urdhva dhanurászana címkéhez tartozó bejegyzések

Challenge accepted

Ashtanga Challenge Day – 2011. december 17. Budapest

“Az élet kihívás – fogadd el!” – szól az egyik ordas nagy közhely, de talán mond is valamit.
Aki futott már le maratoni távot, úszott már át Balatont, vagy egyszerűen csak lépte már át a saját korlátait, bizonyára tudja miről van szó, miért KELL elfogadni egy kihívást.

Ami engem illet, nos én köptem már ki a tüdőmet egy félmaraton után, éreztem gömbölyűnek a talpam 5,5 km leúszása után, sok-sok holtponton küzdöttem már át magam, de az Ashtanga Challenge Day valami egészen más volt…

De ne szaladjunk ennyire előre, nézzük előbb mi minden történt 1927-ben… :-) Az 1927-es esztendőnek ugyanis sok mindent köszönhetünk. Ebben az évben született Sidney Poitier, Gabriel Garcia Marquez, Puskás Ferenc; ebben az évben álmodta meg Coco Chanel a legendás “kis fekete ruhát”, ekkor lett Magyarország új pénzneme a pengő; itthon is divat lett a bubifrizura; és nem utolsó sorban (többek között) ebben az évben a híres jógi, Krishnamacharya Indiában Full vinyásza ashtanga sorozatot tanított tanítványainak. :-)

A legendás jógi köztudottan nem bánt éppen kesztyűs kézzel a tanítványaival, sok anekdotát olvashatunk erről Patthabi Jois és Iyengar visszaemlékezéseiben is. De nem kell messzire menni, hiszen Krishnamacharya saját fiát Desikachart is igen szigorúan fogta. Egy történet szerint az ifjú Desikachar nem akart jógázni, ezért elfutott apja elől, ám az utolérte, és büntetésből baddha padmasanában összekötötte kezét lábát, és a kölöknek 4 órán keresztül így kellett dekkolnia.

István is ezzel a kedves történettel kezdte az Ashtanga Challenge Day nyitó beszédét, majd megnyugtatott mindenkit: nekünk csak 3,5 óránk van… :)

Ekkor még volt erőnk nevetni, ám hamar az arcunkra fagyott a mosoly, amikor ismertette az aznapi menüt:

– 108 napüdvözlet (90 db surya namaskara A, és 18 db surya namaskara B)
– Ashtanga első sorozat Full vinyászával
– 108 Urdhva dhanurasana (jógahíd)

A 108 napüdvözlethez már több alkalommal is volt szerencsém, Full vinyászás ashtanga sorozatot is csináltam már egyszer, de egymás után a kettőt még sohasem, pláne nem 108 urdhva dhanurászanával megfejelve.

Lehetetlen? Igen, az… Lehetséges? Naná! :)

Biztos ami tuti, én azért elmormogtam magamban a “Meg tudom csinálni!” mantrát, ártani nem árthat alapon…, majd belevágtunk a sűrűjébe.

Az első holtpont nagyon korán érkezett… Amikor meghallottam, hogy még csak most vagyunk túl az első negyeden, fordult egyet velem a világ; de fog összeszorít, gyerünk tovább… Az utolsó három Napüdvözlet B-t úgy préseltem ki magamból, mintha az életem múlna rajta…

Itt lehetett először vizet inni… Részemről csak lehetett volna, ugyanis István óráin nevelkedve én nem is feltételeztem, hogy ez engedélyezve lesz, így nem vittem magammal vizet… Esküszöm a könnyem majd’ kicsordult ahogy néztem hogy mindenki kortyolja a kiérdemelt pár korty vizet… De fog összeszorít, gyerünk tovább!…

Az álló ászanák nekem felüdülést jelentettek, végre picit lelassult a szívverésem, tudtam mélyíteni a légzésemet, jól esett 5 légzés erejéig megnyújtóztatni az izmokat egy-egy ászanában. Az első ülő ászana után még eltévesztettem az előreugrást, elfelejtettem, hogy itten bizony állásba kell ugrálni, de utána már sorsomba beletörődve nyomtam a full vinyászát.

