Manju Jois címkéhez tartozó bejegyzések

Ashtanga-profilok: Horváth Orsi

A legenda szerint egy pasi miatt kezdett el jógázni; és vallja, hogy az ashtanga gyakorlás a szexuális életet is feldobja. Szeretetteljes, ugyanakkor igen határozott tanár; szerinte az alapok elsajátítása nagyon fontos a jógában. Olykor van egy olyan furcsa érzése az embernek, hogy nála „életre kel” az ashtanga mantra. Folyamatosan sérülésekkel küzdött, de semmi sem téríthette le az ashtanga útjáról. Számos nagyhírű tanárnál koptatta a szőnyeget, egyszer pedig eltörte a talpát gördeszkázás közben…

Én könyvekből kezdtem el ismerkedni a jógával, illetve néha elmentem a Buddhista főiskolára, ahol Vadász Ákos tartott órát, de akkor kezdtem komolyabban foglalkozni vele, amikor Amerikában éltem. Lementem a helyi konditerembe, ahol volt jóga is. Ez egy nagyüzemi jóga volt, kb. 50-60 ember nyomta egyszerre a dinamikus power jógát.

Igazítás akkor gondolom nem igazán volt…

Nem nagyon volt igazítás. A lány aki vezette, elől csinálta, mi pedig néztük és csináltuk utána. Ettől függetlenül nagyon jó volt. Hetente kétszer jártam ide, és mellette elkezdtem Geoffrey Devereux dinamikus jóga könyvéből tanulgatni otthon.

Ő ashtangázott, de szerinte az ashtangának túl nehéz nekiugrani elsőre, így a dinamikus jógában összerakott három sorozatot teljesen kezdőknek, középhaladóknak, majd haladóknak. Ez után lehet szerinte elkezdeni az ashtanga egyes sorozatát. Én ezt csinálgattam otthon, aztán visszajöttem Magyarországra és kerestem ashtanga tanárt.

A Lucia tartott hétvégi ashtanga tanfolyamokat, amik nagyon jók voltak, nagyon alaposan megtanította a légzést, a bandhákat. Három-négy hétvége alatt végigvettük az egyes sorozatot és utána lehetett hozzá járni gyakorolni. Majd a Török Péternek beindultak az ashtanga jógái a Padmában és oda is jártunk. Ott tartott Dominic Corigliano egy három napos workshopot, és nekem az volt az első alkalom, pár hónap ashtanga gyakorlás után, hogy végig csináltam az első sorozatot.

Majd jött a klasszikus történet, a rákkatanás az ashtangára… Először hetente egyszer, majd kétszer, aztán háromszor, majd otthon is még kétszer. Szóltam a tesómnak, szóltam a barátaimnak. Az összes barátomnak jógáznia kellett, már a bulikat is úgy szerveztük, hogy először lementünk jógázni… :-)

Ezután következett a vándorlás, mentünk a tanárok után, ki hol tanított; a Péterhez, a Luciához, a Sebő Julihoz.

Visszakanyarodva egy picit a kezdetekhez: Én hallottam egy olyan pletykát, hogy pasi miatt kezdtél el jógázni.. :-) Ebből mi az igazság?

:-D Ez teljesen így van. ;-) A Geoffrey Devereux is egy hihetetlenül dögös, gyönyörű szép testű férfi, pedig akkor már az ötvenes éveit elhagyta. Úgy gondoltam, hogy ha én majd szépen lejárok ashtanga órákra, akkor oda előbb utóbb bekocog majd egy szőke herceg, aki mindenképp ashtangázni akar… Ez a pillanat még mindig nem jött el… :-)

De visszatérve miért kezdtem el a jógát: nekem egész életemben fájt a hátam, a keresztcsontom. A nagynénikém azt mondta, hogy nekünk a családunkban fut egy ilyen probléma, hogy valami kis gerinc-deformitásunk van, és ezzel nem lehet mit kezdeni. Viszont amikor elkezdtem jógázni akkor ez nagyon elkezdett javulni.

Amerikában a jóga akkoriban már egy divatcikk volt. Madonna is rákattant a jógára, akkor adta ki azt a lemezét amit India inspirált, felénekelte az ashtanga mantrát az albumra. Aztán ott volt a Sting, őt is imádtam. Manju Jois mesélt el egy érdekes történetet nekünk a franfurti workshopon: Amerikában tartott egy workshoport, ahová jött egy nő, aki rendszeresen késett. Ő rászólt, hogy jöjjön már időben, mert mindig megállítja az órát és miatta szét kell huzigálni a matracokat. Másnap időben jött, később pedig kiderült, hogy ő volt Madonna.

A tanítás mikor jött nálad?

2007 nyarán, vagy őszén amikor a Péter abbahagyta, akkor ő mondta egy órán, hogy megpróbálhatnám, mert ő úgy látja, hogy belőlem majd jó tanár lesz.

Ezzel egyetértettél akkor?

Nem. Úgy gondoltam fényévekre vagyok én még ettől.
Akkor jött egy olyan időszak, hogy keresgéltük kihez lehet menni gyakorolni. A Luciának voltak nagyon tehetséges tanítványai, akikből később tanárok lettek. A Csizmadia Timi volt ez egyik, akinek voltak órái a Szúrjában, a Katus pedig végre elkezdett tanítani az Anahitában a Falk Miksa utcában.

Én 2007 nyarán kezdtem el tanítani miután visszajöttünk a zebegényi jógatáborból. Egy barátom szólt, hogy tanítanék-e a Hölgyválaszban jógát, mert az ottani hatha jógás csaj olyan rosszul csinálja, hogy bemennek az emberek az órájára és aztán nem mennek vissza többet. Ez egy tánciskola volt a Paulay Ede utcában.

Milyen volt az első órád?

Rémes volt. :-) Nagyon izgultam, de aztán belejöttem. Én azt mondtam el, amit anno a Péter mondott el nekünk. Ő nagyon jó tanár volt, szerintem mi, a régi ashtangások abból élünk, amit ő annak idején megtanított nekünk. Tudjuk a vinyászákat, a légzéseket, tudjuk a bandhákat tartani, tudjuk hol a dristi az egyes ászanákban. Ezek az alap dolgok, és ez belénk ivódott.

Nekem volt egy éles szakaszváltás a tanításomban, most már teljesen máshogy tanítok.

