gyakorlással.

Mint minden jóga irányzatnak, ennek is nehéz röviden, egy cikkben összefoglalni a lényegét, már csak azért is mert egy hétvége nyilván csak egy impulzusra elég, semmi többre (magyarán fogalmam sincs a lényegről…), azonban vizuális impulzus szerzésre az alábbi videó is kiváló:

Laikusok számára (azaz mi, akik egy hétvégényi tapasztalatból próbálunk véleményt formálni) a shadow jóga a klasszikus hatha jóga asana-k és a távol-keleti harcművészetek (tai chi, kung-fu) ötvözetének tűnik, a mozdulatok lágyabbak, körkörösebbek, és folytonosabbak, mint az általam ismert dinamikus irányzatokban, bár Kata megnyugtatott, hogy Amerikában vannak olyan vinyasa flow tanárok, akik hasonlóan interpretálják a dolgokat. Egyébként a harcművészetek jógikus gyökerei elég egyértelműnek tűnnek, amit a shaolin jóga, tibeti jóga és buddhista jóga irányzatok léte is alátámaszt, így a shadow jóga, mint egyfajta nyugati szintézis, lehet, hogy csak az én benyomásaimból pattant ki.

A shadow jóga is bizonyos mértékig sorozatokból áll, különböző szintű úgynevezett prelude-ok vannak, amelyek után már személyre szabott asana oktatás következik, mi az első prelude-al ismerkedtünk, amiből nagyon sok elem a fenti videóban is megtalálható.

Akinek már van némi jóga, vagy egyéb mozgásformából adódó tapasztalata, az nyilván nem dől be a bemutató könnyedségének, ez egy meglehetősen nehéz, embert próbáló irányzat. Különösen tetszett az aktív, és dinamikus (nem kitartott) csípőnyitó aspektusa, ami nekem mostanság az egyik legnagyobb kihívást jelenti, úgy is éreztem magam a tanfolyam végére, mint egy kezdő cowboy, aki örül, hogy végre leszállhat a nyeregből…

A shadow jóga elméleti hátterében jobban ki van hangsúlyozva a jógafilozófia, jógaanatómia, és az ahhoz kapcsolódó világnézet, mint ahogy azt az ember a dinamikusabb irányzatoknál megszokta. A sorozatok is az egyes elemeket (föld, víz, tűz…) próbálják hangsúlyozni, úgy van felépítve a rendszer, hogy az első prelude-dal a föld elemet, azaz a lábakat és a csípőt (tanúsíthatom) kell megerősíteni, kinyitni, aztán lehet menni feljebb.

Szó esett a csakrákról, nádikról, az ember különböző szintű testeiről, és hogy a gyakorlásnak az energia testből kéne indulnia, megszűntetve a blokkokat. Itt lett megemlítve, hogy miért hívják shadow jógának, de ez az én befogadó képességemet már felülmúlta (mea culpa: ezektől a dolgoktól én még mindig idegenkedek), úgyhogy meg sem próbálom visszaadni, annyit segítek, hogy ez az árnyék nem az az árnyék, hanem inkább valami burok, de aki nem hiszi, járjon utána…

(Kata utánajárt: A shadow szó az energetikai blokkokra, testi és lelki problémákra utal, azokat nevezi árnyéknak. Ha erről az oldalról nézzük a dolgot, igazán frissítő, hogy íme egy jógafajta, amit a véges korlátaink felől közelít…)

Ennél kézzelfoghatóbb és egészen szimpatikus megközelítés, ami a jógairányzatok összehasonlítgatásának elejét veszi, a fizikai gyakorlás kötöttségére vonatkozó irányelv:
“Do what you need to do, at the end everything leads to freestyle!”

És ez valóban visszaköszön a shadow jógában, útravalónak ez került a tarisznyánkba: ha szeretnénk gyakorolni, akkor ne izguljunk azon, hogy kihagyunk, vagy összekeverünk valamit, bízzuk a testünkre, jó lesz az úgy…

Az irányzat alapítója, Remete Sándor, elmondások alapján is érdekes karakternek tűnik. Még kamasz volt, amikor a szüleivel Vajdaságból kivándoroltak Ausztráliába, megjárta Vietnámot, két évtizedet töltött Indiában különböző mesterekkel (köztük Patthabi Jois és Iyengar), és sokat merített dél-indiai templomok mozgás ábrázolásaiból is. Már a történetek alapján is meglehetősen szigorú ember benyomását kelti, akire úgy tukmálták rá magukat a tanítványok (amiért cserébe naponta ki kellett takarítaniuk a házát… az indiai oktatási tradíció is ragadós), de legalább úgy tűnik őt nem a jógában sem ritka bíznisz, vagy öntömjénezés motiválja. Bár nem vagyok híve a szabadkőműves társaságoknak, a shadow jóga, mint mozgássor kívülről szemlélve és belülről végezve is megtetszett annyira, hogy remélem most már hamarosan sikerül Sándor színe elé járulni.

Végül nem állhatom meg, hogy meg ne emlékezzek a jóga stúdióról, ami a szocialista időkből ottmaradt helyi BMK (művelődési központ) megfelelőjében – Pólus City Center – létrehozott fröccsöntött stúdió. Annyira giccses, hogy az már jó: a rikító színű műanyag buddha és lótusz virág természetesen alap, ezt még be is nyelném, de a teljes falas műanyag vízesés imitáció és a tetőről is lelógó őserdő, illetve az öltözőkben szóló madárcsicsergés végérvényesen belém égett, így ezennel ünnepélyesen megfosztom a berlini ashtanga stúdiót a dobogó legfelső fokától, innentől kezdve a pozsonyi YOGA VIDYALAYA, alias Fredyyoga az etalon…

1 hozzászólás

Kategória: 99% gyakorlás, beszámoló, vendégpost