vendégpost címkéhez tartozó bejegyzések

Berling calling – fícsöring Hattyúfia Dávid

David Swenson workshop – 2011. augusztus 5-7. Berlin

Nos, attól tartok nem találok megfelelő szavakat az alábbi vendégpost beharangozására… :-) Íme Szabi visszaemlékezése a berlini David Swenson workshopra. :-)

Nemrég Dorkával és Istvánnal hármasban részt vettünk David Swenson berlini workshopján. Kihagyhatatlannak ígérkezett, mivel Fruzsi és Csabi tavaly nagyon dicsérték (Csabi írt is róla anno itt és itt. – a szerk.), meg egyébként is Ő az egyik legnagyobb astanga ikon, aki emberemlékezet óta gyakorol, és még mindig…

Amikor az ember elkezd astangázni, és lelkesen utánanéz a youtube-on, akkor az első találatok egyike David földöntúli örökzöldje:


Ez persze ugyanannyira lelkesítő, mint elrettentő, mégis a mozdulatokból áradó kontroll és tudatosság sokat elárul a kivitelezőjéről. Engem mindig is érdekelt, hogy az évtizedek óta gyakorlók, akik a fizikai gyakorlásukban általunk elérhetetlennek vélt szintekre jutottak, valójában milyen emberek. Az eddigi tapasztalataim Paradicsomos Dániellel (alias Danny Paradise) és Govinda Kai-val (elnézést a turulos indás summér vonaltól, de ő lehet, hogy mégse magyarnak született…) messzemenően pozitívak voltak. Mindketten teljesen emberi arcot mutattak, a sikereik mellett a gyengeségeiket se rejtették véka alá, és a magas szintű gyakorlásuk nem tette őket felfuvalkodottá. Illetve úgy tűnt, hogy a fizikai gyakorlásra (anélkül, hogy elhanyagolták volna) nem fektettek akkora hangsúlyt. Lehet, hogy a jóga mégsem csak egy jól összerakott tornaóra? Na majd meglátjuk néhány évtized múlva…

Dániel és Govinda a közös vacsorák alkalmával teljesen személyesre vette a hangot, Dáviddal ilyen helyzetbe nem sikerült keveredni, már eleve introvertáltabb típusnak tűnt. Az első találkozás mégis rögtön megadta az intimitás belsőséges élményét: a cirka 5m2 méretű férfi mellékhelységben egymás mellett sikerült csurgatnunk…

A workshop első tapasztalata igazolta a régóta sejtett, de eddig be nem vallott tényt: az astanga is végérvényesen rálépett az iparosodás útjára. Lehet, hogy ez másnak már eddig is trivialitás volt, de az otthoni underground fílingen szocializálódva, ez nekem most lett először kézzel fogható valóság: majdnem kétszáz résztvevő, fesztivál hangulatot idéző karszalagos rendszer (amit tényleg ellenőriztek is időnként), illetve rögtönzött jóga butik a workshop helyszínén (matracok, könyvek, DVD-k, stb.).

Maga a workshop egy jó felépített koncepció mentén zajlott, két és fél nap tömény elfoglaltsággal. Minden órán volt több-kevesebb gyakorlás, némi elmélet, néha egy kis filozófia, és rengeteg sztorizás. Az egésznek egy jól begyakorolt forgatókönyve volt, kicsit szórakoztató ipari jelleggel, még a történetekről is látszott, hogy nem teljesen spontán ugranak elő a tarsolyból, tömören úgy jellemezhetnék, hogy David képviseli az astanga stand up comedy ágát. Előszeretettel incselkedett Patthabi Jois-os történetekkel, kiválóan utánozva a zseniális indiai akcentust a kevésbé zseniális nyelvhelyességgel fűszerezve.

Azért a szórakoztatás mellett rengeteg apró, de fontos technikai részlet hangzott el, sőt az utolsó órán igazításokat is tanított, amiket egymáson gyakorolhattunk. Nekem egy osztrák Iyengar tanárt dobott a gép partnernek, úgyhogy szakértelemben nem volt hiány, minden izomcsoportom katonásan irányba állt.

A workshop mellett fennmaradó időnk egy jelentős részét is a jóga oltárán áldoztuk fel, például elmentünk megnézni azt az astanga stúdiót, ahol a leglátványosabb női vinyasat jegyzik Susen Pijur kivitelezésében.

Susen csak néhány sejtelmes félmeztelen kép erejéig volt jelen a falon, de férjével, aki az általunk kiválasztott Mysore órát tartotta, egy kicsit beszélgetni is sikerült. Kedves, közvetlen fickónak tűnt, reméljük, egyszer majd eljutnak Magyarországra is. Egyébként az eddig megismert jóga stúdiók közül ez volt a legszimpatikusabb, egy kert végében két szintes ház, minimál stílusban felújítva, semmi csilli villi, Indiára hajazás, ajándék bolt, stb., hanem fehér falak, egyszerű natúr fa bútorok, hatalmas ablakok, nagy terek, azt hiszem meg van az etalon.