Régen nagyon durván igazítottam, egy kicsit eszetlenül is, és szerencsés voltam, hogy nálam sohasem sérült meg senki. Például a paschimottananasa igazítás nálam úgy nézett ki, hogy oké akkor rád fekszem, és lenyomlak, mert Manju Joistól is ezt láttam. Ahhoz nekem is meg kellett sérülnöm, hogy lássam, hogy itt lehet sérülést is okozni. Sokkal szerényebb lettem, láttam, hogy iszonyú sokat lehet még tanulni.

Igazításban sérültél meg?

Igen, de nem a klasszikus értelemben. Porckorongsérvem lett, amit magamnak okoztam. Csináltam egy iszonyú rossz mozdulatot és nem tartottam a bandhákat. Marichyasana D-ben igazítottam valakit, előrehajoltam, még oldalra beleraktam egy kis erőt, és annyi volt a derekamnak.

Andrea Lutz mondta, hogy az igazításnál a tanárnak is keményen tartania kell a bandhákat, és nagyon észnél kell lennie, hogy mikor hogyan igazít. Az igazán jó tanár szerintem együtt lélegzik, és ott van veled az ászanában.

Mesélj Indiáról! Miért mentél ki, miért egy hónapra, kihez..stb

A 2008-as év volt az, amikor továbbra is jártunk mindenféle workshopokra, volt például a Dylan Bernstein-nek itt workshopja, aki egy igazán karizmatikus tanár, érdemes elmenni hozzá. 2009-ben mentünk le a Gaurangához is jógázni hot ashtangára.

Az hogy tetszett?

Az elején jó volt, rendszeresen jártunk, de nekem egészen egyszerűen nem bírja a testem ezt a hőmérsékletet. Olyan extra követelményeket támaszt ez a meleg a szívemnek meg az egész szervezetemnek, hogy nem éri meg. Nem jó a testemnek, nem tudom tartani a bandhákat, normálisan lélegezni sem.

Az öcsémmel akkor sokat vitatkoztunk ezen, hogy jó-e melegben jógázni vagy nem. Gregor Maehle is azt írja, hogy nem szabad melegben jógázni, mert a kelleténél jobban megnyúlnak az izületeid, az izmaid, és megcsinálsz egy csomó mindent, amire amúgy nem lennél képes. Nem úgy éred el, hogy az izmaid erősödnek, nyúlnak, és az úgy marad, hanem ez egy átmeneti állapot, ami hosszútávon nem annyira jó. Szerintem így télen 27-28 fokban tökéletesen lehet jógázni. Tehát nem azt mondom, hogy 21 fokban kell, hanem legyen egy picit melegebb. Onnantól kezdve, hogy csinálod az udzsaji légzést rendesen, el kell hogy kezdjél izzadni. Ha nem izzadsz, akkor ott valami gond van, és nem a hőmérséklettel van gond, hanem a légzéssel.

Visszatérve Indiára…

Visszatérve Indiára:  Gauranga szervezett Indiába utakat, és akkor láttuk, hogy oda el lehet menni, meg lehet csinálni, és mi azt gondoltuk, hogy ha már ott vagy, akkor ne 2 hétre menj, hanem egy hónapra. Nekem olyan a munkám, hogy nyáron kevesebb munka van, így logikus volt, hogy akkor lehetne menni. Most így utólag, már tudom, hogy nem volt túl jó az időzítés… Mi pont a monszun előtt mentünk, és botrányosan sok szúnyog volt. Kentük magunkat mindennel, de nem használt. Mázlink volt, hogy nem maláriát kaptunk, hanem én egy lázas, az izületeimet kinyíró cuccot (csikungunya), a Szabi az meg csak fo..tt.

India melyik részére mentetek?

Mysorba mentünk, de nem a Pattabhi féle Main shalába, hanem a Sthalam8-be Ajay Kumarhoz.

Szépen be is osztott minket a hajnali 6:30-as csoportba, de aztán amikor én beteg lettem, akkor átkértem magam a 8-as csoportba. A levezető gyakorlatokat egy külön helységben végeztük, így 8-kor el tudott kezdődni a másik csoport. Minden nap mehettünk gyakorolni, csütörtökönként vinyásza óra volt, vasárnap pedig hátrahajlítás.

Megérte? Úgy értem a betegségek ellenére is megérte elmenni Indiába?

Megérte! Egy óriási csapás volt az egómnak, mert azt hittem, hogy majd elmegyek oda, és mint egy félisten úgy jövök vissza. :-) Mindent megtanulok és utána fél ujjon pörgök, vagy levitálok, vagy valami… :-) Ehhez képest visszajöttünk mindketten leamortizálva. Rám jók voltak a 15 évvel korábbi gatyáim. De ott rájöttem, hogy a jóga sokkal több, mint az ászana. Indiában elkezdtünk jógás könyveket olvasni, beszélgetni a többiekkel, a pránájámával foglalkozni.

Láttam, hogy a jógának nagyon sok fajtája lehet az egyén igényeire szabva. Például ott volt ugye Krishnamacharya, aki teljesen másképpen tanította az ifjú egészséges Pattabhi Joist – aki végül ezt a dinamikus ágat vitte tovább -, mint Iyengart. Mert ugye mi a helyzet azokkal, akik alkatilag nem tudják megcsinálni, vagy esetleg segédeszközzel meg tudják csinálni az adott ászanát? Az Iyengarosok ebbe az irányba mozdultak tovább.  A harmadik tanítvány pedig Desikachar, aki már a terápiás jógára ment rá, ahol nem sorozatok vannak, hanem az egyéni betegségeknek megfelelően alakítják a gyakorlást.

Ami nagyon érdekes, hogy náluk a bandhákat nem feszegetik nagyon, nem kell tartani. Iyengar ki is fejtette, hogy ez nem tesz jót, mert olyan szexuális energiákat kelt fel a bandhák tartása, amit az egyszerű gyakorlónak nem is kell megtapasztalnia, mert csak megzavarja, és letéríti a jóga útjáról. :-)

Szerinted ez tényleg így van? :-)

Igen abszolút. :-) A múla bandhánál ugye a medencealapi izmainkat használjuk, és keletkezik a hasüregben egy vákuum. Beszéljünk a nőkről, mert én ezt az oldalt ismerem: az átlag nőnek a medencealapi izma elég ramaty állapotban van. Felegyenesedve járunk, a gravitáció húzza, aztán a magas sarkú cipők tönkreteszik a hátat, a tartást, a gyerekszülésekről nem is beszélve. A jógával ezeket az izmokat feszesen és jó kondiban tartjuk. Ez azzal is jár a mi – még szexuálisan aktív – korosztályunk esetében, hogy egyszerűen sokkal jobb a szex, mint korábban. :-) Tehát ha valaki fel akarja dobni szexuális életét, jöjjön ashtangázni!.. :D

Milyen volt egy indiaitól tanulni? Mennyiben volt más ott az igazítás, az óra?

