workshop címkéhez tartozó bejegyzések

You don’t find Mula Bandha, Mula Bandha will find you

Govinda Kai workshop – 2011. május 13-15.

Szabi tollából íme egy igazán élvezetes beszámoló a Govinda Kai workshopról. Én sajnálom, hogy kihagytam, de nem férhet bele minden, és ebben a hónapban Eyal mellett döntöttem. :-)

Péntek este vette kezdetét a három napos Govinda Kai workshop, amit így utólag inkább filozófia szakkörnek neveznék.
Ha valaki már járt néhány astanga workshopon, akkor nagyjából tudja, hogy mire számíthat, amikor elmegy egy ilyenre, na hát ez nem az volt…

Govinda Kai egy alacsony, szálkás, japán létére meglehetősen barna figura, aki első ránézésre visszahúzódónak tűnik. Legalábbis addig, amíg el nem kezd beszélni. Első blikkre meglehetősen fura jelenség volt, nyugisan ült a matracán, és babrált egy IPod-nak tűnő tárggyal, mintha csak arra várt volna, hogy jöjjön már meg a tanár. Néhány percet ücsörögtünk így csendben, idönként rásandítva. Én próbáltam kiszúrni, hogy pislog-e (Orsi szerint a pislogás és az őrültség fordítottan arányos…), és megnyugodva konstatáltam, hogy nem lesz itt gond, Orsi bombabiztos elmélete nem tévedhet…

Egyszer csak Govinda teljes komolysággal bedobta a kezdő kérdést:

Tudjátok mi ez a műszer itt előttem? – mutatott egy kis állványon előtte elhelyezkedő mikrofonnak tűnő objektumra.
– Mikrofon.
– Jött szerényen a háttérből, mire ő megcsóválta a fejét:
– Ez egy gyakorlás minőség mérő detektor, ha bármi kétségetek lenne, a gyakorlásotokkal kapcsolatban, szóljatok, és én megmérem…

Wow, ez jól kezdődik, a japán humor nekem mindig is finom szólva különösnek tűnt, de ez egészen ígéretes!

Az intro után átmentünk egy kis astanga jóga definiálásba, szerinte három fontos dolog van a gyakorlásban: vinyasa (ez alatt ő nagyjából a folyamatosságot értette), dhristi, bandha, ez az a három, ami együttesen kivezethet minket az elménkből. Miután ezt jól belepakoltuk a tarisznyánkba, elkezdődött a gyakorlás, ami egy klasszikus vezetett óra volt, im memoriam Patthabi Jois, végigszámolt mindent és egyetlen vinyasat sem spórolt le. Szorgalmasan ugráltunk, szuszogtunk, fújtattunk és néha jutalom képpen egy kicsit lazsálhattunk csaturangában… Az elején kifejtette, hogy bármikor abba lehet hagyni, befejezni, vagy később újra csatlakozni, ehhez képest senkit nem láttam aki kummantott volna, úgy tűnik mindenki komolyan vette magát.

Igazítás nem nagyon volt, egy-egy korrekció, belenyomás elvétve, bár én személy szerint nem vagyok nagy igazítás fan, úgyhogy ez cseppet sem zavart.

Az már jobban, hogy a gyakorlás végére tisztára hot ashtanga flashback-em lett (hála az Atma reflex-szerű 30+ hőmérsékletének): tocsogás és csúszkálás a matracon, szívinfarktus közeli állapotok és még órák múlva is klimaxos hőhullámok.

Óra után jött még egy rövidebb elméleti szekció, amit némi félreértés után néhányan a büfében töltöttünk, kicsit könnyedebb témákat feszegetve. Sebaj, az elkövetkező két nap bőven pótolta az elmaradtakat, sőt, időnként a befogadási kapacitásomat feszegette. A gyakorlások szombaton és vasárnap sem hoztak túl sok említésre méltót (hát nem most sikerült elérnem az említett három dolog tökéletes együttállását), hacsak nem, hogy rájöttem az arcizmok is bandha-ként funkcionálnak: automatikusan összerándulnak, amikor az ember lába elcsúszik a fapadlón egy matracelvétős hátraugrásnál és már pattan is vissza a feje a szőnyegről…

Persze ennél azért messze említésre méltóbb volt a workshop, csak hát nem könnyű visszaadni azt a képet, vagy annak legalább darabkáit, amit próbált közvetíteni felénk. Mindkét hétvégi gyakorlás után következett egy legalább egy órás előadás, amit nevezhetünk filozófiai, vallási, életszemléleti, vagy egyszerűen csak létezés elméleti összefoglalásnak. Az én nyugati szocializációban mélyen gyökerező idegpályáim időnként idegenkedtek a hallottaktól, de volt néhány gondolat, ami AHA-élményként hatott.

A teljesség igénye nélkül néhány dolog, ami megmaradt bennem:

Minden szabályrendszer a kontrollálás és a dominancia irányába visz, és távolít az egység élménytől. Ilyen szabályrendszernek tekinti a politikai, közgazdasági, vagy akár a vallási rendszereket is, az utóbbiakat többször is felhozta példaként, mint amik a szigorú szabály alapú értelmezésben sokszor azt eredményezik, hogy az Ember és Isten közé állnak, holott az emberek saját tapasztalásuk révén is képesek eljutni Istenhez.

