Stockholm címkéhez tartozó bejegyzések

R. Sharath Jois interjú

2013. augusztus 11-16., Stockholm

Az alábbi posztért nagy-nagy köszönet Hajnalnak, aki részt vett Stockholmban Sharath Jois workshopján, majd lefordította nekünk a vele készített interjút.

sharat_stockholm5Több európai városban is tartasz workshopot, Stockholmon kívül Koppenhágában, Helsinkiben és Londonban. Stockholmot miért választottad?
Már régóta terveztem, hogy egyszer ellátogatok Stockholmba, mert az évek során Mysore-ban rengeteg svéd diákom volt. Stockholmban sok a jó tanár, akik hűen követik a mysore-i tradíciót. Ezért fogok itt tanítani.

Szerinted miért ilyen népszerű az ashtanga a nyugati világban?
Az Ashtanga jóga autentikus jógát jelent – a jóga mind a nyolc ágát magába foglalja. A jóga nyolc ágának gyakorlásán keresztül megszabadulhatunk a testünkben és a lelkünkben lévő szennyeződésektől. Ezt érzékelhető az ászanák gyakorlása közben is, ezért vonz sok embert az ashtanga. Sokak életét megváltoztatta.

sharat_stockholm6Mi történik ashtanga jóga gyakorlás közben?
Boldogabban leszünk, nyugalom költözik az elménkbe, sok lelki és egészségügyi problémától megszabadulunk. Az emberek a világ minden táján szenvednek a stressztől. A jóga erőt ad, hogy ezeket az élethelyzeteket tudjuk.

Miért akarta a nagyapád, Sri K Pattabhi Jois az egész világon elterjeszteni az ashtanga jógát?
A jóga nem tartozik semmilyen társadalmi rendhez – olyan mint a Nap, hasznunkra lehet, de nem birtokolhatjuk. Mindenkinek jógáznia kellene, hogy egészséges és jószívű legyen. A nagyapám azt vallotta, hogy a jóga mindenkié, és ezért kezdte el terjeszteni a jóga üzenetét. Ez bevonzott sok nyugati embert.

Segíthet a jóga abban, hogy legyőzzük a félelmeinket? Például a haláltól való félelmünket?
Az embereknek látniuk kell az igazságot – s az igazság az, hogy ha élsz, akkor egyszer meg kell halnod. Senki sem tudja a választ arra a misztériumra, hogy mi történik, amikor meghalunk. De a legfontosabb, hogy mit csinálunk mielőtt meghalunk: hogyan éljük az életünket.

Sokszor beszélsz arról, hogy a gyakorlásban elkötelezettnek kell lenni – igaz ez az életben is?
Én ezt úgy értem, hogy őszintén kell csinálnunk, azt amit csinálunk. Mindenkinek van valamilyen felelőssége a társadalomban, és mindenkinek meg kell próbálnia valódi odaadással közelíteni az emberek felé, s őszintén tenni a dolgát. Ha mindenki így tesz, akkor értelemmel tölti meg a létét ezen a bolygón.

sharat_stockholm3Arról is sokat beszélsz, hogy legyünk türelmesek a gyakorlásban.
Ahhoz, hogy erős alapokat építs, időre van szükség. Ez akár évekbe is telhet, és több összetevő is kell hozzá: egyaránt kitartás és elkötelezettség, csakúgy mint tisztelet és hála. Ugyanúgy mintha házat építenél. Ahhoz, hogy lerakd az alapokat, nem használhatsz homokot. Több dologra is szükséged lesz, például kövekre, hogy az építményed elég erős legyen.

Sokan tartanak az ashtanga haladóbb ászanáitól. Mit lehet ez ellen tenni?
Sok ászanától tartunk, mert még nem szoktunk hozzájuk. Ha valaki arra kérne, hogy hajtsak végre ejtőernyős ugrást, engem is félelem töltene el. De ha megtanulom, hogy hogyan működik a rendszer, hogy nem fenyeget semmi veszély, akkor lassan hozzászokom és csökken a félelmem. Ha régóta gyakorolsz, erős alapokat építesz fel, és hozzászoksz a mozdulatokhoz, a félelem eltűnik.

Mit gondolsz azokról, akik kritizálják a jógát?
Ha nem tudod, hogy mi a jóga, és még magad sohasem próbáltad, akkor könnyű kritikusnak lenni. Olyan ez mint a tenger – mondhatod, hogy ”ez csak víz”, de csak ha lemerülsz a tengerbe, akkor látod a szépségét, azt hogy a víz alatt egy másik világ rejtőzik. Ugyanez igaz a jógára is.