Az indiaiakra jellemző, hogy merészen igazítanak, és gyakran okoznak sérüléseket. Keringtek olyan pletykák például, hogy a Sharath ráugrott valakinek a hátára és bordák ropogtak, izmok szakadtak… Valószínűleg ebben benne van az is, hogy ők nem sérülnek annyira, mint a nyugatiak.

Mi elmentünk mindenféle tanárhoz, nem csak Ajay-nál voltunk. Szabi beiratkozott Vinay Kumar-hoz, hogy a hátrahajlásait csiszolja , én pedig elmentem megnézni egy hatha jógát, ahol a tanár upavista konasanaban lenyomott és a baloldalon a keresztcsontom környéki izmok meghúzódtak és utána iszonyú rossz volt. Próbálkoztam helyi gyógyítókkal, majd visszamentem Ajay-hoz jógázni és a végére már egészen helyrejöttem.

Milyen volt hazajönni teljesen leamortizálva, a csikungunya lázzal és a tönkrement derekaddal itthon folytatni a gyakorlást?

Hát vettem két csuklószorítót és nyomtam…
A csikungunya az influenza egy változata. Egy lázas megbetegedés, ahol a láz tovább tart, 3 napig, és közben fölmegy-lemegy-fölmegy-lemegy, iszonyatosan megterhelve ezzel a szervezetet. Én úgy néztem ki mint egy anorexiás. Az összes porccal borított izületi rész fáj. Fájt a bokám, a térdem, a csípőcsontom, a szegycsontom..én még ilyet nem értem meg. Nagyon lassan kezdett csak elmúlni. Viszont egy életre szóló immunitást szereztem, most már nem kaphatom el újra.

Amikor hazajöttem a tanítást szüneteltettem egy darabig, csak helyettesíteni jártam. 2010 áprilisára már egészen jól voltam és elmentünk Sheshadri worksopjára Tom Hoppelhez. Mi voltunk nála órán Indiában is, és nagyon tetszett. Egy kis apró ember, de hihetetlen igazításokat csinál. Ott már úgy éreztem, hogy a csuklóm kezd rendbe jönni végre, majd pár napra rá elcsesztem a saját derekamat az igazításban…

Az utána volt? Hazajössz, éppen kigyógyulsz a csikungunyából, meg az ottani hátsérülésből, és jön egy újabb sérülés?

Igen. Ráadásul nem vettem elég komolyan, mert bevettem egy fájdalomcsillapítót, aztán elmentem egy koncertre, másnap pedig kirándulni, aztán lenyírtam a kertben a füvet, jógáztam… Majd hétfőn elkezdett zsibbadni a lábujjam…

Meg sem fordult a fejedben ennyi sérülés után, hogy hagyd a csudába az egész ashtangát?

Nem. Azért nem, mert a jógának van egy csomó járulékos hatása. Engem lelkileg hihetetlenül karban tart.

Van egy tanulási ciklus, amiről még Ervin Menyhárttól hallottam, aki augusztusban tartott itt teacher traininget: (Ő egy jó kis oldschool tanár, nagyon korrekt képzést tartott.)

Amikor elkezdesz valamit tanulni nagyon lelkes vagy és van egy olyan érzésed, hogy te mindent legyőzöl, és „Ki ha én nem?” „Én tudom a legjobban!”.  De a valóságban iszonyú sok mindent nem tudsz még, és ennek nem is vagy tudatában. Utána új szakaszba lép a tanulás és rájössz, hogy még mennyi minden van hátra. Majd az egész megint egy új minőségbe csap át. Itt már „tudatosan” tudod a dolgokat. Pár dologban kezdesz biztos lenni, azért mert már régóta foglalkozol vele, és megtanultad. A végén lakik a jóga. Itt, a negyedik szakaszban a tudásod már nem tudatos; rutinszerűen és jól csinálod az egészet. Erre törekszünk, mindannyian.

(Orsiék Indiai útinaplójáért klikk ide. – a szerk.)

VILLÁM-HATOS

1. Jelenleg melyik sorozatot gyakorlod?
Most nagyon vegyeset gyakorlok, mert én még gyógytornát is csinálok nemcsak jógát. Az ashtangát úgy csinálom, hogy kezdem a napüdvözletekkel, majd álló ászanák, aztán jönnek az ülő ászanák erőteljesen meggyomlálva, főleg az előrehajlások maradnak ki, mert azok megterhelik a derekamat. Ezek után belerakok párat a gyógytorna gyakorlatok közül, végül a második sorozat első tizenvalahány ászanája jön, a teve környékéig, majd levezetők.

2. Van-e kedvenc ászanád, ha igen melyik az?
Amiket nagyon szeretek azok a sáska variácók a második sorozatból.- Shalabászana, dhanurászana, ushtrászana. Ezek most nagyon jól esnek a gerincemnek.

3. Mumus ászana?
Az egyensúlyozóknál az utthita parshvasahita, mert nem elég hogy rossz a hátam, de a csípőm nagyon kötött az egyik oldalon. Szembesít a saját korlátaimmal, ezért nem bírom.

4. Kitől tanultál eddig a legtöbbet?
A technikai szempontokat a Török Péternek köszönhetem. Volt jó pár tanár aki csiszolgatott, de ami a szemléletet érinti, azt az Eyaltól (Eyal Chehanowski – a szerk.). Nála egészen más dolgok jöttek át, nagy hatással volt rám. Én legalább 10 külföldi nagy hírű tanárnál tanultam már, meg egy csomó magyar tanárnál, de valószínűleg itt jön be valami, amit inspirációnak, illetve karizmának hívnak.

5. Hányszor jut időd a gyakorlásra egy héten?
Gyógytornát majdnem minden nap, az ashtangát pedig hetente négyszer gyakorlom.

6. Kié legyen a következő Ashtanga-profil és miért?
A Hajnal legyen a következő. Két okom is van rá: az egyik az, hogy szerintem ő csinálja a legjobb kartámaszos ászanákat Budapesten, a másik okom pedig az, hogy Hajnal előbb-utóbb tanítani fog és reményeim szerint a Main shala egy újabb tanárral fog gazdagodni. Szerintem az ő mentalitása tökéletesen illeszkedne ide.