Illetve nem is jó szóhasználat az eljutás, mert az egész hétvégén végighúzódott az a gondolat, hogy az Embernek nem feladata, hogy akaratlagosan változtasson, vagy eljusson valahova. A változásra való kényszer az elme terméke, sokkal inkább feladat az önvaló felismerése, és hogy hagyjuk a dolgokat olyannak lenni amilyenek. Nem kevés egészséges önkritikáról adva tanúbizonyságot néha ércelődött az astanga társadalom teljesítmény kényszerén, verseny alapú és magamutogató megközelítésén, ami ha őszintét akarunk lenni, valóban nem állhat nagyon köszönő viszonyban a jóga eredeti céljával.

A szabály alapú gondolkodásról szerinte át kell állni a személyes tapasztalás alapú megközelítésre, ami közelebb visz az ember eredeti természetéshez. Megemlítésre került a sámánizmus, és miszticizmus, a világok átjárása közötti technikák, itt bevillant Danny Paradise, aki szintén hasonló húrokon pendül, bár ő nem tartott ekkora ívű előadást, mégis valószínüleg nem sok nézeteltérés lenne közöttük…

Érdekes megközelítésbe helyezte a jógagyakorlást, és a jógikat, akik szerinte nem alkalmasak az intézményesített dolgokra, a gyakorlás által felerősödik bennük a személyes utak és irányok keresésének igénye, így nehezen passzolnak bele már kiforott struktúrákba (nesze neked astanga sorozatok…), illetve sokkal inkább vállalják önmagukat, és a félelmeikkel való szembe nézést, ami sokszor a struktúrákból való kilépést eredményezi. Ilyen intézményesített dolgoknak titulálta a házasságot is, és nem példa nélkülinek említve, hogy a jóga útjára lépők elvállnak, ott hagyják munkahelyüket, stb… Hát azért a brachmacahrjáról alkotott újfajta értelmezése jobban belopta magát a szívembe, mégis van helye a formás jogini fenekek mustrálásának, vagy félre értettem volna valamit?

Több gondolatot is meg lehetne még említeni, de nem nagyon érdemes, így klaviatúrára vetve, az én előadásomban úgysem állna össze olyan egésszé, mint ahogy az a hétvégén történt. Inkább egy záró gondolat a végére, ami nekem egészen emberivé tette a dolgot: ne higyjük és próbáljuk kelteni azt a látszatot, hogy tökéletesek vagyunk a szabályoknak való megfelelés értelmében, mert ez csak összehasonlításokat eredményez, és ezáltal eltávolítja az embereket. Egy tapasztaltabb embert nem az különbözteti meg egy kevésbbé tapasztaltabbtól, hogy a szabályok betartásának értelmében tökéletesebb életet él, hanem az, hogy egy nagyobb képben képes együtt látni, értelmezni a dolgokat.

Végül így utólag elgondolkodva a vegyes személyes benyomásaim pont arról árulkodnak számomra, hogy egy nagyobb horderejű emberrel sikerült összefutni. Szerintem a könnyen emészthető, egyszerű válaszokkal rendelkező megoldások nem alkalmasak arra, hogy az emberi életet előbbre vigyék, ennél sokkal komplexebbek vagyunk. Viszont az olyan dolgok, emberek, amik, akik képesek kifordítani önmagunkból, azokkal már érdemes foglalkozni, láttatni fognak olyan dolgokat, amiket magunktól csak nagyon nehezen vennénk észre. Ennek persze mindig vegyes a mellékíze, mint egy jófajta erdőmester fagyinak…

Ja igen, és a cím egy jó tanács Govindától a sok bandháról való okoskodásunkhoz, úgy tűnik ez az örökzöld nem csak Chuck Norrisra igaz…

Reklámok

1 hozzászólás

Kategória: 99% gyakorlás, beszámoló, vendégpost

Stockholmi élmények

Petri Raisanen workshop április 15-17.

Sajnos nagyon gyorsan eltelt ez a 4 nap, szívesen maradtam volna még Stockholmban pár napot. A workshop igazán inspiráló volt, örülök, hogy találkoztam Petrivel, mert szerencsére egy nagyon érdekes, mégis szerény embert ismertem meg, akiből árad a nyugalom, nem pedig egy egótól duzzadó jógagurut.

Minden nap 3 csoportban zajlott a mysore óra és mi mindig a középső csoportba voltunk beosztva, ami – tekintve, hogy a külvárosban laktunk – ideális volt számunkra.

Pénteken reggel 8-kor, hétvégén pedig 9-kor kezdtük a gyakorlást, barátságos 8-12 fős csoportban. Petri Räisänen mellett ott volt még az asszisztense (aki egyben a párja is) Wambui Njuguna, illetve Gittan, a shala vezetője. Mindhárman igazgattak, így szinte minden ászanában kaptunk igazítást.

Petri igazításaira jellemző, hogy nem erőből nyom bele a pózba, hanem finoman vezet rá, és így hozza ki belőled a maximumot. Van egy hihetetlenül jó módszere lefelé néző kutyában: deréktól a lapockákig végigmasszírozza a gerinc menti izmokat. Érdekes egyébként, hogy lefelé néző kutyát egyáltalán nem igazították hátulról, a csípőt húzva, hanem mindig csak elölről a keresztcsontot nyomva, ill. hátat masszírozva.