A másik jóga missziónk a Jivamukti jóga kipróbálása volt, amely mindhármunknál osztatlan sikert aratott. Ez egy astanga alapú, de inkább vinyasa flow-ba hajló, azaz kötött sorozat nélküli, tanár által rögtönzött óra, amit felturbóznak filozófiával, közös énekléssel és a gyakorlatok alatti zenével. Az óra logikája egyértelműen tükrözi az astanga gyökereket: napüdvözlet variációk, álló sorozat, sok kiegészítő pózzal, minimális ülő sorozat, ami sokszor a harcos póz valamelyik változatából indul, és a végén a befejezők és azok változatai.

Én végül a David Swenson workshop után fennmaradó napjaimban többször is visszamentem, de mindegyik alkalommal más volt a sorozat, még a napüdvözleteket is mindig egy kicsit másképp variálta a tanár. Ami egy különleges ízt adott az órának, az a harmónium az elején, a közös éneklés (ami alatt azért szerencsére a harmónium dominált), és az óra alatt végig szóló könnyű zene, néha meglepően jó választásokkal (harcospózokban azért jobban lehetett volna adni a basszusnak…). Az astanga rigorózusságán nevelkedett lelki világunknak egy kellemes chill out élményt adott, amit István találóan asana-diszkónak nevezett.

Végül Berlin, mint város is messze felülmúlta a várakozásaimat. Ha a mostanság sokak által temetni vágyott multikulturális vonalra kíváncsi az ember, akkor nem kell messzebbre menni, itt aztán tényleg minden van, mi főképp az egzotikus kajáldákban éltük ki magunkat. Sajnos Berlin egyik igazi unicumja, a parti élet teljesen kimaradt, jóga és egész napi gyaloglás után a városban, általában este 10-kor már nagypapásan takarodó volt.  Ezek után nem meglepő, hogy önmagunk karikatúrájaként, a Yogi nevű india étteremben a számlához felszolgált gyanús színű feleseket “Mi tényleg jógik vagyunk” felkiáltással utasítottuk vissza…

Reklámok

1 hozzászólás

Kategória: beszámoló, vendégpost

KINO. You know, MacGregor, right?

Kino MacGregor workshop – 2011. augusztus 12-14. London

Egy csúcsszuper vendégpost következik Cambridge-i drága barátném, Ria tollából, akit úgy tűnik sikerült megfertőznöm az ashtanga vírussal. :-) Olyannyira, hogy még a londoni zavargások sem tarthatták vissza a Kino workshoptól, amit – ahogyan a postból is kiderül – valóban kár lett volna kihagyni. Én imádtam a beszámolót, remélem nektek is tetszik, és egyúttal ajánlom figyelmetekbe Ria blogját, amit bár nemrég kezdett el írni,  de van egy gyanúm, hogy hamarosan elkapja a gépszíj, és hasonlóan élvezetes beszámolókat tudunk majd ott olvasni az angliai ashtanga életről, mint az alábbi szösszenet.

A testet és lelket formáló hétvégéről Astangini lelkes felkérésére írom a következő élménybeszámolót. Kezdő ashtangásként elképzelhető, hogy kihagyok fontos részleteket, de igyekszem tobábbadni egy darabot abból a tudásból és energiából, amit a múlt hétvége folyamán Kino MacGregornak köszönhetően szereztem. Az első találkozás Kinóval péntek este történt – a helyszín környezetének köszönhetően nem túl csendes körülmények közt (Soho, pláne péntek este…) . Kino nyitott ablakoknál kezdte az órát, de mivel egy igencsak zajos bárra néző ablaksorról volt szó, hamarosan be kellett zárni azokat.

Kino kimondottan egyszerű megjelenésű és pozitív kisugárzású, s amilyen kis termetű, annyira erős izomzatú. Bemutatkozás után megkérte a társaságot, hogy a szépen elrendezett szőnyegek helyett inkább gyűljük köré, hogy könnyebb legyen megosztania velünk a gondolatait – előre jelezve, hogy a beszélgetés inkább egyoldalú lesz, mivel nagyon szeret beszélni (ezt, úgy gondolom, egyikünk sem bánta az egész hétvége folyamán).

A pénteki est témája a jógaszútrák rövid bemutatása volt. Nagy vonalakban végigjártuk a négy könyv alapjait, koncentrálva a Cit (tudat) átformálására mint a jóga gyakorlás alapjára: amint mi irányítjuk a tudat három összetevőjét (Manas, Om para, Buddhi), tudat-átalakításon (Vritti) megyünk keresztül, és kiszabadulhatunk a Samsara körforgásából.

Összefoglalva az est tanítását, figyelmeztetést kaptunk, hogy mikor az ashtanga jógát gyakoroljuk, nem egyszerűen egy testmozgást választunk, hanem vele együtt egy életfilozófiát is. Kezdetnek nagyon fontos eldönteni, miért szeretné valaki megtanulni a gyakorlatsorozatot – mert ha csak azért, hogy szebb teste legyen, az nem elég mélyről jövő motiváció. A jóga egy folyamat, amit egy életen, sőt több életen keresztül gyakorlunk, s ha sikeresen párosítjuk a tudatos gondolkodással, idővel elérjük, hogy kiszakadjunk a körforgásból.