6 hozzászólás

Kategória: Ashtanga-profilok, egyéb

Manju Jois teacher training – Megéri?

Jelentem workshop dömping lesz idén; a budapesti ashtanga iskolák mindegyikében találkozhatunk majd jó néhány híres-neves ashtanga tanárral. A választék széles, csak a pénztárcánk szabhat határt…

Apropó pénztárca: miután Tom Hoppeltől már jött is “fizetési felszólítás” a Facebookon általam be”Talán”ozott eseményre, gondoltam boncolgassuk egy kicsit Manju Jois-t és az ő workshopját.

Orsitól kaptam egy remek kis beszámolót, amit még 2007-ben írt a frankfurti Manju workshop után. Állítólag Manju Jois minden alkalommal ugyanazt csinálja Teacher training címszó alatt, így a bizonytalanoknak talán nyújthat egy kis segítséget az alábbi beszámoló:

Manju Jois tanfolyam, Frankfurt 2007. szeptember 10-14.

Pattabhi Jois idősebbik fia hétéves korában kezdett gyakorolni és 15 éves korától kezdve tanít. A középiskola befejezése után „elszökött” otthonról, és Indiában utazgatott. Menet közben tanított, illetve a szent embereknek tekintett szádhuktól tanult. Dél-Indiában futott össze két amerikaival, akiket továbbküldött apjához, Mysoreba. David Williams (Nancy Gilgoff későbbi férje) és Norman Allen később meghívták Pattabhi Joist és Manjut, hogy tartsanak egy kéthónapos képzést Encinitasban, Kaliforniában. Manju nem tért vissza Indiába, hanem Encinitasban átvette a jógastúdió vezetését. Azóta is ott él, és vándortanítóként utazik a világban.

A tanfolyam 10.30-tól volt minden nap, előtte Mysore stílusú gyakorláson lehetett részt venni. 7.30-tól lehetett menni a reggeli gyakorlásra. Bár a stúdiótól (Balance Yoga, Frankfurt) kb. 10 percre laktam, sikerült eltévednem. Megkérdeztem pár embert, merre van a jóga stúdió, de az a helyzet, hogy nem voltak nagyon képben. Mintha az sem lett volna teljesen világos, hogy mi is az a jóga… Kicsit stresszesen futottam be, sehol senki a recepción, munkások mindenhol (épp ezerrel felújítottak), de végül megtaláltam a termet, ahol már gyakoroltak az emberek. Végül kibontottam a szőnyegem és végre megkezdtem a gyakorlást a mai jógaoktatók generációjának egyik legnagyobb tanára előtt, óriási megilletődöttségben.

Kb. húszan gyakoroltunk. Jó pörgősen csináltam, Manju Jois pedig nem nagyon igazgatott, úgy tűnt az első nap csak megnézi, ki mit tud (páran a második illetve a harmadik sorozatot csinálták). Fél 11-re kellett visszatérni.

A képzés azzal kezdődött, hogy Manju beszélt a bandhákról, majd váltott orrlyuk ki és belégzés, gyorsan. Légzésvisszatartás nélkül.  Megbeszéltük hogy hol vannak a dristik (a pont, amire fókuszálunk az ászana során) és mi a szanszkrit nevük.

Majd megcsináltuk a napüdvözleteket, közben szanszkritül számoltunk természetesen a vonatkozó dristit sem felejtettük le. Majd egyesével átbeszéltük hogy az első sorozat ászanáinál a tanár hol és mit mozdítgat. Az Utthita haszta pádángusthászanáig jutottunk el.

Én egy kis ázsiai kinézetű nővel gyakoroltam, aki a második nap már nem jött. Sajnos nem értette nagyon Manjut és nem igazán ilyen képzésre gondolt. Befejezésként pránajámákat tanultunk és gyakoroltunk, majd pedig a védákból kántáltunk.

Manju Joisról már korábban is olvastam, hogy az ászanák gyakorlása mellett, elengedhetetlennek tartja a pránajámát, illetve a védikus dalok éneklését is. A légzésszabályozás és a kántálás ugyanis energetikailag hat. A jóga komplex rendszerének ezek is részei.

A második napi Mysore gyakorlásnál már rendesen körbejárt Manju és nem szégyenlősködött, hanem szépen eligazítgatott mindenkit, közben halkan mantrákat énekelt. Később elmondta, hogy amikor valakit megérint, az energia áramlása megindul, és azért hogy ez senkinek se ártson szükséges a mantra. Magánál az állítgatásoknál nem volt különösképpen finom, baddha kónászanában egyszerűen rám feküdt. Én meg szinte elbőgtem magam. Amint azt kifejtette a képzés során, szerinte a jó tanár érzi, hogy hol a határ és nem okoz sérülést.

A gyakorlással kapcsolatban a következőket mondta:
Az előrehajlásoknál (ülő pózok) csípőből, minél egyenesebb derékkal hajoljunk előre. A pózokat tartsuk ki legalább 7-9 levegővétel erejéig. Az első három lélegzet kb. arra kell, hogy a test belehelyezkedjen az ászanába, az ászanáknak pedig időt kell hagyni ahhoz, hogy kifejtsék hatásukat.

Manju elmondta, hogy a kántálás és a pránajáma a gyakorlással kombinálva javítja a koncentráló képességet és feltölt energiával. Azt is megjegyezte, hogy ő elkezdi tanítani a második sorozatot, már akkor is ha az első sorozat még nincs meg 100%-ban. Sok olyan ászana van benne, amelyik segítheti az első sorozat nehezebb ászanáit. Például csípő lazító és nyitó hatású ászanák. Szerinte a tanárok egy része nem kívánja a tanítványait haladóbb ászanákra oktatni, mivel félnek attól, hogy elveszítik a tanítvány feletti kontrollt. Javasolta még azt is, hogy gyakorlás előtt váltott orrlyukú légzést, és pár egyszerűbb, csípőt bemelegítő és megnyitó ászanát végezzünk.

A szokásos ászana elemzés után nekiláttunk gyakorolni egymáson. Kicsi kis nemzetközi csapat volt, pár német mellett volt amerikai, monakói, orosz, costa rica-i, finn, szlovén és magyarként én. Családias hangulatban folyt az oktatás. Manju kedvesen és végtelenül szerényen járt körbe, és segített mindenhol. Az első sorozat maricsjászanáival fejeztük be aznap. Majd szanszkritet tanultunk, újabb pránajáma gyakorlatot, és olyan apróságokat, hogy a szezámolajos masszázs jót tesz az izületeknek, a lábujjaknak pedig a glicerin. A hátralévő pár nap hasonlóan telt, némi szakmai megbeszélés után pránajáma, kántálás.