Szerencsére egészen jól ment a gyakorlás, annak ellenére, hogy vasárnap reggelre a torkom már nagyon fájt, és a bokám sem gyógyult meg, mégis könnyednek éreztem a sorozatomat. Bele tudtam lazulni a nehezebb pózokba is (kivéve a setu bandhasanat, mert abból könnyített verziót csináltam), és a légzés is rendben volt. A csapat nagyon vegyes volt, a 20 évestől az 50 évesig, a hajlékonytól a merevig, az egyes sorozatostól a hármasig mindenki nyomta.

Petri megdicsért minket, hogy nagyon rendben van a légzése a csoportnak, és az ászanákban sem erőlködünk, ami szerinte nagyon fontos, viszont a dristi sokaknál nincs rendben. Azt mondta nagyon fontos, hogy ezt helyesen csináljuk, ezt igenis meg kell tanulni.

A szombat délutáni beszélgetős technikai órán mesélt arról, hogy nemrég jöttek vissza Wambui-val Mysoreból, ahol (ha jól emlékszem ) 2-3 hónapot töltöttek. Mesélt arról mennyit változott az ashtanga jóga 15 év alatt, bár a pózok és a vinyásza rendszer mindig ugyanaz maradt.
Az egyik nagy különbség Petri szerint például a dristi: régen a Bhrumadhya dristi volt, tehát a 3. szemre kellett nézni  most azonban a Nasagrai dristi van azokban a pózokban, tehát a tekintet az orrnyergen kell legyen.

A másik változás, hogy régen az előrehajlásoknál (pl. paschimottanasana) az volt a lényeg, hogy a homlokod a térdeden legyen, ma azonban egyenes gerinccel kell lemenni az összes előrehajlító póznál.

Mesélt Patthabiról, és arról hogy ő maga az évek során hogyan változott; mind a saját gyakorlásában, mind a tanításban sokkal gyengédebb lett. Petri szerint Patthabi mindig 110%-ot várt el, míg ő azt mondja, legyen 90%, mert a lényeg az, hogy jól érezd magad a pózban. Nagyon fontos az, ahogyan az ember belemegy a pózba, nem szabad erőlködni, mert akkor semmi értelme. Azt mondja, válassz ki egy számodra könnyebb pózt, és lélegezz benne sokkal többet, mint 5 légzés; tanulj meg belelazulni.

Ugyanakkor a nehezebb pózoknál, vagy ami már majdnem megvan, lehet egy kis erőltetés, de ez soha ne legyen egyszerre több ászanánál. A jóga nem lehet küzdés és erőlködés.

Szóba került, hogy vannak különbségek a tanárok között, például van, aki megcsinálja a Baddhakonasana C verziót, vagyis amikor egyenes háttal ülsz, pedig ez nincs benne „hivatalosan” a sorozatban 5 légzésig, ez csak 1 légzés. Petri (és Gittan is) úgy gyakorol, hogy ezt például saját gyakorlásában kitartja 5 légzésig, de ha olyan tanárnál gyakorol, aki ezt nem így csinálja (pl. Lino) akkor kihagyja. Azt mondja az a lényeg, hogy úgy gyakorolj, ahogyan neked jó, és a tradíció mentén: tehát nagyon fontos a sorrend, és hogy plussz pózt ne tegyél bele, de ha jól esik plussz légzést beletehetsz, ezt Pattabhi is engedte. Egyszóval ha valakinek jól esik a Baddhakonasana C öt légzésig, vagy a Bakasana netán a Tittibhasana (amik ugye szintén csak 1 légzésesek az egyes sorozatban) akkor csinálja nyugodtan.

Kérdeztük még arról a mantráról, amit a nyitó mantra után ő énekel, és azt mondta, hogy azt Pattabhi tanította neki és a régi tanítványoknak, most pedig Sharath tanítja meg a tanároknak. Egyfajta guru-tanítvány láncolat. Ez a mantra kb. 500 éves és nagyjából ugyanazt jelenti, mint az előtte elmondott „rendes” ashtanga mantra, csak annyival több, hogy benne van az, hogy követi a tanítóját és az ő tanítása alapján gyakorol és tanít.

Amikor mondtuk, hogy Magyarországról jöttünk rögtön megkérdezte, hogy ismerjük-e a Katit, és örült, amikor mondtuk, hogy ő az egyik tanárunk. Megígérte, hogy jövőre eljön Budapestre workshopot tartani. :-)

2 hozzászólás

Kategória: 99% gyakorlás, beszámoló

Petri 1. Felvonás

Íme az első helyzetjelentés a Nagy Kalandról. :-) A hajnali 4 órás ébresztőt egyikük sem viselte túl jól, és még az ajándék mustár is otthon maradt, ennek ellenére sikerült egy 10 perces kiselőadást tartani a check- in pultnál a jógamatrac csúszásmentességéről a derékfájós Maléves leányzónak. :-)

Stockholmban szikrázó napsütés fogadott és Mamma a sárga Toyota Yarissal. :-) ( ő Hajnal haverjának beazonosíthatatlan korú anyukája aki volt olyan kedves és elszállásolt minket)
Tegnap városnézés, tekergés, ma kora reggel pedig irány mysore órára
Petrihez.

