január 2011 hónap bejegyzései

Ashtanga-profilok: Seres Hajnal

A „Main shala” új reménysége, 5 éve az ashtanga jóga gyakorlója;  folyékonyan beszél svédül. Úgy érzi, hogy a jóga a gyakorláson túl hatással van a személyiségére, a dolgokhoz való hozzáállására, és arra, ahogyan a világot látja. Az „ifjú pádáván” időnként önbizalomhiánnyal küzd, pedig állítólag ő csinálja a legjobb kartámaszos ászanákat Budapesten.
Amikor Stockholmról beszél, olykor nem jutnak eszébe magyarul a szavak
, és nagyon szeretné, ha a kevésbé hajlékony emberek sem rettennének vissza az ashtanga jóga gyakorlásától.

2005 szeptemberében voltam életem első jógaóráján, ami iszonyúan unalmas volt. :-) Nekem úgy vezetett ide az utam, hogy mivel én kézilabdáztam 12 évig teljesen tropára ment a térdem, a sportorvos pedig szépen sorban tiltott le engem minden sportról. Elkezdtem hosszútávot futni, és akkor ott jött egy időszak, amikor alig tudtam lábra állni, ülés közben is fájt a térdem. Akkor szóba került a műtét, de az egyik sportorvos azt mondta azzal csak rosszabb lenne, így jött egy gyógyszeres-gyógytornás periódus.

Az orvos azt mondta, hogy kettő dolog maradt, amit csinálhatok: a biciklizés és a jóga. Mivel akkoriban a jógáról hasonló elképzelésem volt, mint az emberek zömének (ülnek OMM-oznak, és nézik a köldöküket), gondoltam azt inkább elkerülöm, így elkezdtem biciklizni.

Rólam tudni kell, hogy mindent eléggé végletesen csinálok, vagyis régebben mindent végletesen csináltam. Amikor futottam, akkor is rögtön a hosszútáv kellett; amikor elkezdtem biciklizni, akkor pedig elmentem spinningre és egymás után három órát maradtam bent. Utána mountain bike-oztam is és eltörtem a könyökömet, mert a hegyről úgy éreztem, le kell jönnöm… Így persze ettől a sporttól is elbúcsúztam, és a listán már csak a jóga maradt.

Elmentem a Padmába, mert akkor még Zuglóban laktam és az volt hozzám a legközelebb, és kipróbáltam egy hatha jógát, ami őszintén szólva nem igazán fogott meg. Ám gondoltam egy alkalom után ne ítéljek, ki kell próbálni egy másik fajtát is. Életem második jógaórájának az elnevezése annyi volt, hogy „Jóga in english”, és ez volt a Török Péternek egy ashtanga órája. Ez rögtön elsőre megtetszett, holott elképesztően béna voltam. A kihívás része nagyon erős volt számomra.

Ez ugyanakkor furcsa is volt nekem, hiszen én általában jó voltam a sportokban, és ez volt az első olyan amihez nyúltam, amiben mivel iszonyú kötött izomzatom van/volt és nem vagyok hajlékony sem, alig tudtam valamit megcsinálni. De nagyon tetszett, hogy dinamikus és hogy nagyon nagy kihívás számomra. Ekkor még egyértelműen csak sport volt nekem a jóga.

Volt egy nagyon küzdelmes időszak, de persze a korábbiakhoz hasonlóan ebbe is belevettem magam, elkezdtem egyre gyakrabban járni, hetente háromszor majd négyszer.

Végig a Török Péterhez?

Eleinte igen, amíg ő tanított, aztán jöttek a már Orsi által is említett vándorló évek. Én egyébként sem voltam soha „egy személy függő”, ki akartam próbálni más jógatanárt is. Ahol lehetett ashtangázni, én ott ashtangáztam, mert akkorára már persze világossá vált, hogy nekem ez az irányzat kell.

Mesélj az északi népekről! :-) Hogyan kerültél Stockholmba?

Az előző munkahelyemnél volt egy időszak, amikor ingáztam Stockholm-Budapest között: egy hónapot itt, egy hónapot pedig ott töltöttem egy éven keresztül. Egyértelmű volt – és ez most is az -, hogy akárhová megyek akkor rögtön „Gugli”, és keresek ashtanga helyet. Szerencsére láttam, hogy legalább 4 stúdió van, ahol csak és kizárólag ashtanga jógát tartanak, a tanárok profilját olvasgatva pedig az is látszott, hogy zömük minimum 10 éve gyakorol.

Én Maria Boox stúdiójába mentem el. Majdnem minden tanár óráján voltam, és közülük Bill Brundell-t például nagyon szerettem, ő egy iszonyatosan jó tanár szerintem. Ő mindig azon volt, hogy az ember minél előbb tanulja meg a mysore gyakorlást. Bill egyébként egy nagyon vicces, hihetetlenül jófej ürge. Például fogadott velem 20 koronában, hogy betesz Marichy D-be, mivel állítottam, hogy az lehetetlen. :-)

És ki nyert? :-)

Ő… :-)
Amit én nagyon szerettem a stokholmi jóga közösségben, hogy iszonyatosan diverzifikált volt. Rendszeresen járt például egy idősebb hölgy, aki kb. 62 éves volt mégis nagyon szépen fejlődött. Aztán volt ott egy lány, akinél láttam, hogy  Virabhadrászanában elég furcsán tartja az egyik kezét, majd kiderült, hogy neki az egyik keze műkéz, és ő úgy gyakorol. Szóval sérülésekkel, fél kézzel, idősen, kövéren mindenhogy gyakoroltak az emberek. Nem az volt, amit én eleinte itthon láttam, hogy a balett-táncos lányok, meg az RSG-sek gyakorolgatnak, hanem ott mindenki, a legkülönbözőbb flexibilitással, életkorral, egészségi állapottal rendszeresen nyomta.

Mikor éreztél változást a gyakorlásodban?

Már a stockholmi időszak előtt kezdtem érezni, hogy van bennem egy átállítódás; egyrészt már egyáltalán nem érdekel, hogy a mellettem lévők hogy gyakorolnak, nem figyelem, nem mérem össze magam. Akkor persze még meg volt a küzdelem a saját testemmel, de már nem volt ez a nagy teljesítménykényszer. Azért is volt furcsa érzés, mert azt éreztem, hogy én most jutottam el az eredeti beállítódásomhoz, tehát azt éreztem, hogy én eredetileg ilyen típusú ember vagyok, és előzőleg a sport nevelt belőlem mást.