Manju Jois bizonyos dolgokat mintha lazábban vett volna, mint Nancy Gilgoff. Valószínűbb az, hogy máshol van a hangsúly mindkét tanárnál. Manju Joisnál a gyakorlás egy komplexebb formát ölt a pránajáma gyakorlatokkal és a szanszkrit mantrákkal megtámogatva. Mindkét ember azonban inspiráló és karizmatikus személy, megdöbbentő szerénységgel és kedvességgel. Mindketten elmúltak már hatvan évesek, jó volt látni, hogy hova vezet az út, amelyen mindannyian elindultunk.

Eddig tart a beszámoló, amiért nagy-nagy köszönet Orsinak! Reméljük, hogy a bizonytalanoknak segít dönteni, hogy beruházzanak-e a (nem)kicsit borsos árú mulatságra. Részemről sajnos nem fog beleférni a keretbe, pedig nagyon szerettem volna elmenni.

Ti mentek?


6 hozzászólás

Kategória: 99% gyakorlás, beszámoló, egyéb, vendégpost

Ashtanga-profilok: Poroszlai Eszter

A tradícionális ashtanga jóga képviselője, fontos számára a “Pattabhi-vonal” követése. Úgy véli, minden jógának megvannak a maga tanárai és tanítványai, és ezek megtalálják egymást; ahogyan mindenki megtalálja a maga jógáját. Számára a jóga egy csiszolni való drágakő, ami egyre fényesebb lesz. A határok feszegetése és az erődemonstráció helyett fontosabb számára az, hogyan tud valaki megérkezni egy ászanába, és ott ellazulni, átadni magát az ászanának, és hatásainak.

Kismama koromban, amikor a második gyerekem megszületett, akkor mentem el először jógázni. A mozgás öröme számomra mindig fontos volt, a tánc és a zene ma is nagyon lényeges, de vívtam, atletizáltam, síeltem, kosaraztam és úsztam is rengeteget. Végül a jógához fordultam. Szentendrén elmentem egy hatha jógára, ahol voltam párszor, de az végtelenül unalmas és lassú volt nekem. Azután 2002-ben elkerültem az Eugéniához ilyengar jógára, ahová azért is tudtam járni, mert oda lehetett vinni a gyereket is.

Oda jártunk pár hónapig a Katussal, és ott már volt jónéhány ászana, ami egyrészt ismerős volt gyerekkoromból – az ösztönös gyerekjógából – másrészt pedig később visszaköszönt az ashtangában is. Majd egyszer eljött hozzánk a Borszéki Kata, a Gálos Eszterhez a kisházba, és az „Amerikából jöttem Ashtanga jógát hoztam” :-) szeánsz keretében mutatott nekünk néhány dolgot. Akkor ez nagyon megfogott, hihetetlen izgalmas volt.

Mi volt az, ami megfogott benne?

Az volt akkor nekem az indítója és a csapdája is, hogy én hihetetlen hajlékony voltam, és bele tudtam magam csavarni azokba az ászanákba, és tudtam őket élvezni, amik másnak esetleg nagyobb nehézséget okoztak. Viszont nálam nagyon hamar kiderült, és jóga megértésével az élet szintjein is megjelent, hogy én nagyon jól alkalmazkodom, nagyon hajlékony vagyok sok helyzetben, de “elvesztem a tartásomat”, nem jól tartom a határokat viszont ebben a jógában – és ezáltal az életben is – ez egyre inkább egyensúlyba kerül. Az ashtanga gyakorlással egyensúlyba kerül az erő és a hajlékonyság. Nekem az erő felé kellett dolgoznom, mert én két évig egy büdös vinyászát nem tudtam megcsinálni, fekvőtámaszra esélyem sem volt. Az átugrás még most sem zökkenőmentes: nehéz olyan magasra emelnem magam, hogy átférjenek a hosszú lábaim…

Ezután kerestetek itthon ashtanga jógát?

Igen, ezt követően elmentem az A1 Fitnes centerbe – tudtommal akkoriban csak itt lehetett astangázni, – ahol a Török Péter tartott ashtanga órát akkor, karöltve a Sebő Julival. Ez heti egy alkalom volt, a csütörtök este, amit mindig nagyon vártam. Az egy teljesen „jógaidegen” hely volt, egy nagy fitnesz center, ahol a relaxáció alatt dübögnek a szomszédban a gépek, de ez sem zavart. Arra ébredtem rá, hogy ez nekem azért is nagyon jó, mert annak ellenére, hogy nincs időm eljárogatni, ezzel a kezembe kapok egy dolgot, amit otthon egyedül is tudok csinálni.

És megszületett az otthoni gyakorlás… :-) Ez az amiért a Borszéki Kata ajánlott téged, és erre én is nagyon kíváncsi vagyok, hiszen ehhez tényleg nagyon nagy elhivatottság és kitartás kell. Hogyan tudtad ezt akkor megcsinálni?

Szerintem tök egyszerű: nagyon szükségem volt rá. :-) Éreztem, hogy most kaptam a kezembe egy eszközt, ami által megerősödök, lelkileg is és minden síkon ez nekem jó. Nem függök senkitől, nem kell azt néznem mikor van jógaóra, mikor érek rá, tud-e valaki jönni vigyázni a gyerekekre… Éreztem, hogy ez egyfajta csiszolni való drágakő a kezemben, amit folyamatosan csiszolok, egyre fényesebb lesz, és ennek a történetnek soha nincs vége. Akkor már lassan feltárult, hogy vannak még sorozatok hátra, és ahogy mentem beljebb és beljebb egyre jobban éreztem, hogy még ott jobban is lehet, ide pedig még ez hiányzik, ezt kell gyakorolni..stb. Úgy éreztem történjen bármi ez itt van nekem.

Mikor kezdtél el egyedül gyakorolni?

Az A1-ből elment a Török Péter és utána egy ideig jártunk a Luciához a Váci utcába egy lakásba. Nagyjából egy év volt, mire megtanultam, hogy mit kell csinálni, memorizálni a sorozatot, átmenni a saját félelmeimen és utána…

Milyen félelmek voltak?