A yogashala nagyon szimpatikus, családias hely, benne Gittan (a Shala vezetője) két tündéri kutyájával. :-) Ma a mi csoportunkban összesen 8-an voltunk, örültünk is hogy nincs tömeg. A társaság nagyon vegyes, zömében lányok ill. egy srác, aki akár a női öltözőben is lehetett volna…:-)
Mindenki svéd, kivéve minket, bár szerintem Hajnalt annak nézik. :-)

A teremben gyülekezve megláttuk Petrit a folyosón, aki cuki kontyával egy “P.Jois 91” feliratú trikóban feszített. Majd bejött, bemutatta az asszisztensét (akinek a nevét azzal a lendülettel elfelejtettük, no de majd holnap), és üdvözölt minket. Egyúttal meginvitált minket holnap vacsorára. A mantra után elkezdtük a sorotatot, mindenki az egyest, kivéve egy lányt aki lenyomta a kettest, majd a hármasból egy kicsit.

De kanyarodjunk vissza arra a mantrára! Iszonyú erővel szólt, borzongatóan szép volt. Mintha Patthabi zengette volna. :-) A végére Petri beszúrt egy olyan lezárást amit senki sem ismert, azt csak ő énekelte halkan az erőteljes, hangos ashtanga mantra végére. Érdekes volt.

Elkezdtük a napüdvözleteket, majd (a kutyasétáltatásból :-) ) befutott Gittan is, így nyolcunkra 3 igazító tanár jutott. Nice! :-)

Ráadásul 3 profi tanár! Mert az már az első igazításokból kiderült, hogy értik a dolgukat. A második lefelé néző kutyában kaptam egy jó kis masszírozós igazítást Petritől, aki egyébként végig pörgött, figyelt, igazított. Nagyon jó gyakorlás volt!

Nagyon érdekes volt számomra ahogy Petri indította az órát, ugyanis eléggé parásan vágtam neki ennek a workshopnak. Attól tartottam kicsi vagyok én ide, béna, és még érteni sem fogok semmit. Ehhez képest az első mondata mintha hozzám szólt volna. “Relax. Don’t panic, it will be an ordinary mysore practice.” :-)

Nagyon várjuk a holnapi napot!: Reggel mysore, du. technikai óra, este vacsora Petrivel.

Hozzászólás

Kategória: 99% gyakorlás, Útinapló, beszámoló

Final countdown

Holnap kora reggel indulunk Hajnallal Stockholmba a Petri Räisänen workshopra, és most hirtelen olyan izgatott lettem mint egy kisgyerek, akinél megakadt a szalag: “Apa, de apa, de ott vagyunk már?” :-)

Persze ismét hozom a formámat, mert rajtam kívül ki más lenne olyan balek, hogy indulás előtt 2,5 héttel kificamítja (na jó csak rándulás) a bokáját… :(

A sztori nem túl izgalmas: tűsarok esete a villamossínnel (cipő sarka beragad, boka kifordul…), majd 3 perc múlva bácsika a “mamómobilját” gőzerővel a sérült bokámnak tolja a villamoson. Fogat összeszorít, káromkodást visszafojt, irány jógára. Estére jobb boka bedagadt mint állat, azóta a lótusz még szánalmasabb mint valaha.

A duzzanat lement, de még mindig fáj; főleg a Marichyasana B-ben gyűlik könny a szemembe, mert akkor iszonyúan nyomódik a sérült rész az előrehajlásnál (érdekes módon a Marichy D-t egy fokkal jobban bírja).

Hogy ne legyen egyszerű a dolgom tegnap óta a torkom is fáj, így most intravénásan is mézes hársfateát nyomatok, mert  istenuccse  nem tarthat vissza semmi Stokholmtól. Lehet hogy mi leszünk Hajnallal a lerobbant magyar részleg, de jó buli lesz, érzem. :-)

Azért jó dolgok is történnek ám, amik mellett eltörpülnek holmi bokahúzódás okozta nyavalygások. :) Ma reggel István közölte, hogy szerinte el kellene kezdenem a kettes sorozatot gyakorolni. Jó, jó, ez valószínűleg senki másnak nem okozott volna akkora örömet mint nekem, de én tényleg azt vártam, hogy ő szóljon, mert nem akarok nagyon magán-akciózni, ha a tanárom még nem tart rá felkészültnek.

Mondjuk az, hogy nekem “az egyes sorozat már nem kihívás” azért túlzás, de szuper, hogy immár “papírom van” arról, hogy szépen lassan elkezdhetek ismerkedni a kettes sorozat ászanáival. :-)

Holnap reggel irány Stockholm, vasárnap késő este jövünk vissza. Igyekszünk tudósítani az útról és az élményekről, de ha közben nem sikerül, akkor miután hazajöttünk írunk Hajnallal egy kis beszámolót a tapasztalatokról.

Hej då! :-)

2 hozzászólás

Kategória: 99% gyakorlás, egyéb, villámpost

Manju Jois teacher training – Megéri?

Jelentem workshop dömping lesz idén; a budapesti ashtanga iskolák mindegyikében találkozhatunk majd jó néhány híres-neves ashtanga tanárral. A választék széles, csak a pénztárcánk szabhat határt…

Apropó pénztárca: miután Tom Hoppeltől már jött is “fizetési felszólítás” a Facebookon általam be”Talán”ozott eseményre, gondoltam boncolgassuk egy kicsit Manju Jois-t és az ő workshopját.

Orsitól kaptam egy remek kis beszámolót, amit még 2007-ben írt a frankfurti Manju workshop után. Állítólag Manju Jois minden alkalommal ugyanazt csinálja Teacher training címszó alatt, így a bizonytalanoknak talán nyújthat egy kis segítséget az alábbi beszámoló:

Manju Jois tanfolyam, Frankfurt 2007. szeptember 10-14.