Ezen az úton “hűséges társaink” lesznek ragaszkodásaink, külső és belső gátlásaink, fájdalmak, s követelőző egónk mint akadályok, de ezek majd remélhetőleg, idővel és kemény munkával leszakadnak rólunk. S hogy mennyi ideig tarthat a belső nyugalom elérése? Válaszként Kino Gurujit idézte: “Do your practice and all is coming”. S jótanácsként (persze nem túl komolyan) még hozzátette: imádkozzunk azért, hogy következő életünkben indiai ashtangik gyermekeként szülessünk újjá – esetleg lerövidítve a kemény munka idejét.

Kinót egyébként egyetlen pillanatra lehetett csak kibillenteni lótuszüléséből: valahonnan előkerült egy kisegér, s nagyon sebesen szaladt felé. Hogy ki ijedt meg jobban, nem emlékszem, mivel a kis ijedt állat később össze-vissza rohangált, míg egy bátor tanítvány ki nem tette a szűrét. Kino ezt hálásan megköszönte és a nem ártás (Ahimszá) jó példájának használta fel. Az estét mantrák sorával kezdtük, s így is fejeztük be “call – recall” alapon. Ezt a részét kimondottan élveztem, hisz sajnos, a Cambridge-i jógaközpontban ezt nem sokat gyakoroljuk. Kino pedig teljes átéléssel énekelte a szent sorokat, ami sokat emelt a hétvégi, fáradt hangulatomon.

Szombaton már fél órával a központ nyitása előtt a küszöböt tapostam, hogy a délelőtti vezetett ashtanga órára a lehető legjobb helyet válasszam ki. Mivel nem vagyok előrehaladott gyakorlója az ashtangának, mindenképp a “tűz” közelébe akartam kerülni. Sikerült is az eslő sorból “kiügyetlenkednem” két kis igazítást, majd segítséget a fejenálláshoz. Kino egyébként szigorúan számolt, folyamatos mozgásban volt, szemmel tartotta a társaságot. S mosolyogva, de ellenállást nem tűrve szólt rá mindenkire, aki ivott a gyakorlat ideje alatt: “Az volt az utolsó korty az óra végéig!”.

A két órás kiadós gyakorlat után sokunk csalódására figyelmeztetett bennünket, hogy az ebédszünetet ne ebédelésre használjuk, mert a délutáni háromórás gyakorlathoz szükségünk lesz az alhasi izmok könnyed működésére (ennyit a helyi vega kávézókról gyűjtött listámról, gondoltam…).

“Burn baby, burn” – avagy a Mandulasütés története

A délutáni gyakorlat címe eredetiben angolul, és szabad fordításban. A péntek esti tanításokat követve, és az ászanák biztos tartásának fejlesztéséért a Mula bandha tanulmányozásába fogtunk. Az élmény leírhatatlan… Mindenesetre megdöbbenve tapasztaltam, ahogy nyitottan tapogattuk a szóban forgó (külső) izomzatot, csontokat. A helyi jógaközpontban amolyan angolosan, illedelmesen minden óra elején megemlékezünk a Mula bandháról, de összevevőit sosem részletezzük. Még jó, hogy kiszótáraztam a szükséges anatómiai kifejezéseket, így nem kellett lesnem, hol a szomszédom keze…

Lépésről lépésre felépítettük a Mula bandhát, majd összekötöttük azt az Udiyana bandhával – Kino ezt a kettős zárat már csak mint Dantian Cenert emlegette, mikor később aktiváltatta velünk pár ászana illetve hátra és előreugrás gyakorlására.

S hogy jön ide a mandulasütés? Ez volt Kino hasonlata, mikor a belső zárainkat aktiválva extra hőt termelünk, ezzel égetve el kötődéseinket, rossz szokásainkat, félelmeinket. Vagyis, ha elég kitartóan melegítjük a magokat, azok teljesen elégnek, és soha nem fognak már kicsírázni. Emiatt nem engedélyezett a vízivás a gyakorlás idején – a hideg víz eloltaná a belső tüzünket. A kimerítő gyakorlatsorozatot mantrázással zártuk. Az óra végeztével Kino, szokása szerint még sokáig maradt és türelmesen válaszolt a felmerülő kérdésekre.

Vasárnap, kezdő mysore-osként 9-re lettem berendelve, a gyakorlottabbak 8-kor kezdhettek. Kino segítője Corri Preece, a Triyoga egyik oktatója volt. Mindketten fáradhatatlanul korrigáltak és segítettek, ahol kellett. Meglepetésemre egyikük sem állított le a gyakorlatsor közepette, így először életemben végrehajtottam az első sorozat összes ászanáját mysore stílusban. Egy zavaró, de meghitt pillanat vonta el a figyelmemet a gyakorlattól: Kino dropbackhez segítette az egyik lányt, aki felszabadultságában hangosan sírni kezdett – egy mandula ott és akkor tutira elégett…

Nekem is jutott pár pici Atma-élmény: Kino kézzel-lábbal “behajtogatott” Marychasana D-be, majd a bokáit szorongatva kapaszkodtam fel hídba. Sikerélménnyel tele, de erőtartalékaim végéhez közeledve vártam, mit hoz a vasárnap délután.