Mit gondolsz az új jógaformákról, amik időnként felbukkannak, mint például a bikram vagy a powerjóga?
Nem autentikusak., nem a paramparából származnak. A jógának egy tradíció láncolatból kell erednie. Nem teheted meg azt, hogy kitalálsz egy jógát és kijelented: Ez az én jógám. A Bhagavad-Gitában és a Jógaszutrában olvashatsz a jógáról, ez nem egy új találmány, nem valami, amit ma alkottak. A jóga gururól gurura szállt, a legfensőbb tanítótól a tanítványokra. Ahhoz, hogy jógát taníthass, sok éven keresztül kell tanulnod egy ügyes tanártól.
Mára a jóga divattá vált, az emberek saját jógát találnak ki, s saját magukról nevezik el. Ez szerintem nagyon rossz dolog. Befűteni egy szobát még mielőtt elkezdenél gyakorolni, értelmetlen – ezzel az erővel ücsöröghetnél egy szaunában is.
Ha elsajátítod az aszanákat, az még nem jelenti azt, hogy tényleg megérted a jóga lényegét. Senki sem tanítja ugyanúgy a légzéstechnikát, mint ahogyan Sri K Pattabhi Jois tette az ashtanga jógában. Senki nem tanítja a vinyasát sem ugyanúgy (légzés a mozgással összehangolva), vinyasza nékül semmi hatást nem érsz el. Ezek nélkül nem lesz tudományos a gyakorlás, pusztán egy fizikai edzés, nem más.

sharat_stockholm1Mi a légzés funkciója?
Lenyugtatja az idegrendszert, és központi szerepe van a jógában a test és a lélek megtisztításában. Attól nem tisztulsz meg, ha kitartasz egy ászanát mozdulatlanul 20 percig.

Szükséges istenhívőnek lennünk ahhoz, hogy jógázhassunk?
Az isten pusztán energia, nincs sem formája, sem neve. Mi Indiában azt mondjuk, hogy az isten formanélküli, az összes ember fantáziájából áll össze és ezeknek a fantáziáknak a léte hozza létre a jó energiát. Úgy is gyakorolhatsz, hogy ateista vagy. Elég az, ha a jógában hiszel, és kontrollálni tudod a érzékszerveid, hogy lecsendesítsd a tudatod.

Lehetnek azok, akik esznek hús és fogyasztanak alkoholt, komoly jógagyakorlók?
Húst enni egyet jelent egy másik lény elpusztításával, és ez az ahimsa (nem-ártás) ellentettje. Az, hogy mindez megtalálható a természetben, egy másik dolog – ha egy tigris eszik húst, akkor ezt anélkül teszi, hogy megzavarná az ökológiai rendszert. Az alkohol összeférhetetlen a jógával, mert hatással van a belső békédre.

Létezik egy korhatára ameddig gyakorolhatjuk az ashtanga jógát?
A gyerekek 11 éves kortól kezdhetnek el ashtangát gyakorolni, de felső korhatár nincs. A jóga egészen addig ”történik benned”, amíg meg nem halsz, ha folytatod a gyakorlást.
Amikor eljutunk egy bizonyos szintre a gyakrolásban, akkor a jóga csakúgy a részünké válik, mint az egyik karunk, az életünk része lesz. Nem lehet elvenni tőlünk. Nem mondhatod, hogy holnaptól nem gyakorlok jógát. Az olyan lenne, mintha levágnád a karod.

Sokaknak, akik ashtangát gyakorolnak, van valamilyen betegségük vagy valamilyen fogyatékosságuk; a szív- vagy pszichikai betegségeken keresztül egészen a gerincproblémákon át a bénulásig. Mi a titka a jóga gyógyító hatásának?
Egészségesebb leszel és akár meg is szabadulhatsz a betegségektől, ha helyesen gyakorlod a jógát és van egy jó tanárod, aki tudja hogyan kell kezelni a különböző tanítványokat. Ugyanez igaz a jó orvosra is – ha tudja, hogyan kell kezelnie a pácienseit, akkor megtörténik a csoda.
Gyakorold az ashtangát tekintet nélkül a korlátaidra. Ha jógikus tudattal rendelkezel, akkor nem számít, hogy milyen korlátaid vannak. Nem mindenki tudja megcsinálni azokat az ásznákat, amiket én. De van olyan is, aki meg tudja csinálni az összes ászanát anélkül, hogy valódi jógi lenne. A szívedet szentelheted a jógának, függetlenül attól, hogy milyen korlátaid vannak.