Pattabhi Jois idősebbik fia hétéves korában kezdett gyakorolni és 15 éves korától kezdve tanít. A középiskola befejezése után „elszökött” otthonról, és Indiában utazgatott. Menet közben tanított, illetve a szent embereknek tekintett szádhuktól tanult. Dél-Indiában futott össze két amerikaival, akiket továbbküldött apjához, Mysoreba. David Williams (Nancy Gilgoff későbbi férje) és Norman Allen később meghívták Pattabhi Joist és Manjut, hogy tartsanak egy kéthónapos képzést Encinitasban, Kaliforniában. Manju nem tért vissza Indiába, hanem Encinitasban átvette a jógastúdió vezetését. Azóta is ott él, és vándortanítóként utazik a világban.

A tanfolyam 10.30-tól volt minden nap, előtte Mysore stílusú gyakorláson lehetett részt venni. 7.30-tól lehetett menni a reggeli gyakorlásra. Bár a stúdiótól (Balance Yoga, Frankfurt) kb. 10 percre laktam, sikerült eltévednem. Megkérdeztem pár embert, merre van a jóga stúdió, de az a helyzet, hogy nem voltak nagyon képben. Mintha az sem lett volna teljesen világos, hogy mi is az a jóga… Kicsit stresszesen futottam be, sehol senki a recepción, munkások mindenhol (épp ezerrel felújítottak), de végül megtaláltam a termet, ahol már gyakoroltak az emberek. Végül kibontottam a szőnyegem és végre megkezdtem a gyakorlást a mai jógaoktatók generációjának egyik legnagyobb tanára előtt, óriási megilletődöttségben.

Kb. húszan gyakoroltunk. Jó pörgősen csináltam, Manju Jois pedig nem nagyon igazgatott, úgy tűnt az első nap csak megnézi, ki mit tud (páran a második illetve a harmadik sorozatot csinálták). Fél 11-re kellett visszatérni.

A képzés azzal kezdődött, hogy Manju beszélt a bandhákról, majd váltott orrlyuk ki és belégzés, gyorsan. Légzésvisszatartás nélkül.  Megbeszéltük hogy hol vannak a dristik (a pont, amire fókuszálunk az ászana során) és mi a szanszkrit nevük.

Majd megcsináltuk a napüdvözleteket, közben szanszkritül számoltunk természetesen a vonatkozó dristit sem felejtettük le. Majd egyesével átbeszéltük hogy az első sorozat ászanáinál a tanár hol és mit mozdítgat. Az Utthita haszta pádángusthászanáig jutottunk el.

Én egy kis ázsiai kinézetű nővel gyakoroltam, aki a második nap már nem jött. Sajnos nem értette nagyon Manjut és nem igazán ilyen képzésre gondolt. Befejezésként pránajámákat tanultunk és gyakoroltunk, majd pedig a védákból kántáltunk.

Manju Joisról már korábban is olvastam, hogy az ászanák gyakorlása mellett, elengedhetetlennek tartja a pránajámát, illetve a védikus dalok éneklését is. A légzésszabályozás és a kántálás ugyanis energetikailag hat. A jóga komplex rendszerének ezek is részei.

A második napi Mysore gyakorlásnál már rendesen körbejárt Manju és nem szégyenlősködött, hanem szépen eligazítgatott mindenkit, közben halkan mantrákat énekelt. Később elmondta, hogy amikor valakit megérint, az energia áramlása megindul, és azért hogy ez senkinek se ártson szükséges a mantra. Magánál az állítgatásoknál nem volt különösképpen finom, baddha kónászanában egyszerűen rám feküdt. Én meg szinte elbőgtem magam. Amint azt kifejtette a képzés során, szerinte a jó tanár érzi, hogy hol a határ és nem okoz sérülést.

A gyakorlással kapcsolatban a következőket mondta:
Az előrehajlásoknál (ülő pózok) csípőből, minél egyenesebb derékkal hajoljunk előre. A pózokat tartsuk ki legalább 7-9 levegővétel erejéig. Az első három lélegzet kb. arra kell, hogy a test belehelyezkedjen az ászanába, az ászanáknak pedig időt kell hagyni ahhoz, hogy kifejtsék hatásukat.

Manju elmondta, hogy a kántálás és a pránajáma a gyakorlással kombinálva javítja a koncentráló képességet és feltölt energiával. Azt is megjegyezte, hogy ő elkezdi tanítani a második sorozatot, már akkor is ha az első sorozat még nincs meg 100%-ban. Sok olyan ászana van benne, amelyik segítheti az első sorozat nehezebb ászanáit. Például csípő lazító és nyitó hatású ászanák. Szerinte a tanárok egy része nem kívánja a tanítványait haladóbb ászanákra oktatni, mivel félnek attól, hogy elveszítik a tanítvány feletti kontrollt. Javasolta még azt is, hogy gyakorlás előtt váltott orrlyukú légzést, és pár egyszerűbb, csípőt bemelegítő és megnyitó ászanát végezzünk.