A délutáni órán mint régi ismerősöket köszöntöttük a Mula és Udiyana bandhák egyesülését, a Dantian Centert. Aktiválva (mármint mikor sikerült) kis “izomcsapatunkat” gyakoroltuk az előbb állva előre hajolást (pl. Uttánászana, Praszárita‐pádóttánászana), majd az ülő gyakorlatokat (pl. Dandászana, Paschimottasana). Mint kiderült, az elsőnél a gravitáció jelentős segítséget nyújt, míg ülve erre nem nagyon számíthatunk… Jó tanácsként Kino a reggeli kávéhoz vagy teához való vízforralás idejét ajánlotta az Uttánászana gyakorlásához, intve mindenkit, hogy az edény legyen alaposan megtöltve vízzel (neki majdnem sikerült a Mysore-i lakhelyét felgyújtani, mikor a nem létező víz felforrására várt Uttánászanában).

Lábszárnyújtás után még a csípőt is nyitogattuk (pl. Utthita‐haszta‐pádángusthászanák, Kúrmászana, Upavista‐Kónászana), s gyakoroltuk a fejenállást is, de sajnos, nem túl sokáig, mivel az idő túl gyorsan lejárt, s ezen a napon kivételesen Kino sem tudott tovább maradni.

Talán nem is lett volna annyira okos ötlet tovább gyakorlatozni, hiszen a hazafelé vezető, kétórás autóbuszozás így is próbára tette a szétmozgatott izmaimat. Fantasztikusan sokat tanultam, és hatalmas élménnyel gazdagított a hétvége, aminek talán neki sem indulok, ha nem kérem ki terveimről Astangini tanácsát.
(Khm, az a tanács nagyjából így hangzott: “Húzzál Londonba jógázni!!!” :-) )

Kino sok bölcsességet osztott meg velünk a hétvégén, amelyek közül még egyet szeretnék továbbadni én is: hogy könnyebb legyen az ashtanga kihívásokkal teli útján előbbre haladnunk, válasszunk magunknak “szponzort” (mint a függőségekről leszoktató programok részeként szokás), akihez bármikor fordulhatunk, ha tanácstalanok vagyunk, vagy elgyengülünk. Én a tanáraim mellett Astanginit választottam segítőmként az úton, és ezennel köszönöm neki, hogy annak idején elindított rajta.

Igazán nincs mit! :-)

10 hozzászólás

Kategória: 99% gyakorlás, beszámoló, vendégpost

You can give up ashtanga, but ashtanga will never give up you

Eyal Chehanowski workshop beszámoló – 2011. május 26-29.

Miért nem én írok beszámolót, hiszen én is ott voltam a legutóbbi Eyal workshopon? Egyrészt mert én nem voltam ott az egészen, másrészt mert én valószínűleg ugyanúgy áradoznék mint legutóbb Orsi :-), harmadrészt mert meglepő módon kedvenc workshop ellenes Kis Buddhánkat (is) teljesen az ujja köré csavarta az izraeli jógi, így nagyon  kíváncsi lettem az ő tapasztalataira.
Íme tehát Eyal pasiszemmel, avagy Balázs első vendégpostja az Astanginin. :-)

Nem vagyok sem nagy blogger, sem nagy workshopra járó, viszont mindig örömmel olvasom a beszámolókat az Astanginin :) ezért engedtem a nyílt erőszaknak bíztatásnak, hogy írjak az aktuális Eyal workshopról.

Eyal Chehanowski-t már jól ismerheti a budapesti ashtanga jóga közönség, most harmadszor járt nálunk, sőt, tartott workshopot az Atmában és az Avon Test és Lélek Napon is. Most május végén négy napot tölthettünk együtt, csütörtöktől vasárnapig.

Eredetileg egyáltalán nem terveztem workshopokra menni idén, pedig számos kiváló tanár jött/jön Budapestre. Ennek ellenére, saját magamat is meglepve egyre növekvő lelkesedésemmel, végül a négyből három napon részt vettem, sőt, követtem Eyal-t ahová csak tudtam. Ugyanis, Katus előzetesen kikötötte, hogy a workshopon el kell kezdenem tanulni a harmadik sorozatot (ebbe igazából sem nekem, sem Eyal-nak nem volt túl sok beleszólása :)). Másrészt, a szervezés közben (amennyire beleláttam) Eyal nagyon fair módon viselkedett. Tényleg létezne olyan jógi, aki a társas és üzleti élet mai valóságában is jógi marad? Mindenesetre, nekem nagyon fontos, hogy olyantól tanuljak, aki emberileg is megüti a mércét.

A workshop felépítése pofonegyszerű volt – mysore stílusú jógagyakorlás, majd kérdések és válaszok. Nem volt egyetlen központi téma, Eyal igyekezett mindenkire külön odafigyelni és minden kérdésre kimerítően válaszolni.

