Ashtanga-profilok: Astangini

Egyszerre kemény és lágy, határozott, mégis néha önmagában kételkedő. Magányos harcos és csapatjátékos. Szereti megosztani a gondolatait a jógáról, mégis, ha ezt egy interjú keretein belül kell megtennie, szívesen lepasszolná a lehetőséget. Nehezen is készült el a riport. Hol üvöltő angol fociszurkolók tették tönkre a felvételt, hol maga a riporter húzott el hetekre melegebb éghajlatra. De végül közösen elmormoltuk a „meg tudjuk csinálni”-mantrát, s megszületett az ő profilja is. Feloldódnak az ellentmondások, vagy erre nincs is szükség, Astangini így kerek egész?

Amikor még Egerben laktam, rendszeresen jártam úszni. Nagyon szerettem, iszonyúan ki tudott kapcsolni, de amikor 7 éve felköltöztem Pestre, nem találtam normális uszodát, így más megoldás után kellett nézzek. Sokáig jártam konditerembe, aztán jött a futás. Közben volt egy rövid próbálkozásom a hatha jógával is, de nem igazán jött be… Később adtam még egy esélyt a jógának, és 2007 környékén elkezdtem hetente egyszer hatha jógára járni. Továbbra is éreztem, hogy nem igazán az én világom, de a jótékony hatásainak nagyon örültem, amit persze szépen haza is vágtam másnap, amint kimentem futni…

Később megismertem az ilyengar jógát és egy darabig jártam a Szúrjába órákra, majd 2009-ben egy jóganapon találkoztam az ashtanga jógával, és azóta ez a szerelem.
Kezdetben még az ashtanga mellett is futottam hetente egyszer, de rájöttem, hogy magam ellen dolgozok, mert amit szépen kinyújtottam a jógán, azt egy szigetkörrel sikerül újra bedurrantani… Azt hiszem, hogy a félmaraton volt a döntő, utána még kimentem 4-5 alkalommal futni, majd végleg abbahagytam; és mára már csak az ashtanga van. (Meg olykor-olykor, amikor marad idő – mostanában persze nem – elmegyek boulderezni.)

Eleinte kizárólag esti vezetett órákra jártam, mert akkor csak az volt. Majd egyszer elkeveredtem a Main shalába Esztihez (Poroszlai Eszter) egy órára, még a jógatábor előtt. Ez volt az első mysore órám. A köveskáli jógatáborban szerettem meg igazán a mysore típusú órát, pedig akkor még nehezen ment, bizonytalan voltam a sorrendet illetően is, néha nem tudtam mi is jön a navásana után… :-)
A köveskáli tábor nekem nagyon sokat lendített a gyakorlásomon. Ott jött be a „közösségi vonal” , nagyon sok astangást ott ismertem meg, akikkel azóta is jóban vagyunk, sokat tanulok tőlük. Köveskál után azt hiszem, egyszer vagy kétszer voltam még vezetett esti órán, de utána már kizárólag mysorra mentem, és főleg reggel.

Érdekes, pont most olvastam egy cikket, amiben az volt, hogy hetente egyszer érdemes egy vezetett órát beiktatni, mert az ad egyfajta kontrollt, ott nincs időd pihengetni, törölközni..stb.
Igen, ez nem rossz ötlet, de sajnos nincs normál vezetett óra sehol, illetve egy van, az István szerda esti órája, de arra már szinte lehetetlen bejutni annyian vannak…

Te voltál az István kezdő tanfolyamán is, ugye?
Igen, még 2009-ben. Elkezdtem járni az Atma centerbe vezetett hot ashtangára, aztán pár hét után rájöttem, hogy ez így nem lesz jó, meg kellene tanulni az alapokat, mielőtt belecsapok a közepébe. Elmentem a kezdő tanfolyamra Istvánhoz, és néha mellécsaptam egy hot ashtangát, ahol már aszerint gyakoroltam, amit a tanfolyamon tanultam. Szerintem nagyon kellettek ezek az alapok! Sokan a mai napig úgy gyakorolnak, hogy nem tudják, hogyan kell belemenni egy pózba, nem tudják az ászanák közötti légzéseket, olykor magát a lélegzést sem…