A szokásos ászana elemzés után nekiláttunk gyakorolni egymáson. Kicsi kis nemzetközi csapat volt, pár német mellett volt amerikai, monakói, orosz, costa rica-i, finn, szlovén és magyarként én. Családias hangulatban folyt az oktatás. Manju kedvesen és végtelenül szerényen járt körbe, és segített mindenhol. Az első sorozat maricsjászanáival fejeztük be aznap. Majd szanszkritet tanultunk, újabb pránajáma gyakorlatot, és olyan apróságokat, hogy a szezámolajos masszázs jót tesz az izületeknek, a lábujjaknak pedig a glicerin. A hátralévő pár nap hasonlóan telt, némi szakmai megbeszélés után pránajáma, kántálás.

Manju Jois bizonyos dolgokat mintha lazábban vett volna, mint Nancy Gilgoff. Valószínűbb az, hogy máshol van a hangsúly mindkét tanárnál. Manju Joisnál a gyakorlás egy komplexebb formát ölt a pránajáma gyakorlatokkal és a szanszkrit mantrákkal megtámogatva. Mindkét ember azonban inspiráló és karizmatikus személy, megdöbbentő szerénységgel és kedvességgel. Mindketten elmúltak már hatvan évesek, jó volt látni, hogy hova vezet az út, amelyen mindannyian elindultunk.

Eddig tart a beszámoló, amiért nagy-nagy köszönet Orsinak! Reméljük, hogy a bizonytalanoknak segít dönteni, hogy beruházzanak-e a (nem)kicsit borsos árú mulatságra. Részemről sajnos nem fog beleférni a keretbe, pedig nagyon szerettem volna elmenni.

Ti mentek?


6 hozzászólás

Kategória: 99% gyakorlás, beszámoló, egyéb, vendégpost

Eyal Chehanowski workshop

Szombaton elmentem az AVON napra jógázni, ahol sikerült igen érdekes élményeket gyűjtenem, pozitívakat és negatívakat egyaránt. Ám erről talán majd egy újabb postban számolok be röviden, mert most fontosabb közlendőm akadt… :-) Vasárnap tartott workshopot Eyal Chehanowski a Main shalában, ahová sajnos elegendő pénzmag hiányában már nem tudtam elmenni. Hja, drága dolog ez a jóga kérem, és olykor sajnos nehéz szelektálni a hiteles oktatók és a parasztvakító pénzlehúzók között…:(

De térjünk a lényegre! Vasárnap este izgatottan hívott fel Orsi, hogy beszámoljon a workshopról: “Rita! Megvan a Gurum! :-)” Orsit ismerve ekkora szavakkal azért nem dobálózik :), így persze én is lázba jöttem, és kifaggattam a workshopról. Kétségtelenül nagyszerű élmény lehetett, hiszen a beszélgetést követően kb. 5 perc múlva ott figyelt az e-mailjeim között egy rövid beszámoló. is… :) Íme:

Nincs is jobb tevékenység egy ilyen pompás napon, mint elkocogni az Astanga suliba, ahol ma Eyallal volt Mysore óra, a megjelentek legnagyobb örömére. Nekem ez volt Eyallal az első találkozásom, mert a májusi workshopja idején otthon fetrengtem a taccsra vágott derekammal, így nagy várakozásokkal tekintettem a mai napra.

Eyal első ránézésre egy mókás koboldra emlékeztet a füleivel, meg az egész megjelenésével, de már a legelső igazítással kiderült: nehéz fajsúlyú oktatóval állunk szemben, sok év gyakorlásból fakadó tudással, humorérzékkel és szerénységgel.

Jó tanárhoz illően első körben azt próbálta memorizálni, kinek milyen sérülése van, majd a hipergyors kezdőmantra után belevágtunk a gyakorlásba.

Fél szemmel próbáltam pillantgatni, hogy mit csinál a maistro a napüdvözletek alatt. Nos a szokásos keresztcsonti igazgatások mellett, mindenki személyre szabott jó tanácsokat is kapott. Eyal később elmesélte: a napüdvözletek tömve vannak olyan ászanákkal, amelyek pocsék kivitelezése később biztos sérüléshez vezethet.

Az igazítások alatt általában stabilizálta a pózt, és nagyon intelligens módon az izmok ellazításával vitt minket mélyebb szintre az ászanában, nem pusztán erővel és nyomkodással.

A pahcsimotanásza igazítások zseniálisak voltak, többen jólesően dorombolni kezdtek a pózban. A másik nagy meglepetés a maricsiászana D volt, ami általános közutálatnak örvend az astangás körökben.

Annó még Török Péter mondogatta mindenkinek, miközben küszködtünk a maricsik valamelyik kis ellenséges ászanájával, hogy „jó, akkor most lazulj el a pózban”. Ezekben a pillanatokban (mentségemre szóljon: akkor még fiatal voltam és bohó) leginkább válogatott szidalmak keringtek az elmémben, melyek egy része szegény tanáromra irányult, más része a világra, önmagamra stb. stb. Ma viszont Eyal leült mögém, megigazgatott ezt-azt, és egy pillanat múlva azt éreztem: beleolvadok az ászanába, a vállam izmaiból elszáll minden feszültség és kitör a világbéke. Hirtelen új értelmet nyert Patanzsali második szútrája, és valóban: az ászanában leállt az elme kis mókuskereke.

A gyakorlás többi része is hasonlóképpen zajlott, a társaság – arcok alapján – a hetedik mennyországban járt. A gyakorlás után teáztunk, és azon versenyeztünk, ki bír többet megenni Katus rémszőlőjéből. Mindenki nagyon decensen fogyasztott, így majdnem az egész fürt hazatért a tulajjal.