Csütörtök reggel, miközben lassan gyülekezett a társaság, Eyal csöndesen figyelte a sarokból, ki milyen ösztönös reggeli rutinnal indít a szőnyegén. Közben Katusék is megérkeztek egy rendkívül barátkozó kedvű kölyökkutya (Chi-Lee) társaságában, aki végül kívül maradt és gondoskodott róla, hogy mindenki jókedvűen lépjen be a terembe.

A reggeli gyakorlás azzal kezdődött, hogy Eyal kifejtette, milyen fontos az alapos bemelegítés a reggeli intenzív jóga előtt, és mutatott pár egyszerű gerincnyújtó, bandha tudatosító gyakorlatot, amiket én kifejezetten nehéznek találtam. Azt is megjegyezte, hogy reggel célszerű lassan indítani, és fokozatosan felpörögni, illetve a levezetőknél fontos hosszú ideig maradni pl. gyertyában. Gyakorlás közben aztán mindenkihez külön odament és személyre szabott tanácsokat, igazításokat adott.

Látszott, hogy nem rutinból, merev szabályok szerint dolgozik, hanem nagyon odafigyel az egyéni sajátosságokra és sok forrásból merít. Nagy hangsúlyt fektet a finom, puha, erőlködéstől mentes légzésre, hozzám többször is odajött, néha suttogva, néha öblös hangon emlékeztetett: “soft breath”, térjek vissza az Udzsaji Jó Oldalára. Végül a fejenállások után megmutatta a harmadik sorozat első két ászanáját. Gyakorlás után sajnos sietnem kellett, hogy beérjek tízre dolgozni, így a beszélgetésre nem tudtam maradni, viszont ücsörögtem még egy kicsit a matracon savászana után. Öröm volt látni a leplezetlen elégedettséget a többiek arcán. Úgy tűnik, amit Eyal csinál, nagyon is működik.

Pénteken is hasonló mederben folyt tovább a gyakorlás. Este fél órával a hivatalos kezdés előtt pranayama tanítás volt, amire sajnos nem tudtam odaérni. A pénteki dupla gyakorlás egy kicsit megviselt, ezért a szombatot kihagytam és vasárnap mentem csak el, akkor viszont keményen belecsaptunk a harmadik sorozatba. Meglepett, milyen könnyedén és dinamikusan mutogatja őket így tanítás közben, különösebb bemelegítés nélkül.

A gyakorlás utáni beszélgetésekből kiderült, hogy Eyal rokon lélek, nagyon egy nyelvet beszélünk, legyen szó akár a jógáról, akár az életről. Bár néhány indoklásával nem igazán tudtam mit kezdeni (mindeddig nem nagyon barátkoztam meg pl. a csakrákkal és egyéb egzotikumokkal) valahogy mégis megtalálta rajtam azt a kapcsolót, amivel le tudta halkítani az örökké kritikus, vizsgálódó elmémet.

Sok minden szóba került, például valaki megkérdezte, hogy mit tegyen, ha úgy érzi, a testalkata, sérülései stb. miatt lassan már úgy érzi, jobb lenne inkább feladnia az astangát. Erre azt válaszolta, hogy nyugodtan próbáljon ki más jógairányzatot is, és ne aggódjon, “feladhatod az astangát, de az astanga nem fog feladni téged”. Azt is kifejtette, hogy ő nem vállalja a tanítást például gerincsérv esetén, hanem elküldi az illetőt szakemberhez. Nekem nagyon tetszett ez az őszinte, nyitott, felelősségteljes hozzáállás.

Mesélt arról is, milyen volt a régi szép időkben Pattabhi Joisnál tanulni: egy anekdota szerint egyszer Eyal a fájós térde miatt ki akarta hagyni a lótuszt, mire Pattabhi ezt látván a “padmasana” kijelentéssel nyomatékosította, hogy a sorozat az bizony sorozat. Erre egy ideig hangosan kiabáltak egymással, a Main Shala nagy meglepetésére. Végül Eyal “beadta a derekát”, és Pattabhi onnantól kezdve kedvelte őt. :)
Eyal egyébként nem erőlteti sem a lótuszt, sem a fejenállást térd-, illetve nyakproblémák esetén. Nekem sajnos egy ideje vacakol a bal térdem, mire pár kérdés és rövid méregetés után megmasszírozta a külső combomat (Eyal egyébként rolfing masszázsterapeuta is), és ellátott néhány hasznos jótanáccsal.

A vasárnapi gyakorlás után zárásként nagyon vidám perceket töltöttünk Katusék kertjében a workshop afterpartiján: cseresznyét majszoltunk, kutyát simogattunk, mindeközben magyar cross-motorosok neveit kutattunk fel a neten. :)

Végül, Orsi szerint Eyal esetében a Namaste egyik népszerű fordítását (“leborulok a benned lakó istenség előtt”) csakis szó szerint lehetséges értelmezni. :) Én idáig nem mennék el, Eyalt mindenesetre felvettem példaképeim hosszú listájára, és nagyon sokat szeretnék még tőle tanulni a jövőben. (Idén télen, Tel Aviv, valaki? Hmm?)