A fejállásra emlékszem például, hogy iszonyú gyenge volt nekem a hátam és a derekam is, és volt egy félelmem, hogy átbukok. Arra emlékszem, hogy egyszer egy nyári kempingezésnél a Gálos Eszter egyszerűen csak annyit mondott, hogy “Nem fogsz feldőlni” és akkor valahogy elhittem a kapcsolatot az éggel, hogy húzódom fölfelé, és tényleg nem fogok feldőlni. :-)

Jógás körökben ismert vagy arról, hogy nagyon fontos neked az ashtanga tradíció, és a Pattabhi vonal követése.

Lehet, hogy mindez abból adódik, hogy volt bennem egyfajta bizonytalanság és nyitottság is, amiből adódóan, ha valaki mondott valamit, akkor azt én úgy csináltam. Tehát a különböző tanárok, akikkel találkoztam az évek során sokszor mást mondtak ugyanarra a dologra, és én akkor abban a pillanatban mindig a legmélyebben azt gondoltam, hogy Neki igaza van.

Majd egy ponton rájöttem, hogy el kell dönteni, hogy így csinálod, vagy úgy csinálod, és mindegy melyiket választod, de akkor aszerint gyakorolj.

Nagyon sok út vezet ugyanoda, de egy úton kell haladni, mert ha elindulsz erre is egy kicsit, meg arra is egy kicsit, akkor sokkal lassabban jutsz el a célba. Jó, ha az embernek van egy tanára, egy “Guruja”, jó ha választ egy utat.

Számomra nagyon fontos volt, hogy találkozhattam Gurujival, az egy nagyon nagy élmény volt. Az egész lénye nagyon más volt személyesen, mint a könyveken keresztül; és akkor ott én eldöntöttem, hogy aszerint fogom csinálni. Éreztem az egész gyakorlásban, hogy nagyon jól ki van találva, össze van rakva – nagyon tiszteletben tartom az egészet úgy, ahogy van, nem érzem magam felhatalmazva arra, hogy változtassak rajta… (kivétel persze, ha ez szükséges betegség/sérülés stb. miatt). Nekem ez nagyon jó!!! Úgy gondolom, hogy ha nekem jó, akkor át tudom adni másoknak is, hogy nekik is az legyen, és ez a lényeg.

Aztán amikor Guruji meghalt, az bennem egy ideig okozott egy lelki válságot, annak ellenére, hogy nem volt vele közvetlen kapcsolatom, nem utaztam évente Mysore-ba hozzá. Végül összehozott a sors Andrea Lutzal, aki ugyanezt a tradicionális vonalat képviseli.

Mikor kezdett el érdekelni a gyakorlás mellett az elmélet is?

A nyugati gondolkodás szerint, ha valamit intellektuálisan megértünk akkor az azt követően fog működni a testünkben, lelkünkben is. Engem még inkább megerősített az ashtangában, amit Pattabhi is mond, hogy 99 százalék gyakorlás és csak egy százalék az elmélet. Nálam az elmélet tényleg jóval a gyakorlás után jött. Ez is egy váltás volt az életemben, mert én egy intellektuális ember vagyok alapvetően, és sok mindent így csináltam “a fej felől”, itt viszont éreztem valami elementáris dolgot, ami teljesen anélkül, hogy bármit tudtam volna róla, iszonyú erővel változtatott bennem dolgokat, és utána kezdtem el utánanézni, hogy ez vajon mitől ilyen jó. Legalább három éve gyakoroltam, amikor fokozatosan jött az elmélet.

A tanítás hogyan jött és mikor?

Az sem úgy történt, hogy akkor én elhatároztam, hogy tanítani fogok, hanem szépen lassan szivárogtak hozzám az emberek, kérdezték mit csinálok, kérték mutassam meg. Igazából Horányban kezdtem el tanítani ahol nyaraltunk. Én ott gyakoroltam és odajöttek az emberek kérdezősködni, így megbeszéltük, hogy másnap eljönnek és megmutatom nekik. Így kezdődött… :-) Egy nyaralós helyzetben, ami nagyon jó, mert meleg is van, és mindenki el van lazulva, oda tud figyelni. Ez volt kb. 3 éve, jövő nyáron lesz 4 éve. Akkortájt a Katus már tanított Szentendrén és kellett, hogy legyen még egy időpontban jóga, én ott kezdtem el igazából tanítani.

Fontos volt akkor nagyon és ma is alapvető, hogy miközben tanítok én is egyfolytában tanuljak és fejlődjek, és legyenek új tapasztalataim a saját gyakorlásomból is: csak ebből az élő, eleven kapcsolatból lehet meríteni a tanításhoz.

VILLÁM-HATOS

1. Jelenleg melyik sorozatot gyakorlod?
Most főleg a ketteset, de egy héten egyszer az egyeset is.

2. Van-e kedvenc ászanád, ha igen melyik az?
Az ardha matsyendrasana-t én imádom, egyszerűen gyönyörűnek tartom.

3. Mumus ászana?
Például a Mayurasana, de pont az Andrea Lutz mutatott rá – és ezért kell workshopokra járni és találkozni a tanároddal – hogy rosszul közelítettem meg, és kiderült, hogy a könyököt teljesen lent a hasizomnál kell tartani. Úgy most már fel tudtam magam emelni, de továbbra sem mondanám, hogy nagyon szeretem. :-) A másik ilyen a kapotasana, de az nagyon sokat javult. A hátrahajlások nekem nagy kihívást jelentenek, és persze vannak olyanok, amikkel ugyanúgy vagyok, mint régen a fekvőtámasszal, csak most már nem azt mondom, hogy ezt soha nem fogom tudni megcsinálni, hanem abból a tapasztalatból merítve, most már tudom, hogy eljön az ideje. :-)

4. Kitől tanultál eddig a legtöbbet?
Nekem nagyon alapvető a Török Péter, neki nagyon sokat köszönhetek azáltal, hogy nagyon pontosan átadta az alapokat, de a Sebő Julitól és Luciától is sokat tanultam. Manju Jois tanárképző workshopja is nagyon sokat adott nekem, de mióta az Andrea Lutzot megismertem ő az, akitől a legtöbbet tanulok.

5. Hányszor jut időd a gyakorlásra egy héten?
Minden nap próbálok gyakorolni. Egy normál iskolás-munkás héten háromszor-négyszer sikerül végigcsinálnom az egészet, és a maradék időben háromnegyed órám, vagy egy órám van rá. Szünetekben, nyáron intenzívebben gyakorolok.
Szerintem akkor jó jógázni, amikor nem társul hozzá egy olyan érzés, hogy ezt most “kell”, közben pedig feszültség van benned, hogy valami mástól veszed el az időt. Ha megvan a “terem” akkor az egészet gyakorlom, ha nincs akkor csak rövidebben, de a lényeg a kapcsolat a jógával, ami folytonos. Ezt ajánlom mindenkinek, a tanítványoknak is, hogy ha minden nap csinál valaki csak 10 napüdvözletet, már akkor is óriási a különbség.