Vannak, akik megsérülnek ashtanga gyakorlás közben. Mi a tanácsod a számukra?
Sok oka lehet annak, ha valaki megsérül. Először is azt kell látni, hogy hogyan sérült meg. Ha rossz a tanárod, akkor szerezhetsz sérülést. A te dolgod, hogy találj egy komoly, jó tanárt.
Figyeld meg például, hogy a tanár maga is óvatosan gyakorol-e, ez elég fontos. Aztán vannak olyan diákok is, akik mindig újabb és újabb ászanákat akarnak, túlerőltetik magukat, naponta kétszer gyakorolnak. Így könnyen meg lehet sérülni. Nem szabad erőltetni és siettetni a dolgokat.
Gyakorolj intelligensen és ne arrogánsan, tudatlanul. Van olyan fájdalom, ami azért jelentkezik, mert még nem szokott hozzá a tested egy adott ászanához, ez el fog múlni, ha folytatod a gyakorlást. Csak ha a fájdalom állandósul, akkor kezdj el aggódni.

Üzenhetnek e a sérülések nekünk valamit?
Igen, a sérülések néha jó tanárok. Szerénnyé tesznek bennünket.

Lehetséges az, hogy a belső nyugalmunkra való fókuszálás konfliktusba kerül az ahimszával a külvilágban? Meggátolhat bennünket abban, hogy másokkal törődjünk, hogy segítsünk az embereken krízis helyzetekben vagy háborúkban?
Először nekünk kell magunkban megteremtenünk a belső békét. Ha minden ember eléri ezt az állapotot, akkor a külvilágban is béke lesz. Ha dolgozol magadon, akkor másokat is arra ösztönözhetsz ezzel, hogy ugyanezt tegyék. Muszáj beszélnünk a jógáról, terjeszteni a benső béke üzenetét, ösztönözni másokat, hogy jógázzanak. Minél többen megértik ezt, annál kevesebb harc lesz. De először be kell látnod a saját tudatlanságod, felismerni a saját téveszméidet és dolgozni ezeken. Ha megszabadulsz tőlük, csak akkor lehetsz sikeres a spirituális gyakorlásodban.

Elérheti mindenki, aki jógázik a samadhit – a jóga végső célját?
Ha fejlesztik magukat, akkor elérhetik. De először engedned kell, hogy növekedjen benned. Olyan ez mint fát ültetni, táplálnod kell, gondozni a növényt, hogy növekedjen.
A táplálék a fizikai tréning, az ászanák gyakorlása. Nem tudhatod, hogy mikor történik meg, bármikor megtörténhet, csak megfelelő táplálékot kell kapnia. Sri K. Pattabhi Jois mindig azt mondt, hogy ” az ashtanga nem a lusta embereknek való”.

Lehet valaki túlzottan ambiciózus a jógában?
Sokan túlzottan ambíciózusak az ászana gyakorlásban. De a jógafolyamat nem megy végbe azonnal, hanem csak lassan. Manapság mindenki mindent azonnal akar, de ez így nem fog megtörténni.

Eredeti szöveg: http://www.yogashalastockholm.se/om-ashtanga-yoga/intervju-med-sharath/
Fordítás: Seres Hajnal
Képek forrása, ill. további képek: Yogashala Stockholm

Reklámok

Hozzászólás

Kategória: 99% gyakorlás, beszámoló, interjú, vendégpost

Stockholmi élmények

Petri Raisanen workshop április 15-17.

Sajnos nagyon gyorsan eltelt ez a 4 nap, szívesen maradtam volna még Stockholmban pár napot. A workshop igazán inspiráló volt, örülök, hogy találkoztam Petrivel, mert szerencsére egy nagyon érdekes, mégis szerény embert ismertem meg, akiből árad a nyugalom, nem pedig egy egótól duzzadó jógagurut.

Minden nap 3 csoportban zajlott a mysore óra és mi mindig a középső csoportba voltunk beosztva, ami – tekintve, hogy a külvárosban laktunk – ideális volt számunkra.

Pénteken reggel 8-kor, hétvégén pedig 9-kor kezdtük a gyakorlást, barátságos 8-12 fős csoportban. Petri Räisänen mellett ott volt még az asszisztense (aki egyben a párja is) Wambui Njuguna, illetve Gittan, a shala vezetője. Mindhárman igazgattak, így szinte minden ászanában kaptunk igazítást.

Petri igazításaira jellemző, hogy nem erőből nyom bele a pózba, hanem finoman vezet rá, és így hozza ki belőled a maximumot. Van egy hihetetlenül jó módszere lefelé néző kutyában: deréktól a lapockákig végigmasszírozza a gerinc menti izmokat. Érdekes egyébként, hogy lefelé néző kutyát egyáltalán nem igazították hátulról, a csípőt húzva, hanem mindig csak elölről a keresztcsontot nyomva, ill. hátat masszírozva.