 

3 hozzászólás

Kategória: 99% gyakorlás, beszámoló, vendégpost

Eyal Chehanowski workshop

Szombaton elmentem az AVON napra jógázni, ahol sikerült igen érdekes élményeket gyűjtenem, pozitívakat és negatívakat egyaránt. Ám erről talán majd egy újabb postban számolok be röviden, mert most fontosabb közlendőm akadt… :-) Vasárnap tartott workshopot Eyal Chehanowski a Main shalában, ahová sajnos elegendő pénzmag hiányában már nem tudtam elmenni. Hja, drága dolog ez a jóga kérem, és olykor sajnos nehéz szelektálni a hiteles oktatók és a parasztvakító pénzlehúzók között…:(

De térjünk a lényegre! Vasárnap este izgatottan hívott fel Orsi, hogy beszámoljon a workshopról: “Rita! Megvan a Gurum! :-)” Orsit ismerve ekkora szavakkal azért nem dobálózik :), így persze én is lázba jöttem, és kifaggattam a workshopról. Kétségtelenül nagyszerű élmény lehetett, hiszen a beszélgetést követően kb. 5 perc múlva ott figyelt az e-mailjeim között egy rövid beszámoló. is… :) Íme:

Nincs is jobb tevékenység egy ilyen pompás napon, mint elkocogni az Astanga suliba, ahol ma Eyallal volt Mysore óra, a megjelentek legnagyobb örömére. Nekem ez volt Eyallal az első találkozásom, mert a májusi workshopja idején otthon fetrengtem a taccsra vágott derekammal, így nagy várakozásokkal tekintettem a mai napra.

Eyal első ránézésre egy mókás koboldra emlékeztet a füleivel, meg az egész megjelenésével, de már a legelső igazítással kiderült: nehéz fajsúlyú oktatóval állunk szemben, sok év gyakorlásból fakadó tudással, humorérzékkel és szerénységgel.

Jó tanárhoz illően első körben azt próbálta memorizálni, kinek milyen sérülése van, majd a hipergyors kezdőmantra után belevágtunk a gyakorlásba.

Fél szemmel próbáltam pillantgatni, hogy mit csinál a maistro a napüdvözletek alatt. Nos a szokásos keresztcsonti igazgatások mellett, mindenki személyre szabott jó tanácsokat is kapott. Eyal később elmesélte: a napüdvözletek tömve vannak olyan ászanákkal, amelyek pocsék kivitelezése később biztos sérüléshez vezethet.

Az igazítások alatt általában stabilizálta a pózt, és nagyon intelligens módon az izmok ellazításával vitt minket mélyebb szintre az ászanában, nem pusztán erővel és nyomkodással.

A pahcsimotanásza igazítások zseniálisak voltak, többen jólesően dorombolni kezdtek a pózban. A másik nagy meglepetés a maricsiászana D volt, ami általános közutálatnak örvend az astangás körökben.

Annó még Török Péter mondogatta mindenkinek, miközben küszködtünk a maricsik valamelyik kis ellenséges ászanájával, hogy „jó, akkor most lazulj el a pózban”. Ezekben a pillanatokban (mentségemre szóljon: akkor még fiatal voltam és bohó) leginkább válogatott szidalmak keringtek az elmémben, melyek egy része szegény tanáromra irányult, más része a világra, önmagamra stb. stb. Ma viszont Eyal leült mögém, megigazgatott ezt-azt, és egy pillanat múlva azt éreztem: beleolvadok az ászanába, a vállam izmaiból elszáll minden feszültség és kitör a világbéke. Hirtelen új értelmet nyert Patanzsali második szútrája, és valóban: az ászanában leállt az elme kis mókuskereke.

A gyakorlás többi része is hasonlóképpen zajlott, a társaság – arcok alapján – a hetedik mennyországban járt. A gyakorlás után teáztunk, és azon versenyeztünk, ki bír többet megenni Katus rémszőlőjéből. Mindenki nagyon decensen fogyasztott, így majdnem az egész fürt hazatért a tulajjal.

Eyallal átbeszéltünk pár témát – volt, ami a gyakorlás technikai részét érintette, más a jóga egyéb aspektusait. Szóba került a tanár szerepe a gyakorlásban. Eyal mesélte, hogy sokáig ő is istenként tekintett saját tanárára, de egy szép nap, miközben a gazdi távollétében Richard Freeman kutyusára vigyázott, és bekocogott a fürdőszobába, rájött: bizony az ő tanára is ember, hús-vér szükségletekkel.

A tanárod amúgy nagyon kényelmes lehet, mert leveszi a felelősség egy részét a válladról: eldönti helyetted, mikor kezd el pl. a második sorozatot. Ami nagyon nagy döntés, ha egyedül hozod meg.

Viszont nagyon sok olyan tanár van, aki a sála ajtaján kilépve vadmalac üzemmódba kerül. Ettől persze még lehet jó tanár, de a cél valami olyasmi, hogy a jógamatracunkon megtapasztalt nagyszerű dolgokat valahogy átcsempésszük a mindennapi életünkbe is.