Soha életemben nem drogoztam, de a Challenge közben volt egy flessem, hogy ez valami olyasmi lehet… Időnként, mintha víz alatt lenne a fejem, nagyon-nagyon távolról hallottam István hangját “Ekam-belégzés, dvé – kilégzés…”, időnként bekúszott a velem szemben gyakorló eltorzult arca, néha bömbölt a fejemben a Lust for life, de többnyire valami elképesztően furcsa tudatállapotban “utaztam”…

A 108 urdhva dhanurászanánál (belégzésre föl, kilégzésre vissza…) már fizikai fájdalmat éreztem. A vállamban tompa, a csuklómban éles szúró fájdalom, és még k*rva messze volt a vége…

Most már esküszöm elhiszem, hogy van az az állapot, amikor az ember “meghal egy picit”, (persze átvitt értelemben) majd pár másodperc után újra pumpál a szív,  fog összeszorít, gyerünk tovább!…

Fogalmam sincs hányszor haltam meg szombat délután, de egy biztos: egy vinyászát sem hagytam ki! :-) Becsülettel letoltam egy korty víz nélkül, ás bár az elején még sűrűn eszembe jutott Krishnamacharya és az ő kedves anyukája, a végén már csak egy őszinte “Köszönöm!” jött ki a torkomon, mikor István szájából végre elhangzott az “Egészségetekre!”

3,5 óra gyakorlás, miközben a teremben szó szerint megállt az idő (elromlott a falióra, és délután 3-kor egyszerűen megállt :) ), sajgó izmok, kiszáradt torok, 2 nap múlva is eszméletlen izomláz…

Hogy megérte-e?
Naná! :-)

Én kötelezővé tenném minden ashtangásnak!
“Csak” az elmédet kell legyőznöd!…

 

 

2 hozzászólás

Kategória: 1% elmélet, 99% gyakorlás, beszámoló

Mumus ászanák

A napokban múlt egy éve hogy elkezdtem ashtangázni, és a jeles esemény kapcsán elgondolkodtam, hol is tartok most, mennyit fejlődtem ez idő alatt. Persze nagyon nehéz magamat kívülről látni, hiszen lehet hogy azok az ászanák, amikben én úgy érzem jó vagyok,  hihetetlenül csenevészek egy külső szemlélőnek.

No de kezdjük az elején a történetet… Az “Ashtanga és én” című love story a tavalyi Yoga day-en kezdődött, ahol Gauranga egy szabadtéri órát vezényelt le, amiből én persze szinte semmit nem tudtam megcsinálni, de nagyon tetszett, hogy látványos, dinamikus. Azért elég nagy sokk volt rádöbbenni arra, hogy amit én addig jógázás címszóval műveltem, az ehhez képest kisnyuszifüle. Az első randi után persze alig vártam, a következő találkozást és szerencsére pár hét múlva az Atmában elindult egy kezdő ashtanga tanfolyam.

Az első pár órán persze jöttek a pofonok: egyensúlyérzékem nulla, karizom mínuszban, a hátrahajlítást inkább hagyjuk, a térdem pedig szinte minden pózban üvöltötte felém, hogy “Ez qrvára fáj, b@sszus, ne csináld!” Fogalmam sincs, hogy akkor miért nem futamodtam meg, mindenesetre most nagyon örülök, hogy összeszorítottam a fogam, lenyugtattam az egómat, és csináltam tovább. És az eredmény? Nos, a tökéletes 1-es sorozat még mindig messze van, de némileg elérhetőbb távolságba került. :) Az egyensúlyérzékem rengeteget fejlődött, és bár még inogok néha a féllábas pózoknál ez már nagy eredmény. Hála István 5 légzéses csaturangáinak és a 30 “csaturanga – felfelénézőkutya – lefelénézőkutya” kombójának a karom is elkezdett erősödni, és ma már gond nélkül megtartom a saját súlyomat. A hátrahajlítások is sokkal jobban mennek, és bár még nem tudom teljesen kinyújtani a lábam urdhva dhanursana-ban, és a drop back-kel vannak nehézségeim, de legalább már hajlik a gerincem.

A térdem és én még mindig nem vagyunk puszipajtások, de történt javulás. Az előrehajlító pózoknál, már nem fáj, de a lótusz, féllótusz továbbra is okoz fájdalmas pillanatokat. A futást azóta hanyagolom, a tavalyi félmaraton óta csak párszor voltam kint a szigeten 2-3 körre. Nem mondom, hogy nem hiányzik, mert nagyon szerettem este kimenni a szigetre és bömbölő zenével a fülemben “kiszaladni a világból”, de azóta mással pótolom ezt az érzést. Mert persze hogy az érzés a lényeg! :) Csinálhatom én egyre profibban az ászanákat, az önmagában nem több a futás okozta örömnél, ha az agyamban nem kattan át egy apró kis kapcsoló hirtelen “ON” állásba… Nem tudom mikor kattant át, nem sikerül fölidéznem magát a pillanatot, de most már értem (érzem) a különbséget.