Neked mi a véleményed a tradíció kontra újítás kérdéskörről?
Én igazából nem érzem magam kompetensnek abban, hogy megmondjam mi a helyes és mi nem. Csak a saját tapasztalatomról tudok beszélni. Én akkor éreztem teljesnek a sorozatomat, illetve akkor találtam meg a gyakorlásomban a „flow”-t, amikor úgy csináltam, ahogyan annak Pattabhi szerint lennie kell. Plusz pózt nem teszek bele, de plusz légzést olykor igen, mert például a bakasanát és a tittibhasanát sokszor kitartom 5 légzésig. Ugyanakkor nem tartom elítélendőnek, ha valaki nem így csinálja. Sokan például sérülés miatt változtatnak a sorozaton, tesznek bele más pózt, esetleg rávezető ászanákat, illetve hagynak ki néhányat, amit nem tudnak csinálni.

Apropó nem tudom megcsinálni…
Jajj! A “Meg tudom csinálni!” mantra… :-) Az úgy indult, hogy nekem eleinte nagyon nehezen ment a híd, tudniillik egyáltalán nem voltam hajlékony és a karomban sem volt erő, majd lassan kialakult és egész szép lett. Utána gyorsan fejest is ugrottam a dropbackbe, és elkezdtem gyakorolni a hátrahajlítást, és állásból lemenni, ami elég gyorsan sikerült is. Később persze kiderült, hogy ehhez nem elég a megszerzett hajlékonyság, ezt bandhából kellene csinálni, ugyanis volt pár szép fejreesésem…

A kis balesetek után kialakult bennem egy félelem a hátrahajlítással kapcsolatban, ami egyre csak fokozódott. Ekkor vett kezelésbe az István a mantrával… :D Minden dropback előtt el kellett mondanom a mantrát, volt hogy olyan hangosan kellett mondanom, hogy az egész terem hallja… Ez egy jó kis terápia volt! :-) Azóta megtörtént az áttörés, és már újra megy, immár bandha-használattal :-), de magamban azért még gyakran elsutyorgom a mantrámat…

Egyébként is szereted a mantrákat, igaz?
Ez nagyon érdekes, mert amikor először voltam ashtanga jógán elcsodálkoztam, hogy van mantra, és az elején kifejezetten zavart, hogy itt most tényleg énekelgetni kell… Én ide „edzeni” jöttem, mit hülyéskedünk itt… :-) Most viszont már nem tudom elképzelni a gyakorlásomat nélküle. Ha nem jutok el órára, és helyette otthon egyedül gyakorlok, akkor is elmondom a mantrát. Ad egy keretet, hangsúlyt az egész gyakorlásnak. Akkor nem állok fel, ha csörög a telefon, nem hagyom félbe, nem mismásolom el. Végigcsinálnom, mert elmondtam a mantrát… :-) Nagyon szívesen megyek olyan tanárok óráira, ahol tudom, hogy néha hihetetlen hangulata van a mantrának. Ilyenkor az az érzésem, hogy együtt rezeg a terem és egymásra hangolódtak az emberek.

Ha visszatekintesz az elmúlt évekre, akkor milyen „korszakokra” osztanád a gyakorlásod?
Ez egy érdekes kérdés, mert én ugye nem vagyok egy könnyű ember sajnos… :-) Ezt javarészt a munkámnak is köszönhetem, ahol nagyon nagy a stressz, nagyon nagy a hajtás és az elvárás, és ez eléggé keménnyé tesz. Amikor belecsöppentem az ashtangába, akkor ezt is úgy fogtam föl, hogy jó, csináljuk, gyerünk-gyerünk… Ráadásul van bennem egy igen erős küzdés, sőt szerintem versengés is, hogy meg tudom én ezt csinálni, ha neki megy, nekem is meg. Így álltam neki a jógának is…

Ahogyan egyébként anno a futásnak is : oké, megvan egy szigetkör, jöhet a többi, menjünk félmaratonra. Vagy az úszás: 500 méter megvan, még 1 kilométer, majd azon kaptam magam, hogy 3 kilométert úszom majdnem minden nap.
Ezért nagyon jó nekem a mysore típusú gyakorlás, ott átmentem egy erős önismereti fázison. Vezetett órán követő vagy, a tanár diktál, öntudatlanul nézed a többieket, le vagy-e maradva..stb. Míg mysore-on csak te vagy és a sorozat, kialakítod a saját kis világodat, befelé figyelsz. Nekem egy szerda reggeli órán volt először egy hihetetlen élményem, amikor egy furcsa, szinte kába állapotot éreztem a gyakorlás után. Rájöttem, hogy most nem agyaltam, egyáltalán nem néztem a többiekre, nem mértem össze magam senkivel. És ez nagyon jó élmény volt. Azóta persze a jógán kívül is sokkal nyugodtabb tudok lenni, el tudok engedni dolgokat…