Mint a Main shala új reménysége :-), hogyan jött, és kitől, hogy lassacskán tanítanod kellene?

Nekem ez soha nem jutott eszembe, és őszintén szólva még mindig eléggé viccesnek tartom, hogy én tanítsak, de az biztos, hogy ha engem nem „rugdosnak”, akkor soha nem kezdem el. Az Orsi kezdett el először presszionálni, szépen elhintette a magokat, azután pedig már a Katusék is csatlakoztak. Persze ahhoz, hogy tényleg tanár váljon belőlem, még rengeteg idő és tapasztalat kell. Egyelőre csak azt mondanám, hogy elkezdtem megtanulni igazítgatni.

Mitől félsz? Miért kell téged „rugdosni”?

Nem tudom elmondani… Még mindig van bennem egy elég nagy önbizalomhiány amiatt, hogy szerintem én nem vagyok elég hajlékony. Nekem ez a vesszőparipám… Ugyanakkor furcsa módon pont ez is az, mai miatt érdekel a tanítás. Nagyon szeretném, ha olyan emberek is megmaradnának az ashtangások között, akik először nem tudnak mindent megcsinálni, mert azt látom, hogy sajnos nagyon sokan abbahagyják, akik egy picit merevebbek. Kevés olyan embert ismerek, aki rászokott a rendszeres gyakorlásra és nem az a gumiember típus. Jó lenne, ha ugyanolyan széles palettája lenne a hazai ashtanga gyakorlóknak, mint Stockholmban volt.

Volt benned félelem az igazításokkal kapcsolatban, amikor először csináltad?

Persze! Főleg hogy ne okozzak másoknak fájdalmat, ne rángassam ki a karját például a marichyászanában. Mondjuk, szerintem én combhajlító izmokra különösen oda fogok figyelni, mert azt már saját sérülésemből pontosan tudom, hogy hogyan kell elkerülni. Az embernek ha van egy saját sérülése, akkor annak biztosan utána olvas, egy idő után a „szakértője” lesz. :-)

Érdekes egyébként, hogy az ashtanga profilok kapcsán is milyen gyakran felmerült a sérülés kérdése. Mintha ez kötelező velejárója lenne az ashtanga gyakorlásnak. Pedig én is azt vallom, amit Dev Kapil is mondott a workshopján, hogy a jógától nem lehet megsérülni. Ha megsérülsz, az amiatt van, hogy rosszul gyakorolsz. Ez persze rám is igaz.

Orsi azt mondta a múltkor, hogy szerinte te nagyon illesz a Main shalába. Mi a véleményed erről?

Én úgy gondolom, hogy ott a Main shalában egy nagyon erős közösség van, és ez a „humanitárius” szemlélet is közel áll hozzám. :-) Én szeretem, hogy ott senki nem profitorientált, mindenki „hobbiból” tanít.

Szoktál eljárni jógás workshopokra?

Eleinte nem mertem elmenni. Féltem attól, hogy az én gyakorlásom kevés még oda. Voltak paráim… :-) Török Péter és Lucia workshopjaira azért eljártam, és azóta persze voltam több tanárnál is: Andrea Lutz, Ervin Menyhárt, Dev Kapil, Danny Paradise, Eyal Chehanowsky workshopján.

Apropó Eyal, ha jól emlékszem rád is nagy hatással volt a workshopja…

Igen, és nem is a technikai része igazából, hanem az emberi oldala. Furcsa módon ráérzett dolgokra. Ráérzett arra, hogy az ember milyen gondolatokkal küzd; nálam például odajött és a fülembe súgta, hogy „Flexibile people are not happy!” Egy kicsit egyfajta „pszichosokk” is volt nekem az a workshop, és abból a szempontból például nagyon sokat segített, hogy az ember fejezze be a küzdést, mert a jóga és ashtanga sem a küzdésről szól. Az embernek az a legfontosabb, hogy szeresse magát, szeresse a testét, akármennyire hülyén is hangzik. Szeresd a saját tested, és ne küzdjél ellene, hanem próbálj meg együttműködni vele. Nálam ez egy csomó blokkot feloldott, akkor kezdett el a combhajlítóm is meggyógyulni. Mondjuk már a Danny Paradise workshop is egy ilyen átlendítés volt.

Na igen, nálad az ashtanga sem kivétel a sérülések listáján. Mi történt?

Órán egy upavista konasana igazításnál elszakadt a bal combhajlító izmom, és majdnem egy évembe telt mire meggyógyult. Majd miután ez meggyógyult, akkor mivel az egyik oldalamat jobban erőltettem egy évig, akkor a jobb oldal mondta fel a szolgálatot. Ez nem szakadt el, csak mivel nagyon igénybe volt véve, meg volt húzódva és az is kb. egy fél év volt mire rendbejött.

Milyen érzés volt újra átélni egy „sportsérülést”? Te nagyon sok sportot sérülés miatt hagytál abba, az ashtangát miért nem hagytad abba?

Nem tudom megmondani, egyszerűen egy pillanatig sem jutott eszembe, hogy abbahagyjam…

Nem lehetett kellemes sérüléssel gyakorolni közel egy évig…

Az kemény volt. Hosszú ideig azt éreztem, hogy szenvedés, bizonyos ászanák különösen szenvedések, mert iszonyatosan fájt. Nagyon jó most már érezni a különbséget, hogy egy egész sorozatot élvezettel tudom gyakorolni. Nagyon nagy a különbség, amikor végre minden ászanában jól érzed magad.

Mi a véleményed az aktuális helyzetről a hazai ashtanga porondon? Gondolok itt az érdekes hangvételű kommentekre, „összecsapásokra” a jógás blogokon.

Én ezt nagyon-nagyon rossz iránynak tartom. Pontosan ez az, amiről a jóga nem szól. Elég szégyen szerintem, amikor jógások ilyen hangnemben „egymásnak esnek”.