6. Kié legyen a következő Ashtanga-profil és miért?
Legyen az Orsi! (Horváth Orsi – a szerk.) Úgy gondolom, hogy alaposan próbára lett téve az ő odaadása azáltal, hogy kiment Mysore-ba ami után egy hosszú betegségbe keveredett és hosszú ideig nem tudott gyakorolni mégis megmaradt a kapcsolatba a jógával. Majd jött ez a sérv amivel küzd, és ennek ellenére nem hagyta el ezt a vonalat.

2 hozzászólás

Kategória: Ashtanga-profilok, egyéb

Andrea Lutz workshop

– avagy vendégpost egy sütiért… :-)

Sajnos minden igyekezetem ellenére nem tudtam pénteken időben elszabadulni  munkából, így ki kellett hagyjam az Andrea Lutz workshopot.  Ám szerencsére akadt egy lelkes és roppant önzetlen jelentkező, aki megörökítette az élményeket. :-) Az alábbi beszámolóért köszönet Szabinak, a képekért pedig Istvánnak.

Hétvégén került sor a tavaly első ízben megrendezett Andrea Lutz workshop folytatására az immáron Batthány utcában feszítő main shala-ban. Andrea Magyarországon két évvel ezelőtt Manju Jois workshopján debütált, mint asszisztens, majd tavaly októberben tartotta az első saját tanfolyamát.

Már tavaly kiderült, hogy a Jois-féle vonalon terjedő tradicionális gyakorlást követi és tanítja is. Több mint húsz éve gyakorol, és tizenöt éve oktat is, úgyhogy látott már egyet, s mást…

Múltjáról annyit érdemes még elmondani, hogy az astangával kezdte jóga tanulmányait, majd megelégelve az astangában időnként túlzásba vitt versenyszellemet átváltott Iyengar-ra, ahol szintén lehúzott néhány évet (sejthet valamit a precizitásról is), de végül Manju Jois által inspirálva visszatért az astangához.

A workshop egy péntek esti vezetett gyakorlással kezdődött, majd szombat, vasárnap délelőtti Mysore órával, és délutáni tanári képzéssel folytatódott. A gyakorlások kevés instrukcióval, de minél több gyengéd, azonban mégis precíz igazítással teltek el. Személy szerint nekem igazán a délutáni tanári tréning jött be igazán, letisztázott néhány kérdést, ami a jógairányzatok, tanári stílusok, különböző gyakorlások kavalkádjában könnyen összezavarhatja az egyszeri halandó gyakorlót.

Andrea úgy definiálja gyakorlását és tanári stílusát, ami a Jois vonalat követi, személyes tanáraként Manju Joist és Nancy Gilgoffot megjelölve. Nagy hangsúlyt fektet a tanári vonal definiálására, azaz fontosnak tartja, hogy az, aki tanít, tisztában legyen vele, hogy milyen vonalat követ, és ehhez tartsa is magát, illetve aktív kapcsolatot tartson fent saját tanárával.

A keretek tisztázása, a ma nyugaton gyakorolt astanga tisztázásával folytatódott. Szerinte az astanga jóga irányzat egyik fő ismérve a sorozat flow jellege és ez alapján létrejövő energetikai hatása, amihez elengedhetetlen a légzés folyamatossága, és az energia zárak (bandhák) tudatos alkalmazása, ezek után következik csak az asanak pontos kivitelezése.

Többször hangsúlyozta a bandhák tartását a nyújtásokkal szemben, példának több képet is hozott a Yoga Mala-ból, ahol Patthabi Jois is minden bizonnyal a bandha tartásra koncentrált és nem a nyújtásra. Ilyen, valóban látványos példa volt a lefelé néző kutya,illetve a janu sirsasana A, ahol a főnök lumbáris gerincszakaszában enyhe ív fedezhető fel, valószínűleg a bandhák tudatossága és nem genetikai hátrányosságok miatt (pedig már kezdtem örülni mekkora bandha master vagyok…).

Az első nap az álló sorozaton, a második nap pedig az ülőkön és a befejezőkön mentünk végig egészen tüzetesen.

Több pozícióban a precizitás iránti érdeklődésünket lehűtötte azzal, hogy szerinte ennek az astangában nincs jelentősége, lehet, így is és úgy is… ennek inkább az Iyengarban van helye, ő nem méreget szögeket, centimétereket. Félreértés ne essék, ezzel nem becsmérelt, vagy rangsorolt jóga irányzatok között, hanem egyszerűen csak azt mondta, hogy ebben az irányzatban máson van a fókusz.

Felmerültek az örökzöld kérdések: meddig lehet, célszerű a gyakorlót nyomni, húzni, igazítani, stb. Ez nyilván gyakorló függő, de ő nagy általánosságban nem hisz a nyomkodásban, hanem azt hangsúlyozza, hogy a gyakorlót stabilizálni kell a pózban (pl  csípő stabilizálások) egy kis segítséggel, és utána a gyakorlónak kell elmennie a nyújtásban a saját határáig. Emiatt Andrea ritkán igazítja erőteljesen a versenyzőket, persze minden szabálynak a legfőbb ismérve a kivétel, így gyorsan előugrott a kalapból a baddhakonasana , ahol röpködtek az „Istvános” igazítások…

Innét már egyenes út vezetett a gyakorlás minőségéről folytatott eszmefuttatás felé, miszerint az erőteljesség és az izzadság szagú igyekezetről szerinte a rendszeres gyakorlóknak előbb utóbb át kell állnia a jóga relaxációs megközelítése felé, legalábbis, ha fenn szeretné tartani a gyakorlását hosszabb időn keresztül… Hát igen, ebben azért sok igazság van, astangában hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy nem kell mindig vért izzadni a gyakorlásban, lehet néha belelazulva élvezni is, mindegy épp meddig mentünk el. Mi, tanárok, sem szoktuk hangsúlyozni, de a nem megfelelően kivitelezett gyakorlás majdnem annyit tud rombolni, mint a megfelelően kivitelezett építeni, és ezek a hatások nem csak fizikai szinten tudnak jelentkezni. Na ennyit az erő sötét oldaláról…

A stílusokkal kapcsolatban kiemelte, hogy egy jóga gyakorlónak érdemes eldöntenie, hogy melyik irányzathoz csatlakozik, és azt kitartóan gyakorolnia, különben az irányzatok és stílusok közötti folyamatos váltogatás csak összezavarja gyakorlásunkat.