Szó esett az udzsájiról is. Akinek a kilégzéssel van gondja, az nem tudja elengedni a dolgokat az életéből, aki pedig a belégzéssel küszködik: nos az magát az életet nem tudja élni, elfogadni. A túl hangos légzést (a la Darth Vader) ő csak az Udzsaji Sötét Oldalának nevezte. A cél az, hogy úgy lélegezzünk, ahogy az óceán hullámai surlódnak a parton. Kicsit demonstrált, majd megjegyezte: ez persze irtó nehéz, tényleg oda kell figyelni a gyakorlás során.

A bandhákról is esett szó, de nem lihegtük túl a témát. Ami itt is fontos: nem szorítani kell az izmokat és testrészeket, hanem vákuumot létrehozni, ami finoman megemeli a medencealapi izmokat. Magát a gyakorlást sem erőből érdemes végezni, mert nem teljesen oda érkezünk majd, mint ahová eredetileg indultunk. Figyeljük meg, hogy változik az ászana energetikailag, ahogy belelazulunk a pózba. Próbáljuk meg a bőrünket „visszahúzva”, finoman és határozottan gyakorolni. Nem árt némi belső mosolyt is becsempészni az egészbe – biztos, hogy hosszútávon is jót tesz majd nekünk.

Szó esett még az indiai és a nyugati tanárok közötti különbségekről, beszélgettünk egy kicsit az Iyengar és az Ashtanga közötti átfedésekről és különbségekről. Kicsit arról is, milyen a helyzet astanga fronton Tel-Avivban (nagy a verseny), mesélt a stúdiójáról, adott pár hasznos ötletet Katusnak is. Nagyon jó hangulatban búcsúztunk, utoljára még jól megölelgettem Eyalt, mert hosszú az idő jövő májusig, amikor is újra körünkben üdvözölhetjük korunk egyik leginspirálóbb tanárát.

Eddig tart Orsi beszámolója, és hát be kell vallanom én picit irigykedtem, hogy kimaradtam a jóból. :) Különösen, mert az AVON napon én is találkoztam Eyal-al, és ő volt az egyetlen aki miatt, úgy éreztem megérte részt venni a rendezvényen, még ha ott mindössze egy kis ízelítőt tartott is csupán a tudományából. De sebaj, május már nincs is olyan messze! ;-)

2 hozzászólás

Kategória: 99% gyakorlás, beszámoló

Jógaturisták és a sámán átok…

…avagy Danny Paradise workshop 2010 október 1-3., Prága

A következő bejegyzésért nagy-nagy köszönet Hajnalnak, a képekért Istvánnak, és a khm.., szellemi támogatásért (?) :-) Szabinak. Vendégpost következik, íme:

A jógaturisták – Dorka, István, Szabi, Hajnal – október 1-én Prága felé vették az irányt, Danny Paradise 3 napos workshopjára, amit a meghökkentő “Sámánizmus, totális szabadság, evolúció és az ashtanga vinyasa jóga” névvel fémjelezve hirdettek meg. Az összes fogalom közül persze a sámánizmus keltette fel gyanakvó érdeklődésünket, olyannyira, hogy Dorka komoly olvasmánylistát állított össze sámánkodás témakörben. Ennek gyümölcse egyrészt az lett, hogy napokig nem tudott aludni, másrészt az összes szerencsétlenkedésünket sámáni hatalmak beavatkozásával kezdtük magyarázni. Először ugyanis az Akasha jógastúdióban kerestük a workshop helyszínét, ahol közölték, hogy az óra már 10 perce elkezdődött, de gyorsan öltözzünk át és csatlakozzunk, megvárnak.

Így is tettünk, s örömmel konstatáltuk, hogy a foglalkozás szűk körű lesz, nyolcan ha lehettünk. Örömünk a látásunkat is elhomályosíthatta, mert csak a meditáció végén tűnt fel, hogy aki beszél, az egy nő, aki semmilyen formában nem hasonlít Danny Paradise-ra. Na, jó, valójában ezt azonnal észrevettük, csak azt gondoltuk, hogy Danny késik, s az asszisztense kezdte el az órát. Szóval sűrű bocsánatkérés következett, meg vörös arccal jógamatrac göngyölgetés, s irány felkutatni, hogy hol is van Danny valójában. A jelenlévők ezt nem tudták megmondani. Mint később kiderült, Bobbi Misiti workshopját zúztuk szét, (1998 óta ashtangázik, s kizárólag Nancy Gilgofftól tanult) aki másnap felbukkant a Danny Paradise óráján, sőt remek igazításokat és instrukciókat kaptunk tőle.

A helyszín végül is meglett, igaz nem egy sámán, hanem a sarki szörfös bár egyik segítőkész alkamazottjának közreműködésével. A workshop egy iskola tornatermében volt, természetesen nem 8, hanem kb 50 résztvevővel, ja és kb 10 fokos átlaghőmérséklettel, aminek köszönhetően sálban és kabátban ültük végig a közel 1 órás elméleti bevezetőt. Ami sámánizmust csak annyiban érintette, amennyiben a jógához kapcsolható. Mindkettő gyógyítás, helyesebben szólva öngyógyítás.

