mantra címkéhez tartozó bejegyzések

“Meg tudom csinálni!”

Vajon ha elhisszük, hogy meg tudjuk csinálni, az segít? Nekem úgy tűnik igen! Pár hete a spéci „Szalai terápia” :-) részeként a drop back előtt el kell mondanom: „Meg tudom csinálni!”. Eleinte megmosolyogtam az ötletet, de kezdem érezni az „erejét”. Nem mondom, hogy „meggyógyultam”, mert gyakran kell még a placebo, ahogy Szabi nevezte tegnap, amikor kértem, hogy csak álljon ott, amikor hátrahajlok, nem kell segíteni.

Nos, már elég egyértelmű számomra is, hogy a fejemben van az az akadály, ami állandóan beszabályoz, amikor a drop back-et gyakorlom. Olykor, amikor sikerül kiüríteni mindent az agyamból elhiszem kis „mantrám” üzenetét, és akkor valóban meg tudom csinálni.

Állítólag egy monoton, ismételt szöveg az embert bizonyos megváltozott, meditatív vagy transzszerű tudatállapotba képes hozni. A hatás elsősorban tudati. Bennünk változik, tisztul, erősödik valami. Azt olvastam ezzel kapcsolatban, hogy a hindu és buddhista világban külön tudomány a mantrika, különböző célokra, tisztításra, védelemre, saját negativitásaink megsemmisítésére. A szétszórt tudatállapotban, lélektelenül ismételgetett mantra viszont az okosok szerint nem sokat ér. Hja, nehéz ügy ez kérem…

A mesterek, csakúgy, mint egyre több mai pszichológus, személyre szóló mantrákat is adnak egy-egy probléma megoldására. Állítólag számos negativitásunk, személyiségproblémánk, betegségünk oka valamely magunkba kódolt „negatív mantra”, hibás minta, amelyet a megfelelő pozitív mantrával, megerősítéssel ki lehet oltani. Nos, én nem szeretek nagyon ezo irányba elmenni (illetve mondjuk inkább, hogy voltam én már arra, de nincs ott semmi érdekes), de úgy érzem, hogy hasznos dolog egyfajta „feladatot” adni az elmének, ha az hajlamos kicsúszni a figyelmünk ébersége alól. Velem (többek között :-) ) ez a gond.

Az „igazi” mantrák állítólag annál erősebbek, minél régebbiek, és minél többször elmondták már őket. Mindig is szerettem az ashtanga jógában, hogy mantrával kezdődik és tárul a gyakorlás. Ad egy keretet az egésznek, és nekem mindig segít ráhangolódnom az órára. Ugyanakkor tudom, hogy sokan kifejezetten nem szeretik, és nem is szokták énekelni. Pár ismerősömet elvittem már ashtanga órára, és egyiküknek kifejezetten nem tetszett a mantrázás. Amikor megkérdeztem mi baja van vele, ezeket kaptam tőle: „Bohóckodásnak tartom. Nem hiszek benne. Színjáték, nem is értem mit mondok, halandzsa. Minek kell ez nekem? “Tornázni” megyek oda, nem hülyeségeket beszélni.” Hm, nos hát ugye nem vagyunk egyformák… :-)

Az Ahimsa portálra keveredve (jejzus, hogy mik vannak…) találtam egy érdekes írást a mantráról, amiben a szerző leír egy történet, mely jól szemlélteti, miként is működik az elme, s miként hat rá a mantra:

“Egy mágus tanítványának egy varázslatot tanított meg, de arra kérte, amíg nem mutatta meg neki miként kell irányítania és használnia, addig ne kísérletezzen vele. A tanítvány persze türelmetlen és kíváncsi volt, s nem várt, ahogy azt a Mester kérte tőle. Kimondta a varázslatot, s megjelent egy hatalmas óriás. Kérte, hogy adjon neki valami feladatot, mert különben éhessé válik, s éhének csillapítását az ő elfogyasztásával kezdi meg. A tanítvány bármit kért, az óriás egy pillanat alatt teljesítette, s a fiú már nem tudott mit kitalálni. Elfáradt benne. Kérte az óriást, hogy pihenjen meg, míg ő alszik, de az óriás számára a pihenés fogalma ismeretlen volt. Kezdett egyre éhesebbé válni. A fiú pedig egyre rémültebbé. Kiáltani kezdett a Mester segítségéért, de ő mély szamádhiban időzve, csak sokára hallotta meg a kétségbeesett kiáltásokat. Majd visszatérve abból a fiú segítségére volt, s a fülébe súgott valamit. Erre a tanítvány nagyon megörült, s magabiztosan fordult az óriáshoz: Menj fel a hegyre, s válasz ki egy erős és egyenes fát, majd vágd le róla a gallyakat és hozd el nekem. Így is tett az óriás, s mikor visszatért a fiú így folytatta a kérést: Most áss egy gödröt és tedd bele a póznát, hogy stabilan álljon meg. Mikor ez is meg volt az kérte az óriástól hozzon egy kötelet, s rögzítse a pózna tetején. Az óriás így tett. Aztán azt kérte a fiú másszon fel rajta, majd le, aztán fel és újra le és fel és le… “

A szerző úgy értelmezi a történet szimbolikáját, hogy a folyton tenni akaró, izgő-mozgó óriás, mely könnyen ura ellen fordul, maga az elme. A meditációs testhelyzetben szilárdan ülő maga a pózna mely szilárd, stabil és egyenes, mint a gerinc a meditációs testhelyzetben, s a kötél mely végighalad rajta, légzésünk folyama, s az utasítások, melyet az óriás követ, az a mantra.

A mantra persze nem varázsige abban az értelemben, ahogy a mesében a varázsló kimond valamit, és csoda történik, sőt a hatás nem is a szavakban rejlik, hanem a tudatunk, koncentrációnk erejében, amit a sokszori ismétlés felerősít. Ebben biztosan van némi igazság, hiszen a legenda szerint ugye hangokkal le lehetett rombolni Jerikót, tibeti lámák meg a hagyomány szerint énekléssel nagy köveket tudnak megemelni.

A hinduk szerint akkor hatásos a mantra, ha nemcsak teljes odaadással mondjuk, de a megfelelő lelki tisztaságunk is megvan hozzá. A mantrahasználat ugyanakkor nem követeli meg feltétlenül, hogy egy adott valláshoz tartozzunk, mindenkire hat. Hát ez külön nagyszerű, nem? ;-) Már csak azt kellene értenem, hogy mit is jelent a megfelelő lelki tisztaság (nehogy valaki megint a vega dologgal jöjjön!…), és mantrázni.

Addig is megelégszem a gyakorlással, az ashtanga-mantrákkal, és a saját külön kis „mantrámmal”, így amellett, hogy fényesedik a karmám, talán végre valóban kigyógyulok a paráimból…

Meg tudom csinálni!

Reklámok

6 hozzászólás

Kategória: 1% elmélet, 99% gyakorlás, elmélet

Back to the mat

Bő egy hét kényszerpihenő után tegnap úgy döntöttem, hogy ezennel gyógyultnak nyilvánítom magam és végre eljutok órára. Kapóra jött, hogy a “Main shala” a héten nyitott az új helyen, így megcéloztam az esti órát. Gondoltam elevickélek én majd a nagyok között, és nyomok egy nagyon lájtos kis gyakorlást így kezdésnek. Nos, nem egészen az történt amire számítottam… :-)

Sikerült megtalálnom az új jógatermet (Batthyány u 61.), ami egyébként az utcáról nyílik, egy nagy fekete rács és egy óriási lakat őrzi a bejáratot. Ahogy egyedül várakoztam az utcán a jógaterem előtt, már elkezdtem gyanakodni, hogy elnéztem a napot, vagy esetleg mégsem üzemel még a terem, de aztán szerencsére befutott Balázs,  és némi telefonos segítség után sikerült is bejutnunk a terembe.