Én éppen azt kezdtem felfedezni utóbbi időben, ami nekem mindig hiányzott az ashtangából: az ún közösségi érzés. Én mindig is jártam több helyre, és mindenhol más emberek voltak. Kezdetben az Orsi, Szabi, Zsolti és én voltunk azok, akik ismertük egymást és jóban voltunk, körülöttünk pedig mindig változott mindenki. Pont mostanában kezdtem el viszont érezni, főleg az István mysore óráján, hogy ott van egy „csapat”. Én mindig csapatsportot játszottam, csapatjátékos vagyok. Ebben a kis reggeli „mysore közösségben” általában mindig ugyanazok az arcok vannak, szeretjük egymást, órán kívül is találkozunk, beszélgetünk; és ez a pozitív irány szerintem.

A végére íme egy személyes kedvencem Hajnaltól, amit még Dev Kapil mester is megdicsért. :-) Így kellene kinéznie egy ashtangás hátrabukfencnek (chakrasana) kérem szépen:

VILLÁM-HATOS

1. Jelenleg melyik sorozatot gyakorlod?
Most kezdtem el a második sorozatot. Eddig heti hatszor az egyeset gyakoroltam.

2. Van-e kedvenc ászanád, ha igen melyik az?
A bakászanát szeretem például, és a Supta padanghustasanát és Parshvasahitát is.
A marichyasanakat ( a D-t kivéve :-) ) szeretem még, ill a hátrahajlítókat kettesből. Ja és csakrászanát (hátrabukfenc).

3. Mumus ászana?
Olyan van, amit régen szerettem, de már nem, ez a setu bandhasana. Meg tudom csinálni, de nem szeretem. Persze vannak olyanok, amiket nem tudok megcsinálni tökéletesen, , de ezeken dolgozni kell, nem mumusok.
Egyszer régen Katus csinált olyat, hogy most üljünk le és gondoljunk arra az ászanára, amit nagyon utálunk, és kezdjük el megszeretni, koncentráljunk arra, hogy szeretjük. :-) Emlékszem, hogy nekem akkor a baddha konasana volt ez, de már semmi bajom vele.

4. Kitől tanultál eddig a legtöbbet?
Nekem nincs igazán olyan, akitől a „legtöbbet”. Azt, hogy megismertem az ashtangát, és csinálom a mai napig azt biztosan a Török Péternek köszönhetem; de én nagyon sokat tanultam a Luciától és a Szil Katustól is. István hatására is „ugrott egyet” a gyakorlásom, tőle is sokat tanultam, ahogyan anno Bill Brundelltől is. A workshopok közül pedig a Danny Paradise és az Eyal volt nagyon hasznos. Igazából én összegyűjtögettem a különböző tanároktól, amire nekem szükségem volt, mindig van, aki átsegít a holtpontokon.

5. Hányszor jut időd a gyakorlásra egy héten?
Heti 6 alkalommal gyakorlok.

6. Kié legyen a következő Ashtanga-profil és miért?
Hát ez a megoldás lehet hogy „irregular”, ugyanis a választásom Astangini, és én akár nagyon szívesen el is készíteném vele az interjút. :-)
Szerintem mindenki kíváncsi Rád és a te történetedre is, – ez az egyik ok; a másik pedig, hogy azt gondolom, te elég hamar jutottál el egy elég szép szintre és ez is érdekes.


Tanulság: bakker’ legközelebb előre kitalálom a szabályokat…


Reklámok

10 hozzászólás

Kategória: Ashtanga-profilok, egyéb

A jó jógatanár

Milyen a jó jógatanár? Én milyen tanárhoz járok szívesen? Az alábbi összeállításban segítségemre volt egy blog hasonló témájú írása, amiből pár elemet átvéve és kiegészítve született meg az ÉN listám.

Természetesen örömmel veszek minden kiegészítő javaslatot, és saját véleményt!

Szerintem:


  1. A jó jógatanár tanár nyitott és közreműködő,
  2. ugyanakkor hű a saját elveihez, és nem változtatja sűrűn álláspontját.
  3. A jó jógatanár már elfogadta saját magát,
  4. ismeri saját értékeit és korlátait.
  5. A jó jógatanár nyíltan vállalja a hibáit, szembenéz velük, elfogadja magát hibáival együtt, amelyek javítására törekedik.
  6. Alázatos.
  7. Meghallgatja, és tiszteli más tanárok véleményét, akkor is ha az nem egyezik az övével.
  8. Nem támad más tanárokat, irányzatokat, iskolákat.
  9. Nem fedezi fel, és nem gyűlöli a saját hibáit a tanítványaiban.
  10. Tudja, hogy hol van az a szint, ahol az ő szakmai tudása véget ér.
  11. Egy jó jógatanár szemléletet ad.
  12. Nyitott, és a tanítvánnyal együtt tanul.
  13. Egy jó jógatanár nem megosztásra nevel.
  14. Következetes.
  15. Nincsen az életében kettős mérce. Saját magát és minden tanítványát ugyanazzal a mértékkel méri.
  16. A jó jógatanár lelkes, és ezt a lelkesedést tanítványainak is képes átadni.
  17. A jó jógatanár figyeli a tanítvány minden rezdülését,
  18. együtt lélegzik vele minden ászanában.
  19. A jó jógatanár nem sietteti a fejlődést,
  20. ugyanakkor bátorítja a tanítványt saját határainak feszegetésére.
  21. A jó jógatanár nem okoz sérülést.
  22. A jó jógatanár inspirál.
  23. Azt adja át, amit ő maga is megtapasztalt.
  24. A jó jógatanár mindenben a jót, a pozitívat, az értéket keresi,
  25. minden lépésével a jóindulat egy újabb útját kövezi ki.

Hogy ismerek-e ilyen tanárt? Azt hiszem igen; de olyat egészen biztosan, aki nagyon közel jár hozzá! :-)

És ti?

19 hozzászólás

Kategória: egyéb, vélemény

Ashtanga-profilok: Horváth Orsi

A legenda szerint egy pasi miatt kezdett el jógázni; és vallja, hogy az ashtanga gyakorlás a szexuális életet is feldobja. Szeretetteljes, ugyanakkor igen határozott tanár; szerinte az alapok elsajátítása nagyon fontos a jógában. Olykor van egy olyan furcsa érzése az embernek, hogy nála „életre kel” az ashtanga mantra. Folyamatosan sérülésekkel küzdött, de semmi sem téríthette le az ashtanga útjáról. Számos nagyhírű tanárnál koptatta a szőnyeget, egyszer pedig eltörte a talpát gördeszkázás közben…

Én könyvekből kezdtem el ismerkedni a jógával, illetve néha elmentem a Buddhista főiskolára, ahol Vadász Ákos tartott órát, de akkor kezdtem komolyabban foglalkozni vele, amikor Amerikában éltem. Lementem a helyi konditerembe, ahol volt jóga is. Ez egy nagyüzemi jóga volt, kb. 50-60 ember nyomta egyszerre a dinamikus power jógát.