Szerencsére egészen jól ment a gyakorlás, annak ellenére, hogy vasárnap reggelre a torkom már nagyon fájt, és a bokám sem gyógyult meg, mégis könnyednek éreztem a sorozatomat. Bele tudtam lazulni a nehezebb pózokba is (kivéve a setu bandhasanat, mert abból könnyített verziót csináltam), és a légzés is rendben volt. A csapat nagyon vegyes volt, a 20 évestől az 50 évesig, a hajlékonytól a merevig, az egyes sorozatostól a hármasig mindenki nyomta.

Petri megdicsért minket, hogy nagyon rendben van a légzése a csoportnak, és az ászanákban sem erőlködünk, ami szerinte nagyon fontos, viszont a dristi sokaknál nincs rendben. Azt mondta nagyon fontos, hogy ezt helyesen csináljuk, ezt igenis meg kell tanulni.

A szombat délutáni beszélgetős technikai órán mesélt arról, hogy nemrég jöttek vissza Wambui-val Mysoreból, ahol (ha jól emlékszem ) 2-3 hónapot töltöttek. Mesélt arról mennyit változott az ashtanga jóga 15 év alatt, bár a pózok és a vinyásza rendszer mindig ugyanaz maradt.
Az egyik nagy különbség Petri szerint például a dristi: régen a Bhrumadhya dristi volt, tehát a 3. szemre kellett nézni  most azonban a Nasagrai dristi van azokban a pózokban, tehát a tekintet az orrnyergen kell legyen.

A másik változás, hogy régen az előrehajlásoknál (pl. paschimottanasana) az volt a lényeg, hogy a homlokod a térdeden legyen, ma azonban egyenes gerinccel kell lemenni az összes előrehajlító póznál.

Mesélt Patthabiról, és arról hogy ő maga az évek során hogyan változott; mind a saját gyakorlásában, mind a tanításban sokkal gyengédebb lett. Petri szerint Patthabi mindig 110%-ot várt el, míg ő azt mondja, legyen 90%, mert a lényeg az, hogy jól érezd magad a pózban. Nagyon fontos az, ahogyan az ember belemegy a pózba, nem szabad erőlködni, mert akkor semmi értelme. Azt mondja, válassz ki egy számodra könnyebb pózt, és lélegezz benne sokkal többet, mint 5 légzés; tanulj meg belelazulni.

Ugyanakkor a nehezebb pózoknál, vagy ami már majdnem megvan, lehet egy kis erőltetés, de ez soha ne legyen egyszerre több ászanánál. A jóga nem lehet küzdés és erőlködés.

Szóba került, hogy vannak különbségek a tanárok között, például van, aki megcsinálja a Baddhakonasana C verziót, vagyis amikor egyenes háttal ülsz, pedig ez nincs benne „hivatalosan” a sorozatban 5 légzésig, ez csak 1 légzés. Petri (és Gittan is) úgy gyakorol, hogy ezt például saját gyakorlásában kitartja 5 légzésig, de ha olyan tanárnál gyakorol, aki ezt nem így csinálja (pl. Lino) akkor kihagyja. Azt mondja az a lényeg, hogy úgy gyakorolj, ahogyan neked jó, és a tradíció mentén: tehát nagyon fontos a sorrend, és hogy plussz pózt ne tegyél bele, de ha jól esik plussz légzést beletehetsz, ezt Pattabhi is engedte. Egyszóval ha valakinek jól esik a Baddhakonasana C öt légzésig, vagy a Bakasana netán a Tittibhasana (amik ugye szintén csak 1 légzésesek az egyes sorozatban) akkor csinálja nyugodtan.

Kérdeztük még arról a mantráról, amit a nyitó mantra után ő énekel, és azt mondta, hogy azt Pattabhi tanította neki és a régi tanítványoknak, most pedig Sharath tanítja meg a tanároknak. Egyfajta guru-tanítvány láncolat. Ez a mantra kb. 500 éves és nagyjából ugyanazt jelenti, mint az előtte elmondott „rendes” ashtanga mantra, csak annyival több, hogy benne van az, hogy követi a tanítóját és az ő tanítása alapján gyakorol és tanít.

Amikor mondtuk, hogy Magyarországról jöttünk rögtön megkérdezte, hogy ismerjük-e a Katit, és örült, amikor mondtuk, hogy ő az egyik tanárunk. Megígérte, hogy jövőre eljön Budapestre workshopot tartani. :-)

2 hozzászólás

Kategória: 99% gyakorlás, beszámoló

Petri 1. Felvonás

Íme az első helyzetjelentés a Nagy Kalandról. :-) A hajnali 4 órás ébresztőt egyikük sem viselte túl jól, és még az ajándék mustár is otthon maradt, ennek ellenére sikerült egy 10 perces kiselőadást tartani a check- in pultnál a jógamatrac csúszásmentességéről a derékfájós Maléves leányzónak. :-)

Stockholmban szikrázó napsütés fogadott és Mamma a sárga Toyota Yarissal. :-) ( ő Hajnal haverjának beazonosíthatatlan korú anyukája aki volt olyan kedves és elszállásolt minket)
Tegnap városnézés, tekergés, ma kora reggel pedig irány mysore órára
Petrihez.