Mozgalmas év van mögöttem, az biztos.  :) Szombat este az Ashtanga night-on egy maratoni 3 órás jógaóra keretében volt alkalmam belekóstolni a kettes sorozatba néhány ászana erejéig. Ez volt az első alkalom, hogy a kettes sorozattal ismerkedtem, ami így az “évfordulón” elég izgalmas élmény volt.  Egyúttal egy újabb pofon az egómnak, nehogy már azt higgyem, most már jól megy. :) Párszor már eljátszottam a gondolattal, hogy vajon kipróbáljam-e a kettest, mert eléggé különböző véleményeket hallok a dologról. Van aki szerint akkor kell elkezdeni amikor az egyes már elég jól megy, illetve van ugye a klasszikus, hogy amikor föl tud állni hídból valaki; mások szerint viszont érdemes párhuzamosan gyakorolni a kettőt. Nos, elnézve a múltkori teljesítményemet, én asszem egyelőre maradok az 1-es sorozatnál…

A végére hagytam egy mini ( és persze nem reprezentatív :) ) piackutatást a “mumus ászanákkal” kapcsolatban. Kíváncsi vagyok, hogy mások melyik ászanával illetve ászanákkal küzdöttek/küzdenek a legtöbbet az Ashtanga 1-es sorozatból. Szóval tessék voksolni a számodra legnehezebb ászanára vagy ászanákra (mert meg lehet jelölni többet is, de azért ne kattintgasd végig mindet..), ha nincs a listában akkor írd be.

Neked melyik a “mumusod”?

12 hozzászólás

Kategória: 99% gyakorlás, egyéb

Szédülni tádászanában?

Szuper volt a tegnap esti jóga,  általában ez a szerda esti óra mindig nagyon jó. Szeretem, hogy erőltetjük azokat a dolgokat amik még szinte senkinek nem mennek.

Az 5 légzésig kitartott csaturanga dandászana is egyre jobban megy, bár néha érzem közben, hogy a derekam beesik, így valószínűleg nem mindig tökéletes. A 30 db csaturanga-felfelénézőkutya-lefelénézőkutya kombó természetesen ma is helyet kapott István repertoárjában, gyúrjunk a tökéletes vinyászára címszóval. Baromi nehéz, de érzem hogy nagyon hasznos. Rengeteget erősödött a karom mióta ezt csináljuk, és a csaturangát is kicsit könnyebben tartom ki 5 légzésig.

Ami viszont furcsa és kicsit ijesztő számomra, hogy most már sokadjára tapasztaltam enyhe szédülést tádászanában miközben udzsaji légzéssel vettem a levegőt. Ez mindig az óra elején van, amikor a mantra után fölállunk és elkezdjük az udzsajit. Azt vettem észre, hogy ha ilyenkor picit abbahagyom az udzsaji légzést és rendes légzéssel állok tovább, akkor elmúlik. Mi lehet ennek az oka? Semmilyen más ászanában nem történik ilyesmi, pedig most már szinte mindegyikben tudok figyelni a légzésemre és tartani azt, de az elején a tádászana az sokadszorra szédülős. Remélem rájövök a titok nyitjára, mert nem túl kellemes érzés..

Az óra egyébként viszonylag jól ment, bár a meglévő hiányosságaim sajnos nem fejlődtek (erről lesz még részletes poszt). Ami viszont pozitív, hogy az egyik mumusom a Sirsászana (fejenállás) most magamhoz képest jól ment. Sajnos még mindig nem szabályosan (nyújtott lábbal) megyek föl, hanem behúzom a térdem és utólag nyújtom ki; de most egész sokáig tudtam tartani.

Tittibhászanából bakászanába még mindig nem sikerül hátraugranom, pedig külön-külön mindkettő megy. A bakászanám tegnap meg is lett dicsérve, ami szuper lelkesedést adott. Az urdhva dhanurászanával (jógahíd) mostanában vannak problémáim: sajnos kétszer fejreestem lemenetel közben, és azóta nem merek hátramenni. Tudom, hogy meg tudom csinálni, hiszen százszor sikerült már, és hátrahajlásnál simán megvan nemhogy a matracom vége, de a  közepe is, mégis van bennem egy blokk és nem merek lemenni. Nem értem miért, hiszen nem fájt az esés, csak kicsit kellemetlen volt és közvetlen utána megcsináltam, de most már hetek óta nem megy. Remélem ez megváltozik hamarosan.

Hozzászólás

Kategória: 99% gyakorlás, beszámoló