Igazítás akkor gondolom nem igazán volt…

Nem nagyon volt igazítás. A lány aki vezette, elől csinálta, mi pedig néztük és csináltuk utána. Ettől függetlenül nagyon jó volt. Hetente kétszer jártam ide, és mellette elkezdtem Geoffrey Devereux dinamikus jóga könyvéből tanulgatni otthon.

Ő ashtangázott, de szerinte az ashtangának túl nehéz nekiugrani elsőre, így a dinamikus jógában összerakott három sorozatot teljesen kezdőknek, középhaladóknak, majd haladóknak. Ez után lehet szerinte elkezdeni az ashtanga egyes sorozatát. Én ezt csinálgattam otthon, aztán visszajöttem Magyarországra és kerestem ashtanga tanárt.

A Lucia tartott hétvégi ashtanga tanfolyamokat, amik nagyon jók voltak, nagyon alaposan megtanította a légzést, a bandhákat. Három-négy hétvége alatt végigvettük az egyes sorozatot és utána lehetett hozzá járni gyakorolni. Majd a Török Péternek beindultak az ashtanga jógái a Padmában és oda is jártunk. Ott tartott Dominic Corigliano egy három napos workshopot, és nekem az volt az első alkalom, pár hónap ashtanga gyakorlás után, hogy végig csináltam az első sorozatot.

Majd jött a klasszikus történet, a rákkatanás az ashtangára… Először hetente egyszer, majd kétszer, aztán háromszor, majd otthon is még kétszer. Szóltam a tesómnak, szóltam a barátaimnak. Az összes barátomnak jógáznia kellett, már a bulikat is úgy szerveztük, hogy először lementünk jógázni… :-)

Ezután következett a vándorlás, mentünk a tanárok után, ki hol tanított; a Péterhez, a Luciához, a Sebő Julihoz.

Visszakanyarodva egy picit a kezdetekhez: Én hallottam egy olyan pletykát, hogy pasi miatt kezdtél el jógázni.. :-) Ebből mi az igazság?

:-D Ez teljesen így van. ;-) A Geoffrey Devereux is egy hihetetlenül dögös, gyönyörű szép testű férfi, pedig akkor már az ötvenes éveit elhagyta. Úgy gondoltam, hogy ha én majd szépen lejárok ashtanga órákra, akkor oda előbb utóbb bekocog majd egy szőke herceg, aki mindenképp ashtangázni akar… Ez a pillanat még mindig nem jött el… :-)

De visszatérve miért kezdtem el a jógát: nekem egész életemben fájt a hátam, a keresztcsontom. A nagynénikém azt mondta, hogy nekünk a családunkban fut egy ilyen probléma, hogy valami kis gerinc-deformitásunk van, és ezzel nem lehet mit kezdeni. Viszont amikor elkezdtem jógázni akkor ez nagyon elkezdett javulni.

Amerikában a jóga akkoriban már egy divatcikk volt. Madonna is rákattant a jógára, akkor adta ki azt a lemezét amit India inspirált, felénekelte az ashtanga mantrát az albumra. Aztán ott volt a Sting, őt is imádtam. Manju Jois mesélt el egy érdekes történetet nekünk a franfurti workshopon: Amerikában tartott egy workshoport, ahová jött egy nő, aki rendszeresen késett. Ő rászólt, hogy jöjjön már időben, mert mindig megállítja az órát és miatta szét kell huzigálni a matracokat. Másnap időben jött, később pedig kiderült, hogy ő volt Madonna.

A tanítás mikor jött nálad?

2007 nyarán, vagy őszén amikor a Péter abbahagyta, akkor ő mondta egy órán, hogy megpróbálhatnám, mert ő úgy látja, hogy belőlem majd jó tanár lesz.

Ezzel egyetértettél akkor?

Nem. Úgy gondoltam fényévekre vagyok én még ettől.
Akkor jött egy olyan időszak, hogy keresgéltük kihez lehet menni gyakorolni. A Luciának voltak nagyon tehetséges tanítványai, akikből később tanárok lettek. A Csizmadia Timi volt ez egyik, akinek voltak órái a Szúrjában, a Katus pedig végre elkezdett tanítani az Anahitában a Falk Miksa utcában.

Én 2007 nyarán kezdtem el tanítani miután visszajöttünk a zebegényi jógatáborból. Egy barátom szólt, hogy tanítanék-e a Hölgyválaszban jógát, mert az ottani hatha jógás csaj olyan rosszul csinálja, hogy bemennek az emberek az órájára és aztán nem mennek vissza többet. Ez egy tánciskola volt a Paulay Ede utcában.

Milyen volt az első órád?

Rémes volt. :-) Nagyon izgultam, de aztán belejöttem. Én azt mondtam el, amit anno a Péter mondott el nekünk. Ő nagyon jó tanár volt, szerintem mi, a régi ashtangások abból élünk, amit ő annak idején megtanított nekünk. Tudjuk a vinyászákat, a légzéseket, tudjuk a bandhákat tartani, tudjuk hol a dristi az egyes ászanákban. Ezek az alap dolgok, és ez belénk ivódott.

Nekem volt egy éles szakaszváltás a tanításomban, most már teljesen máshogy tanítok.

Régen nagyon durván igazítottam, egy kicsit eszetlenül is, és szerencsés voltam, hogy nálam sohasem sérült meg senki. Például a paschimottananasa igazítás nálam úgy nézett ki, hogy oké akkor rád fekszem, és lenyomlak, mert Manju Joistól is ezt láttam. Ahhoz nekem is meg kellett sérülnöm, hogy lássam, hogy itt lehet sérülést is okozni. Sokkal szerényebb lettem, láttam, hogy iszonyú sokat lehet még tanulni.

Igazításban sérültél meg?