A yogashala nagyon szimpatikus, családias hely, benne Gittan (a Shala vezetője) két tündéri kutyájával. :-) Ma a mi csoportunkban összesen 8-an voltunk, örültünk is hogy nincs tömeg. A társaság nagyon vegyes, zömében lányok ill. egy srác, aki akár a női öltözőben is lehetett volna…:-)
Mindenki svéd, kivéve minket, bár szerintem Hajnalt annak nézik. :-)

A teremben gyülekezve megláttuk Petrit a folyosón, aki cuki kontyával egy “P.Jois 91” feliratú trikóban feszített. Majd bejött, bemutatta az asszisztensét (akinek a nevét azzal a lendülettel elfelejtettük, no de majd holnap), és üdvözölt minket. Egyúttal meginvitált minket holnap vacsorára. A mantra után elkezdtük a sorotatot, mindenki az egyest, kivéve egy lányt aki lenyomta a kettest, majd a hármasból egy kicsit.

De kanyarodjunk vissza arra a mantrára! Iszonyú erővel szólt, borzongatóan szép volt. Mintha Patthabi zengette volna. :-) A végére Petri beszúrt egy olyan lezárást amit senki sem ismert, azt csak ő énekelte halkan az erőteljes, hangos ashtanga mantra végére. Érdekes volt.

Elkezdtük a napüdvözleteket, majd (a kutyasétáltatásból :-) ) befutott Gittan is, így nyolcunkra 3 igazító tanár jutott. Nice! :-)

Ráadásul 3 profi tanár! Mert az már az első igazításokból kiderült, hogy értik a dolgukat. A második lefelé néző kutyában kaptam egy jó kis masszírozós igazítást Petritől, aki egyébként végig pörgött, figyelt, igazított. Nagyon jó gyakorlás volt!

Nagyon érdekes volt számomra ahogy Petri indította az órát, ugyanis eléggé parásan vágtam neki ennek a workshopnak. Attól tartottam kicsi vagyok én ide, béna, és még érteni sem fogok semmit. Ehhez képest az első mondata mintha hozzám szólt volna. “Relax. Don’t panic, it will be an ordinary mysore practice.” :-)

Nagyon várjuk a holnapi napot!: Reggel mysore, du. technikai óra, este vacsora Petrivel.

Hozzászólás

Kategória: 99% gyakorlás, Útinapló, beszámoló

Ashtanga-profilok: Seres Hajnal

A „Main shala” új reménysége, 5 éve az ashtanga jóga gyakorlója;  folyékonyan beszél svédül. Úgy érzi, hogy a jóga a gyakorláson túl hatással van a személyiségére, a dolgokhoz való hozzáállására, és arra, ahogyan a világot látja. Az „ifjú pádáván” időnként önbizalomhiánnyal küzd, pedig állítólag ő csinálja a legjobb kartámaszos ászanákat Budapesten.
Amikor Stockholmról beszél, olykor nem jutnak eszébe magyarul a szavak
, és nagyon szeretné, ha a kevésbé hajlékony emberek sem rettennének vissza az ashtanga jóga gyakorlásától.

2005 szeptemberében voltam életem első jógaóráján, ami iszonyúan unalmas volt. :-) Nekem úgy vezetett ide az utam, hogy mivel én kézilabdáztam 12 évig teljesen tropára ment a térdem, a sportorvos pedig szépen sorban tiltott le engem minden sportról. Elkezdtem hosszútávot futni, és akkor ott jött egy időszak, amikor alig tudtam lábra állni, ülés közben is fájt a térdem. Akkor szóba került a műtét, de az egyik sportorvos azt mondta azzal csak rosszabb lenne, így jött egy gyógyszeres-gyógytornás periódus.

Az orvos azt mondta, hogy kettő dolog maradt, amit csinálhatok: a biciklizés és a jóga. Mivel akkoriban a jógáról hasonló elképzelésem volt, mint az emberek zömének (ülnek OMM-oznak, és nézik a köldöküket), gondoltam azt inkább elkerülöm, így elkezdtem biciklizni.