Azt mondod, hogy már csak magadra figyelsz, mégis említetted egyszer, hogy ha nem is nézed a többieket, akkor is érzed, hogy ki hogyan gyakorol melletted…
Igen, én nagyon szeretek olyan ember mellett gyakorolni, aki például szépen, lassan lélegzik, egyszerűen árad a nyugalom belőle… Aki gyakorolt már például a Balázs mellett, az tudja miről beszélek. :-). Ugyanakkor az zavaró tud lenni, ha valaki kapkod, gyorsan szuszog, ilyenkor nekem is nagyobb erőfeszítés befelé figyelni. De szerencsére sok olyan ember van, aki mellett igazán élvezetes és inspiráló a gyakorlás. :-)

Mikor kezdett el benned érlelődni, hogy a jóga nem csupán mozgás, hanem ott van mellette a légzés és a bandhák is? Mikor érezted azt, hogy már jól tudod alkalmazni őket?
A légzés az nálam korábban jött, ebben az alapozó tanfolyam sokat segített, nem rögzültek rosszul a dolgok, hogy mikor van ki- és mikor belégzés. Aztán ez egyre mélyült és lassult, majd ráéreztem az udzsaji légzésre is. A bandha, na az egy keményebb dió… :-) Köveskál előtt már néha kezdtem ráérezni, hogy ha valamit itt-ott jobban húzok, feszítek, akkor könnyebben mennek a dolgok… Aztán a táborban volt egy óra, amikor kizárólag a bandhákkal foglalkozott, és Katus éppen nekem magyarázott valamit roppant szemléletesen (szívószálas megoldás… :-) ), amikor azon kaptam magam, hogy már 2 perce utplutihben vagyok, és észre sem veszem, mert annyira könnyed az egész… Persze a múla bandhát nem minden alkalommal sikerül tudatosítani és nem épült még úgy be a gyakorlásomba, mint a légzés, de majd annak is eljön az ideje.

Mennyire vannak rád hatással a tanárok és a workshopok?
Én több tanárhoz is járok gyakorolni, és ha csak tudok, elmegyek workshopokra is. Szerintem jó néha kiragadni magad a megszokásból és kipróbálni más tanárok óráit, vagy elmenni egy-két workshopra, mert sokat lehet fejlődni. Hogy az ember technikát vagy inkább szemléletet kap tanároktól, workshopokon, sok mindentől függ, a tanártól, az aktuális lelkiállapotodtól… Lehet, hogy éppen egy-egy technikát csípsz el, ami átlendít egy akadályon – ilyen volt nekem a Dev Kapil inverz ászanás workshopja – , vagy éppen a beszélgetés során kapsz valami pluszt, ami sokat segít.

Legutóbb Stockholmban Petri Räisänen workshopján voltál. Tőle mit tanultál?
Ami nagyon tetszett nekem Petriben, az a hihetetlen nyugalom, ami áradt belőle, és hogy rám is át tudta ragasztani mindezt. Amit tőle tanultam, az igazából az, hogy ha nem tudsz belelazulni az egészbe, akkor sosem fogod élvezni, és főleg sosem fogod megtapasztalni az ashtanga lényegét, és az igazi hatásait.

Mert ha csak arra hajtasz, hogy fejlődni, fejlődni, jussál egyre előrébb, első sorozat, második, harmadik, ez a póz nem megy, nyomjuk jobban… A jóga nem erről szól! Akkor inkább maradj benne tovább a számodra könnyebb pózokban, tanuld meg élvezni, belelazulni, érezd meg azt, hogy Itt vagyok, megérkeztem! Ez az a dolog, amit néha István is mond a baddhakonasana igazítás közben: Itt vagyunk, megérkeztünk, ide jöttünk. Ezt az érzést kell megélni.