A sötétlilára festett lépcsős előtér okozta sokkból felocsúdva (huh, brutál az a szín :-) ) egy egészen tágas kis szuterénbe léptem be, ahol a már jól ismert fekete matracok sorakoztak. A terem még nincs teljesen kész, apró dolgok még hiányoznak, és egyelőre zuhanyozni sem lehet, de aki gyakorolni szeretne azt várják szeretettel.

A többieket valószínűleg elriasztotta az esős idő, mert fél 7-kor még mindig csak én pislogtam bambán a szőnyegen, próbálva kicsit nyújtogatni berozsdásodott tagjaimat. Gyorsan kiderült, hogy ebből bizony magánóra lesz. Balázs megkérdezte, hogy első sorozatot fogom-e nyomni, mire nem tudtam sírjak vagy nevessek, hiszen jobb napjaimon is csak az elsőt tolom, nemhogy egy hét felsőlégúti vírusos nyavalya után lábadozva. Megbeszéltük, hogy akkor Mysore,  és belecsaptunk a lecsóba.

Van egy hihetetlen hangulata annak, amikor a mantrát, csak két ember énekli. Nekem ez volt az első ilyen élményem és nagyon tetszett. Persze az is nagyszerű amikor sok embertől zeng a terem, és együtt rezeg a sokféle OM, de ennek most nagyon örültem.

Elkezdtem a napüdvözleteket, Balázs pedig szorgalmasan igazgatta a lefelé néző kutyákat. A légzésem picit gyorsabb volt a szokásosnál, és éreztem, hogy azért még nem úgy kapok levegőt ahogyan kellene, így az udzsaji itt-ott sántított picit.

Az álló pózok viszonylag jól mentek, meg is lepődtem, hogy a combhajlítóm lazább mint gondoltam. Persze az egyensúllyal voltak problémák, de az még jobb napjaimon is előfordul. Az ülő pózoknál jött a feketeleves… Itt aztán nem volt sunnyogós vinyásza, meg “picitfelemelemakezemelőreugrásnál”. Minden egyes előreugrásnál jött Balázs, fogta a csípőmet és segített, hogy a vinyásza az tényleg az igazi felugrok-átlendülök mutatvány legyen a szokásos nyújtott lábas verzió helyett. Sokszor kézenállásba is föl kellett mennem, majd onnan keresztezni a lábat és vinni előre. A levezető gyakorlatok előtt pedig még egy kis falra felugrálós vinyásza tanulást is beiktatott, ami tényleg nagyon hasznos dolog, de bitang nehéz volt, tekintve hogy addigra már a csuklóm és a karom is kezdte jelezni, hogy sok lesz a jóból…

A hídnál picit gyakoroltuk a lemenetelt, de nem erőltettük, nem is hiányoltam most. A fejenállás egy katasztrófa volt. András rozsdAstangájához hasonlóan én is inogtam, sőt el is dőltem közben. Pedig ez szokott menni, és inkább csak a B és C verziójával vannak gondjaim, de úgy tűnik addigra már tényleg elfogyott a szufla.

Mindenesetre életem első magánórája nagyszerű élmény volt, még így is, hogy takaréklángon üzemeltem!  Balázs a kezdeti óvatozás után valószínűleg rájött, hogy nyugodtan lehet engem tekergetni, meg lenyomni, mert utána mondta is, hogy tök jó volt, hogy rajtam gyakorolhatta az igazításokat. Egyszóval mindenkinek csak ajánlani tudom az óráit, mert tényleg nagyon sokat lehet tőle tanulni. A terem pedig szuper lett, hála a gondos (jógi)kezek munkájának, így újra teljes a budapesti Ashtanga porond, lehet válogatni. :-)

Balázs! Még egyszer nagyon köszönöm a türelmet és a sok segítséget! :-) (btw: Jelentem a kék/zöld nagylábujj rejtély megoldódott: átázott a cipőm és fog… :D )

4 hozzászólás

Kategória: 99% gyakorlás, beszámoló