Rólam tudni kell, hogy mindent eléggé végletesen csinálok, vagyis régebben mindent végletesen csináltam. Amikor futottam, akkor is rögtön a hosszútáv kellett; amikor elkezdtem biciklizni, akkor pedig elmentem spinningre és egymás után három órát maradtam bent. Utána mountain bike-oztam is és eltörtem a könyökömet, mert a hegyről úgy éreztem, le kell jönnöm… Így persze ettől a sporttól is elbúcsúztam, és a listán már csak a jóga maradt.

Elmentem a Padmába, mert akkor még Zuglóban laktam és az volt hozzám a legközelebb, és kipróbáltam egy hatha jógát, ami őszintén szólva nem igazán fogott meg. Ám gondoltam egy alkalom után ne ítéljek, ki kell próbálni egy másik fajtát is. Életem második jógaórájának az elnevezése annyi volt, hogy „Jóga in english”, és ez volt a Török Péternek egy ashtanga órája. Ez rögtön elsőre megtetszett, holott elképesztően béna voltam. A kihívás része nagyon erős volt számomra.

Ez ugyanakkor furcsa is volt nekem, hiszen én általában jó voltam a sportokban, és ez volt az első olyan amihez nyúltam, amiben mivel iszonyú kötött izomzatom van/volt és nem vagyok hajlékony sem, alig tudtam valamit megcsinálni. De nagyon tetszett, hogy dinamikus és hogy nagyon nagy kihívás számomra. Ekkor még egyértelműen csak sport volt nekem a jóga.

Volt egy nagyon küzdelmes időszak, de persze a korábbiakhoz hasonlóan ebbe is belevettem magam, elkezdtem egyre gyakrabban járni, hetente háromszor majd négyszer.

Végig a Török Péterhez?

Eleinte igen, amíg ő tanított, aztán jöttek a már Orsi által is említett vándorló évek. Én egyébként sem voltam soha „egy személy függő”, ki akartam próbálni más jógatanárt is. Ahol lehetett ashtangázni, én ott ashtangáztam, mert akkorára már persze világossá vált, hogy nekem ez az irányzat kell.

Mesélj az északi népekről! :-) Hogyan kerültél Stockholmba?

Az előző munkahelyemnél volt egy időszak, amikor ingáztam Stockholm-Budapest között: egy hónapot itt, egy hónapot pedig ott töltöttem egy éven keresztül. Egyértelmű volt – és ez most is az -, hogy akárhová megyek akkor rögtön „Gugli”, és keresek ashtanga helyet. Szerencsére láttam, hogy legalább 4 stúdió van, ahol csak és kizárólag ashtanga jógát tartanak, a tanárok profilját olvasgatva pedig az is látszott, hogy zömük minimum 10 éve gyakorol.

Én Maria Boox stúdiójába mentem el. Majdnem minden tanár óráján voltam, és közülük Bill Brundell-t például nagyon szerettem, ő egy iszonyatosan jó tanár szerintem. Ő mindig azon volt, hogy az ember minél előbb tanulja meg a mysore gyakorlást. Bill egyébként egy nagyon vicces, hihetetlenül jófej ürge. Például fogadott velem 20 koronában, hogy betesz Marichy D-be, mivel állítottam, hogy az lehetetlen. :-)

És ki nyert? :-)

Ő… :-)
Amit én nagyon szerettem a stokholmi jóga közösségben, hogy iszonyatosan diverzifikált volt. Rendszeresen járt például egy idősebb hölgy, aki kb. 62 éves volt mégis nagyon szépen fejlődött. Aztán volt ott egy lány, akinél láttam, hogy  Virabhadrászanában elég furcsán tartja az egyik kezét, majd kiderült, hogy neki az egyik keze műkéz, és ő úgy gyakorol. Szóval sérülésekkel, fél kézzel, idősen, kövéren mindenhogy gyakoroltak az emberek. Nem az volt, amit én eleinte itthon láttam, hogy a balett-táncos lányok, meg az RSG-sek gyakorolgatnak, hanem ott mindenki, a legkülönbözőbb flexibilitással, életkorral, egészségi állapottal rendszeresen nyomta.

Mikor éreztél változást a gyakorlásodban?

Már a stockholmi időszak előtt kezdtem érezni, hogy van bennem egy átállítódás; egyrészt már egyáltalán nem érdekel, hogy a mellettem lévők hogy gyakorolnak, nem figyelem, nem mérem össze magam. Akkor persze még meg volt a küzdelem a saját testemmel, de már nem volt ez a nagy teljesítménykényszer. Azért is volt furcsa érzés, mert azt éreztem, hogy én most jutottam el az eredeti beállítódásomhoz, tehát azt éreztem, hogy én eredetileg ilyen típusú ember vagyok, és előzőleg a sport nevelt belőlem mást.