Igen, de nem a klasszikus értelemben. Porckorongsérvem lett, amit magamnak okoztam. Csináltam egy iszonyú rossz mozdulatot és nem tartottam a bandhákat. Marichyasana D-ben igazítottam valakit, előrehajoltam, még oldalra beleraktam egy kis erőt, és annyi volt a derekamnak.

Andrea Lutz mondta, hogy az igazításnál a tanárnak is keményen tartania kell a bandhákat, és nagyon észnél kell lennie, hogy mikor hogyan igazít. Az igazán jó tanár szerintem együtt lélegzik, és ott van veled az ászanában.

Mesélj Indiáról! Miért mentél ki, miért egy hónapra, kihez..stb

A 2008-as év volt az, amikor továbbra is jártunk mindenféle workshopokra, volt például a Dylan Bernstein-nek itt workshopja, aki egy igazán karizmatikus tanár, érdemes elmenni hozzá. 2009-ben mentünk le a Gaurangához is jógázni hot ashtangára.

Az hogy tetszett?

Az elején jó volt, rendszeresen jártunk, de nekem egészen egyszerűen nem bírja a testem ezt a hőmérsékletet. Olyan extra követelményeket támaszt ez a meleg a szívemnek meg az egész szervezetemnek, hogy nem éri meg. Nem jó a testemnek, nem tudom tartani a bandhákat, normálisan lélegezni sem.

Az öcsémmel akkor sokat vitatkoztunk ezen, hogy jó-e melegben jógázni vagy nem. Gregor Maehle is azt írja, hogy nem szabad melegben jógázni, mert a kelleténél jobban megnyúlnak az izületeid, az izmaid, és megcsinálsz egy csomó mindent, amire amúgy nem lennél képes. Nem úgy éred el, hogy az izmaid erősödnek, nyúlnak, és az úgy marad, hanem ez egy átmeneti állapot, ami hosszútávon nem annyira jó. Szerintem így télen 27-28 fokban tökéletesen lehet jógázni. Tehát nem azt mondom, hogy 21 fokban kell, hanem legyen egy picit melegebb. Onnantól kezdve, hogy csinálod az udzsaji légzést rendesen, el kell hogy kezdjél izzadni. Ha nem izzadsz, akkor ott valami gond van, és nem a hőmérséklettel van gond, hanem a légzéssel.

Visszatérve Indiára…

Visszatérve Indiára:  Gauranga szervezett Indiába utakat, és akkor láttuk, hogy oda el lehet menni, meg lehet csinálni, és mi azt gondoltuk, hogy ha már ott vagy, akkor ne 2 hétre menj, hanem egy hónapra. Nekem olyan a munkám, hogy nyáron kevesebb munka van, így logikus volt, hogy akkor lehetne menni. Most így utólag, már tudom, hogy nem volt túl jó az időzítés… Mi pont a monszun előtt mentünk, és botrányosan sok szúnyog volt. Kentük magunkat mindennel, de nem használt. Mázlink volt, hogy nem maláriát kaptunk, hanem én egy lázas, az izületeimet kinyíró cuccot (csikungunya), a Szabi az meg csak fo..tt.

India melyik részére mentetek?

Mysorba mentünk, de nem a Pattabhi féle Main shalába, hanem a Sthalam8-be Ajay Kumarhoz.

Szépen be is osztott minket a hajnali 6:30-as csoportba, de aztán amikor én beteg lettem, akkor átkértem magam a 8-as csoportba. A levezető gyakorlatokat egy külön helységben végeztük, így 8-kor el tudott kezdődni a másik csoport. Minden nap mehettünk gyakorolni, csütörtökönként vinyásza óra volt, vasárnap pedig hátrahajlítás.

Megérte? Úgy értem a betegségek ellenére is megérte elmenni Indiába?

Megérte! Egy óriási csapás volt az egómnak, mert azt hittem, hogy majd elmegyek oda, és mint egy félisten úgy jövök vissza. :-) Mindent megtanulok és utána fél ujjon pörgök, vagy levitálok, vagy valami… :-) Ehhez képest visszajöttünk mindketten leamortizálva. Rám jók voltak a 15 évvel korábbi gatyáim. De ott rájöttem, hogy a jóga sokkal több, mint az ászana. Indiában elkezdtünk jógás könyveket olvasni, beszélgetni a többiekkel, a pránájámával foglalkozni.

Láttam, hogy a jógának nagyon sok fajtája lehet az egyén igényeire szabva. Például ott volt ugye Krishnamacharya, aki teljesen másképpen tanította az ifjú egészséges Pattabhi Joist – aki végül ezt a dinamikus ágat vitte tovább -, mint Iyengart. Mert ugye mi a helyzet azokkal, akik alkatilag nem tudják megcsinálni, vagy esetleg segédeszközzel meg tudják csinálni az adott ászanát? Az Iyengarosok ebbe az irányba mozdultak tovább.  A harmadik tanítvány pedig Desikachar, aki már a terápiás jógára ment rá, ahol nem sorozatok vannak, hanem az egyéni betegségeknek megfelelően alakítják a gyakorlást.

Ami nagyon érdekes, hogy náluk a bandhákat nem feszegetik nagyon, nem kell tartani. Iyengar ki is fejtette, hogy ez nem tesz jót, mert olyan szexuális energiákat kelt fel a bandhák tartása, amit az egyszerű gyakorlónak nem is kell megtapasztalnia, mert csak megzavarja, és letéríti a jóga útjáról. :-)

Szerinted ez tényleg így van? :-)

Igen abszolút. :-) A múla bandhánál ugye a medencealapi izmainkat használjuk, és keletkezik a hasüregben egy vákuum. Beszéljünk a nőkről, mert én ezt az oldalt ismerem: az átlag nőnek a medencealapi izma elég ramaty állapotban van. Felegyenesedve járunk, a gravitáció húzza, aztán a magas sarkú cipők tönkreteszik a hátat, a tartást, a gyerekszülésekről nem is beszélve. A jógával ezeket az izmokat feszesen és jó kondiban tartjuk. Ez azzal is jár a mi – még szexuálisan aktív – korosztályunk esetében, hogy egyszerűen sokkal jobb a szex, mint korábban. :-) Tehát ha valaki fel akarja dobni szexuális életét, jöjjön ashtangázni!.. :D

Milyen volt egy indiaitól tanulni? Mennyiben volt más ott az igazítás, az óra?