Mesélj a blogírásról! Hogyan, miért kezdtél bele?
Ez egyrészt egyfajta szakmai ártalom nálam, lévén online marketinggel foglalkozom. Amikor már egy kicsit komolyabbra fordult a gyakorlásom és az érdeklődésem az ashtanga iránt, elkezdtem játszani a gondolattal, hogy mi lenne, ha írnék erről egy blogot, kicsit rendszerezném a gondolataimat. Aztán pár hónappal később ezt meg is valósítottam.
Érdekes ma visszaolvasnom régebbi bejegyzésekben, hogy akkor éppen mivel küzdöttem, és miután szerencsére az esetek többségében az akkori probléma mára megoldódott, ez erőt ad ahhoz, hogy tudjam a jelenlegi nehézségeken is túl leszek egyszer.
Mára viszont már kinőtte magát a dolog egy picit az eredeti célokhoz képest, mert föléledt egy közösségi szellem…:-) Ez most már nem csupán az én blogom, és ezt egyáltalán nem bánom, sőt… :-) Jönnek sorra a vendégposztok, témajavaslatok, kérések. Lettek állandó vendégposztolók is, sőt most már lassan inkább társszerzőknek nevezem őket. Örülök, hogy kinyitottam ezt az ajtót, és egyre többen bejöttek rajta.

Hogy alakult a tematika?
Eleinte csak az volt, hogy én és a jóga, majd jöttek a workshop-beszámolók, szavazások, a jógahely tesztelések, végül az ötlet, hogy csinálok egy Profilok rovatot, amit nagyon szeretek és úgy látom mások is. Sokan már várják, sőt követelik a következőt, mert nagyon érdekes történetek vannak, érdekes embereket ismerek és ismertetek meg másokkal és szerencsére eddig minden riportalany lelkes volt, nem zárkózott el senki.

Mit vettél észre, melyek a legnépszerűbb posztok?
A Profilok rovat az abszolút nyerő…:-) De népszerűek a szavazások is – lassan kellene már újat csinálnom. A vega, nem vega kérdéskör például nagyon olvasott lett…

Szereted egyébként megosztani az embereket ilyen témákkal, szereted, ha kialakul egy vita?
Nem az a célom, hogy egymásnak ugrasszam az ellentétes véleményű embereket. Egyszerűen szeretek olyan témákat fölvetni, amiken valószínűleg többen gondolkodtak már, és ez egy fórum arra, hogy megbeszéljék, és elmondják a véleményüket. Lehet, hogy valaki így döbben rá egy új szempontra, és itt érti meg, hogy a másik miért úgy gondolja, és nem máshogy. Szóval nem az a cél, hogy itt a jógások átharapják egymás torkát, hanem hogy véleményt cseréljenek, tapasztalatokat osszanak meg.

Volt már negatív tapasztalatod ez ügyben?
Volt. Nálam nincs cenzúra, de egyszer finoman megkértem egy kommentelőt, hogy változtasson a hangnemén, egy másiknak pedig nem engedtem ki a kommentjét, szintén a hangnem miatt. Az, hogy valakinek ellentétes a véleménye az enyémmel, az sosem zavart, az annál inkább, ha ennek nem jógáshoz méltó módon ad hangot.
Ezt leszámítva egyébként nagyon tanulságosak ezek a véleménycserék, mert egy más oldaláról ismered meg az embereket ilyen helyzetekben, és persze saját magadat is. Érdekes, hogy hogyan „érvelsz” egy számodra fontos kérdésben.

Az ashtangás kommentelőkre jellemző szerinted a nem jógáshoz méltó hangnem”?
Nem ismerem erről az oldaláról a más jógatípust gyakorlókat, de az tény, hogy az ashtangások híresek arról (tisztelet a kivételnek), hogy például az ashtanga jógát tartják az „egyetlen és igaz útnak”. Én ilyengarost soha nem hallottam szidni semmilyen más ágát a jógának, de ashtangást sajnos elég gyakran.