Mint a Main shala új reménysége :-), hogyan jött, és kitől, hogy lassacskán tanítanod kellene?

Nekem ez soha nem jutott eszembe, és őszintén szólva még mindig eléggé viccesnek tartom, hogy én tanítsak, de az biztos, hogy ha engem nem „rugdosnak”, akkor soha nem kezdem el. Az Orsi kezdett el először presszionálni, szépen elhintette a magokat, azután pedig már a Katusék is csatlakoztak. Persze ahhoz, hogy tényleg tanár váljon belőlem, még rengeteg idő és tapasztalat kell. Egyelőre csak azt mondanám, hogy elkezdtem megtanulni igazítgatni.

Mitől félsz? Miért kell téged „rugdosni”?

Nem tudom elmondani… Még mindig van bennem egy elég nagy önbizalomhiány amiatt, hogy szerintem én nem vagyok elég hajlékony. Nekem ez a vesszőparipám… Ugyanakkor furcsa módon pont ez is az, mai miatt érdekel a tanítás. Nagyon szeretném, ha olyan emberek is megmaradnának az ashtangások között, akik először nem tudnak mindent megcsinálni, mert azt látom, hogy sajnos nagyon sokan abbahagyják, akik egy picit merevebbek. Kevés olyan embert ismerek, aki rászokott a rendszeres gyakorlásra és nem az a gumiember típus. Jó lenne, ha ugyanolyan széles palettája lenne a hazai ashtanga gyakorlóknak, mint Stockholmban volt.

Volt benned félelem az igazításokkal kapcsolatban, amikor először csináltad?

Persze! Főleg hogy ne okozzak másoknak fájdalmat, ne rángassam ki a karját például a marichyászanában. Mondjuk, szerintem én combhajlító izmokra különösen oda fogok figyelni, mert azt már saját sérülésemből pontosan tudom, hogy hogyan kell elkerülni. Az embernek ha van egy saját sérülése, akkor annak biztosan utána olvas, egy idő után a „szakértője” lesz. :-)

Érdekes egyébként, hogy az ashtanga profilok kapcsán is milyen gyakran felmerült a sérülés kérdése. Mintha ez kötelező velejárója lenne az ashtanga gyakorlásnak. Pedig én is azt vallom, amit Dev Kapil is mondott a workshopján, hogy a jógától nem lehet megsérülni. Ha megsérülsz, az amiatt van, hogy rosszul gyakorolsz. Ez persze rám is igaz.

Orsi azt mondta a múltkor, hogy szerinte te nagyon illesz a Main shalába. Mi a véleményed erről?

Én úgy gondolom, hogy ott a Main shalában egy nagyon erős közösség van, és ez a „humanitárius” szemlélet is közel áll hozzám. :-) Én szeretem, hogy ott senki nem profitorientált, mindenki „hobbiból” tanít.

Szoktál eljárni jógás workshopokra?

Eleinte nem mertem elmenni. Féltem attól, hogy az én gyakorlásom kevés még oda. Voltak paráim… :-) Török Péter és Lucia workshopjaira azért eljártam, és azóta persze voltam több tanárnál is: Andrea Lutz, Ervin Menyhárt, Dev Kapil, Danny Paradise, Eyal Chehanowsky workshopján.

Apropó Eyal, ha jól emlékszem rád is nagy hatással volt a workshopja…

Igen, és nem is a technikai része igazából, hanem az emberi oldala. Furcsa módon ráérzett dolgokra. Ráérzett arra, hogy az ember milyen gondolatokkal küzd; nálam például odajött és a fülembe súgta, hogy „Flexibile people are not happy!” Egy kicsit egyfajta „pszichosokk” is volt nekem az a workshop, és abból a szempontból például nagyon sokat segített, hogy az ember fejezze be a küzdést, mert a jóga és ashtanga sem a küzdésről szól. Az embernek az a legfontosabb, hogy szeresse magát, szeresse a testét, akármennyire hülyén is hangzik. Szeresd a saját tested, és ne küzdjél ellene, hanem próbálj meg együttműködni vele. Nálam ez egy csomó blokkot feloldott, akkor kezdett el a combhajlítóm is meggyógyulni. Mondjuk már a Danny Paradise workshop is egy ilyen átlendítés volt.

Na igen, nálad az ashtanga sem kivétel a sérülések listáján. Mi történt?

Órán egy upavista konasana igazításnál elszakadt a bal combhajlító izmom, és majdnem egy évembe telt mire meggyógyult. Majd miután ez meggyógyult, akkor mivel az egyik oldalamat jobban erőltettem egy évig, akkor a jobb oldal mondta fel a szolgálatot. Ez nem szakadt el, csak mivel nagyon igénybe volt véve, meg volt húzódva és az is kb. egy fél év volt mire rendbejött.