Az indiaiakra jellemző, hogy merészen igazítanak, és gyakran okoznak sérüléseket. Keringtek olyan pletykák például, hogy a Sharath ráugrott valakinek a hátára és bordák ropogtak, izmok szakadtak… Valószínűleg ebben benne van az is, hogy ők nem sérülnek annyira, mint a nyugatiak.

Mi elmentünk mindenféle tanárhoz, nem csak Ajay-nál voltunk. Szabi beiratkozott Vinay Kumar-hoz, hogy a hátrahajlásait csiszolja , én pedig elmentem megnézni egy hatha jógát, ahol a tanár upavista konasanaban lenyomott és a baloldalon a keresztcsontom környéki izmok meghúzódtak és utána iszonyú rossz volt. Próbálkoztam helyi gyógyítókkal, majd visszamentem Ajay-hoz jógázni és a végére már egészen helyrejöttem.

Milyen volt hazajönni teljesen leamortizálva, a csikungunya lázzal és a tönkrement derekaddal itthon folytatni a gyakorlást?

Hát vettem két csuklószorítót és nyomtam…
A csikungunya az influenza egy változata. Egy lázas megbetegedés, ahol a láz tovább tart, 3 napig, és közben fölmegy-lemegy-fölmegy-lemegy, iszonyatosan megterhelve ezzel a szervezetet. Én úgy néztem ki mint egy anorexiás. Az összes porccal borított izületi rész fáj. Fájt a bokám, a térdem, a csípőcsontom, a szegycsontom..én még ilyet nem értem meg. Nagyon lassan kezdett csak elmúlni. Viszont egy életre szóló immunitást szereztem, most már nem kaphatom el újra.

Amikor hazajöttem a tanítást szüneteltettem egy darabig, csak helyettesíteni jártam. 2010 áprilisára már egészen jól voltam és elmentünk Sheshadri worksopjára Tom Hoppelhez. Mi voltunk nála órán Indiában is, és nagyon tetszett. Egy kis apró ember, de hihetetlen igazításokat csinál. Ott már úgy éreztem, hogy a csuklóm kezd rendbe jönni végre, majd pár napra rá elcsesztem a saját derekamat az igazításban…

Az utána volt? Hazajössz, éppen kigyógyulsz a csikungunyából, meg az ottani hátsérülésből, és jön egy újabb sérülés?

Igen. Ráadásul nem vettem elég komolyan, mert bevettem egy fájdalomcsillapítót, aztán elmentem egy koncertre, másnap pedig kirándulni, aztán lenyírtam a kertben a füvet, jógáztam… Majd hétfőn elkezdett zsibbadni a lábujjam…

Meg sem fordult a fejedben ennyi sérülés után, hogy hagyd a csudába az egész ashtangát?

Nem. Azért nem, mert a jógának van egy csomó járulékos hatása. Engem lelkileg hihetetlenül karban tart.

Van egy tanulási ciklus, amiről még Ervin Menyhárttól hallottam, aki augusztusban tartott itt teacher traininget: (Ő egy jó kis oldschool tanár, nagyon korrekt képzést tartott.)

Amikor elkezdesz valamit tanulni nagyon lelkes vagy és van egy olyan érzésed, hogy te mindent legyőzöl, és „Ki ha én nem?” „Én tudom a legjobban!”.  De a valóságban iszonyú sok mindent nem tudsz még, és ennek nem is vagy tudatában. Utána új szakaszba lép a tanulás és rájössz, hogy még mennyi minden van hátra. Majd az egész megint egy új minőségbe csap át. Itt már „tudatosan” tudod a dolgokat. Pár dologban kezdesz biztos lenni, azért mert már régóta foglalkozol vele, és megtanultad. A végén lakik a jóga. Itt, a negyedik szakaszban a tudásod már nem tudatos; rutinszerűen és jól csinálod az egészet. Erre törekszünk, mindannyian.

(Orsiék Indiai útinaplójáért klikk ide. – a szerk.)

VILLÁM-HATOS

1. Jelenleg melyik sorozatot gyakorlod?
Most nagyon vegyeset gyakorlok, mert én még gyógytornát is csinálok nemcsak jógát. Az ashtangát úgy csinálom, hogy kezdem a napüdvözletekkel, majd álló ászanák, aztán jönnek az ülő ászanák erőteljesen meggyomlálva, főleg az előrehajlások maradnak ki, mert azok megterhelik a derekamat. Ezek után belerakok párat a gyógytorna gyakorlatok közül, végül a második sorozat első tizenvalahány ászanája jön, a teve környékéig, majd levezetők.

2. Van-e kedvenc ászanád, ha igen melyik az?
Amiket nagyon szeretek azok a sáska variácók a második sorozatból.- Shalabászana, dhanurászana, ushtrászana. Ezek most nagyon jól esnek a gerincemnek.

3. Mumus ászana?
Az egyensúlyozóknál az utthita parshvasahita, mert nem elég hogy rossz a hátam, de a csípőm nagyon kötött az egyik oldalon. Szembesít a saját korlátaimmal, ezért nem bírom.

4. Kitől tanultál eddig a legtöbbet?
A technikai szempontokat a Török Péternek köszönhetem. Volt jó pár tanár aki csiszolgatott, de ami a szemléletet érinti, azt az Eyaltól (Eyal Chehanowski – a szerk.). Nála egészen más dolgok jöttek át, nagy hatással volt rám. Én legalább 10 külföldi nagy hírű tanárnál tanultam már, meg egy csomó magyar tanárnál, de valószínűleg itt jön be valami, amit inspirációnak, illetve karizmának hívnak.

5. Hányszor jut időd a gyakorlásra egy héten?
Gyógytornát majdnem minden nap, az ashtangát pedig hetente négyszer gyakorlom.

6. Kié legyen a következő Ashtanga-profil és miért?
A Hajnal legyen a következő. Két okom is van rá: az egyik az, hogy szerintem ő csinálja a legjobb kartámaszos ászanákat Budapesten, a másik okom pedig az, hogy Hajnal előbb-utóbb tanítani fog és reményeim szerint a Main shala egy újabb tanárral fog gazdagodni. Szerintem az ő mentalitása tökéletesen illeszkedne ide.