Eyallal átbeszéltünk pár témát – volt, ami a gyakorlás technikai részét érintette, más a jóga egyéb aspektusait. Szóba került a tanár szerepe a gyakorlásban. Eyal mesélte, hogy sokáig ő is istenként tekintett saját tanárára, de egy szép nap, miközben a gazdi távollétében Richard Freeman kutyusára vigyázott, és bekocogott a fürdőszobába, rájött: bizony az ő tanára is ember, hús-vér szükségletekkel.

A tanárod amúgy nagyon kényelmes lehet, mert leveszi a felelősség egy részét a válladról: eldönti helyetted, mikor kezd el pl. a második sorozatot. Ami nagyon nagy döntés, ha egyedül hozod meg.

Viszont nagyon sok olyan tanár van, aki a sála ajtaján kilépve vadmalac üzemmódba kerül. Ettől persze még lehet jó tanár, de a cél valami olyasmi, hogy a jógamatracunkon megtapasztalt nagyszerű dolgokat valahogy átcsempésszük a mindennapi életünkbe is.

Szó esett az udzsájiról is. Akinek a kilégzéssel van gondja, az nem tudja elengedni a dolgokat az életéből, aki pedig a belégzéssel küszködik: nos az magát az életet nem tudja élni, elfogadni. A túl hangos légzést (a la Darth Vader) ő csak az Udzsaji Sötét Oldalának nevezte. A cél az, hogy úgy lélegezzünk, ahogy az óceán hullámai surlódnak a parton. Kicsit demonstrált, majd megjegyezte: ez persze irtó nehéz, tényleg oda kell figyelni a gyakorlás során.

A bandhákról is esett szó, de nem lihegtük túl a témát. Ami itt is fontos: nem szorítani kell az izmokat és testrészeket, hanem vákuumot létrehozni, ami finoman megemeli a medencealapi izmokat. Magát a gyakorlást sem erőből érdemes végezni, mert nem teljesen oda érkezünk majd, mint ahová eredetileg indultunk. Figyeljük meg, hogy változik az ászana energetikailag, ahogy belelazulunk a pózba. Próbáljuk meg a bőrünket „visszahúzva”, finoman és határozottan gyakorolni. Nem árt némi belső mosolyt is becsempészni az egészbe – biztos, hogy hosszútávon is jót tesz majd nekünk.

Szó esett még az indiai és a nyugati tanárok közötti különbségekről, beszélgettünk egy kicsit az Iyengar és az Ashtanga közötti átfedésekről és különbségekről. Kicsit arról is, milyen a helyzet astanga fronton Tel-Avivban (nagy a verseny), mesélt a stúdiójáról, adott pár hasznos ötletet Katusnak is. Nagyon jó hangulatban búcsúztunk, utoljára még jól megölelgettem Eyalt, mert hosszú az idő jövő májusig, amikor is újra körünkben üdvözölhetjük korunk egyik leginspirálóbb tanárát.

Eddig tart Orsi beszámolója, és hát be kell vallanom én picit irigykedtem, hogy kimaradtam a jóból. :) Különösen, mert az AVON napon én is találkoztam Eyal-al, és ő volt az egyetlen aki miatt, úgy éreztem megérte részt venni a rendezvényen, még ha ott mindössze egy kis ízelítőt tartott is csupán a tudományából. De sebaj, május már nincs is olyan messze! ;-)

2 hozzászólás

Kategória: 99% gyakorlás, beszámoló

Andrea Lutz workshop

– avagy vendégpost egy sütiért… :-)

Sajnos minden igyekezetem ellenére nem tudtam pénteken időben elszabadulni  munkából, így ki kellett hagyjam az Andrea Lutz workshopot.  Ám szerencsére akadt egy lelkes és roppant önzetlen jelentkező, aki megörökítette az élményeket. :-) Az alábbi beszámolóért köszönet Szabinak, a képekért pedig Istvánnak.

Hétvégén került sor a tavaly első ízben megrendezett Andrea Lutz workshop folytatására az immáron Batthány utcában feszítő main shala-ban. Andrea Magyarországon két évvel ezelőtt Manju Jois workshopján debütált, mint asszisztens, majd tavaly októberben tartotta az első saját tanfolyamát.

Már tavaly kiderült, hogy a Jois-féle vonalon terjedő tradicionális gyakorlást követi és tanítja is. Több mint húsz éve gyakorol, és tizenöt éve oktat is, úgyhogy látott már egyet, s mást…

Múltjáról annyit érdemes még elmondani, hogy az astangával kezdte jóga tanulmányait, majd megelégelve az astangában időnként túlzásba vitt versenyszellemet átváltott Iyengar-ra, ahol szintén lehúzott néhány évet (sejthet valamit a precizitásról is), de végül Manju Jois által inspirálva visszatért az astangához.

A workshop egy péntek esti vezetett gyakorlással kezdődött, majd szombat, vasárnap délelőtti Mysore órával, és délutáni tanári képzéssel folytatódott. A gyakorlások kevés instrukcióval, de minél több gyengéd, azonban mégis precíz igazítással teltek el. Személy szerint nekem igazán a délutáni tanári tréning jött be igazán, letisztázott néhány kérdést, ami a jógairányzatok, tanári stílusok, különböző gyakorlások kavalkádjában könnyen összezavarhatja az egyszeri halandó gyakorlót.