Ezzel persze nem azt mondta, hogy nem lehet az asanakat időnként módosítani, könnyebb verziókat csináltatni kezdőkkel, vagy valami sérülés miatt variálni, arra viszont felhívta a figyelmet, hogy extra gyakorlatokat ő nem szívesen tesz bele a sorozatba, és a saját diákjainak sem engedi.

Összefoglalva Andrea egy rendkívül szimpatikus, magabiztos valaki, akinek határozott elképzelése van mind a gyakorlásról, mind a tanításról. Ami nekem kifejezetten megnyerő volt, hogy a határozottság mögött sosem éreztem erőszakosságot, vagy egyoldalúságot. Látszott rajta, hogy sok mindent kipróbált, majd választott, és ehhez a választásához konzekvensen tartja magát.

Érdekes volt egy Danny Paradise workshop után részt venni egy másik fajta astanga interpretáción, nem nagyon érdemes a kettőt összehasonlítani, mert nem is igazán lehet, mindkettőnek megvan a helye.

Remélhetőleg jövőre lesz folytatás, húsz évnyi tapasztalatot nem lehet egy hétvége alatt átadni, de egy mélyebb ízelítőt adni belőle mindenképp, úgyhogy ajánlom mindenkinek, azoknak is, akik nem tanítanak, csomó hasznos részletet lehet megtudni…

2 hozzászólás

Kategória: 99% gyakorlás, beszámoló, vendégpost

Ashtanga à Paris

avagy a franciáknál nem divat az udzsaji és a full vinyásza…

Bepótolandó az elmaradt nyaralást – és egyúttal felavatva frissen megújított személyi okmányaimat… – pár napra Párizsba utaztam, és ha már ott voltam, gondoltam megnézem hogyan tolják az ashtangát a franciák. :)

Persze a kinézett jógastúdió a város másik végén volt, így egészen biztosan sokat csiszoltam a karmámon, amikor hajnalok hajnalán útra keltem (két alkalommal is!), hogy odaérjek a Mysore órára.

A shala vezetője Gerald Disse, aki régi motorosként, több mint húsz éve gyakorolja az ashtanga jógát. Közvetlenül Pattabhi Jois-tól tanult, de tanárai közé tartozik Manju Jois és Kausthub Desikachar is, aki Krishnamacharya unokája.

A jógastúdió egy nagyon szép kertből nyílik (ők japán zen kertnek hívják), a két teremnek két külön bejárata van. Meglepő módon a cipőt kint kell hagyni (vajon mi a csudát csinálnak télen, vagy ha esik?) és az ajtón belépve már rögtön a gyakorló térbe jut az ember; nincs előszoba, vagy recepció-féleség. Azt inkább nem részletezem, hogy mindezt nem sejtve, miként zúztam szét első alkalommal az órát…

A piszkos anyagiakról: a 20 euros ár elég húzós egy alkalomért, bár külföldön ilyesmi szokott lenni (legutóbb Cambridgeben ha jól emlékszem 18 fontot fizettem és az csak 1,5 óra volt), de itt még egy 2 euros matracbérlet díjat is legombolnak az emberről.

Első alkalommal sikerült két olyan leányzó közé letenni a (kölcsön)matracomat, akik mindketten a harmadik sorozatot nyomták. Méghozzá gyönyörűen! Másnap kiderült, hogy egyikük Linda Munro volt, akik szintén tanár itt, és egyébként Gerald felesége. Gerald mellesleg nagyon szigorú tanár, hihetetlen fegyelem van az órán, így nem is mertem megkockáztatni a kérdést, hogy készíthetek-e pár fotót odabent, megelégedtem a kinti fotókkal.

Ez a szigor persze az igazításoknál is visszaköszönt, aminek egyik legmeglepőbb formája az volt, hogy egészen egyszerűen le lettem tiltva az utthita parsvakonászanáról, mert hogy az elől lévő lábam elmozdul, amikor csavarodok kifelé, és a csípőm is kifordul. Úgy vettem észre, minden tanárnak van néhány kedvenc ászanája, amit különösen szeret igazítani, ill. erőltetni. Nos, ez Geraldnál a supta-kurmasana, a sirsasana, és a baddha-konasana….

A supta-kurmasanában keresztezi a lábat a nyakban, majd felránt a bokánál fogva, ki kell tolnod magad, és miközben még mindig nem ereszti a bokádat utasítgat, hogy lépegess közelebb egymáshoz a kezeiddel, majd jön a megváltó Vááááálá! (Voilá!) kiáltás és megmenekültél (egy időre).   Sirsásanánál erőlteti a páros lábbal fölmenetelt és lejövetelt, ami nekem egyébként is mumus, így természetesen nem úsztam meg. Persze erre is van jól bevált módszere… A baddha konasana igazítás nála is igen fájdalmas, bár más technikával nyomja mint István. Ennél az ászanánál igazítás közben megjegyezte, milyen szép lassan lélegzem..  :-) (naná, mert csak így lehet túlélni szerintem.. :) )

Apropó légzés; volt két igen furcsa dolog a franciáknál: az egyik az, hogy nem full vinyászát nyomnak, hanem csak az ászanák közöttit csinálják meg. Én a full verziót gyakoroltam, és azt vettem észre, hogy rajtam kívül senki sem így gyakorol.

A másik, hogy nincs udzsaji légzés! A sajátomon kívül még két embernek hallottam a légzését, a többiektől semmi szuszogás nem jött. Pedig mindkét alkalommal mellettem nyomta a Linda is, és még ő sem udzsaji légzéssel gyakorolt. Ez nagyon furcsa volt, én azt hittem, hogy az ashtanga és az udzsaji elválaszthatatlanok. Sajnos nem volt alkalmam erre rákérdezni Geraldnál, így ez örök rejtély marad…

Voltak tehát furcsaságok, de összességében nekem nagyon tetszett mindkét óra. Nagyon gyakorlott igazításokat, és hasznos tanácsokat kaptam, a stúdió pedig tényleg nagyon szép. Aki Párizsban jár térjen be hozzájuk!

5 hozzászólás

Kategória: 99% gyakorlás, Útinapló, beszámoló