6 hozzászólás

Kategória: Ashtanga-profilok, egyéb

Kísérleti nyúl

Előfordul, hogy valakinek olyan szerencséje van, hogy magánórába botlik, de rajtam kívül tuti, hogy senkit nem igazítottak még két órán keresztül ketten egyszerre! :-)
Tegnap este gyanútlanul jógázni indultam a Main shalába, ám véletlenül egy “teacher training”-be botlottam. Orsi éppen Hajnalt tréningezte én pedig kapóra jöttem mint szemléltető eszköz…

Vagy inkább kísérleti nyúl (?)… :-)

A lányok reggel már lenyomták a Szalai-terápiát, így abban maradtunk, hogy én nyomok egy módosított egyes sorozatot, kihagyva pár ászanát, Orsi pedig közben szépen bemutatja rajtam az igazításokat Hajnalnak. Nagyon fáradt lehettem, mert akkor ez még egész jó ötletnek tűnt… :-)

El is kezdtem a napüdvözletekeket, ahol megkaptam a teljes lefelénéző-kutya igazítás repertoárt. Majd jöttek az álló ászanák az Ardha Baddha Padmottanasana kivételével. Itt már sejtettem, hogy ez nem lesz piskóta, mert jópárat kétszer kellett megcsinálnom mindkét oldalra. Majd ugrottunk (illetve csak én ugrottam ugyebár :-) ) az ülő ászanákra, amiket szintén megritkított egy picit Orsi.

Na itt jött a feketeleves… :D Szinte minden ászanát kétszer kellett megcsinálnom, először Orsi, majd Hajnal igazította ki. Árgus szemekkel figyelték a légzésemet, és hogy tartom-e bandhákat. Azt hiszem a marichyasanák környékén adtam föl minden reményt a túlélést illetően… :-)

Jó kis csapás az egónak, ha minden ászanában igazítást kap, mert akkor aztán kiderülnek a hiányosságok. Ugyanakkor hihetetlenül hasznos, hiszen az igazításokon túl Orsi az átvezető mozdulatokat és a hozzájuk kapcsolódó légzést is nagyon komolyan vette, amiből én hihetetlenül sokat tanultam.

És hogy szerintem milyen tanár lesz Hajnalból? Ó anyám, ha ez a csaj belejön, isten óvja a lazsáló jógásokat! :D A kezdeti bizonytalanságok után az ülő ászanáknál szinte már nem is volt különbség a két csaj igazításai között, és azt hiszem Orsika “mancsait” sokaknak nem kell bemutatni.. :-)

Jó kis este volt! Az olykor könnyes szemek ellenére én hihetetlenül élveztem! :-)

Ami a mai helyzetjelentést illeti: most éppen fetrengek az izomláztól és bizonyára csuklik két astangi a városban…

4 hozzászólás

Kategória: 99% gyakorlás, beszámoló

Manju Jois teacher training – Megéri?

Jelentem workshop dömping lesz idén; a budapesti ashtanga iskolák mindegyikében találkozhatunk majd jó néhány híres-neves ashtanga tanárral. A választék széles, csak a pénztárcánk szabhat határt…

Apropó pénztárca: miután Tom Hoppeltől már jött is “fizetési felszólítás” a Facebookon általam be”Talán”ozott eseményre, gondoltam boncolgassuk egy kicsit Manju Jois-t és az ő workshopját.

Orsitól kaptam egy remek kis beszámolót, amit még 2007-ben írt a frankfurti Manju workshop után. Állítólag Manju Jois minden alkalommal ugyanazt csinálja Teacher training címszó alatt, így a bizonytalanoknak talán nyújthat egy kis segítséget az alábbi beszámoló:

Manju Jois tanfolyam, Frankfurt 2007. szeptember 10-14.

Pattabhi Jois idősebbik fia hétéves korában kezdett gyakorolni és 15 éves korától kezdve tanít. A középiskola befejezése után „elszökött” otthonról, és Indiában utazgatott. Menet közben tanított, illetve a szent embereknek tekintett szádhuktól tanult. Dél-Indiában futott össze két amerikaival, akiket továbbküldött apjához, Mysoreba. David Williams (Nancy Gilgoff későbbi férje) és Norman Allen később meghívták Pattabhi Joist és Manjut, hogy tartsanak egy kéthónapos képzést Encinitasban, Kaliforniában. Manju nem tért vissza Indiába, hanem Encinitasban átvette a jógastúdió vezetését. Azóta is ott él, és vándortanítóként utazik a világban.

A tanfolyam 10.30-tól volt minden nap, előtte Mysore stílusú gyakorláson lehetett részt venni. 7.30-tól lehetett menni a reggeli gyakorlásra. Bár a stúdiótól (Balance Yoga, Frankfurt) kb. 10 percre laktam, sikerült eltévednem. Megkérdeztem pár embert, merre van a jóga stúdió, de az a helyzet, hogy nem voltak nagyon képben. Mintha az sem lett volna teljesen világos, hogy mi is az a jóga… Kicsit stresszesen futottam be, sehol senki a recepción, munkások mindenhol (épp ezerrel felújítottak), de végül megtaláltam a termet, ahol már gyakoroltak az emberek. Végül kibontottam a szőnyegem és végre megkezdtem a gyakorlást a mai jógaoktatók generációjának egyik legnagyobb tanára előtt, óriási megilletődöttségben.

Kb. húszan gyakoroltunk. Jó pörgősen csináltam, Manju Jois pedig nem nagyon igazgatott, úgy tűnt az első nap csak megnézi, ki mit tud (páran a második illetve a harmadik sorozatot csinálták). Fél 11-re kellett visszatérni.

A képzés azzal kezdődött, hogy Manju beszélt a bandhákról, majd váltott orrlyuk ki és belégzés, gyorsan. Légzésvisszatartás nélkül.  Megbeszéltük hogy hol vannak a dristik (a pont, amire fókuszálunk az ászana során) és mi a szanszkrit nevük.

Majd megcsináltuk a napüdvözleteket, közben szanszkritül számoltunk természetesen a vonatkozó dristit sem felejtettük le. Majd egyesével átbeszéltük hogy az első sorozat ászanáinál a tanár hol és mit mozdítgat. Az Utthita haszta pádángusthászanáig jutottunk el.