Milyen érzés volt újra átélni egy „sportsérülést”? Te nagyon sok sportot sérülés miatt hagytál abba, az ashtangát miért nem hagytad abba?

Nem tudom megmondani, egyszerűen egy pillanatig sem jutott eszembe, hogy abbahagyjam…

Nem lehetett kellemes sérüléssel gyakorolni közel egy évig…

Az kemény volt. Hosszú ideig azt éreztem, hogy szenvedés, bizonyos ászanák különösen szenvedések, mert iszonyatosan fájt. Nagyon jó most már érezni a különbséget, hogy egy egész sorozatot élvezettel tudom gyakorolni. Nagyon nagy a különbség, amikor végre minden ászanában jól érzed magad.

Mi a véleményed az aktuális helyzetről a hazai ashtanga porondon? Gondolok itt az érdekes hangvételű kommentekre, „összecsapásokra” a jógás blogokon.

Én ezt nagyon-nagyon rossz iránynak tartom. Pontosan ez az, amiről a jóga nem szól. Elég szégyen szerintem, amikor jógások ilyen hangnemben „egymásnak esnek”.

Én éppen azt kezdtem felfedezni utóbbi időben, ami nekem mindig hiányzott az ashtangából: az ún közösségi érzés. Én mindig is jártam több helyre, és mindenhol más emberek voltak. Kezdetben az Orsi, Szabi, Zsolti és én voltunk azok, akik ismertük egymást és jóban voltunk, körülöttünk pedig mindig változott mindenki. Pont mostanában kezdtem el viszont érezni, főleg az István mysore óráján, hogy ott van egy „csapat”. Én mindig csapatsportot játszottam, csapatjátékos vagyok. Ebben a kis reggeli „mysore közösségben” általában mindig ugyanazok az arcok vannak, szeretjük egymást, órán kívül is találkozunk, beszélgetünk; és ez a pozitív irány szerintem.

A végére íme egy személyes kedvencem Hajnaltól, amit még Dev Kapil mester is megdicsért. :-) Így kellene kinéznie egy ashtangás hátrabukfencnek (chakrasana) kérem szépen:

VILLÁM-HATOS

1. Jelenleg melyik sorozatot gyakorlod?
Most kezdtem el a második sorozatot. Eddig heti hatszor az egyeset gyakoroltam.

2. Van-e kedvenc ászanád, ha igen melyik az?
A bakászanát szeretem például, és a Supta padanghustasanát és Parshvasahitát is.
A marichyasanakat ( a D-t kivéve :-) ) szeretem még, ill a hátrahajlítókat kettesből. Ja és csakrászanát (hátrabukfenc).

3. Mumus ászana?
Olyan van, amit régen szerettem, de már nem, ez a setu bandhasana. Meg tudom csinálni, de nem szeretem. Persze vannak olyanok, amiket nem tudok megcsinálni tökéletesen, , de ezeken dolgozni kell, nem mumusok.
Egyszer régen Katus csinált olyat, hogy most üljünk le és gondoljunk arra az ászanára, amit nagyon utálunk, és kezdjük el megszeretni, koncentráljunk arra, hogy szeretjük. :-) Emlékszem, hogy nekem akkor a baddha konasana volt ez, de már semmi bajom vele.

4. Kitől tanultál eddig a legtöbbet?
Nekem nincs igazán olyan, akitől a „legtöbbet”. Azt, hogy megismertem az ashtangát, és csinálom a mai napig azt biztosan a Török Péternek köszönhetem; de én nagyon sokat tanultam a Luciától és a Szil Katustól is. István hatására is „ugrott egyet” a gyakorlásom, tőle is sokat tanultam, ahogyan anno Bill Brundelltől is. A workshopok közül pedig a Danny Paradise és az Eyal volt nagyon hasznos. Igazából én összegyűjtögettem a különböző tanároktól, amire nekem szükségem volt, mindig van, aki átsegít a holtpontokon.

5. Hányszor jut időd a gyakorlásra egy héten?
Heti 6 alkalommal gyakorlok.

6. Kié legyen a következő Ashtanga-profil és miért?
Hát ez a megoldás lehet hogy „irregular”, ugyanis a választásom Astangini, és én akár nagyon szívesen el is készíteném vele az interjút. :-)
Szerintem mindenki kíváncsi Rád és a te történetedre is, – ez az egyik ok; a másik pedig, hogy azt gondolom, te elég hamar jutottál el egy elég szép szintre és ez is érdekes.


Tanulság: bakker’ legközelebb előre kitalálom a szabályokat…


10 hozzászólás

Kategória: Ashtanga-profilok, egyéb