A sámánizmust Danny a spiritualitással illetve a természettel való kapcsolat legősibb tradíciójaként definiálta. Az elméleti bevezetőt illetve beszélgetést félórás pranayama gyakorlatsor követte. Ekkor már lekerült a sál és a kabát, bár a takaró még nem. A több mint kétórás gyakorlás alatt viszont tényleg senki sem fázott. Első nap naulival kezdtünk, mantra nem volt, Danny szerint ugyanis a gyakorlás tulajdonképpen maga a mantra. A nauli után az első sorozat állóászanáit gyakoroltuk, végül a levezetők következtek. Persze az állóászanák szépen meg lettek tűzdelve módosításokkal, összesen, ha minden igaz, 23 darabbal. Némelyikük komoly kihívást jelentett, de nagyon inspiráló volt kísérletezgetni velük. István meg is próbálta papírra vetni őket. Csak remélni merem, hogy jól sikerült felidéznünk ezeket ászanákat, mert be akar vetni néhányat a csipőnyitó óráján. Bár lehet, hogy a módosítás módosítása még hatékonyabbnak bizonyul majd. Ok, ez csak beijesztés volt! A 2. és 3. nap gyakorlataiban is benne voltak, így biztosan jól rögzültek a dolgok.

A módosított gyakorlásra egyébként a mester nagy hangsúlyt fektetett, ami azt tükrözte, hogy követendően egészséges a felfogása arról, hogyan kellene jógázni. Szerinte ugyanis a fájdalom nem része a jógának. Ha fáj valamelyik mozdulat, azonnal módosítani kell a gyakorlást. Sérülések esetén is hasonlóan kell eljárni. Vele előfordult, hogy olyan komolyan megsérült, hogy 3 napig egyáltalán nem tudott mozogni. A negyedik napon 5 perc jógázást iktatott be, az ötödik napon 6 percet és így tovább. Hagyni kell a testnek, hogy meggyógyítsa önmagát, nem maradsz le semmiről, ha nem nyomod végig minden nap szigorúan a teljes sorozatot. A jóga célja nem az ászanák végrehajtása. Ezek az aforizmaszerű megjegyzések nem az én okoskodásaim, Paradise urat próbálom csak idézni.

A 2. napon a második sorozat ászanáival bővül ki a sorozat az ardha matsyendrasanáig, persze a második sorozat is meg volt spékelve módosításokkal. A beszélgetős elméleti résznél felmerült az ashtangások egyik slágerkérdése, mikor lehet elkezdeni a második sorozat gyakorlását. Danny ebben a témában sem dogmatikus. Ő azon az állásponton van, hogy ha már gyakorolsz egy ideje – egy-két éve – napi rendszerességgel, akkor neki lehet ugrani beleépítgetni a gyakorlásba fokozatosan a második sorozat ászanáit. Ennek nem feltétele, hogy az első sorozat minden elemét tökéletesen nyomjad. A pranayama gyakorlás volt az egyedüli, ahol pontos szabályt fogalmazott meg. Ennek elkezdéséhez elengedhetetlen a két évnyi, napi rendszerességű jógázás. Minden más kérdésben a szabadság fogalma volt a vezérmotívum. Annak ellenére, hogy 1976 óta ashtangázik, nem gondolja magát tanárnak, gurunak meg végképp nem. Csak egy tapasztalt gyakorló – ezt mondja magáról. Egy gurut követni egyébként is egyenlő a függéssel, a jóga pedig pont az ellenkezőjéről szól.

A 3. nap a harmadik sorozaté volt. 1 óra elmélet, félóra pranayama, nauli, elősorozat állók illetve a módosítások, purvattanasanáig az ülők, majd a harmadik sorozat kartámaszos ászanái (többek között koundinyasana A és B, visvamitrasana, vasisthasana, astavakrasana), majd galambpóz-variációk az  eka pada rajakapotasanával lezárva. Ez a nap sem lett rövidebb mint 4 és fél óra. Az utolsó nap végére kellően elfáradtunk, egy gyors kajálás volt tervbe véve, egy gyors egyeztetés a „tapasztalt gyakorlóval” annak reményében, hogy lesz Budapesten is workshop, aztán irány haza.

A kocsiban hazafelé a következő mondatok repkedtek:

“…nem baj, ha nem megy a badhakonasana, mégsem függesztem fel a második sorozat gyakorlását.”
“…tök jó az a térd és hamstring kímélő cucc, amit az Ági gyakorol, lehet, hogy én is beiktatom a gyakorlásomba ezt a módosított sorozatot.”

Dorka meg is jegyezte, hogy na, mi van, mitől lettünk hirtelen ilyen lazák. :-)

Hát eddig tart Hajnal “sámán-beszámolója”, én nagy élvezettel olvastam.:-) Ha bárki szeretné még kiegészíteni a résztvevők közül, csak hajrá, kommentben megtehetitek! :)

6 hozzászólás

Kategória: 99% gyakorlás, Útinapló, beszámoló, vendégpost