Én egy kis ázsiai kinézetű nővel gyakoroltam, aki a második nap már nem jött. Sajnos nem értette nagyon Manjut és nem igazán ilyen képzésre gondolt. Befejezésként pránajámákat tanultunk és gyakoroltunk, majd pedig a védákból kántáltunk.

Manju Joisról már korábban is olvastam, hogy az ászanák gyakorlása mellett, elengedhetetlennek tartja a pránajámát, illetve a védikus dalok éneklését is. A légzésszabályozás és a kántálás ugyanis energetikailag hat. A jóga komplex rendszerének ezek is részei.

A második napi Mysore gyakorlásnál már rendesen körbejárt Manju és nem szégyenlősködött, hanem szépen eligazítgatott mindenkit, közben halkan mantrákat énekelt. Később elmondta, hogy amikor valakit megérint, az energia áramlása megindul, és azért hogy ez senkinek se ártson szükséges a mantra. Magánál az állítgatásoknál nem volt különösképpen finom, baddha kónászanában egyszerűen rám feküdt. Én meg szinte elbőgtem magam. Amint azt kifejtette a képzés során, szerinte a jó tanár érzi, hogy hol a határ és nem okoz sérülést.

A gyakorlással kapcsolatban a következőket mondta:
Az előrehajlásoknál (ülő pózok) csípőből, minél egyenesebb derékkal hajoljunk előre. A pózokat tartsuk ki legalább 7-9 levegővétel erejéig. Az első három lélegzet kb. arra kell, hogy a test belehelyezkedjen az ászanába, az ászanáknak pedig időt kell hagyni ahhoz, hogy kifejtsék hatásukat.

Manju elmondta, hogy a kántálás és a pránajáma a gyakorlással kombinálva javítja a koncentráló képességet és feltölt energiával. Azt is megjegyezte, hogy ő elkezdi tanítani a második sorozatot, már akkor is ha az első sorozat még nincs meg 100%-ban. Sok olyan ászana van benne, amelyik segítheti az első sorozat nehezebb ászanáit. Például csípő lazító és nyitó hatású ászanák. Szerinte a tanárok egy része nem kívánja a tanítványait haladóbb ászanákra oktatni, mivel félnek attól, hogy elveszítik a tanítvány feletti kontrollt. Javasolta még azt is, hogy gyakorlás előtt váltott orrlyukú légzést, és pár egyszerűbb, csípőt bemelegítő és megnyitó ászanát végezzünk.

A szokásos ászana elemzés után nekiláttunk gyakorolni egymáson. Kicsi kis nemzetközi csapat volt, pár német mellett volt amerikai, monakói, orosz, costa rica-i, finn, szlovén és magyarként én. Családias hangulatban folyt az oktatás. Manju kedvesen és végtelenül szerényen járt körbe, és segített mindenhol. Az első sorozat maricsjászanáival fejeztük be aznap. Majd szanszkritet tanultunk, újabb pránajáma gyakorlatot, és olyan apróságokat, hogy a szezámolajos masszázs jót tesz az izületeknek, a lábujjaknak pedig a glicerin. A hátralévő pár nap hasonlóan telt, némi szakmai megbeszélés után pránajáma, kántálás.

Manju Jois bizonyos dolgokat mintha lazábban vett volna, mint Nancy Gilgoff. Valószínűbb az, hogy máshol van a hangsúly mindkét tanárnál. Manju Joisnál a gyakorlás egy komplexebb formát ölt a pránajáma gyakorlatokkal és a szanszkrit mantrákkal megtámogatva. Mindkét ember azonban inspiráló és karizmatikus személy, megdöbbentő szerénységgel és kedvességgel. Mindketten elmúltak már hatvan évesek, jó volt látni, hogy hova vezet az út, amelyen mindannyian elindultunk.

Eddig tart a beszámoló, amiért nagy-nagy köszönet Orsinak! Reméljük, hogy a bizonytalanoknak segít dönteni, hogy beruházzanak-e a (nem)kicsit borsos árú mulatságra. Részemről sajnos nem fog beleférni a keretbe, pedig nagyon szerettem volna elmenni.

Ti mentek?


6 hozzászólás

Kategória: 99% gyakorlás, beszámoló, egyéb, vendégpost

Újévi sokk

Nagy bölcsen egyetlen dolgot fogadtam meg az újévre: még többet fogok gyakorolni. Visszanézve az elmúlt hetemre ezt sem sikerül egyelőre betartanom, ugyanis mindössze egyetlen egyszer jutottam el órára. :-(

Annyi munka szakadt rám az újévben, hogy egyszerűen nem volt időm semmire.

Reggel 8-tól késő estig dolgoztam és nem tudom mikor lesz ennek vége. Úgy néz ki, hogy a január nekem egy iszonyú hosszú HATEfő-nek ígérkezik. :( Nem gondoltam volna, hogy van az az állapot amikor már István csontos térde is hiányzik.. :-) Elvonási tüneteim egyre durvábban jelentkeztek, így ma reggel az Atmában kezdtem a napot. Persze a hiányzásért magvolt a bünti: +10 légzés baddhakonasanaban… :-)

A hosszú kényszerpihenő ellenére viszonylag jól ment a gyakorlás, talán a légzésem volt egy picit gyorsabb a szokásosnál. Kurmasanaban teljesen lent volt a mellkasom és a vállam a földön, ugyanakkor nem éreztem a szokásos feszítést az izmaiban, így egészen jól bele tudtam lazulni a pózba. A fejenállásom is stabilabb volt a szokásosnál, bár a B verziót most nem erőltettem túlságosan. A drop back meglepően jól ment, rögtön elsőre fel is tudtam állni belőle, de a másodiknál kellett némi segítség a visszajövetelkor.

Egyszóval úgy tűnik nem ártott ez a kis pihi, de ennek ellenére semmiképpen sem szeretném megismételni. Ha nem is tudom tartani a szokásos 4-5 gyakorlást, azért remélem ezen a héten a 3 már meglesz.

Tervezgetem milyen workshopokra tudok eljutni idén, szerencsére elég nagy kínálat ígérkezik. Persze anyagi lehetőségeim finoman szólva végesek, így valószínűleg csak a fapadosabbakat tudom majd bevállalni. Egy biztos: áprilisban irány Stockholm és a Petri Räisänen workshop. :-) A többit meglátjuk.

2 hozzászólás

Kategória: 99% gyakorlás, beszámoló