Andrea úgy definiálja gyakorlását és tanári stílusát, ami a Jois vonalat követi, személyes tanáraként Manju Joist és Nancy Gilgoffot megjelölve. Nagy hangsúlyt fektet a tanári vonal definiálására, azaz fontosnak tartja, hogy az, aki tanít, tisztában legyen vele, hogy milyen vonalat követ, és ehhez tartsa is magát, illetve aktív kapcsolatot tartson fent saját tanárával.

A keretek tisztázása, a ma nyugaton gyakorolt astanga tisztázásával folytatódott. Szerinte az astanga jóga irányzat egyik fő ismérve a sorozat flow jellege és ez alapján létrejövő energetikai hatása, amihez elengedhetetlen a légzés folyamatossága, és az energia zárak (bandhák) tudatos alkalmazása, ezek után következik csak az asanak pontos kivitelezése.

Többször hangsúlyozta a bandhák tartását a nyújtásokkal szemben, példának több képet is hozott a Yoga Mala-ból, ahol Patthabi Jois is minden bizonnyal a bandha tartásra koncentrált és nem a nyújtásra. Ilyen, valóban látványos példa volt a lefelé néző kutya,illetve a janu sirsasana A, ahol a főnök lumbáris gerincszakaszában enyhe ív fedezhető fel, valószínűleg a bandhák tudatossága és nem genetikai hátrányosságok miatt (pedig már kezdtem örülni mekkora bandha master vagyok…).

Az első nap az álló sorozaton, a második nap pedig az ülőkön és a befejezőkön mentünk végig egészen tüzetesen.

Több pozícióban a precizitás iránti érdeklődésünket lehűtötte azzal, hogy szerinte ennek az astangában nincs jelentősége, lehet, így is és úgy is… ennek inkább az Iyengarban van helye, ő nem méreget szögeket, centimétereket. Félreértés ne essék, ezzel nem becsmérelt, vagy rangsorolt jóga irányzatok között, hanem egyszerűen csak azt mondta, hogy ebben az irányzatban máson van a fókusz.

Felmerültek az örökzöld kérdések: meddig lehet, célszerű a gyakorlót nyomni, húzni, igazítani, stb. Ez nyilván gyakorló függő, de ő nagy általánosságban nem hisz a nyomkodásban, hanem azt hangsúlyozza, hogy a gyakorlót stabilizálni kell a pózban (pl  csípő stabilizálások) egy kis segítséggel, és utána a gyakorlónak kell elmennie a nyújtásban a saját határáig. Emiatt Andrea ritkán igazítja erőteljesen a versenyzőket, persze minden szabálynak a legfőbb ismérve a kivétel, így gyorsan előugrott a kalapból a baddhakonasana , ahol röpködtek az „Istvános” igazítások…

Innét már egyenes út vezetett a gyakorlás minőségéről folytatott eszmefuttatás felé, miszerint az erőteljesség és az izzadság szagú igyekezetről szerinte a rendszeres gyakorlóknak előbb utóbb át kell állnia a jóga relaxációs megközelítése felé, legalábbis, ha fenn szeretné tartani a gyakorlását hosszabb időn keresztül… Hát igen, ebben azért sok igazság van, astangában hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy nem kell mindig vért izzadni a gyakorlásban, lehet néha belelazulva élvezni is, mindegy épp meddig mentünk el. Mi, tanárok, sem szoktuk hangsúlyozni, de a nem megfelelően kivitelezett gyakorlás majdnem annyit tud rombolni, mint a megfelelően kivitelezett építeni, és ezek a hatások nem csak fizikai szinten tudnak jelentkezni. Na ennyit az erő sötét oldaláról…

A stílusokkal kapcsolatban kiemelte, hogy egy jóga gyakorlónak érdemes eldöntenie, hogy melyik irányzathoz csatlakozik, és azt kitartóan gyakorolnia, különben az irányzatok és stílusok közötti folyamatos váltogatás csak összezavarja gyakorlásunkat.

Ezzel persze nem azt mondta, hogy nem lehet az asanakat időnként módosítani, könnyebb verziókat csináltatni kezdőkkel, vagy valami sérülés miatt variálni, arra viszont felhívta a figyelmet, hogy extra gyakorlatokat ő nem szívesen tesz bele a sorozatba, és a saját diákjainak sem engedi.

Összefoglalva Andrea egy rendkívül szimpatikus, magabiztos valaki, akinek határozott elképzelése van mind a gyakorlásról, mind a tanításról. Ami nekem kifejezetten megnyerő volt, hogy a határozottság mögött sosem éreztem erőszakosságot, vagy egyoldalúságot. Látszott rajta, hogy sok mindent kipróbált, majd választott, és ehhez a választásához konzekvensen tartja magát.

Érdekes volt egy Danny Paradise workshop után részt venni egy másik fajta astanga interpretáción, nem nagyon érdemes a kettőt összehasonlítani, mert nem is igazán lehet, mindkettőnek megvan a helye.

Remélhetőleg jövőre lesz folytatás, húsz évnyi tapasztalatot nem lehet egy hétvége alatt átadni, de egy mélyebb ízelítőt adni belőle mindenképp, úgyhogy ajánlom mindenkinek, azoknak is, akik nem tanítanak, csomó hasznos részletet lehet megtudni…

2 hozzászólás

Kategória: 99% gyakorlás, beszámoló, vendégpost