Szerinted a hatha, az ilyengar, vagy az ashtanga jóga más-más típusú embereket vonz be?
Én úgy gondolom, hogy az iyengar és az ashtanga között nincsen nagy különbség. Talán az ashtanga inkább a kicsit dinamikusabb, harcosabb típusú embereket vonzza be. Hatha jógára általában az jár, aki most ismerkedik a jógával, vagy sérülése van, esetleg idősebb.
Sajnos nálunk még nincs meg az, mint külföldön, hogy az ashtangán is vegyes a társaság. A hazai ashtanga órákról általában kikopnak az idősebbek, vagy a túlsúllyal küzdők, mert az elején nincs sikerélményük és feladják.

Szerintem első alkalommal nagyon ijesztő lehet egy vezetett órát végigcsinálni annak, akinek nincs sportmúltja, vagy idősebb. Az esetek többségében valóban nem fog másodjára visszajönni. Úgy gondolom, ezen a téren fontos lenne követni azt a tradíciót, hogy csak a navásanáig engedni az újoncokat, és nem végigerőltetni a sorozaton. Most az a trend, hogy ha valaki beesik egy vezetett ashtanga órára, egy katonai kiképzőtáborban találja magát, ahol rajta kívül mindenki tudja mit kell csinálni, ő meg ott szerencsétlenkedik, és persze kudarcélménnyel megy haza. Ennek mi értelme van? Külföldön igenis merik azt mondani, hogy állj meg a navásanánál, és csináld a levezetőket. Nem meglepő, hogy ott visszamennek második, és a harmadik órára is.

VILLÁM-HATOS

1. Jelenleg melyik sorozatot gyakorlod?
Most kezdtem el ismerkedni a második sorozattal, hetente egyszer beiktatom a gyakorlásomba (de egyelőre csak a pincha mayurasanaig), egyébként az egyes sorozatot gyakorlom.

2. Van-e kedvenc ászanád, ha igen melyik az?
A hidat nagyon szeretem, illetve az ushtrasanát, a kapotasanát és a marichyasanákat  is. Ja, és a csecsemőpózt a fejenállások után… :-)

3. Mumus ászana?
Nem mumus, egyszerűen csak nem szeretem a setu bandhasanát. Meg tudom csinálni (amikkor éppen jó a bokám..), de nem érzem jól benne magam. Ezen még dolgoznom kell…

4. Kitől tanultál eddig a legtöbbet?
Úgy gondolom én eddig mindenkitől tanultam valamit, akivel az ashtanga gyakorlásom alatt találkoztam; felcsipegettem, amire éppen szükségem volt. Nagyon sokat tanultam például Tőled is (Hajnal) :-), vagy éppen az Orsitól, Balázstól, Szabitól; és persze a workshopok is hasznosak voltak (Dev Kapil, Petri Raisanen). De akinek a legtöbbet köszönhetek, az mindenképpen István.

5. Hányszor jut időd a gyakorlásra egy héten?
Heti 5 alkalommal gyakorlok.

6. Kié legyen a következő Ashtanga-profil és miért?
Én nagyon szeretném, ha végre kifaggathatnám Szalai tanár urat a baddhakonasanához fűződő viszonyáról… :D Nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy az Istvánnak hogyan alakult az „ashtanga útja”, és szerintem mások is. Ő az az ember, akitől mindannyian sokat tanultunk és tanulunk folyamatosan.

Reklámok

2 hozzászólás

Kategória: 99% gyakorlás, Ashtanga-profilok, vendégpost

2 responses to “Ashtanga-profilok: Astangini

  1. Brunner Ágnes

    Kissé megkésve olvastam,de imádtam!
    Vééégre valaki kifaggatott téged is,köszönet érte!!!!! :)))

  2. :)
    Egyébként annyira szeretném, ha több nem “sport-őrült”, akár idősebb ember maradna meg az astanga jógánál. Viszont ehhez szerintem nem elég csak annyi, hogy megállítjuk a kezdőket a sorozat felénél… Sokszor a hozzáállást kell megváltoztatni, ami nagyon nehéz… gondolj bele, hogy te már mióta gyakoroltál, amikor azon a bizonyos szerda reggelen rájöttél valami fontosra… de valahogy eljutottál odáig, mert az azelőtti berögzült hozzáállásod is működött, úgy-ahogy. Viszont sokan úgy jönnek, hogy a korábban kialakult hozzáállásuk egyátalán nem működik (lásd pl jógalujza blogját rólunk) így esélyük sincs. Tanárként szerintem ez a legnehezebb, a megfelelő hozzáállást hitelesen, következetesen képviselni.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s